Nézőpontok/Kritika

Valósággá váló díszleteink

1/6

A Lovarda ma - fotó: hauszmannterv.hu

Hirdetés
?>
A Lovarda ma - fotó: hauszmannterv.hu
?>
A Lovarda régen - fotó: hauszmannterv.hu
?>
A Lovarda látványterve - fotó: hauszmannterv.hu
?>
A Stöckl-lépcső ma - fotó: hauszmannterv.hu
?>
A Stöckl-lépcső régen - fotó: hauszmannterv.hu
?>
A Stöckl-lépcső látványterve - fotó: hauszmannterv.hu
1/6

A Lovarda ma - fotó: hauszmannterv.hu

Valósággá váló díszleteink
Nézőpontok/Kritika

Valósággá váló díszleteink

2017.12.21. 13:45

Cikkinfó

Szerzők:
Roth János

Földrajzi hely:
Budapest

A Hauszman tervet, mely a budai Várnegyed, a Palotanegyed és a Polgárváros átfogó rekonstrukcióját hívatott megvalósítani, már számos kritika érte. Roth János cikkében látvány orientált múltteremtésről, műemlékvédelmi hitelességről, építészeti korstílusokban meglelt hatalmi önazonosságról ír a Hauszmann-terv kapcsán. 

A nyár elején, a Krisztina kőrútról, megszokásból felpillantva a Budai Várra valami furcsa érzésem támadt, mintha a látvány nem a szokásos lenne. Visszafelé, dél felől érkezve, amikor hosszabban tárul fel a Dózsa György téri vároldal látványa, jöttem rá ennek okára. Az épülő Lovarda első ívei kezdtek kimagasodni a megszokott képből. Ahogy lentről megítéltem előregyártott elemeket, vasbeton árkádos paneleket emeltek a helyükre, látványos gyorsasággal építve a díszletet. A májusi látványban még a díszlet építéshez nélkülözhetetlen segédszerkezetek, kitámasztások is láthatóak voltak, ahogy ezt annak idején a zuglói Filmgyár udvarán is láttam, amikor az ötvenes évek kosztümös történelmi filmjeit forgatták. Mára ez a lapokból összeszerelt „ház" valóságos épület látványává vált, lefedéssel, tömeg érzetben utánozva Hauszmann eredeti épületét.

Semmi kétségünk sem lehet afelől, hogy felöltöztetése is a jelmeztervező tervei szerint fog megtörténni, pénzt, fáradtságot, paripát nem kímélve. Paripát azért is említek, mert jelmezes huszárokat már idén is láthattunk fáradhatatlanul járőrözni a hajdani Polgárváros - ma Kormányzati negyeddé váló – utcáin. Ha igaz a hír, már lovas baleset is történt a Várnegyedben. Turistalátványosság vagy sohasem-volt múltépítés adja ennek az indokát? Mindenesetre a kultúra „csendes" intézményei, az MTA intézetei, a műemlék felügyelőség, részben a levéltár már kiszorultak innen, látványosabb jövőt kell építeni – mondom rezignáltan!

Hasonlót tapasztalunk az ország Főterén. A növényzettől megszabadított tér déli oldalán épül Hülttl Dezső által rajzolt homlokzatok másolásával, de a korszerű metróállomás megtartásával egy úgyszintén díszlet irodaház, aminek a földszinti íves árkádjai már kibontakoztak a korábbi kortárs épület bontását takaró kerítés mögül. Pénz, fáradtság már szóra sem érdemes!


A Lovarda régen - fotó: hauszmannterv.hu
2/6
A Lovarda régen - fotó: hauszmannterv.hu

 

Csak ezeket a példákat említem, de hamarosan a Vár Főőrség épülete és a vele egybeépített Stöckl lépcső is a főváros friss díszleteit fogja szaporítani. Hosszan sorolhatnánk a közelmúlt egyéb hazai példáit is – a fűzéri, diósgyőri várakat, a visegrádi és a nyírbátori kastélyt, ahogy ezt nálamnál sokkal hivatottabb művészet-történészek, műemléki szakemberek számos fórumon megtették. A Budai Várnál maradva ezek a valósággá váló díszletek késztetnek néhány gondolat megfogalmazására.

Jelenlegi formájában a Budai Vár rekonstrukciója, a Hauszmann terv, számos építészeti bírálatot kapott, ezek ellenére a megvalósítása kormányprogrammá vált. Folyamatosan kerülnek elő a terv elemei, melyek már a Palota rekonstrukcióján túl a Várnegyed teljes átformálását jelentik.

A köztársasági államforma újraértékelése merül fel a budai Várhegy új víziója kapcsán, hiszen Európában általánosan elfogadott, republikánus, gyakorlat a volt uralkodói székhelyek kulturális hasznosítása (Louvre, Ermitázs, Berliner Schloss), ami a hetvenes évektől kezdve a budai Palotában is megvalósult és máig megfelelően működött. Az akkori hatalom lemondott a Várdombról, a nemzeti képtárat, a nemzeti könyvtárt és akadémiai intézményeket telepítve fel. Hatalmi központját a plebejus Pesten rendezte be.


A Lovarda ma - fotó: hauszmannterv.hu
1/6
A Lovarda ma - fotó: hauszmannterv.hu

 

Ezzel ellentétben a jelenlegi terveket akár így is leírhatjuk: Akarnokságból a magát előszeretettel polgárinak nevező rendszer, óriási közpénzek felhasználásával, mintegy restaurációt hajt végre, végrehajtó hatalma egyes intézményeit telepíti a kultúra helyére. A cél eléréséhez a változást nyilvánvalóvá tevő látványos díszletek is nélkülözhetetlenek.

A hatalomvágy szimbolikus kifejtése mindig is építészeti kérdés volt, és szorosan kötődött a kultúrához. Most azt tapasztaljuk, hogy a háború előtti korszakok eklektikus – leginkább neobarokk – épületeinek rekonstrukciója, újraépítése, egyfajta díszletezés jelenti ezt a szimbolikát. Természetesen lehetne másként is, a XXI. századi „modernizáció" építészeti és formai jegyeit használva fel. A Hauszmann tervet támogatók a múlt század – szerintük - tudatos rombolásaira, valamint Hauszmann, Ybl, Feszl eredeti terveinek meglétére hivatkozva tartják indokoltnak ezt a múltba révedést.

„A nagy építészelődök kész tervei mögé menekülést a történelem- és nemzetfelfogás anakronizmusai mellett az építészethez való ambivalens kapcsolódás is magyarázza… A kortárs alkotások, tervek között dönteni ugyanis rizikós: szakértelmet és képzettséget, intuíciót, kvalitásérzéket, kulturális tájékozottságot és érdeklődést feltételez, az eredmény sosem tetszik mindenkinek. A kormányzat tagjai ezekkel az erényekkel nem rendelkeznek."1


A Lovarda látványterve - fotó: hauszmannterv.hu
3/6
A Lovarda látványterve - fotó: hauszmannterv.hu

 

A Várpalota, a Lovarda és a Stöckl lépcső eredeti kontextusaira gondolva, megállapíthatjuk, hogy épp az a társadalmi valóság nincs többé, amelyben az eredeti épületek működtek. Nem érdektelen, hogy ezek a létesítmények már saját korukban sem számítottak "korszerűnek", sőt célszerűségük is kérdéses volt. Belső tereik nem a téralkotásban, hanem a dekorációban jeleskedtek. A monarchia Magyarországa még megengedhette magának az ilyen, óriási költséggel járó, gesztusokat. Ismerjük a történet szomorú végét.

Sok más építésszel együtt számomra ezek visszaépítése nyilvánvalóvá teszi a „látvány orientált múltteremtés" képtelenségét. Akadnak persze sokan, akik a korszerű műemlékvédelmi elvek „hitelességre" történő átírására, vagy a hauszmann-i kőkonszignációk adaptálására is vállalkoznak. A hitelesség több annál, érzékenyebb fogalom, hogy az eredetihez hasonló kőanyagot használunk-e, vagy a mai kézműves tudásunk mennyire épül az elődjeinkére? Vagy mi alapján tekintünk egy régi tervrajzot, fényképfelvételt hitelesnek, amikor láthatólag nem fedik egymást? De akár a mai többszintes parkolóra –elismerten nagy bravúrral - ráépített Lovarda hitelesnek tekinthető-e?
Szakmai tudása alapján nagyra becsült tervező építész tényszerűen, de számomra fájón minősíti saját munkáját. „A maró gúnnyal elítélt nosztalgiahullám kortünet, hattyúdal, a történeti építészet halott. A Stöckl lépcső legyen a sírjára virág"2

Egy másik Várhegy, a pannonhalmi „Mons Sacer" közelmúltban történt sikeres rekonstrukciója szolgálhatna példaként a kortárs építészet és a múlt helyesen értelmezett viszonyára. „Kialakították az új épületek ahistorikus, a modorosság bármely nemét – akár a modernizmus stílusidézetét – elkerülő minimalista világát… Kikerülik a didaktikus, illusztratív ideológiai térképzés minden ismert jellegzetességét… Eltűnt a historizmus és nemzeti identitás közötti szoros viszony, a monasztikus szerzetesközösség számára elég nyilvánvalóan nem érvényes a XIX. századi egyház szerepvállalása."3


A Stöckl-lépcső régen - fotó: hauszmannterv.hu
5/6
A Stöckl-lépcső régen - fotó: hauszmannterv.hu


 

A döntéshozók felelőssége mélyen a mai magyar kultúrában gyökerezik. Az építész szakma, a tágan értelmezett építőművészet sosem volt a magyar társadalom érdeklődésének homlokterében. Ez a középosztályra, de annak művelt, értelmiségi rétegére is igaz. Valószínűleg a megkésett polgári fejlődés is nagy szereppel bír a magyar építész kulturális szerepének megítélésében. Csak a XVIII. század óta foglalkoztattak mai értelemben vett építészeket az egyházi és főúri építkezéseken, de akár iskolázottságuk, akár származásuk okán ők is csak a reformkor óta tekinthetők magyar építésznek.

A tradicionális, nagyrészt paraszti és kisvárosi építőkultúrát nem szerves, évszázados átmenetként érte a modernizáció, az urbanizáció és ezek új építési feladatai, hanem pár évtized alatt. A mérnöki, építőművészeti tudás, az új anyagok ismerete és célszerű használata csak társadalmi és szociális átalakulások során, de leginkább az állami feladatok ellátásával vált nélkülözhetetlenné. A magyar középosztály is talán két emberöltő óta ismeri az építésztervező fogalmát. A tervezés honoráriuma még ma sem olyan természetes, mint az orvosé vagy az ügyvédé.

A városi középosztály a XIX. század vége óta tekinti kulturáltsága részének az építészet megítélését. Példái a kor eklektikus épületei, vizuális iskolázottsága - ha ilyenről egyáltalán beszélhetünk - ezeket tartja „műépítészet"-nek. Már az első világháború előtti új építészeti törekvések (a szecesszió és a háború előtti „nemzeti stílus keresés") is csak az európai tájékozottságú, szűk, művelt közönségben találtak visszhangra. Az 1920-as éveket az eklektikához történő visszatérés jellemezte, egyfajta reakció az új keresésével,"az individualizmussal" szemben, a háború, a forradalmak, Trianon visszatartó élménye alapján. A neo-barokk, melynek népszerűsége máig él, szinte az utolsó, közérthető, tévesen „polgárinak" gondolt stílus.


A Stöckl-lépcső ma - fotó: hauszmannterv.hu
4/6
A Stöckl-lépcső ma - fotó: hauszmannterv.hu

 

Az Európában térhódító korszerű építészet - a „modern" - csak a második világ háborút megelőző időszakban lett hazánkban elfogadott, de akkor is csak szűk, városi, középosztály számára. „ A mai építészetben a formáknak a kihangsúlyozása háttérbe szorult és helyettük más szempontok jutottak előtérbe, más feladatok és kérdések… ezeknek megoldása az épület minőségére nézve döntő fontosságú lett. Ezért sokan úgy jellemzik a mai építészetet, hogy a gyakorlati igények kiszorították a formákat… és megszűnt ezzel a szépnek szerepe is. Ilyen definiciókat csak olyanok szoktak használni, akik az építészeti szépet azonosítják a formákkal, éspedig kizárólag azokkal, ezzel szemben más eszközét a szépségnek nem ismerik el." - írta 1936-ban dr. Kotsis Iván.

Az 1948-as kommunista hatalomátvétel az építészet kulturális szerepét is átrendezte. A tervezés államosítása lehetővé tette, hogy a szocialista-realista stílus általánossá váljon. „Építészetünk új útja csak a haladó magyar hagyományok tudatos felhasználása révén válhat a magyar kultúrforradalom szerves és elválhatatlan részévé" - jelentették ki. Ezzel az időszakkal a „modern" ismét eltűnt a társadalom építési kultúrájából. A közvélekedés előtt így váltak megtagadottá, kozmopolita, nemzetietlen példákká a háború előtti pár esztendő és az újjáépítés kiváló kortárs épületei. A vizuális kultúra hiányát tükröző furcsa visszahatás, hogy a magyar társadalom a szocialista rendszer politikai elutasításával a teljes kommunista-szocialista időszak építészetére vonatkoztatja ma is a szocreal fogalmát, belefoglalva az 1960-70-es évek - Európával lépést tartó - igazán korszerű építészetét is! A „szocreal" szitokszó lett, nem kultúrtörténeti fogalom, ami a lakótelepekre, de budai társasházakra és minden lapostetős épületre egyaránt vonatkozik. Az építész szakmában persze a korszerűségre való törekvés búvópatakként megmaradt, így jöhettek sorban létre a hatvanas évek kiváló magyarországi épületei, melyekről az idén „Hosszú hatvanas évek" címmel rendeztek Bécsben sikeres kiállítást, bizonyítva az akkori magyar építészet mai aktualitását is.

A középosztály és a reá oly sokszor hivatkozó mai hatalom megtagadja, önigazolásként elutasítja ezeknek az éveknek az építészetét. A budai Palota '60-as évekbeli átépítése, az új kupola, a múzeumi hasznosítás miatti átalakítások és igényes belső kialakítás, a melléképületek bontása, a középkori erődítések korszerű műemlékvédelmi elveknek megfelelő rekonstrukciója csak e szemlélet alapján képezheti vita tárgyát és tehető kérdésessé.


A Stöckl-lépcső látványterve - fotó: hauszmannterv.hu
6/6
A Stöckl-lépcső látványterve - fotó: hauszmannterv.hu

 

Mindez persze nem újdonság. Budapesten maradva gondoljunk csak arra, hogy a '80-as években a felbomló rendszerben lassan kialakuló új uralkodó osztály miben találta meg reprezentációs, stílusválasztási igényének építészeti megjelenítését? A korábbi évtized társasházait figyelmen kívül hagyhatjuk, ezekben a középosztály inkább csak lakni igyekezett, még nem telt többre. De ismerjük az „Új Rózsadomb"-ot. A modernizmus-szocializmus tagadása, az igény, hogy az „új osztály fia" önmagát elhelyezze a „történelmi osztályok" között, a minél régibb, annál jobb látszatát követelte meg építészétől. Minél kevésbé ipari, annál igazibb, annál eredetibb. Sok építész könnyen vette ezt az igényt, hiszen divatos lett a posztmodern eklektika világképe. Így jöhettek létre ezek az épületek, „a szándék egyértelmű volt: emlékeztetni és emlékezni, archaikusnak lenni és gazdagnak látszani… és mit sem tudni semmiféle tradícióról" - idézem György Péter írását.

De létezik a kortárs magyar építészet, régen túllépve a posztmodern zsákutcáján. Jó és jól feltett kérdésekre, melyek a hatalom tényleges, társadalomépítő feladatain és kulturális igényein is alapulhatnának korszerű műszaki és építőművészeti válasz lenne adható.

Roth János, építész

 


 

1. Metszet 2016/1. Lővei Pál: Hiteles légvárak
2. Masznyik Csaba : Őrzünk, amig létezünk. A Stöckl lépcső rekonstrukciója Metszet 2016/5. 39.o.
3. György Péter :Állatkert Kolozsváron-Képzelt Erdély 2013. Két hegy: Dobogókő, Pannonhalma

 

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Helyek/Köztér

SÁRKÁNYOK ÉS DELFINEK PESTEN ÉS BUDÁN // Egy hely + Építészfórum

2021.02.24. 16:10
00:06:00

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a budapesti sárkányok és delfinek nyomába eredünk, amelyeket természetesen nem az állatkertben fogunk megtalálni, ám talán nem is kell olyan messzire mennünk a rejtély első megoldásáért. Három sárkány és nyolc delfin bújik Pesten és Budán, amik mellett nap mint nap sétálhatunk el anélkül, hogy ismernénk múltjukat, pedig 150 éves vándorlásuk során az egész város történetét elmesélik nekünk.

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a budapesti sárkányok és delfinek nyomába eredünk, amelyeket természetesen nem az állatkertben fogunk megtalálni, ám talán nem is kell olyan messzire mennünk a rejtély első megoldásáért. Három sárkány és nyolc delfin bújik Pesten és Budán, amik mellett nap mint nap sétálhatunk el anélkül, hogy ismernénk múltjukat, pedig 150 éves vándorlásuk során az egész város történetét elmesélik nekünk.

Épületek/Középület

SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM // Egy hely + Építészfórum

2021.01.06. 17:41
00:08:06

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő része a budapesti Szépművészeti Múzeum 114 éves épületét mutatja be. Kiváló alkalom, hogy a pandémia miatt zárva tartó múzeum tereit virtuálisan is megcsodálhassuk. Így mikor következőnek ott járunk, olyan részletekre is rácsodálkozhatunk, melyek ezidáig elkerülhették figyelmünket.

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő része a budapesti Szépművészeti Múzeum 114 éves épületét mutatja be. Kiváló alkalom, hogy a pandémia miatt zárva tartó múzeum tereit virtuálisan is megcsodálhassuk. Így mikor következőnek ott járunk, olyan részletekre is rácsodálkozhatunk, melyek ezidáig elkerülhették figyelmünket.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk