Emberek/Praxis

„Problémafeltáróak vagyunk” – interjú a Minusplus alapítóival

1/12

Minusplus: Duna park, 2005

Minusplus: Duna park, 2005
Minusplus: Caprice, Andrássy út, Budapest, 2006
Minusplus: Ahava, Budapest, 2009
Minusplus: Ahava, Szöul, 2011
Minusplus: Alibi terasz, Budapest, 2012
Minusplus: Fogászat, Tromsø, Norvégia, 2014
Minusplus: Budapest Box, 2015
csornai Aranya János Speciális és Szakiskola
Minusplus: Prezi iroda - fotó: Bujnovszky Tamás
Minusplus: Prezi iroda - fotó: Bujnovszky Tamás
a Minusplus csapata
Minusplus: Duna park, 2005
Minusplus: Caprice, Andrássy út, Budapest, 2006
Minusplus: Ahava, Budapest, 2009
Minusplus: Ahava, Szöul, 2011
Minusplus: Alibi terasz, Budapest, 2012
Minusplus: Fogászat, Tromsø, Norvégia, 2014
Minusplus: Budapest Box, 2015
csornai Aranya János Speciális és Szakiskola
Minusplus: Prezi iroda - fotó: Bujnovszky Tamás
Minusplus: Prezi iroda - fotó: Bujnovszky Tamás
a Minusplus csapata
1/12

Minusplus: Duna park, 2005

„Problémafeltáróak vagyunk” – interjú a Minusplus alapítóival
Emberek/Praxis

„Problémafeltáróak vagyunk” – interjú a Minusplus alapítóival

2016.06.17. 13:00

Cikkinfó

Szerzők:
Bán Dávid

Építészek, alkotók:
Alexa Zsolt, Rabb Donát, Schreck Ákos

A Minusplus neve először a Kormányzati Negyed kapcsán lett országosan ismert. A nagyszabású terv ugyan nem valósult meg, de a Prezi irodája már komolyabb lendületet adott a csapatnak. A megrendelők vágyait igyekeznek mélyen megismerni, azokra személyre szabott válaszokat adni. Alexa Zsolttal, Rabb Donáttal és Schreck Ákossal Bán Dávid beszélgetett. 

ÉF: Mi hozott össze titeket az egyetemen?

Schreck Ákos: Egyrészt a kollégium, ahol együtt laktunk, másrészt a szakkollégium, amely sok lehetőséget adott. Sok mindenhez hozzá lehetett férni: a szakkollégiumnak volt lehetősége magazinokat rendelni, később számítógépeket venni és az internetre csatlakozni, ami 1996 és 2000 között még nem volt evidens. Volt még egy terem is, ahol többen leülhettünk beszélgetni, együtt dolgozni. Ez egy tágabb társaság számára jó lehetőség volt arra, hogy megismerjük egymást és kipróbáljunk dolgokat. Működött egy műhelyünk, ami nagyon nagy előny volt a többiekkel, így a budapestiekkel szemben is, akiknek még a kollégiumi együttdolgozás lehetősége sem feltétlenül adatott meg.

Rabb Donát: Ez kiegészült azzal, hogy a tervezési tárgyainkat rendszeresen ugyanoda vettük fel. A tervezési tanszékek kezdeményezték, hogy közösen egy műtermet tartsanak fenn, egy-egy tanszéki mesterrel. Mi velük együtt dolgozva, változó összetételű csapatmunkákban vettünk részt, majd ezek fejlődtek tovább odáig, hogy az egyik nyáron közösen végigcsináltunk egy tervpályázatot, a pécsi 120 lakásos szociális bérház tervét. Egész nyáron ezen dolgoztunk, és végül második díjat kaptunk. Ez elég jó lökést adott ahhoz, hogy az egyetem mellett szabadidőnkben tervpályázatokon vegyünk részt.

ÉF: Milyen irányba próbáltatok orientálódni?

Alexa Zsolt: Mindenfelé nyitottak voltunk, ez egy izgalmas időszak volt.

: A történteken felbuzdulva aztán közösen kerestük a pályázatokat, főleg amikről azt gondoltuk, hogy meg tudjuk csinálni. Azonban volt olyan, ami nekünk sok vagy túl nagy volt.

AZS: Karácsony Tamásékat meghívták egy pályázatra, de az irodájuk éppen kapacitáshiányos volt, ezért szólt nekünk, hogy van-e kedvünk megcsinálni. A felkérés már alapból hármunknak szólt. A pályázatot a 3H-val közösen nyertük meg: a feladat két épület megtevezése volt, és végül két nyertest hirdettek.

ÉF: Ez a csornai Arany János Speciális és Szakiskola volt? Ti melyik részt csináltátok?

AZS: Igen, mi csináltuk a nagyobb épületet, amiben közös funkciók is voltak: tornaterem, étterem, irodák.

RD: Az is érdekes ebben a történetben, hogy ezt a pályázatot pont a diplomázás idején nyertük el: az engedélyezési terveket a diploma előtt csináltuk, utána gyorsan lediplomáztunk, majd nekiugrottunk kiviteli terveket gyártani. Nagyon hirtelen fordultunk át valósba, épphogy egy pici időnk maradt lediplomázni.


Minusplus: Duna park, 2005
1/12
Minusplus: Duna park, 2005


ÉF: Akkor ti az évfolyamtársaitokhoz képest komoly előnnyel fejeztétek be az egyetemet.

: Rögtön ráfordultunk egy profi szakmai vonalra, ahol effektíve pénzkeresetről volt szó, és saját magunknak kezdtünk dolgozni. Ez rögtön eltérített minket attól az iránytól – ugyan volt egy-két ilyen próbálkozás –, hogy bárhol is el akarjunk helyezkedni.

ÉF: Az egyetem után, a csornai terv apropóján, rögtön irodává álltatok össze?

SÁ: 2002 februárjában, a kiviteli tervek készítése közben rájöttünk, hogy számlázási és egyéb gyakorlati okokból jkó lenne egy irodát csinálni. Megalapítottunk egy céget, ami hármunkat összefogott. Ugyanakkor belülről is fontos volt, hogy legyen egy név, legyen egy kalap, ami alá beterelhető minden tevékenység, amit csinálunk.

ÉF: Számotokra mit takar ez a beszédesnek is mondható, Minusplus elnevezés?

AZS: Azt jelenti, hogy nulla. Mikor valaki cikizni akar minket, akkor ezzel jön. [nevet]

RD: Szerettünk volna valami olyat, ami grafikai jel is egyben. Hogy ne személynevekből álljon össze, hanem legyen valami általánosabb, valami, ami grafikai nyelvre is lefordítható. Eredetileg Pluszmínuszt szerettünk volna, de a Cégbíróságtól telefonáltak, hogy az már létezik, így lett belőle Minusplus. Akkoriban még ez is telefonon meg papír alapon ment, így ott helyben kellett dönteni. Eldöntöttük, és a Minusplus azóta is bejött. Az is hozzátartozik, hogy angolosan írtuk, ebbe az akkori nagy vágyainkat szerettük volna beletömöríteni.

ÉF: Mennyire jött be a nemzetközi nyitás?

SÁ: Az elmúlt 14 évben mindig próbálkoztunk, sokszor adódott is valami, de igazán stabilan még nem jött be. Azokon a szálakon, amiken elindultunk, még nem tudtunk áttörést elérni.

RD: Volt egy-két olyan terv, ami megvalósult, például a fogászat Tromsøben vagy az Ahava Párizsban. Volt, amit megterveztünk itthon, megépítettünk külföldön, és innen nézve elég nagy sikernek tűnt. Valahogy ezek mindig elszigetelt esetek maradtak.

AZS: Ebben a két munkában benne volt a folytatás lehetősége, de ez nem rajtunk múlt. Az egyik helyen a megrendelő becsődölt, a másik meg túlvállalta magát.


Minusplus: Caprice, Andrássy út, Budapest, 2006
2/12
Minusplus: Caprice, Andrássy út, Budapest, 2006


SÁ: Mindkét esetben egy sorozat első elemei lettek volna az elkészült üzletek. Az Ahava egy izraeli kozmetikai cég, amivel úgy kerültünk kapcsolatba, hogy az Andrássy úton terveztünk egy Caprice ékszerüzletet. A pesti butik megtetszett az Ahavának, így megállapodtunk több ilyen pici üzlet tervezésében. Először csak kis üzleteket terveztünk bevásárlóközpontokban, utána jött egy nagyobb tervezés Párizsban. Terveztünk Manilába, Koreába is, csak oda nem tudtunk kimenni megnézni a végeredményt. Viszont jól indult a projekt, mert a cég, ami eddig csak áruházakban és gyógyszertárakban forgalmazta termékeit, kijött egy egyedi butikhálózattal, melynek munkálatait szintén ránk bízták.

ÉF: Mennyire lehet úgy dolgozni külföldön, hogy nem ismeritek a terepet?

RD: Ezek általában belsők voltak, már meglévő üzletközpontokban.

SÁ: Viszont a norvég és a párizsi projekt teljesen más, ezeknél már ott tudtunk lenni és a megvalósításban is részt vettünk. Vittünk is innen asztalost, lámpást, akik a finom dolgokat a helyszínen tudták megcsinálni, felügyelni a végső simításokat. Az egésznek a csúcsa Tromsø volt, ahova kamionnal vittünk ki nagyon sok itthon legyártott bútort.

ÉF: Mi az, ami a munkáitokban közös, mi az összekötő elem?

RD: Problémafeltáróak vagyunk. Nagyon sok energiát teszünk bele a tervezés elején. Már a vázlattervek előtt megpróbáljuk mélyen kutatni és megérteni a megrendelő vágyait, a helyzetet, a helyszínt, és ebbe nagyon sok energiát fektetünk. Talán ez kapcsolja össze a munkáinkat.

SÁ: Mindez a társadalmi helyzetbe is beleágyazódik. Nyilván a megrendelőnek szeretnénk valami nagyon jót csinálni, de van ennek egy másik oldala is. Azokat a vágyakat, amikről a megrendelő még nem is tud, nekünk kell visszafejtenünk építészetté valahogy úgy, hogy egy tágabb problémára adjunk választ a házzal, amit csinálunk. Egyfajta keresési, kutatási folyamat van benne.

AZS: Hozzátenném azt is, hogy szeretettel, nagyfokú odafigyeléssel oldunk meg mindent. Ahogy azt sokszor megfogalmaztuk magunknak, számunkra nagyon fontos a téralkotás, lehet az akár belsőépítészet vagy egy teljes ház. Kicsit olyan, mintha belülről kifelé mennénk, az embertől a városlépték felé. Ha egy épületet nézek, akkor annak egyrészt van egy használója, másrészt meghatározza az adott környezetet. A belülről induló építkezés fontos számunkra.

ÉF: Terveitek között számos olyan vágyat látni, amelyen érezhető, hogy egy ideális állapotban valósulhatna meg. Mennyire próbáltok ezekkel a tervekkel előre menni, a jövőbe mutatni?


Minusplus: Budapest Box, 2015
7/12
Minusplus: Budapest Box, 2015


AZS: Ezek mind pályázatok voltak, amik izgalmasan csengtek és kipróbáltuk őket. A Duna Park egy jó régi terv. A Budapest Box egy újabb történet, ami azért volt testhezálló, mert már korábban is csináltunk vendéglátóhelyekhez teraszt, illetve részt vettünk több városi tér pályázatban Budapesten, Pécsett és külföldön is. Ez mindig is érdekelt minket, mert egyfajta esszenciája a városnak és a benne használt tereknek. A Budapest Box esetében az alapfelállás szerint sok nagyon ronda, mégis időről időre felállított bódé volt, és volt egy jó törekvés, hogy ezeket megújítsák. Ezzel mi is egyetértettünk, és szívesen beszálltunk az ötletpályázatba.

SÁ: Most épp egy olyan fázisban vagyunk az irodával, hogy újra definiáljuk magunkat. Voltak olyan projektek, amelyek egyfajta álmot fejeztek ki, és nem direkt módon kapcsolódtak egy konkrét megrendeléshez. Egy ilyen Budapest Park-jellegű terv annyira másfajta gondolkodásmódot igényel, amit amúgy ritkán van alkalmunk megmutatni. Korábban persze szabadabban mozogtunk, de most, hogy kibővült az iroda és el kell tartani a munkatársakat, már ritkábban van módunk válaszolni ilyen jellegű pályázatokra. Viszont él bennünk a vágy olyan pályázatok felkutatása iránt, amelyekben meg tud szólalni valamifajta véleménynyilvánítás, problémafeltárás.

ÉF: Nem töri le a lelkesedéseteket, hogy nagy eséllyel ezek a pályázatok csupán tervek maradnak, sokszor már kezdettől fogva esélytelen a megvalósulásuk?

AZS: Ezekből később mi is jól tudunk építkezni. A terveink nem a fióknak készülnek, hanem élő gondolatok. Például azok a megoldások, amelyek a Budapest Boxnál ötletként megszületettek, egyrészt már építkeztek olyanokból, amelyekkel korábban foglalkoztunk, másrészt továbbfejlődtek egy másik irányba, és később lehet, hogy még egyszer tovább fognak fejlődni, megint máshova.

SÁ: Az is érdekes, hogy közben változik a cég, és ha van egy olyan terv, amiből a mostani csapat meríteni tud valamit, az szerintem egy nagyon jó dolog. Közben azt is látjuk, hogy például a Budapest Park talán egy elrugaszkodott ötlet volt, de most Londonban mégiscsak valami hasonló hidat készülnek megépíteni. Nyilván nem gondolom, hogy mi találtuk ki, mégis jó érzés látni, hogy egy olyan ott most meg tud valósulni.

RD: Visszatérve az erősségeinkre: a kíváncsiság is ide tartozik. Ugyanúgy kíváncsiak vagyunk a nagy léptékre, egy hídra vagy egy beépítési tervre, mint egy kis pavilonra. Látszik is, hogy az ilyen pályázatokra nem a nagy irodák szoktak jelentkezni. Az is igaz, hogy egyik tervünk sem utópia, mindegyiknek van valami valóságalapja, nem arra készültek, hogy csak egy kiállításon szerepeljenek.


Minusplus: Fogászat, Tromsø, Norvégia, 2014
6/12
Minusplus: Fogászat, Tromsø, Norvégia, 2014


ÉF: Most hogy tudjátok eltartani az irodát?

RD: Jellemzően a piacról élünk. Állami, önkormányzati megrendeléseink nincsenek. A korábbi munkáink segítenek eladni minket, bár leginkább ismeretségi alapon tervezünk. Nagyon fontos, hogy folyamatosan tudjuk tartani a jó minőséget.

ÉF: Mi lenne számotokra az ideális állapot?

AZS: Egy ekkora iroda 2-3 nagyobb, egy-másfél éves léptékű feladattal jól el tud lenni. A kisszámú, de kiszámítható, jobban tervezhető munkák lennének az ideálisak, mert most párhuzamosan több tervünk fut, ami szétaprózza a működést.

SÁ: Tavaly 70 munkánk volt, mindegyiknek 2-3 etapja. Ha visszaosztjuk, ez heti 2-3-4 leadást jelent, ami nagyon durva. Zsolthoz kapcsolódva hozzátenném, hogy ezeket a vágyott nagy munkákat viszont elvinnénk az elejétől az utolsó részletig.

ÉF: Mi számotokra az ideális megrendelés, épülettípus vagy irány, amit szívesen megterveznétek?

RD: Most még abban az állapotban vagyunk, hogy mindent szívesen megterveznénk. Nyilván a kíváncsiságon túl majd idővel le kell válogatnunk, merre menjünk tovább, de szívesen terveznénk középületeket, amik széles közösségnek szólnak.

ÉF: Hogy működik a hármótok dinamikája? Miként foglalkoztok a megrendelővel?

AZS: Közösen foglalkozunk a megrendelőkkel, illetve minden, az iroda életét meghatározó dologgal. Persze a munkákat már nem hárman visszük végig.

RD: Az építészeinket is már a kezdeti folyamatba bevonjuk. Nem vízfejű módon zajlik a tervezés. A legtöbb kérdés megválaszolásában az egész csapat részt vesz. Minden projektben benne van hármunk közül valaki, projektvezető építészek vannak nálunk, mellettük építészek dolgoznak. A csapatok összetétele dinamikusan változik a munkák függvényében, amit heti rendszerességgel irányítunk. Ha sikerülne a nagy projektek irányába elmozdulnunk, akkor más dinamikára kellene váltanunk.


Minusplus: Alibi terasz, Budapest, 2012
5/12
Minusplus: Alibi terasz, Budapest, 2012


ÉF: Milyen módon kommunikáltok az ügyfelekkel, mennyire mentek bele kompromisszumokba?

RD: Kevés olyan munkánk volt, amit menet közben hagytunk abba, akkor is mindig közös megegyezéssel. Az elején mindig hagyunk benne egy olyan lépcsőt, hogy a vázlatterv után adott esetben bármelyik fél abbahagyhassa. Az építészet mindig valamilyen problémamegoldás, így az, hogy menet közben is problémákat kell megoldanunk, a dolog természetéből fakad. Éppen ezért minden ilyen megrendelői konfliktuson képesek vagyunk átlépni. Talán ez látszik is a munkáinkon: nem attól színesek, mert sokféle megrendelői ízlésre válaszolunk, hanem magát a feladatot oldjuk meg annyira, hogy ettől a tervek mind nagyon eltérőek lesznek, így nincs egy kiszínezhető stíluskönyvünk.

AZS: Inkább az szokott előfordulni, hogy az együttműködés létre sem jön. A bejövő megrendelések van hogy alulméretezettek pénzügyi szempontból. Magának az építész szakmának nincs értéke az emberek fejében. Ebből adódik, hogy amikor adunk egy árajánlatot, minden duplája lesz annak, amire a megrendelő gondolt. És azt tapasztaljuk, hogy a végén mindig nekünk lesz igazunk. Van, hogy bizonyos részeket lenyeseget a tervből, majd mással tervezteti meg, és a végén mégis többe kerül, mint amit mi eredetileg ajánlottunk.

SÁ: Jön valaki valamennyi forinttal és egy vággyal, majd amikor elkezdjük kifejteni, végiggondolni a mi fejünkkel, akkor kijön, hogy kétszer akkora munkára gondolt. Ekkor vagy megérti és e szerint lép, vagy nem érti meg és elmegy. Általában belemegyünk abba, hogy elvégezzük azt az előkészítő munkát, amit a megrendelő nem tett meg. Egy kisebb megrendelőnél ez normális is, mert a mi kompetenciánk része, hogy segítünk neki a vágyait tervezési programmá, onnan épületté transzformálni. Nagyobb megrendelőnél azonban elvárható lenne, hogy ezt ő tegye meg, hogy feltárja önmagát és azt adja elő nekünk, vagy legyen kíváncsi arra, amit mi mondunk, és fogadja el a javaslatainkat.

RD: A kockázatkerülés eléggé jellemző a magyar építőiparra. Csak ritkán bíznak meg fiatal irodát, akinek innovatív elképzelései lehetnének, ehelyett egy már ismertet választanak, amely egy közepes, de kiszámítható végeredményt szül. A sikerhez mindig kell némi kockázat.

SÁ: Ez anyagilag is így van. A világ legnagyobb, leginkább ikonikus beruházásai – gondoljunk akár csak a sydney-i operaházra – mind pénzben, mind időben átlépték a tervezett keretet. Az adott pillanatban fáj, de ettől lesz nagyszerűbb a világ, mert elképzelhető, hogy csak így lehetett megvalósítani az építészeti vágyat, így kerülhetett bele jobb anyag, jobb technika, jobban kidolgozott részletek.


Bán Dávid

 

 

 

Vélemények (0)
Új hozzászólás

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk