Mjölk. Cimboráimnak karácsonyra
Kalmár László idén karácsonyi írásában Szlovákia után - nyereményautón - Bulgáriába repíti az olvasót, ezúttal is különleges képeket, építészeti ritkaságokat bemutatva.
Úgy kezdődött, hogy az Év háza pályázaton nyertünk egy klassz autót egy hétre. Már majdnem visszamondtuk, kösz bicajjal járok. De aztán hogyhogy nem, kedves bolgár építész barátaink meghívtak kiállítani és előadni a Sofia Architecture Week-re, arra viszont azonnal igent mondtunk. Héélóóéló, mégiscsak kérnénk szépen azt a kocsit.
A net csurig tele, azt gondolnánk már mindent és mindenkit ismerünk. Hát ez tutira nem így van. Tegye fel a kezét, aki hallott már a Mjölk építészirodáról! Összefutottunk velük Plovdivban, róluk szól ez a történet.
Úgy kezdődött, hogy a libereci egyetem öt friss diplomás építésze lógatta az orrát és nézett maga elé. Munkanélküliek voltak, mint mi. Nem álltak be a csókosokhoz gagyit konszignálni, azt gondolták, ha nincs meló, legalább érezzük jól magunkat. Nekiláttak, építettek egy szaunát a városi strand egy lepukkant betonplatformjára. Öt nap előkészítés, nyolc óra kivitelezés (illegál), 2.200 Euró összköltség, szevasztok zsíros deszkások. A parti kocsmából lehetett elkérni a kulcsot, bárki használhatta. Nagyon bejött. A fekete Robespierre-ek, kiérdemesült szellemi eunuchok, akik a szultán kulturális háremét vigyázzák a városházán meg a művészeti akadémián kapkodták a fejüket, mi ez? Tiltsuk, tűrjük, támogassuk? (Később persze biztos ami biztos, lebonttatták, de akkor már késő volt. Mindig van egy Büchner, aki megírja, vagy az ArchDaily.)
Zárójel. Ide tartozónak érzem David Černý lila középső ujj című munkáját, mely a kelleténél két ujjperccel többet tartalmaz és a Hradzsin felé mutat. Szerintem mutathatna a Római, a Margit-sziget, a Városliget, a Népstadion, vagy a Normafa felé is. Zárójel bezárva.
Aztán már szaladt a szekér, mint a mesében, keresett építészek lettek, övék lett a királykisasszony és a fele királyság. Jött a többi picinke csoda is: a Week in self (Týden v sobě), a Street for art, a kerti könyvtár.
És végül a Sarki tyúk. Hogy kinek mi jut erről eszébe, hagyjuk, de legyen az illető bármilyen kattant, ez biztos nem. Kanadában a Manitobai Építészek Szövetsége (hihi: MÉSZ) nemzetközi pályázatot írt ki menedékház tervezésére. (Kérem a minisztériumot, keresse ki ezt a kifejezést az idegen szavak szótárában.) Hőseink nem kunyhót rajzoltak, hanem egy olyan szerkentyű tervét adták be, ami kunyhót épít.
Úgy kezdődik, hogy betolnak egy lótek barkácsplatót a jégre, felfújják a giganagy szilkon-lufijukat, lefúrnak a jéghideg vízig, szivattyú segítségével, szórófejjel hideg vizet spriccelnek a lufira. Ha már elég vastag a jégréteg, a lufi kivehető. Kábé ennyi. A végeredmény leírhatatlan, arra ott vannak a képek.
Sokakkal közös mániánk, hogy a minket körülvevő építészet (Csehország, Szlovénia, Horvátország, és persze Észtország) gyakran érdekesebb, mint a nyugati sztárok világa. Annak ellenére, hogy az építészek errefelé hiába próbálnak a két hátsó lábukra állni, kaját többnyire csak négykézláb röfögve kapnak az ólban (amíg meg nem halnak, mint hetente Parti Nagy).
Kalmár László
2013 karácsony