építészet : környezet : innováció

More than expected

"Napok óta halogatom a MUT és az MTA közös konferenciájáról készülő beszámoló megírását, a legutóbbi Bardóczi cikk és az arra érkező Haussmann komment azonban felülírta az egyéb teendőket és kedvteléseket, és mindennél időszerűbbnek érzem, hogy dokumentáljam a konferencián elhangzottakat." Zöldi Anna beszámolója a Mindent a maga helyén címmel a MUT által az MTA-n rendezett városfejlesztési konferenciáról. 

Mielőtt Haussmann báró harcias reinkarnációja az építészfórummal egyetemben szekértoló szócsőnek titulálna, leszögezem, hogy önszántamból és saját elhatározásból, tiszta tudattal írom az alábbiakat, kizárólag a közvélemény hiteles tájékoztatása érdekében. A demokrácia viszonyai közepette semmi kivetnivalót nem találok abban, hogy a társadalom egy része - köztük jeles szakemberek - nem ért egyet a Liget jelenlegi fejlesztési programjával, és ennek hangot is ad. A média hivatásának azt tartom, hogy a közvéleményt elfogulatlanul és rendszeresen tájékoztassa a mindennapjait befolyásoló döntések hátteréről, szakmai megítéléséről. Lánglelkű forradalmár sose voltam, szekeret tolni pedig lusta vagyok, viszont újságíró vagyok…

Az előadások java teljes terjedelmében elérhető a neten, egytől egyig érdemesek meghallgatásra. Különösen üdvözlendő a magukat a folyamatban még az építészeknél is elhanyagoltabbnak érző művészettörténészek, nevezetesen Marosi Ernő szerepeltetése, illetve a Városliget tervezésének hátterét és geometriai összefüggéseit feltáró Jámbor Imre meghívása. Az előadások koncentrált tartalmi gazdagsága nem teszi lehetővé, hogy itt összefoglaljuk őket – tekintetbe véve a megkerülhetetlen olvasási szokásokat igyekszem a lényeget kiemelni.

Az MTA székházában megtartott konferencia több szempontból is páratlan volt az eddigi vélemény-nyilvánítások sorában. Időzítése – bár a konferencia előkészületei már hónapok óta folytak, anélkül hogy Zoboki Gábor partizánakciójáról a szervezők tudomást szereztek volna - közvetlenül az eredményhirdetés után, már annak ismeretében váratlan aktualitást adott az elhangzottaknak. Ugyancsak páratlan volt azz előadások objektivitása, amely egy ilyen erősen átpolitizált ügy esetében kulcsfontosságú. Ezúttal ezt sem érhette kritika – szemben a már sokat idézett, az eredményhirdetés előestéjén megtartott beszélgetéssel a Katonában, ahol több szereplő is személyeskedéssel volt kénytelen enyhíteni a szakmai érvek fogyatékosságait.

Az MTA-ban a szakmaiság megkérdőjelezhetetlenül volt jelen, ráadásul az előadók által képviselt szakterületek széles spektruma biztosította, hogy a közönség a lehető legteljesebb és legsokoldalúbb tájékoztatást kapja a program elemeiről. Az előadók mindegyike hosszú évek, olykor évtizedek óta kutatja az általa bemutatott területet, és ezek konklúziót vetítette a Liget fejlesztési elképzeléseinek hálójára.

Zoboki Gábor maga is az előadók között volt, az ő felszólalása némiképp kilógott a sorból – lényegében szubjektív kortesbeszédet tartott, arra bátorítva az érintett szakmák képviselőit, hogy ha már el is késtek 3 évvel, ne habozzanak egyértelműen artikulálni álláspontjukat. Zoboki azonban joggal lehetett szubjektív: ő maga a tervével és pályázati szereplésének az állóvizet felkavaró gesztusával már objektív véleményt nyilvánított. Mondandójának lényege is ez volt: ha eredményt akarunk elérni, „nem”-ek helyett „igen”-ekkel kell küzdeni. A MUT konferenciáján csupa FONTOS IGEN hangzott el.

Az elmélettől a gyakorlatig, az elvektől a konkrétumokig vezetett a félnapos konferencia gondolati íve – a moderátor, Osskó Judit szakmai tapasztalata és felkészültsége ezt az ívet egyértelműen és jól érthetően ki is rajzolta a szép számú, jórészt szakmai közönség elé. Körmendy Imre építész, a MUT elnöke nyitó előadásában azt az alapvető kérdést járta körül: miért nem játszhatunk a városunkkal és az országunkkal, miért készen kapjuk a döntéseket? Schneller István volt Budapesti Főépítész erre a gyakorlat szemszögéből válaszolt. Összehasonlította a városfejlesztési stratégiák három alaptípusát: a Master Plan alapú, előre lefektetett elvek mentén történő szabályozást, a húzó projektek által befolyásolt spontán fejlődést, és a kettő előnyeit ötvöző, keretterv alapján történő fejlesztést, amelynek szellemében a jelenleg elfogadott és érvényes Budapest 2030 stratégia is készült. Ebben a koordinátarendszerben kereste a jelenleg Budapesten zajló folyamatok eredőjét. A Bp 2030 által előirányzott fejlesztési alapelvek szempontjából értékelte a jelenleg futó nagy projekteket, a 2017-es Úszó Világbajnokság számára építendő létesítményeket, a Puskás Stadiont, a már elkészült Várbazár - rekonstrukciót, a Budapest Szíve program folytatását, a Népliget fejlesztését a Közszolgálati Egyetem vonatkozásában, Az Északi Járműjavító operaházi díszletraktárrá tervezett avanzsálását, a Nagy Konferenciaközpont létesítését, az egyelőre nem eldöntött helyszínen építendő géniuszok házát és a Déli pályaudvar régóta tervezett és húzódó kiköltöztetését Buda központjából – valamint nem utolsó sorban a Múzeum-liget koncepciót.

A Budapest 2030 program 17 kitűzött cél mentén igyekszik megvalósítani vállalt küldetését: Budapest élhető, fenntartható és az esélyegyenlőséget biztosító Közép-Európai nagyvárossá fejlődésének moderálást. A 17 pontból hat érinti a Múzeum-liget projektet – Schneller István kimutatta, hogy a tervezett beavatkozás ezek közül egyiknek sem felel meg. Ellentmond a Margitsziget – Városliget- Népliget összefüggő komplex zöldterületi fejlesztésének, a preferált barnamezős beruházás helyett meglévő zöldterületet épít be, ellentmond a vegyes használat kívánatos követelményeinek, a város belső területein található üres épületek hasznosításának, és a dekoncentrált elhelyezkedésű centrumok fejlesztésének – melyek mind az említett városfejlesztési stratégia előirányzott és lefogadott alapelvei.

Baán László kormánybiztosnak az utóbbi idők sajtónyilatkozatai alapján a koncentrált telepítés melletti legfőbb érve mostanra a növekvő látogatószámmal alátámasztott megtérülés, különös tekintettel az tervezett, európai színvonalú családi élménypark étesítésére. Schultz Éva művészettörténész, turisztikai közgazdász ehhez szolgált kiegészítő adatokkal. Az adatok azt mutatták, hogy Budapest legfőbb turisztikai vonzereje éppen a fekvéséből és változatos építészeti megjelenéséből adódó sokszínűsége, amely a turisztikai vonzerőt jelentő intézmények szétszórt és nem koncentrált elhelyezését indokolná.

A Vár és a Városliget ügyéért elszántan harcoló Pákozdi Imre közíró a Dr. Nagy Béla által a ligetre készült hatástanulmányt elemezve rámutatott, hogy a látogatószám növekedés becslésekor a tanulmány egymilliós (!) hibát vét, és ez a vélhetően elírásból származó hiba aztán a számításokon következetesen végigvonul, vagyis a kimutatottnál sokkal nagyobb a várható látogatói terhelés növekedése. Pákozdi Imre elemzései a Ligetre vonatkozó hatástanulmányokról az építészfórumon olvashatóak teljes terjedelmükben. 

Jámbor Imre tájépítész a Városliget eredeti tervezésének körülményeiről szolgált eddig nem látott, érdekes adalékokkal, mindezt az újkori városi parkoknak a társadalom életében betöltött jelentőségének tükrében. A nemzetállamok kialakulásának időszakában létrejövő népkertek tájképi kialakításukkal az egészséges élet, a természettel harmóniában élő város, és a nemzeti érzület szimbólumaivá váltak. A közparkokat a városok hoztak létre saját polgáraik számára, ezzel is fokozva a városlakók identitását és kötődését szűkebb pártriájukhoz, s e parkok sorában a Liget az első. A gesztus jelentőségét növeli, hogy József nádor saját birtokát adományozta e célra a városnak. A tervezésre felkért Heinrich Nebbien magát szerényen birtokrendezőnek titulálta, és olyan kialakítású park létrehozását tartotta szem előtt, „ahol a hasznos szépként, a szép hasznosként jelenik meg”. A megvalósult elrendezés számos rejtett geometriai összefüggés alapján jött létre, mely biztosította a különböző parkrészek közötti átlátásokat és hangsúlyokat.

A Liget életében az Andrássy út, mint új városi tengely megjelenése hozott elsőként változást, melynek nyomán a súlypontja a Városligeti fasor tengelyéből a Milleniumra kiépített Hősök terére tevődött át. Az ezredéves kiállítás - bár az úthálózatot tiszteletben tartotta - már túlépítette a ligetet, pavilonjait később ezért is bontották le, csakúgy, mint később a BNV pavilonjait. A Dózsa György út menti átalakításokon túl a legjelentősebb beavatkozás a szocialista időszakban a Pecsa és a hozzá tartozó színpad kiépítése volt, ahová a mostani pályázat a Nemzeti Galéria épületét képzeli – holott ez a terület lehetne a 130 hektárról 85 hektárosra csökkent közpart rekreációs központként megújult szíve.

E ponton a moderátor, Osskó Judit idézte Erick van Egeraat-nak a március eleji Nemzetközi Építészkongresszuson elhangzott szavait, melyek a reális gondolkodásra intettek a Városliget beépítésével kapcsolatban, kiemelve, hogy az építészet sohasem öncél, megfejelve azzal költői, ám annál inkább igaz gondolattal, hogy a házak a fáktól kapnak életet. (az előadás teljes terjedelmében olvasható az építészfórumon).

A szünet utáni blokk indításaként prof. emeritius Marosi Ernő művészettörténész, az MTA tagja vázolta fel a nemzeti kulturális intézményrendszer térbeli és strukturális kiépülését a kezdetektől, 1800-tól - rámutatva, hogy ez a folyamat spontán módon a decentralizáció és a szakosodás irányába tartott. A Nemzeti Múzeumot és Könyvtárat egyesítő, 1808-as alapítású intézmény később a Széchényi Könyvtárra és számos múzeumra tagozódott, a Nemzeti Színházat további színházak követték, mindezt pedig az újabb alapítású intézmények városi elhelyezkedése is tükrözte. Az új létesítmények követték a város terjeszkedését, a városfalakon kívül, annak mentén jöttek létre, új közlekedési központokat generálva, és ezzel a további fejlődés lehetőségét megteremtve. A legutóbb létrehozott kulturális központ – a Müpa és a Nemzeti Színház együttese – épp ebből a szempontból nem mondható sikeresnek, mert nem járt együtt közlekedésfejlesztéssel, így urbanisztikai hatása is elmaradt a várttól. A ligetbe tervezett múzeumi negyed esetében a közlekedési, urbanisztikai hatás elemzése alapvető és elengedhetetlen.

A hatalmi intézmények kulturális közcélra történő hasznosításának létező gyakorlatára Marosi Ernő többek között az Ermitázs példáját idézte, republikánus gesztusnak nevezve a magánpalota megnyitását a városlakók számára. A Budai Vár a Rákosi érában még lehetséges irányítási központként szerepelt, az 1956-os események azonban ezt felülírták, és az akkori hatalom a Várról lemondva kulturális közcél betelepítése mellett döntött – ennek folytán került a Nemzeti Galéria, a Történeti Múzeum, a hajdani Munkásmozgalmi Múzeum és később az Országos Széchényi Könyvtár a Palota épületébe.

Marosi Ernő művészettörténészként figyelmeztetett rá, hogy egyáltalán nem célszerű a nagyon eltérő reputációjú magyar és nemzetközi képzőművészeti anyagot összeereszteni, mert abból a hazai művészet csak vesztesen kerülhet ki – és nem minősége okán. Előadását Buda és Pest hagyományos polgárosodásának összevetésével zárta, melynek során a polgári intézményekkel mindig is bőven ellátott Pest mellett Buda csak a „monarchisztikus, német és kisszerű” jelzőt érdemelte ki, és mind a mai napig meg is tartotta – Marosi Ernő Térey Jánost idézte, aki például a „hegy neofita parnevüségéről” beszél tavaly megjelent, remek, budapesti helyszíneket megidéző elbeszéléskötetében. Ebben a folyamatban a kulturális intézmények Várba költöztetése hozott pozitív változást – meggondolandó, hogy érdemes-e innen ismét visszalépni. 

Bugár Mészáros Károly, az építészeti Múzeum volt igazgatója a Néprajzi Múzeum lehetséges jövőjét vázolta fel – bemutatva a múzeumnak a volt Kilián laktanya Üllői úti épületében történő elhelyezésére készült koncepcióját. A sok éves munkával, a Néprajzi Múzeum jelenleg különböző raktárakban tárolt anyagának felmérésével kialakított, a laktanya alaprajzain szinte a legapróbb részletekig kidolgozott elképzelés azt igazolta, hogy a laktanya boltozatos, nagy és kis alapterületű helyiségekből kialakított változatos terei, műszaki műemlékei – pl. több szint vízellátását biztosító, épületen belüli kutak, illetve részben lefedhető udvarai szinte egy az egyben megfeleltethetőek a Néprajzi Múzeum leendő funkcióinak. A koncepció külön erénye, hogy a néprajzi hagyomány bemutatását a laktanya eredeti funkcionális elrendezéséhez igazítja – kocsiszín helyére kocsiszín, istálló helyére a lótartás, konyha helyére a népi gasztronómia, a különböző társadalmi rangú tisztek lakásai helyére különböző társadalmi réteghez tartozó lakásmúzeumok bemutatását javasolja, és így tovább, a kulturális kontinuitást ezzel is hangsúlyozva. A javaslat annyira meggyőzte a hallgatóságot, hogy a konferenciát záró állásfoglalásban a Néprajzi Múzeumnak az Üllői útra történő költöztetése egyértelmű ajánlásként jelent meg, teljes konszenzus mellett.


A Közlekedési Múzeum felújítása (forrás: ligetbudapest.org)

Erő Zoltán, a 4-es metró generáltervezését végző Palatium Stúdió vezető építésze a közlekedési múzeum jövőjét latolgatta előadásában. Alapvetése, hogy a technikai múzeumok társadalom számára szóló üzenete az innováció inspiráló erejének tudatosítása. Szerte a világon nagy az interaktív technikai múzeumok látogatottsága.  Nálunk a legtöbb látogatót (évi 1,1milliót) vonzó Állatkert után a második a nagyon sikeres Szépművészeti Múzeum évi 500 ezer látogatóval. A közlekedési nem sokkal marad le ettől, 303-450 ezer a becsült várható látogatója. Erő Zoltán felvillantotta sikeres külföldi (Londoni, Párizsi) múzeumok példáját - ehhez képest az ezután bemutatott, közlekedési emlékeket őrző Magyarországi helyszínek lehangoló képet mutattak – málló vasúti kocsik, beázó tetők, szabad ég alatt tárolt járművek. Erő Zoltán szerint ennél is nagyobb probléma, hogy a rendszerváltás után a közlekedési, műszaki emlékek gyűjtése leállt, nincs folytonosság, hiányoznak a legújabb darabok. A magyar műszaki múltat szellemesen bemutató nagy sikerű Álmok Álmodói kiállítás bezárt, a Millenárison rendkívül jó helyen lévő Csodák Palotáját kényelmesen csak autóval megközelíthető peremkerületbe telepítették. A műszaki anyag szétszórtan látható – részben sikeres, de szabad ég alatt működő helyszíneken, mint a Vasúttörténeti Park, vagy a Szentendrei Hév végállomásán megtekinthető közlekedési gyűjtemény, ahol a kiállított anyag ki van téve az időjárás rongálásának. A sok járművet befogadó Istvántelki javítóműhelyben katasztrofális állapotok uralkodnak, a Csodák Palotája messze van, a repülés történetét eddig befogadó Pecsa gyűjteményének sorsáról nincs hír, a nemrég bezárt Közlekedési Múzeum kiállításai pedig – bár népszerűek voltak – de nyilvánvalóan korszerűsítésre szorulnak.

A kormány két beruházást tervez a műszaki örökség területén: a 2017-re átadni kívánt Magyar Géniuszok Házát, amelynek sem programjáról, sem építészeti kialakításáról nem volt szakmai egyeztetés, és a Közlekedési Múzeum felújítását, melynek idejére a múzeum anyaga átmenetileg a kihasználatlan Bálnába költözik. A felújítás látványtervei azt mutatják, hogy súlyponti kérdése nem egy ideális, 21. századi, a technikai innovációt befogadó és bemutató tér kialakítása, hanem a múzeum eredeti 19. századi, közepes minőségű architektúrájának visszaállítása, a maga 65 méter magas kupolájával együtt. Erő Zoltán számtalan kérdést tett fel képben és szóban a műszaki hagyaték megőrzésével kapcsolatban, az azonban rejtély maradt, mire válasz a ligetben egy 65 méter magas kupola. Egy új múzeum lehetséges helyszíneként a szinte üres Millenáris, a Graphisoft Park tőszomszédságában csendben enyésző Gázgyári terület, az ingatlanspekulációktól nagy nehezen megvédett Hajógyári-sziget, a sokszor sokféle kontextusban emlegetett Rákosrendező, de akár a Nyugati pályaudvar melletti, kihasználatlan, városközponti elhelyezkedésű terület is ésszerű alternatívát jelenthet, sőt az Északi Járműjavító rosszul megközelíthető területe is talán célszerűbben hasznosulna e célra, minthogy operaházi díszletraktárként funkcionáljon.

Ráday Mihály e sort követve folytatta a kihasználatlan, üresen álló és végső összeomlását megadóan váró budapesti épületek bemutatását. A lista megdöbbentő, felsorolására nincs mód, de városközponti elhelyezkedésű épületeken kívül,– mint pl a Széll Kálmán téri Posta - olyan teljes városrészeket is tartalmaz, mint a pusztuló Andrássy út, vagy az Iparművészeti Múzeum körüli tömbök, hogy a Belváros tátongó sebéről, a Városháza Parkról ne is beszéljünk.

Kévés György építész, aki Zobokihoz hasonlóan hackelte meg anno a múzeumok elhelyezésére kiírt, három évvel ezelőtti pályázatot, s azóta is számos, szakmát és civileket is bevonó kerekasztal-beszélgetésnek adott helyet galériájában. Eőadásában a Vár funkciójának alakulását követően Egeraathoz hasonlóan szerénységre, sőt szegénységünkre hívta fel a figyelmet, meglévő lehetőségeink ésszerű kihasználására. Ha a magyar zenéről kívánunk megemlékezni, a kiürített Ludwig múzeum tereinél a méltán híres akusztikájú MÜPA mellett keresve sem lehetne jobbat találni. Bugár Mészáros Károly alapos javaslata igazolja, hogy a Néprajzi Múzeum tökéletesen megtalálná helyét a volt Kilián laktanyában. Ennél merészebb, de nem elvetendő javaslat, hogy a színház számára tökéletesen használhatatlan belső terekkel rendelkező Nemzeti Színházba költözzön be a Nemzeti Múzeum, a Bálnában ideális helyet kaphatna a mostoha sorsú Építészeti Múzeum. Kévés György elengedhetetlennek tartja egy önálló Modern Művészetek Múzeumának létrehozását, amelyre irodája egy Duna fölött átívelő Galéria-híd tervét készítette el évekkel ezelőtt. Az urbanisztikailag nem megfelelően fejlődő Nehru parton a MÜPÁ-tól a Bálnáig bemutatható lenne a most is élénk dunai hajózás – végtelen a sora a Budapesten már most rendelkezésre álló, a város szövetéből adódó kihasználatlan lehetőségeknek. 

Kissé idegen testként ékelődött az előadások sorába Persányi Miklósnak az Állatkert igazgatójának, és a tervező Paulinyi Gergelynek a megszüntetett Vidámpark területén kialakítani tervezett Biodómot bemutató előadása. A sajtóban erről a létesítményről viszonylag kevés információ jelent meg, ez indokolta, hogy a szervezők kiemelték a beruházások sorából. A biodóm voltaképpen egy speciális héjszerkezet alatt kialakított mesterséges ökoszisztéma, kistestvére néhány éve már megvalósult magánkezdeményezésre a Nyíregyházi Állatparkban egy lelkes igazgató díjnyertes álmaként.

A Ligetbe tervezett biódóm nagytestvére például Szingapoorban található, vagy közelebb, Lipcsében,városi szövetbe ékelődő elhelyezéssel. Persányi Miklós elmondása szerint a Budapestit presztízs okokból ennél kicsit nagyobbra tervezik, a 25 milliárdos beruházással felépítendő amorf kupolarendszernek éppen a mérete kelt kétségeket a liget iránt aggódó szakemberekben. A Vidámpark területe helyzeténél fogva – közel a vasút – valóban nehezen bővíthető az állatkerttel, aki a terület tulajdonosa- többek közt ez is indokolja az igazgató szerint a zárt bemutatótér létesítését, ahol a miocén kori Pannon Ősvadon atmoszférájának bemutatásával vonzanák az idelátogató családokat Európa legnagyobb családi élményparkjába. Mivel a speciális igényű létesítmény speciális helyet foglal el a Liget programjában, a konferencián elhangzott, hogy egy külön alkalommal lenne célszerű ennek részletes megvitatása és a társadalmi nyilvánosság megteremtése.

A másik kakukktojás az objektív szakmai érvek sorát felvonultató előadások sorában a hullámokat elindító Zoboki Gábor, szubjektív felszólalása volt. Itt magam is szubjektív szálat szövök a történetbe – Bardóczi Sándorral ellentétben nem hiszem, hogy Zoboki tréfálna – nem szokott. A várba ajánlott épület külleméről elmondta, hogy majd nála ügyesebb kezek megtervezik – nemes gesztussal előadása elején be is mutatta, úgyszólván maga elé tolta fiatal kollégáját, Csiszér Andrást. Zoboki nem hagyott kétséget afelől, hogy a Liget projektet elhibázottnak tartja, a tiltakozást megkésettnek és erőtlennek, a művészettörténész és kurátori szakma mellőzését óriási hibának, és abszurd elképzelésnek azt, hogy a probléma megoldását a döntéshozók a táplálkozási lánc végén helyet foglaló építészektől várják.

A pályázat sikere a jó kiíráson múlik – Zoboki szerint a Zene Házának épületére azért született jó megoldás, mert ott ez a feltétel fennált, míg a többi épület esetében nem. Zoboki a Kossuth teret a kiürített Néprajzi Múzeummal és Földművelési Minisztériummal ideális kormányzati központnak tartja, és a Várban mindenképp a kulturális funkció erősítését tartja kívánatosnak – ezért is tervezte oda a leendő Nemzeti Galériát, az általa méltán rozsdaövezetnek titulált, a Palota nyitányának semmiképpen nem nevezhető Szent György térre. Van már múzeumi negyedünk, a Vár - nincs más dolgunk, mint fejleszteni és megőrizni.

Mindehhez megkerülhetetlen a politikai akarat és támogatás – és itt hadd adjak egy magas labdát Haussmann bárónak, és hadd legyek hozzá hasonlóan elfogult. Kedvenc mondatom Zoboki előadásából: "A kamara szedje össze magát, hívja meg, és győzze meg a miniszterelnőköt! Ráday Mihály azt ígérte, új pestisoszlopot emel a Szentháromság téren, ha a volt Budai Városháza épületét sikerül ismét közcélra fordítani – én megajánlok egy másikat a kamarának, ha a fenti kihívást bevállalja. Sajnos félek, nem sokat kockáztatok."

Ennek ellenére a MUT konferenciája azzal a jóleső érzéssel zárult, hogy Budapest Európa térképén található. Számtalan kiművelt szakember számtalan tanulmánya és javaslata áll a döntéshozók rendelkezésére, hogy a várost saját lakói számára is olyanná tegyék, amilyennek a konferencia turisztikai szakembere szerint a külföldiek látják: Budapest is more than expected.

Zöldi Anna

 

3 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »