A táj formáinak rétegzettsége – Makovecz Imre balatonszepezdi épületei

A Balaton régióban a különleges tó környéki tájhoz kapcsolódó építészeti magatartás dilemmái számos elérő megközelítéshez vezettek az elmúlt évszázad hazai építészetében. Wettstein Domonkos Szezonális örökség című cikksorozatának eheti részében Makovecz Imre több korai, kísérletező munkája kerül a középpontba.

A Balaton-part építészetében a táj formáinak inspirációja folyamatosan érzékelhető a huszadik század egymást követő korszakaiban, a táj értelmezésében azonban már eltérő irányzatok bontakoztak ki. A két háború közt Toroczkai Wigand Ede, Medgyaszay István, Antal Dezső, Tóth János és Tóth Kálmán elsősorban a népi és a nemzeti építészet formakincsének kérdésével foglalkozott. A hagyományos formák üdülőhelyi adaptálása mellett később a táj topografikus, tektonikus formáinak átértelmezéseire tett kísérletek is megjelentek. A hatvanas évek alkotásai közt felfedezhetjük azokat az összetett, alternatív formakísérleteket is, amelyek a később kibontakozó építészeti irányzatok kezdőpontjainak tekinthetőek. A korábbi részekben már foglalkoztunk a népi építészetet is kutató Callmeyer Ferenc plasztikus tájformáival, a regionális ihletettségű badacsonyi Poharazó valamint a Tátika étterem megújításával, miközben a szintén Badacsonyban álló, Emődy Attila és Bottka Mária által tervezett Szőlőskert étterem topografikus formáiban rejlő lehetőségeket is bemutattuk. A korszak azonban más, szintén a tájjal kapcsolatot kereső irányzatok forráspontja is, az északi part karakteres topográfiája nemcsak Badacsonyban, hanem a Balaton-felvidék más helyszínein is inspirációt jelentett. Balatonszepezden nemrég újultak meg az egykori SZÖVOSZ üdülő épületei, a hatvanas évek balatoni építészetében különleges alkotásokat Makovecz Imre tervezte.

Az épületek fontos állomást jelentenek Makovecz Imre alkotói életútjának korai szakaszában, ahogy ezt Ekler Dezső Makovecz pályaképéről írt esszéjében is megfogalmazza: „Építészeti formáinak sajátos morfológiája van, ami csak akkor válik láthatóvá, ha terveit, épületeit egymás mellett szemléljük, s így egyik a másikat magyarázza. Amit korábbi munkák formálási problémaként vetnek fel, későbbi tervek oldják meg vagy viszik tovább. Ami egyes munkákban elemi módon már benne van, más épületekben bomlik ki, nyer kialakultabb formát. (…) Kivehetővé válik az is, ahogy különböző hatások épülnek munkáiba: pályája elején Steiner gondolatvilága, Wright stúdiumai, később a mozgásformákkal, a minimális térrel, a települési hagyományokkal és a parasztművészet szerkezeti formáival kapcsolatos vizsgálódásai."[2] Épp ezért érdemes lehet megvizsgálnunk az alkotó korai, Balaton régióhoz kötődő alkotásait, hogyan értelmezte a tájegység rétegzettségét, a környezet kontextusát?

Makovecz munkásságának első éveiben két másik Balaton-parti épületet is találhatunk, ezek azonban nem tekinthetőek teljes értékűen az eredeti koncepció szerint felépült alkotásnak. Szepezden a 71-es út fölé magasodik az egykori Sellő étterem, Füreden pedig Kovách Istvánnal közösen jegyezték a korábban leégett Halászkert új épületét. Mindkét épület esetében meg kellett küzdenie az építtetővel és a Balatoni Intéző Bizottság tervtanácsával, akik jelentős módosításokat kértek, ahogy erre Makovecz Imre visszaemlékezésében is utal:

Makovecz 1959-ben végzett a Műegyetemen, ahol Weichinger Károly segítségével már hallgató korában el kezdett foglalkozni Frank Lloyd Wright írásaival. A táj és az építészet organikus egységét megfogalmazó elméleti írások nagy hatással voltak formálódó szemléletére és a végzést követően korai munkáiban is inspirálták. 1962-től a Szövetkezeti Tervező Kivitelező és Üzemszervezési Vállalatban (SZÖVTERV) dolgozott, ahol a vállalat fő profiljába illeszkedve vendéglátóipari létesítmények tervezésével foglalkozott.

Egyik első megvalósult alkotása a Kovách Istvánnal közösen jegyzett füredi Halászkert étterem újjáépítése volt. Az eredetileg nádtetős csárda 1961-ben leégett. Az új épület 1964-re készült el, kontúrja a korábban leégett épületet idézte vissza, igaz, már a modern konyhatechnológiának és üzemeltetésnek megfelelő szerkezeti kialakítással. Makovecz így jellemezte rövid műleírásában: „Északról a dombról lehúzódó erdő, a többi irányból az országút határolja az épülethez tartozó kerthelyiséget. (…) Az éttermek közvetlen kapcsolatban vannak a kerthelyiségekkel mind a megközelítés (toló üvegfalak), mind az áttekintés szempontjából. Az éttermi tömb vasbeton pilléreken vasbeton födémszerkezettel, palafedéssel készült. Az éttermi mennyezetet fenyőfa deszkázat borítja."

Az áttekinthetőség, a táji környezettel kialakított kapcsolat és térbeli folytonosság karakteres szervezőelvet jelentett, miközben a lábakra állított légies tető finom töréseivel, rétegzett felépítésével már előre vetíti az alkotó korai formakísérleteit. Bár az épület a tervtanácsi visszaemlékezések alapján épp a tetőformát tekintve csak erős kompromisszumokkal valósulhatott meg, és ebből adódóan az alkotó életművét feldolgozó írásokban csak ritkán említik, Kubinszky Mihály Makoveczről és a SZÖVTERV-ben dolgozó fiatal alkotókról írt korabeli publicisztikájában kiemeli mint a kísérletezés kezdőpontját: „Makovecz Imre alkotásainak kronológiája a karakterisztikum kibontakozását tükrözi. Határozott az átalakulás, s a formai absztrakció szempontjából fejlődés olvasható le. A balatonfüredi Halászkert alaprajza még teljesen derékszögű rendszer; a tervező egyénisége azonban már megmutatkozik."[4] Az épület ma is az eredeti néven üzemel, igaz mára már jelentősen átépítették.

A szepezdi Sellő étterem a táj topográfiai adottságaiból építkezik. A terveket az Áfész megrendelésére Makovecz 1963-ben kezdte el kidolgozni, az épület 1965-re készült el. A 71-es út mellett még ma is látható az épület a terméskő támfal felett, igaz az elmúlt években jelentősen átépítették és lakóépületként funkcionál. Az éttermet eredetileg az állomással szemközt, a főút melletti terméskő támfal felett légies felépítményként helyezte el. A monumentális alapzatként érzékelhető vöröshomokkő támfal monolit felületén csak az épület alatt található pincék bejáratai rajzolódtak ki.

Az étterem szintén nem az eredeti elképzelésének megfelelően valósult meg, ugyanakkor a finom részletek egyértelműen az alkotó allegorikus szemléletére utalnak. Az étteremhez vezető lépcsősor támfalait a pincék falazatához hasonlóan a helyi kőanyagból tervezte meg, ugyanakkor a rakásmódja, a finoman kiugró ferde felületek pikkelyszerű megjelenést adnak az építménynek. A zoomorf képzettársítást tovább erősítik a kőfalak tetején kialakított elhegyesedő, virágládaként is funkcionáló beton elemek. Ezek az elemek eredetileg az étterem épületéből kiálló tüskékként is megjelentek. A finom részletek asszociatív réteget adtak a szikár szerkesztésű épületnek. Kubinszky írásában a Sellő éttermet is beilleszti az alkotó kísérleteibe, kiemelve az épület tájba illesztését és tektonikus rétegzettségét:

Az írásban említett három épület a Velencei-tónál felépült Cápa étterem, a szekszárdi Sió Csárda és a szintén Balatonszepezden álló SZÖVOSZ üdülő egységei.

Makovecz 1964-ben a svájci Dornachba utazott, ahol felkereste az antropozófia megalapítója, Rudolf Steiner híres Goetheanum szabadegyetem épületét. Steiner és az antropozófia hatása későbbi épületein egyre erősebben kirajzolódik. A táj tektonikája korábbi alkotásaihoz hasonlóan a szepezdi üdülő formálásánál is kiindulópontot jelentett, miközben az épületegységek antropomorf karaktere is erőteljesebben kifejeződött. A főút feletti hegyoldalban található területen az üdülő a tervezett beépítési program első fázisaként valósult meg 1966-67-ben. Első ütemben egy egyszerűbb faházas kempingtelepet alakítottak ki, és csak később tervezték a nagyobb, 200 fő befogadóképességű szállóegység felépítését. Az így felépült 20 db hétvégiház kiszolgálásához további építményekre, vizesblokkra, konyhára és borozó-büfé épületre volt szükség. Makovecz a három kisméretű épületet a terület nyugati részén, a hegyoldal lejtését követve egymás felett helyezte el. A házak megformálásánál a táj adottságai jelentették a kiindulást.

A házak tektonikus felépítettsége az anyaghasználatban és a részletképzésben is megjelent. A szepezdi Sellő és a velencei Cápa éttermekhez hasonlóan ezúttal is meghatározó volt a monolitikus kőfalazatok támfalszerű alépítménye, amely felett a tetőhéj légies, felnyíló szerkezetként jelenhetett meg. A domborzatot is alakító gyűrődések a tető rétegzettségében is érzékelhetővé váltak. Ez a tektonikus rend az ég felé felnyíló dramaturgiát ábrázolt.

A helyszínen található sziklába vágott borospincét a borozó épület kialakításához használta fel. A pince előtt fedett teret és kürtővel ellátott szabadtűzhelyet formált. A borozó belső terét a belsőépítész Mezei Gábor – a SZÖVTERV munkatársa és Makovecz későbbi munkáiban is szoros alkotótársa – egyedileg tervezett bútorokkal rendezte be, azonban az épület később megjelent pubikációjában már a berendezést eltávolítását jelezte. „Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a telep megnyitása után négy hónappal a borozó — számunkra értékes — szekrényét eltávolították mint olyan bútort, amely elsősorban esztétikai okok miatt rontja a borozó belső képét." [8] Ugyanakkor műleírásában kiemeli az építők szerepét és munkaszeretét, amellyel megvalósulhatott az alkotás. A kivitelezőkkel való szoros együttműködése későbbi alkotásainál is meghatározó motívummá válik. „Ez alkalommal szeretném megköszönni a rendkívül egyszerű munkaeszközökkel rendelkező kivitelező vállalat munkásainak maradéktalan igyekezetét és munkaszeretetét, amellyel az ismertetett épületeket megépítették." [9]

A három épület közül ma már csak kettő áll, a terület hosszú éveken át használaton kívül, üresen állt. Mindez az épületek állapotán is megmutatkozott, a magára hagyott szerkezetek jelentősen károsodtak. Az elmúlt időszakban a terület képzési központként új funkciót kapott és jelentősen megújult. Korábban már az Építészfórumon is bemegjelent a Paradigma Ariadné által tervezett új központi épület. A fejlesztéssel egyidőben a terület szélén álló egykori Makovecz-épületeket is az új funkcióhoz igazodva kisebb átalakításokkal felújították.

Makovecz korai épületeiben a táj természeti erőinek és formáinak inspirációja rajzolódik ki, miközben a tájegység hagyományos építészetének anyaghasználatát, szerkesztéseit is felfedezhetjük. A két inspirációt azonban egymástól megkülönböztetve írja le Ekler Dezső a formálás fejlődése kapcsán. „A falazat és a tetőszerkezet, a tartóváz és az épületre boruló héjazat elemi kettősségként fogalmazódik meg, úgy, ahogy az a nyeregtetős lakóházaknál látható. Ezért rokonítják a népi építészettel ezeket a házakat. Hogy a lényeget illetően másról van szó, arra a következő évek munkái szolgálnak bizonyítékul." [10]

Szemléletére elsősorban Rudolf Steiner antropozófiája volt legnagyobb hatással, amely által Makovecz épületeinek tektonikus felépítettségét, ég felé felnyíló szerkesztését egy dramaturgiai folyamat részeként értelmezte. Ugyanakkor alkotói szemléletére a huszadik század táji formákkal párbeszédet kereső irányzatai is hatással voltak, mint Frank Loyd Wright vagy Alvar Aalto építészete. Az alternatív modern irányzatok itthon más alkotókra, köztük a népi építészettel elmélyültebben is foglalkozó Callmeyer Ferencre is hatottak. Callmeyer Tóth Kálmán tanítványaként tovább vitte a tájegységi építészet inspirációját. Ebben az időszakban már Le Corbusier késői korszakának vernakuláris ihletettségű plasztikus formáinak hatása is érezhető volt itthon. A plaszticitás Makovecz alkotásaira is jellemző, ugyanakkor az additív modern formálástól elkülönül antropomorf épületeinek szimmetrikus szerkesztése, ahogy ezt Kubinszky összegzése is kiemeli: „Ez a szimmetria mintegy rendet visz a plasztikus épületkompozícióba, kizárja az önkényességnek a szerkezetre kártékony fokát, és a leghatározottabban elválasztja Makoveczet mindazoktól a Ronchamp-utánzóktól, akik a modern építészet absztrakcióját eleve csak kötetlen épülettömegekbe komponálva tudják elképzelni."[11]

A térben és időben különböző irányzatok közti folytonosságot a táj lehet képes megteremteni. A Balaton-part két háború közti népies irányzatai, Toroczkai Wigand Ede, Medgyaszay István vagy Tóth János koncepciói közvetlenül nem kapcsolódtak össze a háború utáni törekvésekkel. Ebben a kontextusban Makovecz korai Balaton-parti épületein sem a regionális építészettörténeti előzmények folytatását, sokkal inkább Steiner, Wright és Aalto tektonikus tájformáinak hatását figyelhetjük meg. Erre utal Ekler Dezső is a bevezetőben említett esszéjében, amikor nem a népi építészetre, hanem a népi építészeti formák mögött is felsejlő archetípusokra, elemi tektonikus szerkesztésekre helyezi a hangsúlyt.

Wettstein Domonkos

Szezonális örökség: A Balaton kultúrtáj, miközben kérdés, a vízparti üdülőterületek huszadik századi emlékei is a tájegységi örökség részévé válnak-e? A harmincas, majd a hatvanas évek balatoni építészetében identitásformáló elemmé vált az a szezonális használatból adódó fesztelen karakter, amely a korszakban alkotó építészek számára is inspirációt jelentett. A balatoni építészetet elemző doktori kutatásomban a „re-kreáció" alkotásmódszertani folyamataként írtam le ezt a különleges, az alkotás alapelemeit kereső, kísérletező építészeti mentalitást. A kutatás során feldolgozott huszadik századi tervek és épületek rehabilitációja ma egyre inkább aktuális kihívást jelent. A sorozat ennek az egyre inkább eltűnő Balaton-parti identitásnak ered nyomába. A nyaralótelepek tipológiáját és huszadik századi történetét az MTA Bolyai kutatási program keretében vizsgálom.

[1, 2] Ekler Dezső: Makovecz Imre építészetéről. Magyar Építőművészet 32 (1983) 6, 34-41.
[3] Gerle János: Makovecz Imre műhelye (Tervek, épületek, írások, interjúk )- Magyar Építőművészet 1. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, 1996.
[4, 5] Kubinszky Mihály: A SZÖVTERV fiatal építészei. Magyar Építőművészet 19 (1970) 5, 60-62.
[6, 7, 8, 9] Makovecz Imre: SZÖVOSZ üdülőtelep (I. ütem), Balatonszepezd. Magyar Építőművészet 17 (1968) 1, 40-43.
[10] Ekler Dezső: Makovecz Imre építészetéről. Magyar Építőművészet 32 (1983) 6, 34-41.
[11] Kubinszky Mihály: A SZÖVTERV fiatal építészei. Magyar Építőművészet 19 (1970) 5, 60-62.
[12] Ekler Dezső: Makovecz Imre építészetéről. Magyar Építőművészet 32 (1983) 6, 34-41.

Irodalomjegyzék:
Gerle János: Makovecz Imre műhelye (Tervek, épületek, írások, interjúk )- Magyar Építőművészet 1. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, 1996.
Makovecz Imre: SZÖVOSZ üdülőtelep (I. ütem), Balatonszepezd. Magyar Építőművészet 17 (1968) 1, 40-43.
Kovách István, Makovecz Imre: Halászkert, Balatonfüred. Magyar Építőművészet 15 (1966) 1, 38-41.
Ekler Dezső: Makovecz Imre építészetéről. Magyar Építőművészet 32 (1983) 6, 34-41.
Kubinszky Mihály: A SZÖVTERV fiatal építészei. Magyar Építőművészet 19 (1970) 5, 60-62.
Perényi Flóra: Kísérleti építészet. A hazai kempingek vizsgálata három irányzat példáján keresztül. In: Bun Zoltán, Szabó Levente (szerk.): Építészet és innováció. A BME Építőművészeti Doktori Iskola tanulmánykötete 2019/20, BME Építőművészeti Doktori Iskla, Budapest, 2020, 196-213.

A tanulmány az alábbi kutatásokra támaszkodik:
Wettstein Domonkos: Regionális stratégiaalkotás a Balaton-part rekreációs célú építészetében (1929-1979), BME Építészmérnöki Kar, Csonka Pál Doktori Iskola, 2018. Könyvalakban megjelent: Wettstein Domonkos: Balatoni építészet – Stratégiakeresés a huszadik században. Tarsoly Kiadó, Budapest, 2022.
Wettstein Domonkos: A Balaton régió mint kísérleti territórium. Az építészet pozíciói az üdülőterületi regionális tervezés kialakulásában. / The Balaton region as an experimental territory: Positions of architecture in the emergence of regional planning for recreation in Hungary. Építés-Építészettudomány 44 (2016) 1-2. 129-177.
Wettstein Domonkos: A Desire for innocence? Collectivity and recreational architecture around the lake Balaton (1957–1968). In: Ákos Moravánszky, Judith Hopfengärtner, Torsten Lange (szerk.): East-West-Central 01: Re-humanizing Architecture.: New Forms of Community 1950-1970. Birkhäuser Verlag, 2016.

Szerk.: Winkler Márk