építészet : környezet : innováció

Kiszínezett barna zóna: az ózdi projekt

Az Ózdi Kohászati Üzemek betöltötte 150. életévét. Egészen a közelmúltig kétséges volt, megéri-e ezt a kort, s ha igen, lesz-e ok az ünneplésre. 15 évi kitartó, szorgalmas kutatás után Csontos Györgyi DLA és időközben csatlakozó lelkes fiatal csapata az ipari műemlékhez méltó, értékmentő rehabilitációt vitt véghez a borsodi gyártelep területén. Mizsei Anett írt, Danyi Balázs fotózott. 

A dombok ölelésében fekvő település lapályos térségében épültek meg szigorú technológiai sorrendben a gyártelep egyes épületei, mígnem az egész terület egyetlen kohászati „gépként” működött, meghatározva a város és lakosságának teljes 20. századi létét. Az üzem körüli gyűrűben aztán megszülettek az azt kiszolgáló kolóniák, elválaszthatatlanná téve a város és az ipartelep életét. A gyár volt a város szíve: mindennapi élete, dohogó működése összefonódott az itt élők mindennapjaival. A kapcsolatnak az 1990-es üzemzavarból fakadó hidrogénrobbanás adott tragikus színezetet, majd a rendszerváltás után bekövetkezett teljes leállás és leépülés anyagi és erkölcsi értelemben is kihúzta a padlót a kohászati üzem és Ózd lába alól.

az ózdi gyártelep rehabilitációja - építész: Csontos Györgyi DLA - fotó: Danyi Balázs


Csontos Györgyi 2001-től kezdett foglalkozni a gyártelep sorsával. Fiatal, helyi építészként látta, hogy karakteres kéménysorának tervezett felrobbantása nemcsak egy ipari műtárgy, de Ózd egyik fontos identitásképző elemének felszámolása is. Ilyen értelemben első építészeti tette a kémények megmentése érdekében tett erőfeszítései voltak: levelezés, az illetékesek győzködése arról, hogy a katedrálisok magasságait ostromló, égbe szökő építmények bontásával a város csak veszíthet. Akkortájt vállalt munkát az Ybl Miklós Főiskolán (ma SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar), Reischl Gábor és Kapy Jenő mellett, akik szakmailag bátorították, hogy tartson ki vidéki, otthoni ügyei mellett. Lassan a műemlékvédelem figyelmét is felkeltette az eldugott borsodi kisváros ipari együttese, s először ekkor a rehabilitáció kérdése is terítékre került. Az egyedülállóan épen megmaradt lakó-, ipari- és intézményi terület átfogható méretű mintaterületnek kínálkofzott. Összesen 8 új műemléket és egy jelentős méretű védett területet jelöltek ki ekkor. Ennek ellenére a hasznosításra nem látszott igazi esély.

az ózdi gyártelep rehabilitációja - építész: Csontos Györgyi DLA - fotó: Danyi Balázs


A Reischl professzorral közösen, iskolai keretek közt elkészített városrehabilitációs stratégiai tervben vázolt vízió azonban 10 évvel később a legkülönösebb módon kezdett életre kelni. Ahhoz, hogy a területen átfolyó patakmeder vagy a már akkor kisebb csomópontként, központként megálmodott épületek környezete és állapota rendeződjön, további évek kellettek. Ez idő alatt folyamatos kommunikáció zajlott Csontos Györgyi és a város közt a gyár érdekében, egyszerre szakmai és civil aktivitásként az egyre romló, lassan lebomló, de még megmenthető telepért. A 2010-es évektől aztán az önkormányzat is aktívan foglalkozott a kérdéssel, pályázati lehetőségek után kutatva.

Saját hatáskörben döntés született a programról és a beavatkozási pontokról, ekkor kezdődhetett el a tervezés. A múzeumépület rehabilitációja egyszerű homlokzatfelújításként indult. Végül sikerült az épületet megtisztítani a későbbi, hozzá nem méltó átalakításoktól és helyreállítani az eredeti alaprajzi struktúrát. Kicsi lépés volt ez, mégis az első reménysugár, hogy Ózd egyetlen potenciális fókusza - a gyártelep - a jövőben képes lehet turisztikai vonzerőként működni.

az ózdi gyártelep rehabilitációja - építész: Csontos Györgyi DLA - fotó: Danyi Balázs


Nyitány: a skanzen

Áttörést talán a 2012-es év hozott. A múzeum rentábilis üzemeltetésére ugyanis szabadtéri területek bevonása nélkül nem látszott esély. Így kezdett el beszüremleni a városi élet a gyártelep területére, áttörve egy láthatatlan gátat a délkeleti sarkon, ahogyan arra az egykori stratégiai tervben ráéreztek. Az ipari skanzen céljára a két monumentális csarnok, az Erőmű és a Fúvógépház közt fekvő L alakú területet jelölték ki Csontos Györgyi építész és Adorján Anna tájépítész számára.

A tervezői koncepcióban a múzeumépülettől fizikailag leszakadó terület feltárását a láthatóvá és interaktívvá tehető nyílegyenes, ipari patakmederrel oldják meg. Az egész terület - kiépítése óta - a gyártási folyamatot képezte le: hiperracionális, organikusan kifejlődött, de szigorú derékszögű struktúrában, kelet-nyugat és észak-dél irányú csarnokokkal, utakkal. Ezt a rendszert húzza alá az ipartelepet markánsan kettészelő patak, amely megfelelő kezeléssel klímajavító hatása mellett új identitásképző, egyben fő közlekedési tengely lehet. A gyalogos és kerékpáros forgalom számára megnyitva a gyár megszűnne élettelen zárványként beékelődni a település testébe, ami a terület rehabilitációjának kulcsmomentuma, és egyben a diffúzan beépült város számára is új „főtérként” működhetne.

az ózdi gyártelep rehabilitációja - építész: Csontos Györgyi DLA - fotó: Danyi Balázs


Ebben az első beavatkozási területben igyekeztek a tervezők összesűríteni mindazt, amit a hely tekintetében esszenciálisnak éreztek. A tervező számára a patak, illetve a talajvizes területet behálózó és víztelenítő közműalagutak a hely fontos rétegét, azt az alapot képviselték, amelyből kiindulva – szó szerint - elkezdhetett építkezni. Hitt abban, hogy valódi turisztikai vonzerőt csak a helyi identitásból lehet létrehozni. Utóbb ezen történeti rétegekre rakódott a teljes tervezési koncepció, minden formai idézet vagy erőltetett szellemidézés nélkül.

A hálós szerkesztésű indusztriális környezetbe beékelődő mesterséges kiállítási táj felgyűrődő lemezként megjelenő háromszögletű pavilonokkal, finoman mozgó tereppel a régi és modern acélgyártás interaktív bemutatását célozza. Formailag tudatosan kiléptetik a telep derékszögű rendszeréből. A terep mozgatásával kis lelátóval szegélyezett központi tér alakulhatott volna ki. A patak mentén sorakozó háromszögletű pavilonok sorát a tér túloldalán, a keleti oldalon is három pavilonból álló kis sorozat ismételte volna. Ezek megvalósítása sajnos elmaradt, ahogyan a patakmederre tervezett malomkeréké is. Ugyanakkor a patakmeder közlekedési vonallá alakítása sikerrel járt: a mellette húzódó közműalagút fölé akadálymentes rámpa került, betekintő nyílásokkal, feltárva a látogatók előtt a felszínről láthatatlan rétegeket, illetve egyben elosztva, lelassítva a közlekedőket. A patakmeder másik végén, a múzeumkertben klasszikus kertrehabilitáció zajlott, stilizált formában visszaállítva az egykori előkertet, kis színpaddal, peron-pavilon nézőtérrel és a város kedvenc gőzmozdonyának bemutatásával.

az ózdi gyártelep rehabilitációja - építész: Csontos Györgyi DLA - fotó: Danyi Balázs


2013: az Erőmű színre lép

A skanzen tervezése 2013-ban zárult le, amikor a MaNDA (Magyar Nemzeti Digitális Archívum) belépése után ismét egy már elindított pályázatba kapcsolódott be a tervező. Az Erőmű csarnoképülete kerek 100 éves múlt, amikor felcsillant a remény a rehabilitációjára. A program szerint digitális oktató-irodai és kiállítási funkciókra szánták, s ez a két eltérő célcsoportot mozgató, eltérő igényű funkció szabta meg a jövendő működés koreográfiáját. Pinceszinti és magasföldszinti területei bizonyultak alkalmasnak a kiállítótér céljaira: a sötét alsó terekben kortárs vetített installációkkal mutatják majd be a Kárpát-medencét. Az eredeti terasz szárny megtartása mellett egy későbbi, oda nem illő trafó elbontásával természetes módon adódott a közönségforgalmi terület alsó szinti feltárása délnyugatról, a patakmeder felől. Reprezentatív, két szintes tér fogadja itt a látogatót, a homlokzatrekonstrukciót tiszteletben tartva, kissé elhúzva az épülettől. Hasonló szellemben, de visszafogottabban jelenik meg az északi szárny és a fejépület bejárata: itt az oktatótermek és irodák közelíthetők meg.


az ózdi gyártelep rehabilitációja - építész: Csontos Györgyi DLA - fotó: Danyi Balázs


A jó minőségű szecessziós csarnok felújításában a régi elemek megtartása, megőrzése és konzerválása éppolyan fontos volt a tervező csapatnak, mint a kontrasztként bekerülő új elemek. Helyreállították az eredeti tetőformákat, pártázatokat, a korhű csapadékvíz-elvezető rendszert. A csarnoktérben klasszikus rekonstrukció történt: visszaépítették a cizellált ablakosztást és kiegészítették a lábazati burkolatokat. Mindemellett a két bejárati épületszárny az új, digitális technológiát jelképezi: a múltbeli szerkezetek elé a belső fényeket pixelesen megjelenítő expandált lemez homlokzati skin került: a régi ablakosztást megőrizve a terület sajátos történetét és rétegződését illusztrálja.

A kiállítótér központját a két szintet áthidaló íves fehér rámpa adja, amely a pinceszintre természetes fényt juttat, a felfelé közlekedők számára pedig a leghatásosabban tárja fel a csarnoktér nagyszabású térélményét. Az alacsonyan tartott négyzetméterár ellenére profi belsőépítészeti elemek egészítik ki és teszik kényelmessé a rehabilitált ipari csarnokot jövendő látogatói számára.


az ózdi gyártelep rehabilitációja - építész: Csontos Györgyi DLA - fotó: Danyi Balázs


2014: a Fúvógépház is színre lép

Amilyen organikusan, a technológiai sorrend szerint 150 év alatt a gyártelep kiépült, úgy bővült a rehabilitációba bevont területek sora is. A Fúvógépházba a MaNDA filmtörténeti archívuma és élményparkja került: több, mint 200000 tekercs filmszalag tárolása történik itt. A csarnoktér hasznosítására impozáns méretű green-box forgatási helyszín és műhely létesült. Zuhanó vagy repülő felvételek készítése is lehetséges lesz, az azt kiegészítő stúdióháttér nyitva áll majd a látogatók előtt is.

A fejépület földszintjén fogadóteret hoztak létre, itt válik el a forgatásra érkezők és a turisták forgalma, a csarnokban a fő funkciók kaptak helyet. A nyugati homlokzat mentén, minimális szélességű sávban raktározzák majd a filmszalagokat. A patakkal párhuzamos, vonal menti szerkezet homogén felülettel, szorított helyzetét vállalva helyenként a meglévő nyílásokon kitüremkedve nyerte el végső formáját. Az új közlekedési-feltárási rendszer, a patakmederre helyezett hangsúlyos tengely és a pavilonsor felől nyíló átlátás a nyugati homlokzatokat emelte főhomlokzattá: mesél a funkcióról, a bejárható interaktív látványraktárról. Ez a zöld, barátságos „szörnyeteg” helyenként kilép az ablakokon, e térbővületekben kiállítási megállók találhatók, ám van, ahol az ablakokon át lehet betekinteni rá, ahogyan ráfekszik a csarnok belső falára.

az ózdi gyártelep rehabilitációja - építész: Csontos Györgyi DLA - fotó: Danyi Balázs


Epilógus

Talán sok minden máshogy történik, ha egyszerre kerül a tervezőasztalra a teljes terület, és egy átfogó tervezési folyamat zajlik. Minden esetlegességével együtt éppen ez az életszerűség teszi emberközelivé. Valódi megkötést sokkal inkább a projekt anyagiaknak, pályázatoknak és hivatali rendszernek való kiszolgáltatottsága jelentett, és talán az egyedülállóan komplett formában fennmaradt telep értékeinek késői felismerése tulajdonosi oldalról.

A megmaradt részek szépségét a kémények sorának vagy az egykor látogatói járatként vizionált traverzek lebontása, a több évtizedes elhanyagolás és a tudatos rombolás sem tudta teljesen tönkretenni. A tervezők a hely és a megmaradt épületrészek sajátosságaiból kiindulva a lehető legtöbbet tették hozzá a gyártelep revitalizációjához.


az ózdi gyártelep rehabilitációja - építész: Csontos Györgyi DLA - fotó: Danyi Balázs



Valamennyi munkarésznél egy-egy emlékezetes régi és új térélményre fűzték fel a koncepciót: az Erőműnél az új előcsarnok és a pincetérből induló rámpán való felemelkedés a régi a csarnoktérbe. A Fúvógépház esetében ugyanezt a meghatározó motívumot a látványraktár zöld kígyója és a régi térbe való átlátások jelentik. Két egyszerű színezési koncepció is kialakult: az Erőmű belső tereiben sárga kiegészítő elemek, míg a Fúvógépházban zöld szerkezetek vonulnak végig. A megtartott szerkezetek a maguk indusztriális anyagaival és nyers színeivel kontrasztot alkotva rendezik a betelepülő színes, heterogén világot. Nyitás: hamarosan.

Mizsei Anett

 



1 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »