Közélet, hírek

A BIVAK terve hozta el az első díjat a hortobágyi deportálások emlékhelyének pályázatán

1/1

Forrás: MÉSZ Facebook

Hirdetés
?>
Forrás: MÉSZ Facebook
1/1

Forrás: MÉSZ Facebook

A BIVAK terve hozta el az első díjat a hortobágyi deportálások emlékhelyének pályázatán
Közélet, hírek

A BIVAK terve hozta el az első díjat a hortobágyi deportálások emlékhelyének pályázatán

2022.03.24. 13:54

Cikkinfó

Földrajzi hely:
Magyarország, Hortobágy

Címkék:
tervpályázat

Tavaly ősszel hirdetett tervpályázatot a Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. a hortobágyi deportálások emlékhelyére, az eredmény a mai napon vált nyilvánossá. A három hektárnyi területen felépülő látogató- és emlékközpont fő célja a méltó megemlékezés, ugyanakkor edukációs funkciója is lesz. 

A kormány még korábban, egy 2016-os határozatában döntött a kommunista diktatúra idején internáló- és kényszermunkatáborként, illetve hadifogolytáborként működtetett létesítmények egykori helyszínein emlékhelyek létrehozásáról és fejlesztéséről. Ezután, több éves előkészítő munkát követően 2019-ben született döntés a hortobágyi beruházás előkészítéséről, amely szerint a kommunista diktatúra áldozatai ellen elkövetett törvénytelenségek kiemelt helyszínén, a hortobágyi zárt táborok egykori területén a méltó megemlékezés, a közös nemzeti emlékezetpolitika formálása és a jövő nemzedék oktatása-nevelése céljával látogatóközpont, továbbá egy interaktív és a modern technológiát felhasználó kiállítás létesül. 

A fejlesztés egyik kiemelt célja, hogy az 1950-ben kezdődő hortobágyi táborvilágba hurcolások története minél szélesebb körben ismertté váljon, illetve az emlékhely történelmi jelentőségére és a transzgenerációs traumákra való rávilágítás, ezáltal a közös nemzeti emlékezetpolitika formálása, az áldozatokra történő méltó megemlékezés és az edukációs lehetőség együttes biztosítása is - olvasható a tervpályázat honlapján.

Az emlékhelyet Hortobágy község belterületén, a 115/4 helyrajzi számú ingatlanon hozzák létre új központi fogadóépület kialakításával, valamint a méltó emlékezés számára megfelelő környezetrendezés is megvalósul a hozzá tartozó infrastrukturális fejlesztésekkel.

A kiírásban a tervezés és a megvalósítás során elvárásként jelölték meg a magas minőségű természeti és épített környezet kialakítását, optimális fenntarthatósággal egyetemben. Ugyancsak kritérium volt, hogy az emlékhely új központi fogadóépületének és környezetének tervei innovatív módon, magas építészeti minőségben, az emlékezésnek, a kegyeletnek és az oktatásnak a jelenlegi és távlati funkcionális igényeit messzemenően kiszolgáló módon készüljenek el.

A meghívásos, kétszakaszos építészeti tervpályázatra összesen 14 pályamunka érkezett. A Magyar Építőművészek Szövetsége közösségi oldalán tette közzé a pályázat eredményét:

I. díjban részesült a Bivak studio

II. díjban részesült az Arch-Studio

III. díjban részesült a 3h építésziroda 

Megvételben részesült a MIXA Studio, a Minusplus, a Triskell ÉpülettervezőKeller Ferenc, valamint Boda István terve.

A győztes tervről azt írták a BFK tájékoztatásában, hogy a tervezett épület megjelenése "egészében újszerű, eredeti megoldásokat tartalmazó, a funkciót kiemelkedő módon kiszolgáló, környezetével együtt élő, reális építési megoldásokat alkalmazó, átgondolt pályamű". A részletes bírálat során kiemelt figyelmet kapott az építészet és a tájba illő viselkedés párbeszéde. "A pályamű mindezt megtalálta. A felmutatott mű olyan szakmai alázatról ad tanulságot, amely a térség környezetalakításában is példamutató. A terv az egykori történelmi események világától egészen a mai kor jövőbemutató üzenetátadásra alkalmas egységes gondolatiságra épül." 

A bírálóbizottság elnöke dr. Rétvári Bence parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes (EMMI) volt, társelnöke Wachsler Tamás építész, a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, tagjai Füleky Zsolt építész, építészeti, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkár, a Magyar Építész Kamara delegáltja, Jakab Ádám András, Hortobágy polgármestere, Jambrik Imre, Hajdú-Bihar megye állami főépítésze, L. Balogh Krisztina építész (Steindl Imre Program Nonprofit Zrt.), dr. Ferencz Marcel építész, Krizsán András építész, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke, Szalay Tihamér építész, Bognár Csaba építőmérnök (BFK Budapest Fejlesztési Központ Zrt.), póttagja pedig Orbán Csaba építész (BFK Budapest Fejlesztési Központ Zrt.) voltak. 

A terveket hamarosan részletesebben is bemutatjuk olvasóinknak. 

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

Nézőpontok/Történet

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.