Helyek

A tér itt már nem a miénk!

1/1

?>
1/1

A tér itt már nem a miénk!
Helyek

A tér itt már nem a miénk!

2008.02.22. 11:24

Cikkinfó

Építészek, alkotók:
Sári István

Vélemények:
5

Az építészet, mint téralkotó művészet, sajátszerű, rendkívül összetett dolog, „szellemi tárgy – tárgyiasult szellem".Sári István folytatja és egyúttal válaszol a reagálásokra. Az előzmény: „Miénk itt a tér ?" címmel január 31-én megjelent írása.

Nem tagadom, hogy – minden álszerénység nélkül – kissé meglepett a cikkemmel kapcsolatos nem várt érdeklődés és az igen megtisztelő több érdemi hozzászólás. Ennek ellenére, természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ez elsősorban a rendkívül aktuális témának szólt és kevésbé – vagy egyáltalában nem – a szerző személyének vagy kvalitásának. Úgy gondolom, hogy ez így is van jól, viszont udvariatlan lennék, ha nem reagálnék néhány kifejezetten nekem adresszált fontos megjegyzésre.

Eva M. Amichay (EMA) azt írja, hogy „a civilek nem akarják kivenni a belváros tervezését a szakemberek kezéből, csak megelégelték a sok szerencsétlenkedést..." Sajnos igazat kell adnom neki, csoda, hogy „Budapest Szíve" a sok sikertelen terápia ellenére – hál’ Istennek – valahogy mégis működik és nem mondta fel a szolgálatot. Kifejezetten bízom azonban a Studio Metropolitana kezdeményezésében, melynek során remélhetőleg lesz lehetőség a vélemények érdemi „ütköztetésére" és konszenzus kialakítására.

Hadas László (hady) igen érthetően a profik pragmatikus magabiztosságával kezeli a téralkotás kérdését, bizony a szakemberek egy részét szinte tényleg „megbéklyózza a rengeteg tudás", míg mások pedig „bölcsen" hallgatnak ezzel érzékeltetve, hogy ők már a téma „tudományos mélységében" elkötelezettek.

Bardóczi Sándor (B.S.) le sem tagadhatná tájépítészi hivatását, hozzászólásában tágabban, más nézőpontból értelmezi a problémát, egyből magasabb szintre, a Negyedik Dimenzióba emelve, amit igen fontosnak tartok. Ugyanakkor bízom abban, hogy a participatív tervezés kérdésében lesz még alkalom néhány közöttünk meglévő véleménykülönbség „kibeszélésére". A Városház tér „térfal vagy park" sláger-témájára a későbbiek során még visszatérek.

Szeretnék azonban egy kissé továbblépni a „Budapest Köztér Megújítási Program"-mal kapcsolatos megállapításaimban, korábbi írásomban ugyanis csupán a városi tér értelmezésével kapcsolatos, meglehetősen szubjektív, elsősorban elméleti megközelítéseket próbáltam megfogalmazni, ezért javaslom, hogy most fordítsuk figyelmünket inkább néhány jelenleg aktuális budapesti tér fejlesztésével kapcsolatos gyakorlati problémára.

Aligha tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy Budapest esetében az utóbbi években a különböző fejlesztések, tervek és akciók „tér-nyerés" helyett rendre a „szakma" – a városépítés, az építészet – „tér–vesztését" eredményezték, elsősorban a hatalommal és a tőkével és sajnos néha még a – rosszul tájékoztatott – „közvéleménnyel" szemben is. (Gondoljunk csak az új Nemzeti Színház, a Millenniumi Városközpont, a Kálvin tér esetére.)
A közelmúlt aktuális történései azonban már a korábbiaknál is súlyosabb szakmai aggályokat vetnek fel a téralkotás csaknem minden érdemi szereplőjével kapcsolatban.

Az inkriminált esetek között nehéz – talán nem is kell – sorrendet felállítani, ennek ellenére úgy gondolom , hogy mégis csak elsőként a Clark Ádám tér több évtizedes „szappanoperáját" illik említenünk. A teljes történetet nem, hogy egy ilyen szűk terjedelmű cikkben, de lassan már egy doktori disszertációban sem lehetne megírni, ezért nem is vállalkozom rá. Köztudott, hogy kilószámra készültek tervek, diplomamunkák, tanulmányok a probléma megoldására, a háború óta ott éktelenkedő foghíj beépítésére, s talán elég, ha szegény (fiatalon elhunyt) Ropár Feri, vagy Pomsár János, Balázs Mihály, Bán Feri terveit említem. Aztán jött a tavalyi, rendkívül nagy érdeklődés mellett – a MÉSZ „közreműködésével" – lezajlott pályázat, ahol a csaknem mázsányi súlyú benyújtott tervből a „nagyérdemű" zsűri által kiválasztott pályamunkát a beruházó nem „találta" megvalósításra alkalmasnak. Ezzel szinte egyidőben megindult a lakossági „véleményáradat" a legkeményebb, sok esetben nyomdafestéket is alig-alig tűrő negatív felhangokkal. Majd a múlt héten már napvilágot látott a legújabb elképzelés – a megbízó által kiválasztott négy tervező egyikétől – a tér rendezéséről.

Ahogy érzékeltem a közreadott tervvel kapcsolatos első kritikákat, nem jósolok nagy jövőt ennek sem. Hogy miért? Elsősorban azért, mert amíg nincs végiggondolva a tér jövőbeni szerepe, városépítészeti koncepciója, megnyugtató közlekedési megoldása, addig minden terv – a legjobb szándék ellenére is – eleve kudarcra van ítélve. Anélkül, hogy belemennék egy lehetséges megoldás teljes részleteibe, szeretném javaslataim legfontosabb elemeit közreadni.

Véleményem szerint mindenekelőtt vissza kell állítani az eredeti, háború előtti térfalakat, legalább részben, vagy „jelzés"-értékűen, a körforgalmat és a Lánchíd gépkocsiforgalmát meg kell szüntetni, a Fő utca észak-déli forgalmát közúti aluljáróban átvezetve, biztosítva az Alagút forgalmának bekötését, a szálló telkének beépítését az eredeti térfalak szerint, telekegyesítéssel, vagy „felülépítéssel" biztosítani kell, a tér gyalogos burkolatát megfelelő utcabútorokkal, növényzettel ki kell építeni, amely kapcsolódjon a Lánchíd gyalogosburkolatához.

A telek beépítésére készült legutóbbi elképzelések bírálatába ezen a helyen nem bocsátkoznék bele, csupán megjegyzem, hogy a telek egyesítése lehetőséget teremtene „építészeti geg-ek", „objekt"-ek helyett valódi, a Vár környezetéhez és a Lánchíd építészeti, tektonikai színvonalához méltó épület megvalósítására. Amennyiben nem sikerül rövidesen a Főváros, a kerület, a beruházó és a „használók" ellenérdekei között „rendet vágni", vagy jobb esetben legalább konszenzust teremteni, újra elvész egy igazi tér „reinkarnációjának" lehetősége, és attól tartok, hogy egyben maga a tér is.

Szintén napjainkban zajlik a Budavári Szent György tér beépítésével kapcsolatos roppant tanulságos építészeti vita újabb felvonása, amely mint egy szakmai búvópatak, újra és újra felszínre tör, majd építészeten kívüli „megfontolásokból" elbújik a felszín alá. Lezajlott már itt is jó néhány pályázat, volt itt már elképzelés színház, bank, minisztérium, multifunkcionális épület megvalósítására is, ennek ellenére eredmény nincs. Pedig ebben az esetben a városrendezési elképzelések kiforrottak, jóváhagyott szabályozási tervek állnak rendelkezésre, melyek meghatározzák az alapvető paramétereket. Állítólag Európai Uniós pénz is van a megvalósításra. Akkor hát mi lehet a probléma? Döbbenten olvastam a tervtanácsról szóló tudósítást. Egy szakmánkhoz meglehetősen méltatlan „magastető–lapostető" vitával álcázzák a mélyben rejlő valódi problémákat, álságosan szembeállítva a műemléki szemléletet a „progresszív" építészeti gondolatokkal.
Bár a vita még nem dőlt el, nem hiszem, hogy sokan ütik rám a túlzott pesszimizmus bélyegét, ha azt állítom, a tér szelleme itt is vesztésre áll – bár ne lenne igazam...

Érdekes probléma továbbá – bár a kormánynegyed „balsorsa" miatt kissé alábbhagyott napjainkban – a Nyugati tér rendezésének kérdése. Éppen a közelmúltban lebonyolított pályázat kapcsán került napirendre a tér átépítésének hogyanja. Ebben az esetben azok álláspontját, véleményét osztom, akik a ma már teljesen korszerűtlen, városképi szempontból pedig elfogadhatatlan közúti felüljáró bontását szorgalmazzák. Ennek oka elsősorban az, hogy rázúdítja a forgalmat a belvárosra, ugyanakkor nem teszi lehetővé a szükséges villamos vonalak meghosszabbítását. Mindenképpen indokolt lenne az egykori elképzelésekhez visszatérni, és egy megfelelő méretű körforgalmat kiépíteni a tér egyidejű felszíni rendezésével, humanizálásával. Ebben az esetben a megújult tér méltán visszakaphatná korábbi Berlin tér nevét. A Nyugati Pályaudvar funkcióváltása esetén pedig lehetségessé válna az autóbusz végállomás megszüntetése, amelynek helyén a térségben hiányzó zöldfelület lenne pótolható.

Végül ejtsünk néhány szót a bevezetőben már említett igazi slágertémáról a Városháza tér beépítéséről. A Városháza mögötti tér beépítésének "kérdése az általános érdeklődés középpontjába került. Budapesten a lokálpatriotizmus az utóbbi húsz évben örvendetes módon rendkívül kifejlődött. A Főváros fejlesztése mindenkinek a szívén fekszik, és az egyes építészi és művészi alkotásokkal kapcsolatban olyan meleg érdeklődés mutatkozik, amilyenre példa inkább csak a klasszikus ókorban volt, amikor a görög városok polgárai népgyűléseken vitatták meg, hogy egy új szobrot az agora melyik sarkára helyezzenek."
Mielőtt azonban valaki meglepődne az előbbi sorokon, sietek elárulni, hogy az idézett mondat 1940. december 9-én hangzott el az „Új Városháza" elhelyezésével kapcsolatban megtartott ankét megnyitóján Dr. vitéz Szerényi Ödön fővárosi műszaki tanácsos úrtól. A megnyitó beszédet a jegyzőkönyv szerint „éljenzés és taps" követte. A lelkesedés azonban már akkor sem volt elég, mert a várt folytatás bizony már nem következett be, mint tudjuk.

„Mi lett az 1940-es városházi pályázatokkal? Mindmegannyi bizantinikus szörny, Babilon-torony hivatalnokoknak. Micsoda impozáns kubusok és tornyok, tömegarányok és súlypontok! Rémisztő újkori lovagvárak a belvárosban. Pogány Móricz, a felsőmagyarországiba oltott mezopotám pártázatos házakkal az irtóztató méretű köztereken, az Olgyay testvérek, Preisich Gábor, Váczy Hübschl Kálmán, Kertész K. Róbert, Weichinger Károly és a többi álmodozó hiába vetette papírra irtóztató elképzeléseit, szerencsére minden maradt a régiben, ezek a tervek nem valósultak meg." (Bodor Ferenc: A megépíthetetlen város. Budapesti Negyed, 1. évf. 2. sz. 1993. 176. old.)

Folytathatnám még hosszan a sort a hasonló sorsra jutott, „elvetélt" tervekkel, pályázatokkal, melyek akkor és ott sikerrel kecsegtettek egészen a 2006-os „Budapest Szíve" nemzetközi tervpályázatig (melyen Károlyi Istvánnal magam is részt vettem, és munkánk II. díjat nyert.)
De nem teszem. Elsősorban azért nem, mert – mint hírlik – új pályázat kiírásán töri a fejét a Főváros, másodsorban pedig azért, mert tudomásom szerint a még ki sem írt pályázattal szemben máris „népi kezdeményezés" indult, azaz, hogy „az építészek" bojkottálják, ne induljanak, ne vegyenek részt rajta.

Tudom a „térfal vagy park" vita az örökös „magyar dichotománia", a jó vagy rossz, a fekete vagy fehér, a bűnös vagy ártatlan átkos ellentéte. Nem bírom megállni, hogy ne utaljak itt a keleti bölcsességre, mármint hogy szellemileg mennyivel magasabb rendű a Jin és Jang ellentétének dinamikus egysége.

Vagy hogy magyar példát is idézzek, mennyivel szebb Örkény Őrnagyának megállapítása, amit akkor mond, amikor észreveszi, hogy a tőle magasabb Tót (tűzoltóparancsnok) szeme elkalandozik a völgyet körülvevő hegykoszorún:

- Hova néz maga Tót?
- Csak úgy nézek, mélyen tisztelt Őrnagy úr.
- Nem elég baj az, hogy a világ egyik része mindig a hátunk mögött van, minek ezt még azzal is tetézni, hogy valaki folyton odanéz!


Igen, sajnos senkinek sincs 360–fokos, periférikus látása, így kénytelenek vagyunk néha megfordulni, hogy a világ másik felét is szemügyre vegyük, hogy egyáltalán tudjunk róla.

Valahogy így vagyunk ezzel a Városház térrel is. Ezért javaslom, hogy aki eddig csak a „térfal"-at látta, forduljon meg és nézze meg most a „másik" oldal érveit és viszont.

S főként bízzunk abban, hogy létezik olyan megoldás is, amely mindkettő előnyeit egyesíti. Meggyőződésem, hogy ezt kellene megtalálni a Studio Metropolitana által szorgalmazott participatív tervezés módszerével.

Az építészet, mint téralkotó művészet, sajátszerű, rendkívül összetett dolog, „szellemi tárgy – tárgyiasult szellem", vagy ahogy Breuer Marcel írta:

Építészet.
Szín, amit füleddel hallasz,
Hang, amit szemeddel látsz,
Dimenziók aromája,
Kő Leve...

Budapest, 2008. február

Sári István építész

Vélemények (5)
bardóczi
2008.02.22.
14:52

Pista! Leborulok nagyságod előtt! Ilyen az, amikor egy mester végre rászánja magát, hogy megszólaljon? Habzsoltam, amit írtál, de tényleg. A magam részéről készen állok a véleménykülönbségek kibeszélése participatív tervezés ügyben, bár nem is nagyon hiszem. hogy az a véleménykülönbség akkora lenne. Most csak két reflexió.

Egyik a Clark Ádám tér. Örülök, hogy előhozod a Fő utca alagutasítását, ami sajnálatos módon került le egy félig megvitatott "társadalmi vita" után a napirendről. Pedig már itt-ott, ötletpályázatokon és írásokban, vitáafórumokon és levelezőlistákon volt egy-két egyáltalán nem elvetendő megoldás erre nézvést. Mint a Clark kapcsán kialakult vitában is leírtam, érdekes módon ott, azon a ponton én bizony el tudnék képzelni egy (kisebb) 'magasházat', mintegy fittyet hányva az illeszkedés szabályainak. Arról, hogy lehet ezt jól csinálni, a The Gherkin győzött meg Londonban, ahol annyira passzolt a dolog a Tower hátteréhez, mintha egy új tornya nőtt volna az erődfalnak. A kis telek is determinálná ezt, a vároldal zöld háttere is. Ha az alsó szinteket köztéri használatra például átadnák amerikai mintára, az egy jó alku lehetne. De ezt rettegve írom le, elvégre én vagyok itt a fő magasház ellenes :))). Meg félek is, hogy nem jól csinálnák meg, vagy hogy jól, de precedenst teremt, mint Londonban. Mert az arányokon itt annyi de annyi múlik. Persze nem egy manhattan víziót látnék élőben szívesen a vizivárosban, csak valami bohém dolgot, mint a Prágai dűlöngélő, csavartház, egy olyan arányaiban megfelelő vertikális képződményt, amibe egy ilyen uborkaszerű mittudoménmi még éppen beleférne, de csak éppen akkora, hogy még ne lehessen átlőni a Köztársasági Elnök teraszára, de azért lehessen róla látni, hogy a Lánchidat éjszakánként, vagy esőben betolják az alagútba (ez egy régi pesti vicc XIX. sz-ból), vagy hogy a Gresham elnöki rezidenciáján milyen alsónadrágot húz fel G. W. Bush, mielőtt találkozik Putyinnal a következő G8-on. De azért a Clark Ádám tér ne egy körforgalomból álljon, hanem az 'uborka' lábai alatt valóban köztér legyen, lehessen szalonnát sütni nyílt lángon szigorúan public Art célzattal egy átmulatott éjszaka után, arra várva, hogy mikor nyit ki végre a Király vagy a Rudas. :)

A Városház térhez pedig annyit tennék hozzá, hogy máris oldanám a fekete-fehér, istván-koppány dichotomániát. Én nem gondolom azt, hogy ott egy klasszikus értelemben vett parknak kellene állnia. Azt a helyet, márha a városházát komolyan vesszük, valóban köztérré kell gyúrni, olyan köztérré, ahol ugyan helye van a zöldfelületeknek, de a burkolt terek dominálnak. Amennyiben a Károly körútra térfal épül, úgy kimondjuk, hogy a Károly körút térmélységével szegényebb, attól elszeparált (jó tudom alatta árkádos vagy transparensen átnyitott) terekben gondolkodunk, ami a Zsidónegyedtől, akárhogy is nézzük lezár, nem pedig összeköt. Márpedig ha szimpatikus víziódban a Nyugati tér felüljárójának lebontásával a villamos Bajcsy - Váci út felé történő kihúzásával a Károly körút forgalma visszaredukálódna az elviselhető szintre (és azt látjuk, hogy ez az út, mert nyugat-európában a trend már megszületett, csak idehaza még nehézkes a felfogás kissé), úgy később nagyon bánnánk ezt a térbezárást. Merthogy számomra a 'negyedik dimenzióban' a térfal maga a Madách téri ház, azaz az már létezik. Ugyanakkor mély rettenettel fogadtam már azt is, hogy az ideiglenes park gesztenyefái alá miért kell bezsufizni a liberális sátrat (nem politizálni akarok itt, csak a vizuális szennyezés ennyire barbár módja mindig meghat, ha hivatalos részről érkezik) éshát az elképzelt térfal ugyanezt tenné e szegény, sokat kiállt gesztenyékkel csak véglegesen. Pedig eddig kibírtak bazársort és bontást is. Az a talpalattnyi zöld 'árkádja' lenne a tulajdonképpeni városház térnek, ahol most a pocsolyák közepén álldogálnak a városatyák autói. Föld alá velük, ahogy a Kossuth téren is végre oda kerülnek (remélem), és egy jó arányú, értelmes, de egyben a város felé ölelő karokkal kitáruló városház tér már ki is alakítható. Magát a városháza bővítést, mint szüksgletet számomra igen nehéz addig megmagyarázni, amíg a mai városháza nincs rendbe téve, amíg például a közlekedési ügyosztályon egy vasúti síndarabbal támasztják be az ablakot, hogy ki ne nyomja a szél. Tehát nem térfal vagy park, hanem városháza felújítás, burkolt tér, megőrzött fasor és csillapított Károly Körút. És a városház tér összenövése (korzóilag) a Király utcával. Úgy gondolom, hogy ez több, mint 180 fokos látószög: a másik 180 foknak is ad muníciót, eleget.

EMA
2008.02.22.
19:24

@bardóczi: Lehet, hogy ha tényleg kibeszélnénk a dolgokat, akkor sokkal, de sokkal kevesebb nézeteltérés lenne szak- és magánemberek között... persze, akkor még ott a Hivatal, amely mintha senki mástól nem zavartatná magát a döntésekben...

A cikkben és Bardóczi hozzászólásában is a gondolatmenet a leginkább megkapó, mert ahhoz lehet értelmesen kapcsolódni, és nem csupán igen-nem szituációhoz felsorakozni.

A Városházatérrel kapcsolatban, éppen ma délután, ahogy elhaladtam a Madách-ház felöli oldalon, és a telefonommal lefényképeztem a hatalmas "Irodák kiadók" táblát, kérdeztem magamtól ezt a térfal-ügyet, és ugyanarra a gondolatra jutottam: a térfal már ott van, mégpedig a számomra ugyan nem különösebben szimpatikus sehová nem vezető kapuval. A parkot még mélygarázzsal sem kellene feltúrni, hiszen a ezen az oldalon azt is meg lehetne okosan oldani.

Egyébként, érdekes, ha átnézünk a kapu túlsó oldala felé, az elénk táruló épülethalmaz korban és stilusban pontosan tükrözi a pesti városalakitás évszázados kötélhúzását: az Erzsébet, majd Madách sugárutat is úgy eröltették, mint a Városháza Fórumot, de mire lebontották az Orczy-házat és felépitették a monstrumot, már keresztbeépitették a Gozsdu-udvart, aztán egyre több új (1940-ben is épitettek még olyan épületet, amely belelóg a kapuképbe) házat, amelyek bóbitája a kilencvenes évek fallosza, a mélygarázsba nyúló lejáróval...

A Városházapark beépitésének olthatatlan vágya, mármint a Hivatal részéről, azért is különösen érdekes, mert a megépitendő "üvegház" funkcionalitása teljességgel megalapozatlan, magyarul: fogyalmuk sincs, hogy mit kéne oda épiteni! Vélhetőleg semmit, mert bevásárlóközpont és iroda erre a környékre már éppen nem kell...

A Városházapark és a Kormányzati Negyed is azért érdekes szándék, mert jelzi, mennyire nem képes megemészteni a Hatalom, hogy mint épittetőre, nemigen van szükség rá, manapság. Nemcsak azért mert pénze úgysincs a rongyrázásra, hanem, mert valószinűleg, új, nagy, kultúrintézményekre ez idő szerint nincs szükség. Egyrészt, mert elődeink voltak szivesek néhányat megépiteni, másrészt, mert a "kultúracsinálás" kisközösségi formája életközelibb, mint a nagy, procc akciózás.

A Clark Ádám tér cikkben emlitett forgalmi és térfal-átszervezésével maximálisan egyetértek. Az emlitett megoldás jól példázná, hogy a városi problémák komplex megoldására tett kisérlet jóval eredményesebb, mintha az épitészet és a közlekedésszervezés csak a saját portáján serte-pertél. A Lánchid gépjárműforgalomtól való mentesitése szimbólikus jelentőségű lehetne - jelezvén, hogy a XXI. század városát humánus szempontok szerint kell újraértelmeznünk.

gp
2008.02.23.
21:22

@EMA: Sziasztok kollegák, a Clark Ádám tér kapcsán szóbakerült magasház témáról engedjetek meg egy rövid közbekotyogást, csak mert éppen most láttam egy Richard Rogers kiállítást a Pompidoun: kiállították a Londonban az uborka mellett épülő, és persze annál magasabbra nyúló 220 m-es Leadenhall Street toronyház makettjét. Ez ugyan 100 %-ig beépíti a telket, viszont cserépbe az alsó 7 szinten közhasználatú, zöldfelülettel rendelkező teret terveznek kialakítani. http://www.skyscrapernews.com/122_leadenhall.htm. Az egész hazai toronyház vitában bevallom az zavar, hogy „település sziluett” védelem köré szerveződő, esztétizáló megközelítésből hallatszanak vélemények. Nem pedig a megközelíthetőség, forgalom generálás, beépített/beépítetlen területek arányára való hatás, ráfordítás/megtérülés elemzés szempontjából. Javítsatok ha tévedtem.

Gábor Péter

EMA
2008.02.23.
22:42

@gp: Az egész városrendezés esztétizáló elméleti sikon zajlik, majd "véletlenszerűen" az egyéni befektetői érdekek mentén valósul meg.

bardóczi
2008.02.27.
08:28

@gp: Azt hiszem a Cheese Grater (Sajtreszelő)-re gondolsz. Igaz -igaz, itt közterületként próbálják "eladni" az alsó szinteket, de azért az a ház felveti a már említett problémát: nem teremtett-e az Uborka Londonban olyan precendenst (még akkor is, ha nagyon jól sikerült, és mindenki imádja), ami hosszabb távon az emberléptékű City szétveréséhez vezet? Mert a Swiss Re biztosító pédául volt annyira igényes, hogy nem csak építészeti minőséget kérte számon, de azt is, hogy alkalmazottai csak tömegközlekedve jöhettek be dolgozni (a taxit is annak vették azért). De a Swiss Re már meg is vált az Uborkától, mert "belátták, hogy nekik ez túl hivalkodó". Ezzel szemben a Sajtreszelő első terveinek hírére összeült az UNESCO Londonban, mert eléggé úgy látják, hogy London elindult egy felhőkarcolósító úton, és ennek megpróbáltak ellene feszülni. A Sajtreszelő például éppen azért ferde, mert a St. Paul's Cathedralra létrehozott látványképvédelmi zónát (aminek három dimenzióját határozták meg) éppen ezzel a ferdítéssel kerüli ki - kb 3 mm-el). De nem csak a Sajtreszelő, hanem a Walkie-Talkie, vagy a 310 magasra tervezett ShardGlass is az engedélyekért küzd tucatnyi társával együtt. És ezek eltalált arányaikban, építészeti mondanivalójukban (csodálatos szerkezeti megoldás) meg se közelítik az Uborkát. Ráadásul ezeket már valószínűleg nem csak tömegközlekedve szabad majd megközelíteni...

Új hozzászólás
Épületek/Örökség

A MARRIOTT SZÁLLÓ // Egy hely + Építészfórum

2020.08.11. 11:04
00:06:01

Elizabeth Taylor és Richard Burton nyitotta meg a híres vendégek sorát, de lakott itt Woody Allen és Freddy Mercury is. A háború előtti Duna-korzó híres szállodasorának örököseként az egykori Duna Intercontinental, ma Marriott ötvenegy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit, és több felújítás után még mindig Budapest vendégeit szolgálja. De mennyire szeretik a budapestiek?

Elizabeth Taylor és Richard Burton nyitotta meg a híres vendégek sorát, de lakott itt Woody Allen és Freddy Mercury is. A háború előtti Duna-korzó híres szállodasorának örököseként az egykori Duna Intercontinental, ma Marriott ötvenegy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit, és több felújítás után még mindig Budapest vendégeit szolgálja. De mennyire szeretik a budapestiek?

Épületek/Örökség

AZ ÓBUDAI FALUHÁZ // Egy hely + Építészfórum

2020.08.11. 11:02
00:04:54

Szovjet technológiájú panelház. Magyarország legnagyobb épülete. Egy falunyi ember lakja – innen kapta közkeletű elnevezését is. Budapest városképének meghatározó eleme, remek kilátó, és nem utolsósorban a legutóbbi felújítás óta egy fenntarthatóbb panelkép közvetítője. Ez az óbudai Faluház, ahova Torma Tamás az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében kalauzol el minket.

Szovjet technológiájú panelház. Magyarország legnagyobb épülete. Egy falunyi ember lakja – innen kapta közkeletű elnevezését is. Budapest városképének meghatározó eleme, remek kilátó, és nem utolsósorban a legutóbbi felújítás óta egy fenntarthatóbb panelkép közvetítője. Ez az óbudai Faluház, ahova Torma Tamás az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében kalauzol el minket.

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk