Bomenwijk, egy háború utáni holland lakótelep megújulása – Marc Bukman írása

Marc Bukman holland építész, a delfti Steenhuis Bukman építész stúdió társalapítója. Építészeti praxisában főként lakóépületek, kiemelten szociális lakótelepek tervezésére specializálódik, belvárosi és külvárosi területeken egyaránt. Írása egy négyrészes, az Építészfórum számára készített cikksorozat második része, amely egy második világháború után épült lakótelep kortárs revitalizációját mutatja be.

A kézfogás építészete

A delfti Bomenwijk egy, a második világháború után közvetlenül, az ’50-es években épült lakónegyed Delft városában, amelyet Willem van Tijen és Hugh Maaskant holland építészek terveztek. A telep a korban elterjedt, előregyártott technológiával épült, ami a korábban megszokotthoz képest jelentősen rövidítette a kivitelezési időt. Az ilyen és ehhez hasonló technológiák használat az adott történelmi szituációban különösen hasznos volt, mivel a háború követően az ország drasztikus lakáshiánnyal nézett szembe.

Bomenwijk-ben az ún. R.B.M. technológiát használták, amely a korra jellemző karakterű házakat eredményezett: iparosított kivitelezés, alacsony beépítés, csempeszerű beton homlokzatburkolatok. A merev megjelenést a cserépfedés, a tégla kémények és elválasztó falak, az ereszcsatornák kihangsúlyozása és a színes textil árnyékolók oldották. A modern és a tradicionális elemek kombinációja nemcsak erre a telepre, hanem a háború utáni újjáépítések többségére is jellemző. A két hatás egymásmellettisége kellemes lakókörnyezetet eredményezett. Ezt az építészeti formavilágot, a régi és az új „összeházasítása" miatt, gyakran nevezik „a kézfogás építészetének".

A kertváros ideája

A két vezető tervező, Maaskant és van Tijen az építkezést is aktívan felügyelték. Annak érdekében, hogy javítsák a tervezés és a kivitelezés minőségét, a tervezők egy ideiglenes irodába költöztek az építkezés területén, így a leggyorsabban és leghatékonyabban dönthettek a felmerülő problémás helyzetekben. Az építkezés befejeztével az irodaépületbe a lakótelep közösségi háza költözött.

Bomenwijk kiváló példája a főként van Tijen által kidolgozott „Wijkgedachte", azaz Lakónegyed elméletnek, amely az Ebenezar Howardhoz köthető angol kertváros mozgalom városfejlesztési elveiből inspirálódott. A Lakónegyed várostervezési elvei szerint a modern város decentralizált, egymástól térileg elkülönülő, szociálisan vegyes lakosságú lakónegyedek hálószerűen összefonódó együtteseként épül fel. A decentralizáltság az egyes negyedek struktúrájában is megjelenik: Bomenwijkben is könnyen felfedezhetőek az 1-2 emeletes sorházakból, valamint többszintes sávházakból álló, ismétlődő blokkok, amelyekhez mind saját közösségi ház és egyéb kiszolgáló funkciók tartoznak. A különböző háztípusok nem olvadnak össze egybefüggő tömegekké, hanem kisebb, viszonylag rövid beépítési tömbökre oszlanak, így az utcákon járva a belső kertek folyamatosan feltárulnak. A telep minden részletében a figyelmes, humánus tervezési hozzáállás köszön vissza. Nem véletlen, hogy a „Wijkgedachte"-t a háborút megelőző, a CIAM által propagált várostervezési elvek sokkal kifinomultabb, fejlettebb örökösének tartják. Ezeket az elképzeléseket később nagyobb léptékben is alkalmazták Rotterdam déli részén, például a Lotte Stam-Beese által tervezett Pendrecht és a Willem van Rijen által tervezett Zuidwijk esetében.

Megbízás

Bomenwijket a háború utáni újjáépítés egyik értékes építészeti és városépítészeti példájaként tartják számon. A ’80-as években a telepet gondosan felújították, azonban a beépítés az ’50-es évektől egészen 2007-ig semmit sem változott. A meglévő épületállomány azonban nem tudta teljesíteni az egyre szigorúbb követelményeket. A Vestia szociális lakásépítéssel foglalkozó lakástársaság minket, a Steenhuis Bukman építészirodát kérte fel az egész lakónegyed rekonstrukciós mestertervének elkészítésére, amely magában foglalta 600 lakás lebontásának felügyeletét, és a helyükre kerülő épületek tervezését. Az új épületekbe 450 új lakás mellett egy közért, egyéb boltok, közösségi funkciók, és egy parkoló is került.  

A mesterterv: sűrűség és lépték

A megbízás lehetőséget adott tehát, hogy ne csak az új épületek építészeti tervezésével, hanem az egész lakónegyed városépítészeti fejlesztésével is foglalkozzunk. Célunk az volt, hogy a lehető legkevésbé alakítsuk át az eredeti beépítést, ezért az új lakásokat a lebontott tömbök helyére illesztettük. Szintén fontos szempont volt a közterek felújítása és egy nagy parkoló kialakítása. Mestertervünk vezérelve, hogy míg a negyed centrumába kevesebb lakás kerül, addig a széleken sűrűbbé válik a beépítés.

Az ’50-es években még jóval kevesebb embernek volt kocsija, azonban ma már az utcákat megtöltik a járdák mentén parkoló autók, ami zavaróan hat az utcaképre. A központ sűrűségének csökkentésével az itt parkoló autók száma is lecsökkent, így az utcák szellősebbé váltak, visszaadva a teret a gyalogosoknak. Továbbá arra is lehetőség nyílt, hogy visszaállítsuk a tömbök közötti foghíjakat, lehetővé téve az izgalmas átlátásokat. Tehát bár a telep épületei átalakultak, városépítészeti karaktere az eredeti tervezők elképzelései szerint újult meg.

Ezzel a beavatkozással azonban a lakósűrűség lecsökkent, amit a negyed szélein és a szomszédos területeken kompenzáltunk. A beépítés határain, a negyedet körülvevő csatornák mellett ezért nagyobb, duplex sorházakat, többszintes társasházakat és egy üzlethelyiséget is terveztünk. Ennek hatására Bomenwijk szervesebben kapcsolódik az őt körülvevő városszövethez. Az új, nagyobb épületek illeszkednek a környező, kortárs beépítésekhez, de építészeti kialakításukban mégis a telep hangulatát idézik meg. 

Régi és új kapcsolata

A lakónegyed relatíve kis léptéke és a változatos épülettípusok meghatározzák a terület sajátos hangulatát. Eredetileg az összes lakást szociális alapon adták bérbe azonban később piaci alapú és gondozóotthonok is létesültek. A piaci és szociális alapon kiadott lakások építészeti megjelenése azonos, részletezettségük és anyaghasználatuk is azonos minőségű. A duplex sorház tipológiát érdemes kiemelni: a háztípus egy egysége egy földszinti apartmanból és az efölött kialakított két kétszintes lakásból áll, úgy hogy valamennyi lakáshoz közvetlen utcai bejárat tartozik. Az apartmanházak és az alacsony beépítés e keveréke fontos eleme volt a beépítésnek, lehetővé tette a kívánt lakósűrűség elérését.

A tervezés során kiemelt figyelmet fordítottunk a biztonságra és a privát szféra védelmét biztosító megoldásokra, illetve a privát és publikus terek közötti átmeneti zónák kialakítására. A legtöbb tömb bejáratai közvetlenül az utcára néznek, helyüket a beton előtetők, az egységek határait jelölő oszlopok és az egész telepen egységes előkerti kerítések keretezik. A tömbök oromfalain lévő megnyitások a gyalogos átjárok passzív felügyeletét biztosítják. Az újépítésű lakások egyértelműen kortárs megjelenésűek, mégis hívogatóak; a lakások pedig fényesek a nagyméretű üvegfelületek miatt. A homlokzatokat fehér téglaburkolat fedi, amely illik a telep eredeti színeihez (a lábazatok borítása sötét színű téglaburkolat). A kerti kerítések, támfalak és előtetők részletei az eredeti építészeti formavilágra utalnak, amely a háború utáni időszak optimizmusát tükrözi. Az új épületek megjelenése természetesen illeszkedik a negyedhez, azonban mégsem a korábbi forma puszta másolata.

Marc Bukman

Szerk.: Winkler Márk