Meghalt Kuldip Singh, India egyik leghíresebb modernista építésze

Kuldip Singh, az indiai modernizmus egyik kiemelkedő építésze, Delhi két legikonikusabb közigazgatási épületének, és több innovatív lakótelep tervezője november 10-én hunyt el koronavírus fertőzés következtében. Az Építészfórumon munkásságának rövid bemutatásával emlékezünk rá.

Az 1934-ben született Kuldip Singh többek között a 70-es években épült bravúros tartószerkezeti kialakítású modernista épületeiről volt ismert, melyek a vasbeton úttörő alkalmazásának számítottak, hiszen az építőanyag akkoriban még igencsak ritkának számított Indiában. Singh a Delhi Építészeti Egyetemen diplomázott 1957-ben, majd Londonban tanult várostervezést. Több kortársával, köztük a 2018-ban Pritzker-díjjal kitüntetett Balkrishna V. Doshival, Raj Rewallal, Achyut Kanvinével és Charles Coreával együtt az ország dekolonializációs időszakának fontos modernista építésze volt, bár munkássága társai életművével ellentétben csak hiányosan dokumentált.

Singh épületei nemcsak újító kialakításuk és hatalmas méreteik miatt ikonikusak, hanem azért is, mert az ország egy fontos történelmi és szociális pillanatának mementói. Az ország függetlenné válását követő évtizedekben a modernista épületek egy új társadalom jelképei voltak, mely próbált megszabadulni a korábbi rendszer béklyóitól. Ennek materiális megtestesülése volt egy olyan építészet, mely a nemzet megújulására utalt és elszakadt az őt megelőző korok hagyományaitól. Ezen törekvések legnevezetesebb példája Csandígarh városa, melynek megtervezével Dzsaváharlál Nehru, az ország első miniszterelnöke nem mást, mint a modern építészet egyik atyját, Le Corbusier-t bízta meg.

Az 1950-es évektől a 70-es évekig Delhi városában összpontosultak az indiai építészet legnagyobb tehetségei. A korszak épületeit vizsgálva három különböző iskolát is megkülönböztethetünk. Voltak hazatérő fiatalok, akik a Bauhaus stílusát próbálták meghonosítani, voltak, akik tradicionálisabb, dekoratívabb elemeket alkalmaztak házaikon és voltak, akik együtt dolgoztak Le Corbusier-vel, ők a vasbetont kedvelték.

Singh az utóbbi csoportba tartozott. Két leghíresebb épülete a National Cooperative Development Corporation (Nemzeti Szövetkezeti Fejlesztési Társaság) székháza (1978-80) és az Újdelhi Önkormányzat épülete, a Palika Kendra (1973-83) is a brutalista építészeti irányzat képviselője. Mindkettőnél Mahendra Raj volt a tervezőtársa, aki a korszak egyik legnevesebb, világhírű statikusa volt, és Le Corbusier mellett Doshival és Louis Kahnnal is dolgozott együtt.

Csandígarh építésére így emlékszik vissza Raj: „Az együttműködésnek megvoltak a jó és rossz pillanatai. [Le Corbusier] gyakran idegeskedett és kritizálta a javaslatainkat, de rövid idő után mégis elfogadta őket."

Persze ma már tudjuk, hogy a korbüziánus építészet pragmatikus elképzelései zsákutcának bizonyultak. A svájci mester bár impozáns és nagy hatású épületek sorát hagyta maga után, már kortársai között is ellentmondásos személyiségnek számított. Csandígarh láttán felmerülhet a kérdés: ezek az emblematikus épületek vajon kívántak-e bármi egyebet szolgálni, mint alkotóik megalomán vízióinak megtestesülését?

A vasbeton szerkezetek rosszul reagálnak a klimatikus viszonyokra és teljes mértékben hátat fordítanak a helyi építési technikáknak és építőanyagoknak. Mindazonáltal a modernizmus emlékei nagy jelentőséggel bírnak India történelmében. Merészségük és innovatív jellegük még inkább lélegzetelállító annak a tudatában, hogy a korban mennyi problémával és nehézséggel kellett megküzdenie az építészeknek. Általában kevés pénzből és rossz minőségű építőanyagokból dolgoztak, sőt gyakran a tégla, a cement és az acél is hiánycikknek számított.

Singh lélegzetelállító vasbeton tornyaihoz sem volt kegyesebb az idő, mint Csandígarh-hoz, melyet egyébként 2016-ban Le Corbusier sok más munkájával együtt felvettek az UNESCO viláörökségi listájára, de az indiai építész nem csak ilyen léptékben alkotott. A reprezentatív megbízások mellett részt vett több lakótelep tervezésében is. Ezek esetében – kortársához, Doshihoz hasonlóan – előszeretettel nyúlt vissza a helyi építészeti hagyományokhoz. 

Bár Doshi Pritkzer-díját többek között innovatív, alacsony, sűrű beépítésű szociális telepeiért kapta, kevesen tudják, hogy a korszak indiai építészetében a gigantikus beruházások mellett a lakhatási projektek mekkora jelentőséggel bírtak. Az építészek gyakran nem lakóházakat, még csak nem is lakótelepeket, hanem egész lakónegyedeket terveztek meg egy olyan építészeti nyelv megfogalmazására törekedve, mely méltó lakhatást tud biztosítani az alsó- és középosztály számára.

A lakhatási beruházások fellendülése alapvetően Nehru szociális reformjaihoz köthető. A függetlenné válást követő években az első számú cél a drasztikus lakáshiány és a hajléktalanok számának csökkentése volt. Ennek keretében olyan gyorsan felépíthető és olcsó lakónegyedek épültek, mint például Singh vasnai szociális telepe. Már itt is érzékelhető az egyértelmű elszakadás Le Corbusier lakhatással kapcsolatos elveitől.

A 60-as évektől kezdődően az delhi önkormányzat figyelme a középosztálynak szánt beruházásokra irányult. Ezek esetében az építészek valamivel szabadabb kezet kaptak, nem véletlen, hogy Doshi és Singh számára is ezek a projektek jelentették az igazi áttörést. A tervezés középpontjába olyan elvek kerültek, mint a klimatikus viszonyoknak való megfelelés, az átszellőztethetőség biztosítása, valamint árnyékos belső udvarok és privát erkélyek kialakítása. Az építészek megkísérelték a modernizmus vívmányainak és a tradicionális indiai városszövet felépítésének összeegyeztetését:

Ezen törekvések egyik mérföldkövét a Kuldip Singh által Delhi egyik déli városrészébe tervezett Usha Niketan lakótelep jelentette. A viszonylag kicsi, mindössze 32 két hálószobás lakást magába foglaló beruházáson a helyi lakásépítési hagyományok továbbélésén túl felfedezhető Louis Kahn, valamint Christopher Alexander és Serge Chermayeff hatása is. Előbbire példa a lakások kiszolgáló- és lakófunkciókat egyértelműen elválasztó alaprajzi elrendezése, míg utóbbira a nyilvános és privát terek strukturálása.  

Az Usha Niketan sikeres projektnek bizonyult, olyannyira, hogy az önkormányzat rögtön fel is kérte az építészt egy jóval nagyobb, 600 lakásos telep megtervezésére Delhi Saket kerületébe. Az építész az Usha Niketannál alkalmazott elveket fejlesztette tovább. A terv alapját egy közös belső udvar körül csoportosuló, 4 házból álló alapmodul jelentette. Singh ismét nagy hangsúlyt fektetett a privát-félprivát-nyilvános közösségi terek elválasztására és a közük lévő kapcsolatokra.

A Saket városrészben épített beruházás szintén beváltott a hozzá fűzött reményeket és a későbbiekben sok indiai lakótelep tervezésénél szolgált előképként. Az Usha Niketan és a Saket telep sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a mai napig otthonos és élhető lakókörnyezetet biztosítanak és az Indiára oly jellemző, lakók által összeeszkábált toldások-foldások is nagyrészt elkerülték őket.

Munkásságának ráadásul magyar vonatkozása is van, hiszen épületeit a Budapesten született, majd Amerikában letelepedő, többek között a Yale Egyetemen és a Washington Egyetemen diplomát szerző, majd a Harvardon is tanító történész-építészettörténész, a Le Corbusier in Perspective című könyv szerzője, Peter Serenyi dokumentálta. Singh nem csak építészként alkotott maradandót. Hosszú évekig volt a delhi városvezetés szaktanácsadója olyan városépítészetileg kiemelt beruházásoknál, mint például a metró fejlesztése. Az építész továbbá ismert volt a dél-indiai Thanjavur-stílusú festménygyűjteményéről is. Eredetileg csak két ilyen festményt hozott ajándékba Csennaiból egy barátjának, aki azonban később úgy döntött, hogy nem tartja meg őket. Végül mintegy 350 festmény büszke tulajdonosa lett. Kuldip Singh 86 éves korában távozott tőlünk.

Winkler Márk

[1] B.V. Doshi, Space and Society (July-September 1987): 46. – Soni Gupta 1991-ben a Massachusetts Institute of Technologyn írt szakdolgozata alapján 

Források:
Soni Gupta: Housing with Authority: The role of public and private architects in public housing in Delhi, Massachusetts Institute of Technology June (1991)
Serge Chermayeff, Christopher Alexander: Community and Privacy, Toward a New Architecture of Humanism, Doubleday & Co. (1963)
The Arctitects´ Newspaper
The Indian Express
The Hindu
MIT Libraries
Dartmouth Alumni Magazine