építészet : környezet : innováció

Nekik Budapest kell!

"A Múzeumi Negyeddel felkerül Budapest a világtérképre" - nyilatkozta Baán László a mandiner.hu-n idén január elején. Jelentem, ott vagyunk. Nem, szerencsére még nem a Városligetet tönkretenni készülő Múzeumnegyedben, hanem a világtérképen. Nézzék csak, mennyire nem kell ehhez Múzeumliget (tört magyarsággal: Liget Budapest)! - Pákozdi Imre írása.

"Ma talán nincs fontosabb urbanisztikai kérdés annál Budapesten, hogy miként "adjuk el" a várost a XXI. században az ide látogatóknak és a városlakóknak egyszerre." Ezekkel a szavakkal kezdődik Bardóczi Sándor 2013 novemberében, az epiteszforum.hu-n megjelent, Nekünk Bilbao kell című írása a tervezett Múzeumliget FUGA-béli vitájáról.

Alapvetés

Van város, amelyet a múltjával, van amelyet a jelenével, és van város, amelyet a jövőjével lehet eladni. Például Párizs, Rotterdam, Bilbao vagy Stockholm jelenidejű városok, Dubai és Frankfurt következetesen a jövőjét csillogtatja, Róma, Prága és Mantova vonzereje pedig a múltja. Persze Párizsban is ott kísért a közelmúlt, és Bilbao építészeti és plasztikai formákban tobzódó Guggenheim Múzeuma (valamint a mögé épített kolosszális banktorony...) a jövőt is idézi. Budapest bukéja, ereje, csodája viszont - akár tetszik, akár nem – a múltja, méghozzá a félmúltja, tehát a XIX. század utolsó harmadától a II. világháborúig terjedő időszak. Ez volt a város hosszú fénykora, amely olyan intenzitással ragyog át az utolsó hetven év fátyolos ködén, hogy máig világszenzáziónak számít.


Városliget 2013 május, fotó: Siető Andrea

Nagy építészet akkor és ott születik, ahol létezik erős, (kulturálisan) karakteres és fizetőképes önreprezentálási igény. Ilyen volt Egyiptomban a fáraóké, Angkorban a IX-XIII. századi khmer uralkodóké, a középkori Európában az egyházé, vagy a Hanza városoké, az újkor hajnalán pedig a Napkirályé és a Habsburgoké. A XIX. és a XX. század fordulóján a nyugati világban ezekhez mérhető, határozott és potens önreprezentációs igénnyel lépett fel a polgárság. Magyarországon is, amely viszonylagos gazdasági elmaradottságával, nemzeti-liberális szellemiségével, felvilágosult kormányzatával, valamint kiemelkedő természeti adottságaival édenkertje lett a helyét kereső hazai, német és zsidó tőkének.

Budapest mindmáig ennek az időszaknak a diadalmas emlékműve. A fénykor óta nagyon sok víz lefolyt a Dunán, de nem mosta el a város hagyományosan legvonzóbb jellemvonását, a városlakók rugalmas, nyitott, vendégszerető mentalitását. Az építészeti értékek nagy része is megmaradt, hiába szorgalmazta a lakótelep-építést a vidéken nincstelenné tett százezrek gondjával küzdő városvezetés. Ezek a jobbára paneles lakótelepek a külvárosok képét formálták át – egyébként menthetően. Ám a valódi, világszámba menő érték, a tágabb értelemben vett Belváros megvan, noha évtizedeken keresztül porladt a hozzá nem értő VB tanácselnökök és polgármesterek keze alatt. A trend azonban lassan, de örvendetesen megfordult.

Antitézis és tézis

A Múzeumi Negyeddel felkerül Budapest a világtérképre” – nyilatkozta Baán László a mandiner.hu-n idén január elején. Jelentem, ott vagyunk. Nem, szerencsére még nem a Városligetet tönkretenni készülő Múzeumnegyedben, hanem a világtérképen. Nézzék csak, mennyire nem kell ehhez Múzeumliget (tört magyarsággal: Liget Budapest)!

Íme a CNN által is átvett hír, a brit luxus utazási magazin, a Condé Nast Traveller olvasóinak tavalyi világrangsora a legklasszabb városokról: Budapest a második. 

Ehhez nem kellett beépítenünk az Európában a maga nemében elsőként létrehozott, önmagában is mutatvány-számba menő Városligetet, ahogy Baán úr javasolja, hanem éppen azt kell erősítenünk, ami a sajátunk. Azokat a márkákat, amelyekben sikeresek vagyunk: egyrészt az építészeti múltunkat, beleértve a városképet, másrészt a vendéglátói közkedveltségünket, beleértve a romkocsmákat, a hangulatos parkokat és a fürdőturizmust, harmadrészt sokműfajú zenei elismertségünket, a Zeneakadémiától a Sziget fesztiválig. Csak halkan teszem hozzá: továbbá színházi és táncművészeti kultúránkat, nagyonis beleértve az Operett Színházat és az Erkellel megizmosodott Operát. Ha ezt tesszük - pontosabban ezt folytatjuk -, jó úton járunk: példa erre a fenti tursiztikai város-rangsor.


Városliget 2013 május, fotó: Siető Andrea

Korántsem múzeumainkat kell tehát "world brand"-dé alakítanunk. Ezekben ugyanis sajnos nem található egyetlen valóban világhírű kép, szobor, műszaki tárgy vagy fényképfelvétel sem, nemhogy világszínvonalú gyűjteményekről beszélhetnénk. Hogyne, Rippl-Rónai nagyon közel állt ahhoz, hogy a legnagyobbak közé kerüljön; de nem került, még ha egyik legszebb egészalakos női képmása betölti is a chicagói Modern Art Institute egyik termének egyik főfalát. Igen, Szinyei Merse akkor volt impresszionista, amikor még a szó sem létezett, de végül mégse... nem lett a legismertebbek egyike. Valóban, itt van MS mester szép, gótikus képe, vagy Raffaello befejezetlen Esterházy-Madonnája, valamint Munkácsi és Paál jónéhány csodája, de ezek nem világklasszisként elhírhedett tételek. Valljuk be: korántsem százezreket ide vonzó mutatványokról van szó.

Persze mára megtanultuk, hogy egy múzeumnak nem csak a gyűjteménye lehet szenzációs, hanem az épülete is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kétes kimenetelű versengésbe kezdjünk az új, külföldi projektmenedzserek által szervezett, várhatóan külföldi sztárépítészek által tervezett, sőt, külföldi kivitelezők által megépített „ikonikus” építészeti csilivilik piacán. Budapest ugyanis rendelkezik azokkal az épületekkel, amelyek környezetükkel évtizedek óta összhangban létezve, a bennük tárolt kiállítási anyaggal szinergiában, hasznos és fontos alkotói lehetnek a város hagyományos, de további megerősítésre szoruló, világra szóló imázsának.


Városliget 2013 május, fotó: Siető Andrea

Nos, lássuk. Ha a Néprajzi Múzeumnak a Kúria miatt mennie kell a Kossuth téri, frissen rendbehozott épületből, miért ne költözhetne a VIII. kerületi Horváth Mihály téri volt telefonközpont kolosszális, szép és alkalmas, eklektikus palotájába? Ha helyet keresünk az Építészeti Múzeumnak, vajon miért nem a Lónyay utcai Református Gimnázium Közraktár utca és a Lónyay utca között elhelyezkedő, a modernista építészetet elragadóan, önmagában is hitelesen idéző, hatalmas kültéri és beltéri kiállítási terekkel rendelkező, mégis otthonos épületében találjuk azt meg? Ha a Fényképészeti Múzeumnak reprezentatív tereket keresünk, miért nem az ugyancsak a Dunára néző volt Hangya székházat, a budapesti art deco e ritka, egyszersmint igen jól sikerült példáját rendezzük be annak? Ha pedig a Természettudományi Múzeumnak kell vándorútra indulnia – bár ezt remélem, elkerüli – akkor várja a volt TV székház, a Szabadság téren. Amennyiben a Műszaki Múzeum is önálló épületre tartana igényt, ott alussza félálmát a Millenáris, a hatalmas kiállítócsarnokkal. Itt egyesíthető lenne az Öntödei Múzeum, a Postamúzeum, a sok kis „Rádiómúzeum” és az Elektrotechnikai Múzreum önmagában alig látogatott anyaga is.

A fentiek megvalósítása nyilván átépítésekkel és létező, sikeres intézmények költözésével jár. Ezzel együtt, ez nagyságrenddel – de legalább 70 százalékkal – olcsóbb megoldás, mint a Múzeumliget fantazmagóriájára elkölteni szándékozott 150 milliárd forint. A fentebb javasolt terv ráadásul megóvja a Városligetet, amely a Múzeumkerttel, valamint az Orczy-parkkal együtt, Budapest sűrű belvárosi szövetének kiemelkedő minőségű élhetőséget jelentő szigete. Parkok körül élni, ligetben sétálni és sportolni egy világváros közepén nagyon nagy érték; érték, amely nem a park beépítésével, hanem annak körülépítésével, az egész környező negyed javára realizálódik.

Epilógus

A sikertörténet folytatása persze feltételezi, hogy a város minden szempontból körültekintően járjon el emlékhelyei teljességével. És itt térek ki a Salgótarjáni utcai zsidó temető állapotára. Nonszensz az, hogy miközben a szomszédos József pályaudvaron holokauszt-emlékművet emelünk, a nemzet nagyjainak jelentős része egy zsákutca mélyén, elzártan, romok alatt, ápolatlan és elhanyagolt körülmények között aludja végső álmát. Hajdan a budapesti zsidó közösség a világ legjelentősebb, létszámában, vagyonában, kultúrájában legerősebb városi izraelita közössége volt. Ereje egyszerre gyökerezett az összetartásban, a magyarsághoz való asszimiláltságában és egyéniségeinek személyes kvalitásaiban. Prominensei, akik többségükben itt pihennek, az ország felemelkedésének meghatározó alakjai voltak. Tisztesség dolga, hogy temetőjük az legyen, ami szeretett városuk, Budapest az ő életükben volt: a legragyogóbb ékkő. És békés, méltóképpen látogatható nyugvóhelyük az örökkévalóságig.

Pákozdi Imre

 

37 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »