Nézőpontok/Kritika

A budai várról

1/1

Michel Pochet festménye

?>
Michel Pochet festménye
1/1

Michel Pochet festménye

A budai várról
Nézőpontok/Kritika

A budai várról

2016.05.10. 11:58

Cikkinfó

Szerzők:
Körmendy Imre

Földrajzi hely:
Budapest

Vélemények:
2

Dosszié:

A várban található kultúrát képviselő országos intézményeinket nem cserélné le újjáépített építményekkel, és a minisztériumokat a várba költöztetni sem tartaná szerencsésnek Körmendy Imre. Zajlanak a viták a budai vár sorsáról, melyhez most a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke is hozzáfűzte gondolatait. 

Az utóbbi idők kormányzati döntései – a Palotában és a polgárvárosban lévő kulturális intézmények jelentős részének kiköltöztetése és a minisztériumok, kormányzati épületek helyükre telepítése, a Palota radikális át/visszaépítése – sok vitát váltanak ki. Három köztiszteletben álló szakember kilépett a Hauszmann-bizottságból (mert nem akartak „bio-díszlet" lenni egy érdemi munkát nem végző testületben), és a műemlékvédelem és korunk építészeti elméletét és gyakorlatát totálisan felborító gondolatok láttak napvilágot (sőt immár a műemlékvédelem nemrég átalakított, létrehozott szervezetének teljes felszámolásáról hallhatunk, olvashatunk).

Ebben a gyakran nem emelkedett hangnemben zajló vitához szeretnék egy adalékkal szolgálni, s a Vár szerepéről írni. A bevezető mellékletet, illusztrációt egy régóta Róma környékén élő francia művésznek a festménye adja. Michel Pochet 1991-ben járt először Budapesten, s a Gellérthegy tetejéről nyíló kilátás, az onnan feltáruló városkép megragadta, s azt meg is örökítette.

Az akvarellen a város természeti adottságain kívül az épített környezetből három elem emelkedik ki – a többi, a város teste a hátteret adja -, három meghatározó elem: három impozáns, s közel egy magasságba nyúló kupola: a királyi palotáé, a parlamenté és a Szent István bazilikáé. A Szent István bazilika kupolája jeleníti meg a társadalom transzcendens kapcsolatát (összefogva jelképezve a keresztény felekezeteket és az „idősebb testvéreket", a zsidóságot), az Országház a nép fölségét, a törvényhozó hatalmat, s végül a királyi vár kupolája, ami egykoron, a király személyén keresztül a birodalom/ország egészét szimbolizálta. Ma alkalmas arra (s e szerepet tölti is be), hogy a nemzet egészét fejezze ki, azaz a szétszakított nemzettesteket és a nagyvilágban élő magyarokat is.

Ha valaha a király személye, s jelképesen még erőteljesebben a Szent Korona volt az, ami kifejezte ezt az egységet, akkor ez napjainkban egyértelműen a kultúra. Hisz bárhogy csűrjük-csavarjuk a magyarság kérdését, olyasmikhez jutunk, például Kazinczy szavaival: „nyelvében él a nemzet" (Nemeskürty István szavaival: „évezredekkel ezelőtt az Ural környékéről elindult egy nyelv"- kifejezve ezzel a nép sokrétűségét, sokféle eredetét, származását), Radnóti: „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,/ nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt/ kis ország, messzeringó gyerekkorom világa." Vagy később ki „tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály". Magyarán a kultúra kapcsol össze bennünket. Egy korábbi országgyűlési választás plakátján e rövid néhány szó szólította meg a választókat: „Itt az idő". Egy más nemzetből származó – évek óta hazánkban élő - barátunk nem értette, miért elég e röpke felhívás, mert ő nem tanulta, nem ismerhette a minden magyar iskolás számára alapvető sorokat: „Talpra magyar, hí a haza!/ Itt az idő, most vagy soha!/ Rabok legyünk vagy szabadok?/ Ez a kérdés, válasszatok!"

Ezt a nemzetet, népet egyesítő erőt, közös tudást (= kultúra) jelenítik meg a Vár két részében álló országos intézmények, közgyűjtemények: az Országos Szécsényi Könyvtár, a Szépművészeti Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum, az Országos Levéltár, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Magyar Tudományos Akadémia itteni részlegei, s ezt egészítik ki az Arany Sas Patika Múzeum, a Telefónia Múzeum, a Sziklakórház Múzeum és a kisebb-nagyobb képzőművészeti galériák, meg a Mátyás templom kincstára. Ezt a csodálatos gazdagságot nem kellene lecserélni újjáépített épületekkel: a palota maga nem akkora attrakció, mint a benne kiállított képzőművészeti és történeti kincsek. Természetesen néhány terem rekonstrukciójával gazdagodna a Palota, de önmagában aligha vonzana széles tömegeket. Az egyház(ak)nak bőven van negatív tapasztalata arról, hogy egy üres épület önmagában szép lehet, de igazi gazdagsága a benne összegyűlt emberek közössége, s az emberek alkotta művek tárháza és annak közös ünneplése.

Ehhez a nemzetet átfogó, szimbolizáló üzenethez képest parciális (csak részt megjelenítő, képviselő) lenne a minisztériumok megjelenése, várbéli elhelyezése (bármelyik részéről legyen is szó). Egykor a nem lakott királyi palota közelébe telepített minisztériumoknak jelentősége – vélhetően - abban állt, hogy az Osztrák – Magyar monarchián belül hangsúlyozták a magyar államiságot, bár akkor is az Országház mellett megépült mai Földművelésügyi Minisztérium és a Kúria tükrözte a három hatalmi ág egymást kiegészítő voltát: a törvényhozói, a végrehajtói és a bírói hatalmat és azok összetartozását. Az Országház körül mára kormányzati negyed jött létre, amin nincs értelme változtatni. A három város – Pest, Buda ás Óbuda – egyesítését követően a Fővárosi Közmunkák Tanácsa (a mindenkori miniszterelnök elnökletével) jelölte ki a Lipótvárost az egyesített város központjául és az országos jelentőségű igazgatási intézmények elhelyezése céljára. A II. világháború utáni kényszerű változtatásokkal a Kormányzat ezt a megkezdett munkát folytatta a vári minisztériumok ide helyezésével. Egészen érdekes módon a különböző politikai beállítottságú, különböző korokban regnáló kormányzatok tudtak e kérdésben egybecsengően fejleszteni.

A régi és elpusztult épületek újbóli felépítése kapcsán el kellene gondolkodni azon, hogy jeles gondolkodók, több kortárs is hogyan vélekedtek ezekről az épületekről.

Nézzünk egy állót, s megújultat, az Országházat. Mikszáth Kálmán pl. így írt a Vasárnapi Újságban: „Csak hogy micsoda czifraság! Milyen fény, mennyi aranyozás a falakon! … A terem a nap eseménye. Mindenki erről beszél: szép, nem szép. Pro és kontra. A többség nem találja szépnek, csak pazarnak. Túlhajtott pompája hideg, sőt ellenszenves. Kápráztató, az igaz, de egyszersmind rikító." Látszólag könnyed hangú írásának végén azonban komor felleg suhan át: a képviselők társalgója „e percben üres, csak egy öreg ember ül a szófán. Ősz fejét tenyerébe hajtva nézegeti a plafond freskóit. Hátha valami ide tartozó tisztviselő. – Ugyan kérem – szólítom meg -, hová vezet az átjáró és mögötte az a folyosó? Az öreg fölrezzen, rám néz, aztán szomorúan feleli: - A szegénységhez."1

Illyés Gyula pedig néhány évtizeddel később így fogalmazott: „Vannak épületek – főleg mutatóba készült, ragyogó középületek -, amelyek láttán az ember nem tud szabadulni a gondolattól, hogy ezen a helyen valaki, valamikor véletlenül kimondott egy óriási hazugságot, s azt büntetésből az istenek azon nyomban kőbe dermesztették. Ilyen például a budapesti Parlament."2

Lehet, hogy ezek szélsőséges véleményeknek tűnhetnek, de alkotóik miatt mégis figyelemre méltóak, s talán meg kellene fontolni szavaikat. Kiváltképp, ha lehetőségünk van a gondolkodásra, s nem egy meglévő adottság köt bennünket. S a Városligetbe kiszemelt „ikonikus" épületek – japán liggatott palacsinta (földet ért repülő csészealj), óriási pagoda – kapcsán eltűnődni szükségességükön és értelmükön; nem beszélve a teljesen értelmetlenül visszaépíteni tervezett vásári cifraságról, a Közlekedési Múzeum semmire se jó 65 méter magas kupolájáról, már száz éve sem korszerű épületéről.

Budapest, 2016. április 19.
Körmendy Imre


1:Idézi: Gábor István: Budapesti Képeslapok – Régi fővárosi épületek egykor és ma, Gondolat, 1982. Teljesen természetesen eszünkbe jut a magyar közmondás: Más a cifra, más a szép. Mikszáth gondolatához elég csak az I. világháború végére emlékeznünk: a kétharmadát elvesztett ország bekövetkezett szegénységére.
2Illyés Gyula: A képviselőházban. In: Regények II. Osiris Kiadó, 2003.



A cikk nyomtatásban megjelent a Magyar Nemzet 2016. április 30-i számában.

Vélemények (2)
juhasz agi
2016.05.22.
15:55

Köszönöm az írásodat!

Sokan szeretnénk, ha az "illetékesek" meghallgatnák/meghallanák a szavaidat!

Ági

Mljet
2016.05.10.
20:46

"S a Városligetbe kiszemelt „ikonikus” épületek – japán liggatott palacsinta (földet ért repülő csészealj), óriási pagoda – kapcsán eltűnődni szükségességükön és értelmükön; nem beszélve a teljesen értelmetlenül visszaépíteni tervezett vásári cifraságról, a Közlekedési Múzeum semmire se jó 65 méter magas kupolájáról, már száz éve sem korszerű épületéről."

Hogy mi a szükségességük és értelmük?Ejnye, kedves Imre! Úgy látszik, még mindig nem érted, hogy ezek alapvető feltételei annak, hogy „a Liget nullaemissziós zóna" , "egy intakt zöld egység" legyen. (Meg minden, amit majd még kitalálunk rá.)

Ugye, jól mondom, Attila? (:–)))

Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

ÁLLATSZOBROK // Egy hely + Építészfórum

2022.01.26. 13:30
00:07:33

A gyerekek nagy örömére az országban számos állatot ábrázoló alkotás található, melyek gyakran kvalitásosak ugyan, mégis kevésbé művészi kivitelükről, mint inkább cukiságukról ismertek. Az Egy hely mai részében több kedves állatszoborral ismerkedhetünk meg. 

A gyerekek nagy örömére az országban számos állatot ábrázoló alkotás található, melyek gyakran kvalitásosak ugyan, mégis kevésbé művészi kivitelükről, mint inkább cukiságukról ismertek. Az Egy hely mai részében több kedves állatszoborral ismerkedhetünk meg. 

Nézőpontok/Történet

SZABADSÁG HÍD // Egy hely + Építészfórum

2022.01.26. 13:27
00:07:16

Az eredetileg Ferenc József nevét viselő építmény a Főváros legrövidebb hídja, ám annál látványosabb. Az Egy hely mai részében az 1896-ban épült Szabadság híd izgalmas történetével ismerkedhetünk meg.

Az eredetileg Ferenc József nevét viselő építmény a Főváros legrövidebb hídja, ám annál látványosabb. Az Egy hely mai részében az 1896-ban épült Szabadság híd izgalmas történetével ismerkedhetünk meg.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk