A MaDok-filmek III. sorozatának nyertes filmjei: Hétköznapi kreativitás – PREMIER
A MaDok program Hétköznapi kreativitás témájában meghirdetett rövid dokumentumfilmes pályázatának nyertes filmjeit kedd este premiervetítésen mutatják be. A négy film négy különböző nézőpontból mutatja be a hétköznapi kreativitás fogalmát, így az építészeti buhera is képernyőre kerül. Lesznek barkácsoló bácsik, akik műhelyükben kalauzolnak el minket, lesz, aki lábasházával büszkélkedik, de a lépten-nyomon minket körülvevő városi tákolás építészeti szépségeibe is bepillantást mutatnak a filmek.
Tavasszal nyílt felhívást tettünk közzé a MaDok-filmek sorozatának folytatására hétköznapi kreativitás témamegjelöléssel. Olyan filmes projekteket kerestünk, melyek a hétköznapi kreativitást egyfajta hétköznapi alkotási módszerként értelmez, ami mesterségbeli tudással vagy hétköznapi gyakorlati tapasztalattal, szándékoltan vagy szándékolatlanul értelmezi át, bővíti új funkcióval a mindennapi tárgyakat, eseményeket, tereket és jelenségeket. Ez az átértelmezés létrejöhet szükségből vagy hiányból – például gazdasági szükségből, erőforrás- vagy anyaghiányból –, de akár véletlenül is. Arra buzdítottuk a pályázókat, hogy leljék meg a mindennapokban ezt a jelenséget és kritikus szemmel és filmes eszközökkel értelmezzék. Az összehívott szakmai zsűri a beérkezett pályázatok alapján négyet ítélt támogatásra. A premieren a négy nyertes filmnek lesz az első bemutatkozása és beszélgetés az alkotóikkal. Utána ünnepi koccintás!
Bartha Máté, Illés Szonja Zsófia: Vadvízország, 2024, 27 min
Fuchs Máté, Bíró Bálint: Zöld-sárga, ami összeköt és megtart, 2024, 20 min
Nick Thorpe, Daniel Thorpe: Bombatér, 2024, 26 min
Márton Dorottya: Üzenet a szerkesztőknek, 2024, 21 min
--
Program:
2024. december 17.
18.00-20.30 vetítés és beszélgetés az alkotókkal
20.30-22.00 koccintás
Helyszín: Moziterem (-2. szint)
A MaDok a jelenkorkutatás múzeumi programja, amelyet 2003 óta a Néprajzi Múzeum szervez és koordinál. A MaDok-program fókuszában a kortárs tárgyi világ megőrzése és a jelenkor múzeumi dokumentálása és bemutatása áll. A program a jelenkor fogalmához tartozó, gyűjteményi szempontokat is megvalósító empirikus kutatások láthatóvá tételére és tudományos fórum kialakítására tett kísérlet.További infó: MaDok-program | Néprajzi Múzeum
A MaDok-filmek sorozatot a Néprajzi Múzeum MaDok-programja hívta életre, azzal a céllal, hogy kutatók, filmesek, művészek a film médiumán keresztül gondolkodjanak a hétköznapok
mai és közelmúltbeli jelenségeiről. 2008-2009 és 2010-2011 között 9 film készült, melyek DVD kiadványként is megjelentek. Az alkotások a városi térről és használóiról, alternatív és underground közösségek működéséről, eltűnő jelenségek utolsó pillanatban elkapott perceiről szólnak, a kétezres évek első évtizedéről, olyan megközelítésekről, melyek akkor foglalkoztatták az alkotókat. A filmekből fél évig vetítést szerveztük és meghívtuk alkotóikat is előkészítve az új sorozatot.
További infó:Utcai ikonográfia – MaDok-filmválogatás / Utcák, terek, közösségek | Néprajzi Múzeum
A MaDok-filmek III. OPEN CALL, vagyis a hétköznapi kreativitás filmes dokumentálása kiírt pályázatot 2024. tavaszán hírdettük meg, összesen 20 pályázat érkezett, melyet szakmai zsűri bírált el. További infó: MaDok-filmek OPEN CALL | Néprajzi Múzeum
--
Filmek:
Illés Zsófia Szonja-Bartha Máté: Vadvizország
Rendezte: Bartha Máté, Illés Zsófia Szonja
Kutatás: Illés Zsófia Szonja
Kamera, vágás: Bartha Máté
Hangutómunka: Nagy Botond
Hossz: 27 perc
A kanyargó Tiszát övező buja, sötétzöld erdősáv egy különleges világot rejt. A dzsungel-szerű, sűrű növényzet zsebkendő méretű földek és gyümölcsösök, kis, cölöpházas horgásztanyák szabdalják. Az árvizektől védő gát innenső oldalát rendszeresen elönti a Tisza, az itt élő és dolgozó emberek ebben mégsem a nehézséget, hanem az életet hozó víz ajándékát látják. Míg a gát túloldalán fekvő településeket csapadékszegény, forró, aszályos időjárás sújtja, itt a természet gazdagságával találkozhatunk. A Vadvizország c. rövid dokumentumfilm szereplői halászok, horgászok, a vizmegtartás szakértői és talán az utolsó ártéri gazdálkodók, akik ezeken a különleges tájon kalauzolva minket, a Tiszával való együttélésről mesélnek.
Bartha Máté Budapesten élő fotográfus és dokumentumfilm-rendező. Mester fokozatú diplomáit a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia és a Színház és Filmművészeti Egyetem Dokumentumfilm-rendező szakán szerezte. Jelenleg a MOME doktori iskola hallgatója. Fotográfiai tevékenységéért 2018-ban Capa Nagydíjjal, 2019-ben a Louis Roederer Discovery Awarddal, 2024-ben pedig a Les Boutographies fesztivál nagydíjával jutalmazták. SZFE-s, Szél Viszi c. diplomafilmje 2019-ben elnyerte a XVI. Verzió Dokumentumfilm-fesztivál legjobb első- és diákfilm díját. 2020-ban a Spektrum TV-nek rendezett 8 részes dokumentumfilm-sorozatot Duna, az árral szemben címmel. Bartha felmenői a Vadvízország c. filmben bemutatott Nagykörű településről származnak, ahol a nyarakat gyerekkora óta tölti. Illés Zsófia Szonja multidiszciplináris alkotó, ökológiailag elkötelezett művészeti és kutatási projektekkel foglalkozik. Skóciában szerezte mester diplomáját a The Glasgow School of Art ‘Environmental Design’ szakán. Az IASK Környezeti Kutatócsoportjának tagja, illetve a svéd HDK Valand művészeti egyetem film mester szakának külsős oktatója. 2021 óta a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzi doktori kutatását, melynek témája a Közép-tiszai ártéri gazdálkodással kapcsolatos hagyományos ökológiai tudás. Installációs és művészeti projektjei többek között a TATE Britain-ben (2018), az Istanbul Biennalen (2015), és a London Design Week-en (2018) szerepeltek. Illést családi kötelékek fűzik a filmben szereplő közép-tiszai településhez. A téma iránti elkötelezettsége kutató testvérétől ered, aki ártéri gazdálkodóként dolgozott a térségben.
Márton Dorottya: Üzenet a szerkesztőknek
Rendezte: Márton Dorottya
Kamera: Márton Dorottya, Elek Judit Sára
Helyszíni hangmérnök: Elek Judit Sára
Hangutómunka: Trener Péter
Vágó: Márton Dorottya
Colorist: Eduardo Saravia
Hossz: 21 min
A Nők Lapja olvasói leveleit a hétköznapok problémái íratták hétköznapi nőkkel. A leveleket az államszocializmus alatt írták, de kortársaink tolmácsolják. Márton Dorottya a film
előkészítésekor egyben kutatómunkát is végzett a Nők Lapja archív számaiban 1950-89 között, melyeket később filmjében tematizál, rávilágítva, hogy ezek a problémák kortalanok. Változott a nők helyzete azóta és mit mond ez a jelenünkről? Az Üzenet a szerkesztőknek egy közösségi film, ahol különböző, hátterű és korú nők kerülnek párbeszédbe: a kommunizmus alatt élt levélírók és kortárs hangjaik. Az olvasói levelek mélyen személyes történeteket mutatnak be, melyben a levélírók a gyerekneveléssel, párkapcsolatokkal, munkavállalással kapcsolatban kérnek tanácsot. A nők láthatatlan napi problémáit mi vagy ki oldja meg? Az állam, az egyéni startégiák, szolidaritás nőtársainkkal vagy a hétköznapi kreativitás?
Márton Dorottya a Színház- és Filmművészeti Egyetem dokumentumfilm-rendező mester szakán (DokMA) diplomázott. Diákfilmjei a Zsigmond Vilmos Filmfesztiválon (ZSIFF), az Országos Független Filmfesztiválon (MAFSZ) és a Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon voltak láthatók. Dorottya munkássága a dokumentumfilm és a kísérleti film határmezsgyéjén áll, gyakran egyszemélyes stábként forgat, illetve ül a kamera elé, mint szereplő. Munkáiban gyakran absztrakt és diverz elemeket használ (mobil felvétel, fotó, házi videó), melyekkel mélyen személyes témákat dolgoz fel. Hogy is volt? című rövidfilmjét a 21. Verzió Filmfesztiválon vetítették.
Bíró Bálint, Fuchs Máté: Zöld-sárga, ami összeköt és megtart
Rendezte: Bíró Bálint, Fuchs Máté
Kamera:
Vágó: Bíró Bálint, Fuchs Máté
Hossz: 20 min
A zöld-sárga a szigszalag színe, amivel az épp szétesőt összetákoljuk, amivel az útközben lerobbant biciklit megragasztjuk. Tele van vele a város, nem is szigszalaggal,inkább azokkal a megoldásokkal amik összekötnek és megtartanak. De kérdéses mennyi ideig is? Az alkotók rövid dokumentumfilmükben olyan budapesti lakosokat keretek fel, akik barkácsolással fejlesztik közvetlen lakókörnyezetüket. Számukra egyaránt érdekes az, aki szükségből és az, aki hobbiból fog szerszámot.A filmesek azt kutatják, hogy milyen belső motivációk, érzelmek, szenvedélyek kapcsolódnak a hétköznapi kreativitás ezen jelenségeihez.
Bíró Bálint dokumentumfilm-rendező és operatőr. Dokumentumfilm rendezőként végzett a Színház és Filmművészeti Egyetem DocNomads képzésén. Tanult az angliai Arts University Bournemouth-on, majd dokumentumfilm-rendezői mesterkurzuson folytatta egyetemi tanulmányait Portugália, Belgium és Magyarország között. Filmjeit olyan filmfesztiválokon vetítették, mint az IDFA, a Szarajevói Filmfesztivál, a FipaDoc Biarritz, az Astra Filmfesztivál, a Camerimage és a Jihlava IDFF. Paczolay Zsófiával együtt alapítója a MOHA Films Collective-nek.
Fuchs Máté dokumentumfilm-rendező és operatőr. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett 2019-ben, majd 2020-ban folytatta DLA tanulmányaival, jelenleg, pedig a salzburgi Mozarteum Egyetem doktori hallgatója. Rendezőként és operatőrként dolgozott különböző filmekben, dokumentumfilmekben és egyéb művészeti projektekben. Alapító tagja a Magyar Dokumentumfilmes Szövetségnek (MADOKE), a FreeSzfe Egyesületnek, valamint a Szendvicsbár közösségi térnek és alkotóközösségének és 2022 óta társkészítője A megtervezett valóság című kulturális magazin műsornak a Tilos Rádión.
Nick Thorpe, Daniel Thorpe: Bombatér
Rendezte: Nick Thorpe, Daniel Thorpe
Kamera,vágás: Daniel Thorpe
Hossz: 26 min
Békeidőben bombázásra kelni, hadianyagból használati tárgyat készíteni a hétköznapok részét jelenette. Nem sokan tudják ugyanis, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park területe megannyi heget őriz. Ezt csak bizonyos perspektívából lehet látni: helyiként vagy a levegőből. A Hortobágy bizonyos részét, amit Nádudvar, Nagyiván, Kunmadaras, Karcag települések vesznek körbe a varsói szerződés országai bomatérként használták egészen a rendszerváltásig. A környékbeliek az otthagyot hadianyagot csencselve, találva, cserélve, de békés célra kezdték el használni. A funkcióját vesztett hadianyag pótolja-e azt a hiányt, amit kezdetben a kommunizmus gazdasága, majd a kapitalizus okoz?
Thorpe Dániel szabadúszó újságíró és videóújságíró. Az Oxfordi Egyetemen tanult orientalisztika szakon, jelenleg Törökországban él és dolgozik. A Poszt-Szovjet országok és a Közel-Kelet kultúrája és politikája érdekli. Cikkei jelennek meg a többek között The Spectator és a Mérce oldalán, készített és vágott videókat a BBC, Radio Free Europe és Middle East Eye számára. Most az Arte-nak dolgozik egy rövid dokumnetumfilmen.
Nick Thorpe a BBC kelet-közép-európai tudósítója és Magyarország-szakértő. 1983 óta Budapesten él és dolgozik. 1986-ban lett a BBC budapesti tudósítója, 1996-ban pedig a műsorszolgáltató közép-európai tudósítója. Újságírói munkája mellett könyveket ír és dokumentumfilmezéssel is foglalkozik. Kezdetben feleségével Weichinger Andreával készített dokumentumfilmeket, majd a Dunáról forgatott egy sorozatot a Spektrumnak, amelyben Duna című könyvét a dolgozta fel.
MaDok-filmek III.
Kurátor: Zsoldos Anna, MaDok-program
Grafika és arculat: Hoffmann Tamás Boldizsár
Zsűri: Müllner András, Haragonics Sára, Simon Zsuzsi,Kőszegi Gábor
Hasznos linkek:
MADOK-FILMEK III.| Hétköznapi kreativitás - Premier | Néprajzi Múzeum
https://fb.me/e/4hZoiSM7w