’56-os magyar építészek: Mertl Gábor

A magyar építészettörténet egy gyakorlatilag ismeretlen fejezét megnyitva új sorozatot indítunk az Építészfórumon. Karácsony Rita 2016-2017-ben huszonegy olyan építész életművével foglalkozott, akik az 1956-os forradalom után hagyták el az országot. Az ekkor készült visszaemlékezések, interjúk egyedülálló képet adnak ezekről a pályákról. Elsőként az Egyesült Államokba kivándorló Mertl Gábort ismerhetjük meg.

Bevezető a cikksorozathoz

A cikksorozat olyan – itthon talán kevéssé vagy egyáltalán nem ismert – magyar építészek bemutatására vállalkozik, akik az 1956-os forradalom után külföldön telepedtek le, hogy ott folytassák Magyarországon félbeszakadt tanulmányaikat, illetve szakmai pályafutásukat. 1956 őszén, telén – jelen tudásunk szerint – több mint százötven építész és építészhallgató döntött, főként politikai okokból, az ország elhagyása mellett. 

Azonban mindnyájuk életében meghatározó maradt a közös múlt: a még gyerekként átélt II. világháború, majd a forradalmi események és persze a Műegyetem Építészmérnöki karán végzett tanulmányi évek. A legtöbben a szocialista realista stílusdiktátum (1951–54/55) időszakában voltak az egyetem hallgatói, ennek ellenére – mint majd látni fogjuk – könnyedén nyitottak a legkülönbözőbb és legújabb építészeti tendenciák irányába az emigrációt követően.

A sorozathoz Karácsony Rita egyéves építészettörténeti kutatása szolgáltatja az alapot, melyre 2016–17-ben került sor az MMA Építőművészeti Tagozatának támogatásával. A kutatás alatt összesen huszonegy építésszel, illetve családtagjaikkal sikerült felvenni a kapcsolatot, akik különféle módon – e-mailben, levélben, telefonon, Skype-on vagy a legideálisabb esetben személyesen – számoltak be életük legfontosabb történéseiről, és szakmai működésükről.

A sorozat első részeként az Amerikai Egyesült Államokba látogatunk el, hogy bepillantást nyerjünk Mertl Gábor (Budapest, 1933–) életművébe. Ebben az építész visszaemlékezése lesz a segítségünkre, mely három – telefonon, illetve egy személyes budapesti találkozás alkalmával folytatott – beszélgetés alapján született 2016–17-ben. 

Mertl az 1956-os forradalom évében már a diplomatervén dolgozott a Műegyetem Építészmérnöki karán, a terv befejezésére és a védésre azonban nem volt lehetősége. A forradalom után tanulmányait, illetve pályafutását az Egyesült Államokban folytatta, ahol 1967-ben megnyitotta saját tervezőirodáját, a Gabor J. Mertl & Associates, Architects-t. 

1968-ra valósult meg az első önállóan tervezett épülete, a Great Neck irodaház (New York). A téglalap alaprajzú, lábakra állított, függönyfalas épület nagyvonalú egyszerűsége általánosságban Mertl későbbi munkáira is jellemző. Hozzátéve, hogy a legtöbb házon megjelenik majd egy-egy hangsúlyos formai elem, vagy – ahogy az építész fogalmazott – egy „felkiáltójel", amely különleges karaktert ad épületeinek. 

A magyar építész – akárcsak számos, 1956-ban külföldre emigrált kollégája – a letelepedést követően a nemzetközi modern építészeti irányzatokhoz csatlakozott, ugyanakkor a Magyarországon tapasztaltak is nyomot hagytak későbbi pályáján. Esetében ez például abban mutatkozott meg, hogy az amerikai szokásoktól eltérően a nagyobb szálloda- és lakóépületek tervezésekor is a vasbeton szerkezetet részesítette előnyben az acélváz helyett, és sosem mondott le a természetes szellőzés biztosításáról – figyelembe véve a gazdaságossági szempontokat, illetve a Műegyetemen tanultakat. 

Mertl Gábor visszaemlékezése 

1948-ban kezdtem az építőiparban. Ahhoz, hogy bejuthassak a Thököly úton lévő híres Ybl Miklós Építőipari Főiskolára, el kellett végeznem egy év munkagyakorlatot. Keresztapám építész – tervező és kivitelező – volt Pesten, az Ajtósi Dürer sor és a Stefánia út sarkán állt a villája. Négy év gimnázium elvégzése után elmentem hozzá dolgozni, hogy megszerezzem az egy év gyakorlatot, de amikor letelt ez az év, 1949-ben a kommunisták teljesen átvették Magyarországot, ezt hívták a fordulat évének. 

A főiskolára felvételizők között egyedüli voltam, aki négy év gimnáziumot végzett, és a felvételi vizsgán is a legtöbb pontot kaptam, mégsem vettek fel, mert az édesapám és én a rendszer ellenségeinek számítottunk. Nem tudtam tehát bejutni az iskolába, ráadásul a felvételi miatt félbehagytam gimnáziumi tanulmányaimat. Egyből azonban nem mehettem vissza a középiskolába, mert áthelyeztek egy állami vállalathoz és nem engedtek el, kellett a munkaerő az építőiparban. Mindent államosítottak, mindenkitől elvettek mindent.

Később csak sikerült elszabadulnom és visszamentem leérettségizni. Az építőiparban töltött időszaknak köszönhetően többé nem volt problémám, munkásként tartottak számon, így be tudtam jutni az egyetemre. Különben nem hiszem, hogy bekerültem volna a származásom miatt. 1952-től 1956 végéig jártam a Műegyetemre. 1956 őszén kitört a forradalom, amiben mi, a Műegyetem voltunk a fő részesek. 

A harmadik, negyedik és az ötödik évben Rados Jenő tanszékén dolgoztam néhány kollégámmal együtt. Épületeket mértünk fel, fényképeztünk, aztán megrajzoltuk a terveket, Rados professzor pedig áldását adta munkánkra. Rengeteg történeti templomot mértünk fel Szentendrén, Székesfehérváron és Budapesten. 

Rados Jenő restaurálta akkoriban Fertődön az Esterházy-kastélyt, ebben segítettünk öten vagy hatan a tanszékről. Igazi esemény volt, hogy egyáltalán odaengedtek – a rendőrség ellenőrzött minket minden áldott nap! Olyan dolgok ezek sajnos, amelyeket, ha nem írok le vagy nem mesélek el, senki sem fog tudni. Át kellett ezt is élnünk. Sokaknak fogalma sincs arról, hogy hogyan lehetett akkoriban eljutni Budapestről Fertődre vonattal. Az ÁVÓ háromszor is leállította a vonatot menet közben, ha nem volt meg a megfelelő papírod, akkor leszedtek és elvittek. Mi szerencsére az egyetemtől és a rendőrségtől megkaptuk a szükséges papírokat, de még így is mindenhol jelentkezni kellett. 

Nagyon jóban voltam Rados Jenővel, aki, mielőtt elutaztunk, figyelmeztetett minket, hogy mindképp jöjjünk vissza, mert ha nem, elveszti a tanári állását és valószínűleg börtönbe is zárják. Nagyon közel kerültünk ugyanis a nyugati határhoz, Ausztriához, és abban az időben nagyon nagy szó volt elmenni a határ közelébe. Ma már az sem probléma, ha valaki szeretné körbejárni a világot. 

Jóban voltam Rados Jenő docensével, Hajnóczy Gyulával is, aki sokat dolgozott az egyiptomi kutatásokon. Jó barátom lett Nagy Elemér tanársegéd is, aki csak pár évvel volt idősebb nálam. Később járt kint nálam látogatóban Amerikában, sajnos viszonylag fiatalon elhunyt. 

A mi évfolyamunk volt az első, amelyik kilenc szemesztert végzett, az előttünk lévő évfolyamok tanulmányai csak nyolc féléven át tartottak. Úgy volt, hogy Rados Jenőnél készítem el a diplomatervemet, de aztán jött a forradalom, én pedig eljöttem, így nem tudtam befejezni és megvédeni a diplomámat. Annak ellenére, hogy szörnyű korban éltünk Magyarországon, nagyon hálás vagyok az egyetemi oktatásnak, mert amit ott megtanultam, az később is, egész életemben nagy segítséget jelentett. A régi híres professzorok tanítottak még minket, mert 1949 után olyan hirtelen nem lehetett leváltani az egész tanári kart. A régi rendszerű oktatásban kezdtem, ami nagyon színvonalas volt. Remélem, a magyar egyetemen most is hasonlóan jó az oktatás, de már egészen más világ van, eljött a computervilág, ami a mi időnkben még egyáltalán nem létezett.

New York Cityben jártam később egyetemre, a Columbiára, ahol tíz hónap alatt sikerült megszereznem a masters degree-met. A felvételi előtt az egyik jó barátom kiküldte nekem Magyarországról az egyetemi papírjaimat, bementem velük a Columbia Egyetemre a dékánhoz, aki megnézte, hogy mennyi pontom van. Azt mondta, hogy van elég akár a doktorátusra is, de azt csak úgy nem adhatja oda, először meg kell szereznem a masters degree-t. Általában két év a képzés, de nekem csak a kreditek felét kellett felvennem, és kevesebb mint egy év alatt végeztem. 

Miután megszereztem a masters degree-t, elmentem államvizsgázni. Amerikában államvizsgát kell tenni, e nélkül hivatalosan nem lehet építészként dolgozni. Minden államban más engedélyre van szükség, és mindenhol más vizsgát kell letenni. Én New Yorkban államvizsgáztam 1966-ban, majd 1967-ben kinyitottam az irodámat. A master degree megszerzését követően gondolkoztam azon, hogy egyszer majd szeretnék tanítani, de sajnos mikor elkezdtem a praxist, már nem volt erre időm. Meg szerettem volna szerezni a doktorátust is a Columbia Egyetemen. Közép- és Dél-Amerikába mentem volna kutatni. Volt egy nagyon híres építész Mexikóban, Félix Candela, aki speciális betonépületeket, vékony vasbeton szerkezeteket tervezett. Brazíliába is lementem volna Oscar Niemeyer irodájába, hogy tanulmányozzam a tervezési folyamatot és a szerkezeteket – erről készítettem volna egy tanulmányt. De nem voltam még amerikai állampolgár, és így nem kaphattam ösztöndíjat, támogatás nélkül pedig nem tudtam volna mindezt véghezvinni.

Nem tudom teljesen meghatározni, hogy mi a különbség a magyar és az amerikai egyetemek között, hiszen Amerikában nem jártam a négyéves alapképzésre. Öt vagy hat évig dolgoztam már Amerikában miután megszereztem a masters degree-t graduate schoolban, ahol már idősebbek a hallgatók. Csak azt tudom, hogy milyen volt ott a képzés. Annyit azért mondhatok, hogy sokkal szabadabb az amerikai egyetem, nagyobb a választási lehetőség. Nálunk Magyarországon meg volt adva minden félévben, hogy milyen tantárgyat kell felvenni, miket kell teljesíteni ahhoz, hogy felvehessük a következőt. Ha a hallgató valamiből megbukott, akkor ki is rúghatták. Amerikában a hallgató választja ki a programot. Nincs annyira lerögzítve a tanrend, a követelmény. 

A Műegyetemen nálunk csak a tervezési tárgynál lehetett választani abban, hogy melyik tanszékre szeretnénk menni, középületeket vagy ipari, mezőgazdasági épületeket szeretnénk tervezni. De másban nem nagyon dönthettünk. Rados Kornélnál vettem fel tervezési tárgyakat, illetve másodéven Kiss Tibor volt a tervezőprofesszorom, nála lakóépületeket, lakóházakat terveztünk. A rajzolásra is nagy hangsúlyt fektettek, akkoriban Bardon Alfréd volt a Rajzi Tanszék professzora. Eleinte az abc-t kellett leírnunk, rajzolnunk, nagyon bevezették a rajzot, Amerikában ilyesmivel nem foglalkoznak. Sokkal több matematika, fizika és statika, szilárdságtan volt Magyarországon az egyetemen. Kedvenc professzorom a statikát oktató Csonka Pál volt. A másik pedig Rados Jenő, akinél hat vagy hét szemeszteren át tanultam, azért is választottam aztán a diplomatervem konzulenseként. 

Nagyon jó volt, hogy Amerikában – ha nem is rögtön, mert azért keresni kellett – hamar kaptam állást. Rengeteg helyre jelentkeztem, végül egy olyan irodába vettek fel, amelynek ma is nagyon hálás vagyok, ebben az irodában, a Voorhees, Walker, Smith, Smith & Haines irodában dolgoztam 1961-ig. Hatalmas munkákban vettem részt az itt töltött öt és fél év alatt. Régi vállalat volt, 1865-től kezdve terveztek New Yorkban óriási házakat. Míg náluk dolgoztam kutatóintézeteket, egyetemeket terveztünk, dolgoztunk a NASA-nak is (Goddard Space Flight Center). Megtanultam minden fontosat a szakmáról. Két dolognak vagyok igazán hálás: a Műegyetemnek és ennek a cégnek, ahol elsajátítottam az alapokat. Ezt követően egy fiatalabb irodában dolgoztam, ahol irodaházakat és szállodákat terveztünk. Számos projektet vezettem 1962 és 1964 között. Itt már jóformán önállóan végeztem a munkákat, de nem az én nevem alatt futottak a projektek. 

Ekkoriban már konzultánsként is dolgoztam egy pár éve, majd 1967-ben kinyitottam az irodámat, ami azóta is működik, persze most már egyedül vagyok, és ha szükséges, akkor kérek segítséget. 68-69 év intenzív munka után kell egy kicsit pihennem is. Rengeteg épületet terveztem pályám során és a legtöbbet magam is kiviteleztem. Megismertem embereket, akikkel elhatároztuk, hogy építünk például egy hotelt. Megterveztem az épületet, utána megvették a telket és felépítettük a házat. Ezzel foglalkoztam az utóbbi több mint 50 évben. Illetve mind a mai napig dolgozok konzultánsként, segítek azoknak, akik megkeresnek. Már nem keresem a munkát. A konzultáláson túl főként  belső munkákat, restaurálásokat vállalok.

Amerikában rengeteg helyre terveztem, különböző államokban vállaltam munkát. Kaliforniától kezdve Arizonáig, Floridáig. Utóbbiban nemcsak terveztem, hanem építettem is. Aztán New Jerseyben, New Yorkban vállaltam munkákat. Szerencsém volt olyan szempontból, hogy sikerült magántervezőként dolgoznom az utolsó ötvenvalahány évben. 

Az első épületet 1967-ben terveztem és 1968-ban építettem fel. Ez egy négyemeletes, oszlopokon álló irodaépület (175 Great Neck). Ez volt az első önálló munkám, akkor még nem is dolgozott nálam senki. Ebben az épületben nyitottam ki aztán az irodámat, amely 30 évig ott működött. De volt irodám New York Cityben is társakkal együtt, és volt Floridában is. Elég sok megbízásom volt az 1970-es, 1980-as években. 

Az 1980-as években terveztük a Tropicana Casino Hotelt Atlantic Citybe. Amiatt kaptam meg a munkát, mert abban az időben New York környékén sok hotelt terveztünk. Ismertek és felhívtak, hogy lennék-e a társtervező. Ott voltunk az építkezésen is, mert nagyon gyorsan kellett tervezni és kivitelezni. Nagyjából nyolc emberem volt az irodában, velük végeztük szinte az összes munkát. 

Az épület minősége sokszor függ attól, hogy az embereknek mennyi pénze van. Mindenki azt hiszi, hogy az építész megtervezhet mindent, amit szeretne. De pontosan meghatározzák, hogy mire mennyi pénzt lehet költeni. Párszor figyelmeztettem praxisom során a megbízót, hogy ezt vagy azt nem fogják tudni végigvinni, bele fognak bukni az építésbe. Nemcsak az építésztervezői tudásomból jött ez, hanem abból is, hogy magam is sokat építkeztem, láttam, hogy mi mennyibe kerül, mit hogyan lehet megvalósítani. Az egyik építtetőnek azt mondtam, hogy a földből sem fog kijönni a ház, el fogja költeni még azelőtt a pénzét. Le kellett menni cölöpökkel a földbe, le kellett verni a vízbe a cölöpöket, néha olyan helyen épít az ember, ahol a talaj miatt a fele elvész a költségvetésnek. Sajnos igazam is lett. Mikor valaki megbukik, akkor más olcsón megveszi a félbemaradt épületet. Nagy gyakorlatom lett végül az üzleti világban. Egy magánpraxisban mindenre kell gondolni. Ha van két millió a munkára, akkor nem költhetünk hármat. A VWSS&H-nél igazán minőségi épületeket tudtunk tervezni, de mikor kisebb embereknek terveztünk, már nem állt rendelkezésre a megfelelő pénzforrás. De az ilyen helyzeteket is meg kell oldani, a mérnöknek az is a feladata, hogy megvalósítható legyen az épület. 

Persze voltak olyan terveim nekem is, amelyek nem mentek előre. Két hatalmas felhőkarcolót terveztem New York City-be. Az egyik egy 50 vagy 60 emeletes lakóház, amelyről megjelent egy cikk a New York Times-ban is. Ott állt volna az épület az egykori World Trade Center közelében. 

A másikat, a Holiday Innt a Broadway-re terveztem. Rengeteget tudnék arról mesélni, hogy hogyan lehet munkát szerezni New Yorkban. A politikát nem lehet kikerülni, ismerni kell az embereket. Ha valaki kap egy hatalmas megbízást New Yorkban, rögtön megkérdezik, hogy vajon miért ő kapta. Van, hogy politikailag megtámadják a projektet és emiatt nem halad előre a munka. Sok mindenen mentem keresztül, és sok mindent láttam magam körül. Ismertem például valakit, akinek volt öt-hat felhőkarcolója New Yorkban és másnap tönkrement. 

A tervezés előtt mindig meghatározzák a programot. A programot általában az építész és a tulajdonos közösen beszélik meg, megtárgyalják a költségvetést. Meg kell nézni, hogy mekkora a telek, majd minden telek esetében meg kell ismerni a törvényt, amelyben meghatározzák, hogy mekkora épületet lehet a telekre építeni. New Yorkban egy bizonyos nagyságú telekre – most mondok egy számot – 15-20-szor annyi alapterületű épületet lehet emelni. Kitaláljuk, hogy hány emelet lesz, mekkora lesz az épület, mi lesz a bejáratnál. Meg kell szervezni a parkolást, minden irodának, hotelnek, vendéglőnek előírják, hogy mennyi parkolóhelyet kötelesek biztosítani. 

Az 1970-es évek közepén arról volt szó, hogy lebontanak néhány színházat a Broadway és a 7th Avenue között. Ott épült volna fel az általunk tervezett felhőkarcoló. Az építész mindig törekszik azért arra, hogy legyen valami különbség a tervezett épület és a szomszédos házak közt. Próbáltunk modern és áramvonalas tervet készíteni, de az ívelődő forma azzal is magyarázható, hogy minél jobban benyomtuk az épület fő tömegét, annál magasabbra tudtunk építkezni. Ha az első emeleten például közösségi teret hoz létre az építész, ahová bárki bemehet az utcáról, akkor is adnak kedvezményeket, nagyobb alapterületű házat lehet építeni ilyen esetben is. Át kell gondolni mindezeket, mérlegelni kell. 

Minden épületemnél jellemző volt, hogy a maximumot akartuk kihozni a telekből, nem csak a felhőkarcolók esetében. A Holiday Inn felhőkarcoló épületébe az utcáról lehet behajtani autóval, ott van a hotel lobbija is, a recepció. És itt van a bejárat a garázsokba. 5-6 emelet magas az épület alsó része, e fölött lett visszahúzva a felhőkarcoló tömege, hogy magasabbra tudjunk menni. Az épület tetején is van egy kis beugrás. Ez volt tehát a fő oka a formaalakításnak. A recepció alatt és felett is van egy-két emelet garázs, ahol a vertikális vonalak láthatók a homlokzaton. A garázsok felett kaptak helyet az előadótermek, éttermek, konyhák. Az uszoda és egyéb kiszolgáló helyiségek is ezen a részen találhatók. 

A legtöbb épületbe terveztünk éttermet, klubházat, bárt és közösségi teret, némelyikbe 500-1000 ember is befért. Úgy alakítottuk ki általában ezeket a hatalmas termeket, hogy kisebb csoportoknak is ki tudják adni adott esetben, ideiglenes falakkal fel lehetett osztani 5-6 kisebb helyiségre a teret. Az épület visszább húzott részén találhatók a szállodai szobák, melyek két irányba néznek. Két utca közé terveztük az épületet, az egyik a Broadway, itt található a főbejárat, a másik utca a 7th Avenue. Az épület oldalhomlokzatain látható, hogy a szobák a középfolyosó két oldalán helyezkednek el. Összesen 4-6 felvonó található az épületben, minden emeleten vannak kiszolgáló helyiségek, mosoda pl. Minden ilyen magasházban minimum két lépcsőházra is szükség van. Ezekbe a hotelekbe, főleg akkoriban, mindenhova tettek automatákat is, ital-, szendvics- és jég-automatákat például. Az épületet az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején terveztük. 

Jól ismertem a megbízót és azt a vállalkozót is, aki létrehozta a Holiday Inn szállodaláncot az 1950-es években, mert minden tervet jóvá kellett hagyatni a Holiday Inn központjában Tennessee államban, Memphisben. A felhőkarcoló építtetőjét elvittem Tennessee-be, mert üzletet akart kötni a Holiday Innel: ő felépíti a felhőkarcolót, a hotelt a Holiday Inn vezette volna. Sajnos végül nem kaptak pénzt az akkori válság miatt. 60 év alatt keresztülmentem négy „katasztrófán", gazdasági válságon. Leállt egy-két évre a felhőkarcoló tervezése, aztán újból elkezdődött, de később a bankok nem adtak pénzt vagy csak rossz feltételekkel, így az építkezés végül nem ment előre. Pedig ez volt az egyik legnagyobb munkám, meg a lakóház a World Trade Center közelében. Mindkettő tervezésekor pechem volt, de nemcsak nekem, hanem a megbízónak is. 

A legtöbb házam azért szerencsére megvalósult, és a legtöbbet magam építettem. A Staten Island-i Holiday Innért díjat is kaptam – New Yorkba terveztem még 3-4 ilyen szállodát. Most épp konzultálok az egyiken, hiszen 50 év eltelt, és ennyi idő után sok mindent meg kell újítani. Ez a Westbury-i hotel, amelynek a közepén található az úszómedence. 

New York környékére 1962 óta tervezek. 1962-ben terveztünk Werfellel közösen egy hotelt, ez volt az első új hotel a háború után New York környékén. Ennek a munkának köszönhetően később több Holiday Innt terveztem és sok más, kisebb motelt. Vannak jobb munkák, de az építésznek a kisebbeket is el kell vállalnia. 

Ahogy már említettem, Atlantic Citybe is terveztünk. Egy híres kaliforniai építész kapta meg a munkát, akinek New Yorkban is volt irodája. Az irodám az ő New Yorki irodájával társult, de a tervezést jórészt mi vittük. A Tropicana hotel kb. 1 milliárd dollárba kerülne ma, akkoriban 330 millió volt. Majdnem 600 szoba van benne, rengeteg, 5-6 féle étterem, az egész épületen átnyúló átrium, teniszpálya, parkolóhelyek stb. A ház az óceán mentén, a parton épült fel. A fűtés, világítás is komoly feladat volt, a legjobb mérnökökkel dolgoztam együtt ezen a munkán. Számos modellt készítettünk, perspektívákat is rajzoltunk. Az utolsó terv, amely végül megvalósult kicsit szögletes lett, úgy mondanám, hogy boxy, pedig az első tervünk még áramvonalas volt. Főleg a pénz miatt nem valósult meg az eredeti elképzelés, ha a tervező húz egy görbe vonalat, akkor azt rögtön ki szeretnék egyenesíteni! Mert az többe kerül, mint az egyenes. A költségvetés nagyon fontos része a tervezésnek is. Hatalmas projekt volt, a belsőt is megterveztük, még egy színház is van az épületegyüttesben. Utóbbin egy olyan vállalattal dolgoztam együtt, amely Las Vegasba és az egész világra számos hasonló színházat tervezett. Olyan színházat terveztünk, hogy abban még egy elefántot is le lehet engedni az égből. Nagyon érdekes volt az egész tervezői feladat. Technikailag is szeretek belemenni a feladatokba, szeretem látni a valóságot. Akármin dolgozok, mindig ott vagyok az építkezésen, nézem, hogy mit csinálnak, jól csinálják-e, kicsit beleütöm az orromat mindenbe, sokan szeretik, sokan nem. 

A tervezés során meg kell találni a legjobb megoldást. Az építész nem csinálhat azt, amit akar, mindig mondtam a fiataloknak, hogy nem olyan az építész szakma, hogy az ember tervez egy operaházat vagy egy Taj Mahalt, néha bizony fürdőszobát is kell. Álmodni lehet persze. Szerencsém is volt, mert amiket terveztem, azokból a legtöbb tényleg meg is valósult, és a költségvetésen belül meg is csináltam mindent. 

Karácsony Rita

A képeket Mertl Gábor bocsátotta a szerző rendelkezésére a 2016–2017-ben lezajlott kutatás alkalmával. A kutatás az MMA Építőművészeti Tagozatának támogatásával zajlott.

Szerk.: Kovács Dániel