10+1 – Gyürki-Kiss Pál

"... a múlt ugyanis soha nem lezárt, hanem a mindenkori jelenből konstruálódik a jövőre vonatkozó elképzelések, elvárások, aspirációk szerint, így az emlékezés egy megőrző, mégis alakító és teremtő folyamat is egyben." Az Építészfórum 10+1 sorozatában a hazai építészeti szféra legelismertebb és legizgalmasabb szereplőit kérdezzük ki. Ezen a héten Gyürki-Kiss Pállal, a Marp társalapítójával és tervezőjével készítettünk interjút.

Gyürki-Kiss Pál 2000-ben a Budapest Műszaki Egyetem Középülettervezési Tanszékén végzett diplomadíjjal, míg az egyetemi évek alatt egy évig a Helsinki Műszaki Egyetem építészkarának vendéghallgatója volt. A diplomát követően Turányi Gábor építészirodájában, később a Gereben és Társainál gyűjtötte tapasztalatait. 2007-2010 között a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktorandusz hallgatója, értekezését a közeljövőben fogja megvédeni az építészet és az emlékezet témakörében. Kisebb-nagyobb megszakításokkal külső konzulensként folyamatosan részt vesz az oktatásban a Budapesti Műszaki Egyetemen és a MOME kötelékében.

2008-ban saját építészirodát alapított Dévényi Mártonnal közösen Marp néven, amelynek portfóliójában a lakóházaktól a középületeken át az ipari és infrastrukturális létesítményekig vegyesen találunk példákat. A pécsi Szatmári Palotarom helyreállítása és kiegészítése projektet Pro Architectura-díjjal is jutalmazták, és a sásdi Közösségi Házzal együtt az Európai Unió Mies van der Rohe-díja magyar jelöltjei között szerepelt. Az M4 metróvonal őrmezői intermodális csomópontjához tartozó lépcső-lift pavilont Budapest Építészeti Nívódíjjal tüntették ki, a Jakabfi-Kovács Boglárkával közösen tervezett JK-ház pedig az Év Háza-díját nyerte el 2020-ban. Gyürki-Kiss Pál 2022-ben Dévényi Mártonnal közösen kapta meg a Molnár Péter-emlékdíjat.

Ha az építészetet három szóban kellene bemutatni, mi lenne az a három szó?

Megfejtésre váró lehetőség.

Mi számodra a legkülönlegesebb, legfontosabb épület vagy hely?

A felsőfokú jelzőket inkább elhagynám, mivel tartósan nem ezek a határhelyzetek izgatnak. Amúgy is, megfelelő együttállás esetén bármilyen hely, épület jelentésessé, azaz különlegessé vagy fontossá válhat, még a legbanálisabb is. Így aztán hirtelen nem is valós helyek jutnak eszembe, hanem azok a képzeletbeliek, amelyek reflektív módon születnek bennem egy-egy tipikusan nem építészeti mű kapcsán. Visszatérő módon izgat például Antonello da Messina reneszánsz festményének allegorikus, kiismerhetetlen térrendszere, vagy Nádas Péter Emlékiratok könyvéből a heiligendammi szállás éjszakai erkélye – hogy két nagyon eltérő világot említsek. Bár utóbbi – úgy tűnik – azonban nem csak engem izgat, Dunajcsik Mátyás például egy sajátos szöveg-térképet, kartográfiai naplót is szőtt a nádasi textusok kapcsán.

Hogyan vélekedsz a régi és az új viszonyáról?

Már maga a jelzőpáros kvázi ellenpontja, dichotómiája is beszédes. Az a modern időtudat, amely ezt a megkülönböztetést mai értelmében az építészetben is általánossá tette, eleve egy történeti termék, és nem olyan régóta rendelkezünk vele (nagyjából a történeti tudat megjelenésével egyidős). Aleida Assmann viszont azt mondja, hogy ez a modern időrezsim is komoly változások-kihívások kereszttüzében áll, aminek eredményeképp éppen az ilyen jelzőpárok kap(hat)nak új jelentést, vagy veszítik el érvényességüket. Mindennek abszolút messzemenő hatása van az építészetre is, úgyhogy én inkább ezt a jelentésváltozást figyelem kitartóan. 

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb? 

Talán leginkább itt sincs „leg", egyvalami viszont mindig hajt, hogy a munkáink vége (vagy inkább elengedése) táján úgy érezhessük, hogy valamilyen tekintetben meghaladtuk önmagunkat – és ezt nem valamiféle pozitivista, fejlődéscentrikus kontextusban értem. Persze ennek teljesülése esetén sem a büszkeség talán a legpontosabb kifejezés, inkább valami elégtétel-féle. Ugyanakkor ha jobban belegondolok, bizonyos értelemben pont a diplomamunkámnál sikerült a leginkább átlépni az addigi határaimat: Radnóti Sándor Hamisítás című fantasztikus művészetelméleti könyvének nyomán elindult gondolkodás elképesztő utakra vitt menet közben, még ha ezt gyakran totális naivitás vagy amatőrizmus is kísérte.

Mit jelent számodra a siker? Mitől érzed magad sikeresnek? 

Sajnos ezeket a kifejezéseket mára olyannyira kisajátították, illetve olyan közhelyes jelentés- és elvárásrendszer keretezi, hogy nehezemre esik saját magammal és a munkámmal kapcsolatban értelmezni. Ráadásul ami az építészetben – akár mint tervezői hozzáállás, akár mint praxisbéli cél, akár mint épület – tipikusan sikerként volt elkönyvelve még 10-15 évvel ezelőtt is, az mára gyakran megkérdőjelezhetővé vagy ellenkező előjelűvé vált.

Éppen ezért inkább önkényesen átfordítom magamnak a siker kifejezését, és mondjuk az örömmel, az öröm előfordulásával hozom összefüggésbe. Eképpen abszolút örömteli az, ha például a munkánk során sikerül minél arányosabb válaszokra szert tennünk. Az arányosság majdhogynem a legfontosabb visszatérő kérdés (és persze legkevésbé geometriai értelemben). Az is örömteli, ha a megvalósulatlan projektjeinknél sok energiával kimunkált gondolatok nem vésznek el, és valahol később visszatérnek és – már egy magasabb szinten – beépülnek. 

Milyen aktualitás, kérdéskör vagy téma foglalkoztat jelenleg az építészetben? 

Az emlékezet és az építészet kérdésköre, amely egyben a doktori munkámnak is a témája. Erre valaki persze rögtön rávághatná, hogy az emlékezet alapvetően a múltra vonatkoztatott és kvázi lezárt ügy, így nincs is a kortárs jelenben látnivaló. Vagy gondolhatná megengedőbben, hiszen az azért már közhely, hogy a múlt azért mégiscsak befolyásolja a jelent, és így a jövőt. Nos, a helyzet valójában mindezeknél összetettebb: a múlt ugyanis soha nem lezárt, hanem a mindenkori jelenből konstruálódik a jövőre vonatkozó elképzelések, elvárások, aspirációk szerint, így az emlékezés egy megőrző, mégis alakító és teremtő folyamat is egyben. A jelenben-lévőségünk megköveteli a folyamatosan megőrzött és (újra)teremtett múltbeliséget, amely azonban alapja is a jövőre mutató irányultságunknak. Ebben az oda-vissza játszódó történetben – többek között – az emlékezet közvetít, ráadásul különféle (egyéni és kollektív) alakzatokban. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a jövőre, a jövőkép uralására szolgáló szimbolikus harc milyen fontos az építészet területén (is), és ebben az emlékezetnek milyen jelentős szerepe van a fentiek értelmében, akkor talán elvi síkon is belátható, hogy milyen mélyreható következménye van mindennek az építészetben.

Milyen terveid és céljaid vannak a jövőre nézve?

Általánosan jó lenne ügyesebben kifürkészni, és személyesen minél több olyan helyzetbe kerülni, ahol az értelmes, reflektált gondolkodásnak helye és szerepe van, sőt, akár igénylik is. Ehhez kapcsolódik mindennek az ellentetje is: idejekorán felismerni azokat a helyzeteket, ahol mindez csak hiú remény – őrült energiák folynak el az utóbbi esetben. Személyesebb szinten szeretném végre megvédeni ebben az évben a doktori értekezésemet, és időt nyerni, hogy levonhassam a tanulságokat.

Mit üzennél a megbízóknak, kivitelezőknek vagy építészeknek?

Nem üzennék semmit, már így is túl sok üzenet repked a levegőben. (De ha már ezekről a szereplőkről szó esett: szívesen aláírnék egy megreformált „társadalmi szerződést" a felek között, mivel a kölcsönösen fennálló előítéletek, rutinok nem csak kifejezetten károsak és kontraproduktívak, de már végtelenül untatnak is.)

Egy könyv, film, zene, amit mindenkinek ajánlanál? 

Az első kérdésre adott válaszom nyomán talán már nem is meglepő, ha Nádas Pétert említem. Elég régóta stabilan vissza-visszatérek hozzá, mivel a felülmúlhatatlan irodalmi opuszokon túl nagyon izgalmasak a különböző korokban íródott esszéi, elemzései is.

Külföldi építészek, építészirodák közül kivel dolgoznál szívesen?

A konkrét személyek talán nem is annyira fontosak, mint inkább az a jelenség, hogy az igazán figyelemreméltó dolgok nemzetközi kontextusban is – úgy tűnik – a kis praxisok háza táján történik, így aztán a célkeresztben csak ezek közül válogatnék. Ennek biztosan összetett okai vannak, az viszont egyértelmű, hogy ezek a kis műhelyek sokkal érzékenyebbek és gyorsabban reagálnak a kor bőséggel jelentkező kihívásaira, fontosabb dolgokat mondanak, mint a globális kapitalizmus köreibe belegabalyodott nagy praxisok. De hogy ne maradjon megválaszolatlanul a kérdés, két találatot ajánlanék a referencialistánkról: a Lilitt Bollinger Studio és a Traumnovelle kollektíva.

Kivel készítenél interjút a sorozat keretében?

Bene Tamással.

Szerk.: Sütöri Laura