Nézőpontok/Kritika

Az építészet legszélsőségesebb megnyilvánulása

1/10

Willey Reveley panoptikon terve Jeremy Bentham leírása alapján, 1791. Forrás: WikiMedia Commons

?>
Willey Reveley panoptikon terve Jeremy Bentham leírása alapján, 1791. Forrás: WikiMedia Commons
?>
Egy túlélő, ahogy épp az egyik kutató segítségével rekonstruálja a Saydnaya börtön építészeti modelljét. © FORENSIC ARCHITECTURE, 2021
?>
Egy túlélő, ahogy épp az egyik kutató segítségével rekonstruálja a Saydnaya börtön építészeti modelljét. © FORENSIC ARCHITECTURE, 2021
?>
A szemtanúk elbeszélése alapján készített látvány a börtön egyik cellájáról. © FORENSIC ARCHITECTURE, 2021
?>
A szemtanúk elbeszélése alapján készített látvány a börtön egyik cellájáról. © FORENSIC ARCHITECTURE, 2021
?>
A szemtanúk elbeszélése alapján készített látvány a börtön egyik cellájáról. © FORENSIC ARCHITECTURE, 2021
?>
Az egyik túlélő elbeszélése alapján készített,
?>
A Saydnaya börtön feliratozott építészeti modellje © FORENSIC ARCHITECTURE, 2021
?>
Műholdkép a helyszínről © FORENSIC ARCHITECTURE, 2021
?>
A Saydnaya börtön építészeti modellje © FORENSIC ARCHITECTURE, 2021
1/10

Willey Reveley panoptikon terve Jeremy Bentham leírása alapján, 1791. Forrás: WikiMedia Commons

Az építészet legszélsőségesebb megnyilvánulása
Nézőpontok/Kritika

Az építészet legszélsőségesebb megnyilvánulása

2021.04.20. 07:58

Cikkinfó

Szerzők:
Hulesch Máté

Földrajzi hely:
Szíria

Építészek, alkotók:
Forensic Architecture, Eyal Weizman

Dosszié:

Az Akusztikai hét keretében Hulesch Máté, az Építészfórum szerkesztőségének tagja a Forensic Architecture egyik projektjét elemezve azt vizsgálja, hogyan lehet egy épület akusztikai terét a hatalomgyakorlás eszközeként használni.

Jeremy Bentham angol filozófus a XVIII. század végén megtervezte a tökéletes börtönt, amely pusztán építészeti megoldásokkal képes olyan hatalmi struktúrát kialakítani a fogvatartottak és az őrök között, mely nem igényel további kényszerítő intézkedéseket a fegyelem fenntartására. A Panoptikonnak nevezett terv viszonylag egyszerű: a börtöncellák egy körgyűrű alakú épületben kapnak helyet, a gyűrű közepén pedig egy torony magaslik. A torony ablakai a gyűrű belső oldalára néznek, míg a celláknak befelé és kifelé is vannak ablakaik, így a napfény mindig bevilágítja azokat. A toronyban így elegendő egyetlen őrt elhelyezni, aki innentől kezdve könnyedén belátja a teljes épületet, a hátulról megvilágított fogvatartottaknak nincs hova bújniuk a megfigyelő tekintete elől. Michel Foucault, alighanem a XX. század második felének legnagyobb hatású francia filozófusa a Panoptikon elemzésekor rámutatott arra, hogy Bentham terve olyan térstruktúrát hoz létre, mely folyamatos megfigyelést tesz lehetővé, a "láthatóság csapdájába" ejtve a foglyokat.[1] A kialakult helyzetben – mivel a rabok nem látják az őrt, nem tudják, épp őket figyeli-e, vagy valaki mást – a fogvatartottak önmaguk tartják fenn a rájuk kényszerített hatalmi struktúrát.

Willey Reveley panoptikon terve Jeremy Bentham leírása alapján, 1791. Forrás: WikiMedia Commons
1/10
Willey Reveley panoptikon terve Jeremy Bentham leírása alapján, 1791. Forrás: WikiMedia Commons

A Panoptikon mechanizmusa a látásra épül: Foucault szerint a rab egyrészt folyamatosan látja maga előtt a tornyot, ami arra emlékezteti, hogy megfigyelik; ugyanakkor sosem lehet biztos benne, hogy tényleg őt figyelik-e éppen – de abban biztos lehet, hogy fennáll a lehetősége, hogy állandóan őt figyeljék.[2] De mi történik, ha a fogvatartók ennél is drasztikusabb helyzetet hoznak létre és megfosztják a foglyokat a látás privilégiumától? Saydnaya börtönében épp ez történt.

A hangok fogságában

Saydnaya egy titkos kormányzati fogolyközpont Szíriában, Damaszkusztól nagyjából 25 kilométerre északra. A szíriai válság 2011-es kitörése óta több tízezer szír állampolgárt vettek nem hivatalos őrizetbe kormányellenes magatartásuk miatt, akik közül a legtöbbet eltűnt személyként tartanak számon.[3] Ők – az Amnesty International és más jogvédő szervezetek vizsgálatai alapján – egy titkos kormányzati börtönhálózatba kerülnek, aminek leghírhedtebb tagja az 1970-es években kelet-német tervek alapján épült Saydnaya börtön. A Forensic Architecture nevű kutatási szervezet 2016-ban, az Amnesty International felkérésére több olyan szír menekülttel készített riportot Törökországban, akik Saydnayában voltak fogva tartva korábban. A feladatuk az volt, hogy az egykori foglyok tanúvallomásai alapján minél részletesebben rekonstruálják a börtön épületét, melyről csupán műholdfelvételek érhetőek el.

Egy túlélő, ahogy épp az egyik kutató segítségével rekonstruálja a Saydnaya börtön építészeti modelljét. © FORENSIC ARCHITECTURE, 2021
2/10
Egy túlélő, ahogy épp az egyik kutató segítségével rekonstruálja a Saydnaya börtön építészeti modelljét. © FORENSIC ARCHITECTURE, 2021

Az Eyal Weizman építész által alapított, építészeti és kriminalisztikai eszközökkel dolgozó Forensic Architecture az "elhelyezett tanúságtétel" módszerét alkalmazta a börtön 3D-s modelljének elkészítéséhez: a szervezet egyik építész munkatársa az egykori fogvatartottak beszámolója közben alakította a modellt, folyamatosan korrigálva azt, ahogy az elbeszélő visszaemlékezett a részletekre. A modell így újabb emlékeket hozott elő a szemtanúból, aminek köszönhetően egyre pontosabb kép készülhetett az épületről. A feladat azonban nem volt egyszerű: Saydnaya nem egy átlagos börtön, az ide kerülő foglyok folyamatos kínzásoknak vannak kitéve, de a cél nem az információszerzés, hanem a megfélemlítés és megszégyenítés – és sok esetben a gyilkolás. A túlélők beszámolóiból kiderült, hogy amikor nem a sötét cellákban tartották őket, akkor zsákot húztak a fejükre, bekötötték a szemüket, vagy arra kényszerítették őket, hogy a kezükkel takarják azt el. Az is meg volt tiltva nekik, hogy bármilyen hangot adjanak ki: nem beszélhettek, még csak nem is suttoghattak, és a kínzásokat is csöndben kellett tűrniük. Az egyik beszámoló szerint onnan tudták, hogy új rabok érkeztek, hogy lehetett hallani az ordításukat – a régóta fogvatartottak megtanulták csendben tűrni a verést, úgy rövidebb ideig tartott. Az épület teréről alkotott képük így elsősorban a zajokból és rezgésekből, a hőmérséklet és páratartalom közötti különbségekből és a fényviszonyokból alakult ki.

 

Az épület számítógépes rekonstrukciója során így nem csak vizuális modellt készített a Forensic Architecture csapata, de egy hangmérnök segítségével a hangokat is igyekeztek lemodellezni, hiszen ezek sokkal erősebb benyomást tettek a látásuktól deprivált egykori foglyokra. Ezek segítségével nem csak az épület tere, de a berendezési tárgyak, a különböző kínzáshoz használt eszközök is pontosabban rekonstruálhatóvá váltak. A visszhangok és más hangrezgések segítségével a cellák, lépcsőházak és folyosók dimenzióiról is sikerült pontosabb képet alkotni. Lawrence Abu Hamdan, a Forensic Architecture hangmérnöke – akinek a Saydnaya projektet is bemutató videóinstallációja szerepelt a Trafó Mögöttes hangok zaja című kiállításán (kurátor: Szalai Borbála) – elmondása szerint az ütések hangja szonárként rajzolta ki a foglyok számára a tereket, akik arról számoltak be, hogy a vízcsövek és szellőzőjáratok felerősítették és elvezették a hangokat az egész épületben. Az őrök, kihasználva az épület ezen adottságait, gyakran direkt ezek mellett az infrastruktúrák mellett kínozták a fogvatartottakat. Tudták, hogy ha egy embert kínoznak, az olyan, mintha mindenkit kínoznának. A hang az őrök kínzóeszközévé vált, ők kontrollálták a terek akusztikáját.[4]

Az egyik túlélő elbeszélése alapján készített, 'lehetetlen architektúrájú' helyiség, amely nem felel meg az épület egyetlen ismert részletének sem. Érdekes példája a trauma okozta torzulásoknak az emlékekben. © FORENSIC ARCHITECTURE, 2021
7/10
Az egyik túlélő elbeszélése alapján készített, 'lehetetlen architektúrájú' helyiség, amely nem felel meg az épület egyetlen ismert részletének sem. Érdekes példája a trauma okozta torzulásoknak az emlékekben. © FORENSIC ARCHITECTURE, 2021

A beszámolók között természetesen voltak eltérések, egyes szem-, vagy pontosabban inkább fültanúk máshogy emlékeztek bizonyos részletekre. A modellt ezért nem a beszámolók reduktív szintéziseként hozta létre a Forensic Architecture csapata, hanem egyszerre próbálták bemutatni rajta mindazt, amit az épületről tudni lehet, és azokat a térbeli torzításokat, hiányosságokat is, amik a rabok megrázó élményeiből származnak.[5] Weizman a projektet ismertető tanulmányának záró soraiban így összegzi a tapasztalatokat:

"A Saydnayában lezajlott eseményeket, tereket és incidenseket rekonstruáló munkánk során rájöttünk, hogy ez az épület nem csak teret ad a bebörtönzésnek, megfigyelésnek és kínzásnak, hanem önmaga is a térbeli és akusztikai kínzás építészeti eszköze, és ily módon az építészet egyik legszélsőségesebb megnyilvánulása."[6]

A hang materiális esztétikája

Az Eyal Weizman által materiális esztétikának hívott megközelítés szerint az anyagi tárgyak – és így az épületek – képesek érzékelni a környezetükben bekövetkező változásokat és rögzíteni azokat. Míg az esztétika általában az emberi érzékek által észlelt jelenségekre vonatkozik, a materiális esztétika az anyag által rögzített környezeti változásokat vizsgálja. Az esztétika ezen definíció szerint tehát az anyagi dolgok egymásra hatását jelenti.[7] Ez a megközelítés jól megfigyelhető a Forensic Architecture számos projektjében, ahol például épületek romjait vizsgálják dróntámadások, vagy robbanások után.

A materiális esztétikai szemlélet egyenesen következik a kriminalisztika (angolul forensics) fogalmának latin eredetéből származó megközelítéssel. A latin forensis eredetileg a fórumhoz kapcsolódó dolgokat jelentette. A fórumon nem csak emberek, de tárgyak és absztrakt fogalmak is reprezentálhatták magukat a szónokok által.[8] A Forensic Architecture erre a gondolatra alapozza gyakorlatát, amikor az épületek anyagában raktározott – az épületek által észlelt – bizonyítékokat reprezentálja különböző fórumokon – törvényszékek előtt, kiállításokon, a sajtóban, vagy egyéb médiumokon keresztül. Mivel sokszor nincs arra lehetőség, hogy közvetlenül az anyagot vizsgálják meg, ilyenkor kép-, videó- és hangfelvételek alapján, számítógép segítségével modellezik az anyagba, az épített környezetbe zárt nyomokat. Bizonyos esetekben azonban – mint ahogy azt a Saydnaya példája is mutatja – ez sem lehetséges, nem állnak rendelkezésre felvételek, csupán a szemtanúk emlékei.

A Saydnaya börtön feliratozott építészeti modellje © FORENSIC ARCHITECTURE, 2021
8/10
A Saydnaya börtön feliratozott építészeti modellje © FORENSIC ARCHITECTURE, 2021

Az épület – akárcsak Bentham Panoptikonja Foucault elemzésében – a hatalomgyakorlás eszköze. Önmagában bizonyítékul szolgálhatna egy szélsőséges hatalmi rendszer elnyomó magatartására, de a megfelelő vizuális reprezentációk híján ehhez egy komplex remediációs[9] folyamatra van szükség. Az épület anyagában – a materiális esztétika megközelítésének megfelelően – ezesetben is érzékeli a benne zajló folyamatokat, ezek viszont csak közvetett módon vizsgálhatóak. A foglyok – amellett, hogy saját bőrükön tapasztalják az ott zajló kegyetlenségeket – érzékelik az épület anyaga által közvetített hangrezgéseket, így maga az architektúra a médium, melyen keresztül a kínzásokat az éppen békén hagyott foglyok is megtapasztalják. Ezeket az élményeket mesélik el beszámolóik során a túlélők, melyek alapján újra leképezhető a börtön vizuális modellje, ami az elnyomó rendszer reprezentációjává válik, kiegészítő bizonyítékul szolgálva eme rendszer emberi jogokat semmibe vevő magatartására.

A Saydnaya egy szélsőséges példája annak, ahogy az épület akusztikai tere hatni képes a benne tartózkodó emberekre – és hogyan használható ez a hatalmi viszonyok megerősítésére. Ugyanakkor megmutatja, hogy a látás háttérbe szorításával is részletes kép készülhet egy épületről, egyúttal a Forensic Architecture szemléletmódja segítségével arra is rávilágít, hogy a tér akusztikai érzékelése elválaszthatatlan annak anyagi mivoltától – sőt, talán szorosabb is az összefüggés e kettő között, mint a vizuális észlelés és a matéria között.

Hulesch Máté

 

[1] Foucault, Michel, Discipline and Punish – The Birth of the Prison, Vintage Books, 1995, p. 200.

[2] Foucault 1995, p. 201.

[3] Weizman, Eyal, Forensic Architecture – Violence at the Threshold of Detectability, Zone Books, 2017, p. 85.

[4] Weizman 2017, p. 88-91.

[5] Weizman 2017, p. 91.

[6] Weizman 2017, p. 91.

[7] Weizman 2017, p. 95.

[8] Weizman 2017, p. 65.

[9] A remediáció fogalmát itt az újmédia-tudományok területéről kölcsönzöm. Jay David Bolter és Richard Grusin médiakutatók Marshall McLuhan-i hagyományokat követő Remediation: Understanding New Media című, 1999-ben megjelent könyvükben a média történetét egy remediációs folyamatként írták le, ahol az újabb médiumok nem átveszik a régebbiek szerepét, hanem "újramediálják" azokat – új módon reprezentálják azok tartalmát.

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Épületek/Örökség

VÁRKERT BAZÁR // Egy hely + Építészfórum

2021.03.24. 18:04
00:07:03

A dualista Monarchia kialakulsával Budapest elindult az uralkodói központtá válás útján, melynek szimbolikus eleme volt a korszerűtlen királyi palota nagyszabású átépítése. A megtisztelő feladatot nem más kapta, mint az építészóriás Ybl Miklós. A munkálatok az épületegyüttes környezetének rendezésével kezdődtek, így jött létre 1875 és 1882 között a Várhegy Duna felé néző oldalán a Várkert Bazár. A látványos neoreneszánsz stílusú épülethez és a mögötte található királyi kerthez egy szintén elegáns kialakítású műszaki épület is tartozott, ez a Várkert Kioszk. Az Egy hely és az Építészfórum közös sorozatának legújabb részében a magyarországi neoreneszánsz építészet kiváló példájával ismerkedhetünk meg.

A dualista Monarchia kialakulsával Budapest elindult az uralkodói központtá válás útján, melynek szimbolikus eleme volt a korszerűtlen királyi palota nagyszabású átépítése. A megtisztelő feladatot nem más kapta, mint az építészóriás Ybl Miklós. A munkálatok az épületegyüttes környezetének rendezésével kezdődtek, így jött létre 1875 és 1882 között a Várhegy Duna felé néző oldalán a Várkert Bazár. A látványos neoreneszánsz stílusú épülethez és a mögötte található királyi kerthez egy szintén elegáns kialakítású műszaki épület is tartozott, ez a Várkert Kioszk. Az Egy hely és az Építészfórum közös sorozatának legújabb részében a magyarországi neoreneszánsz építészet kiváló példájával ismerkedhetünk meg.

Helyek/Köztér

SÁRKÁNYOK ÉS DELFINEK PESTEN ÉS BUDÁN // Egy hely + Építészfórum

2021.02.24. 16:10
00:06:00

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a budapesti sárkányok és delfinek nyomába eredünk, amelyeket természetesen nem az állatkertben fogunk megtalálni, ám talán nem is kell olyan messzire mennünk a rejtély első megoldásáért. Három sárkány és nyolc delfin bújik Pesten és Budán, amik mellett nap mint nap sétálhatunk el anélkül, hogy ismernénk múltjukat, pedig 150 éves vándorlásuk során az egész város történetét elmesélik nekünk.

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a budapesti sárkányok és delfinek nyomába eredünk, amelyeket természetesen nem az állatkertben fogunk megtalálni, ám talán nem is kell olyan messzire mennünk a rejtély első megoldásáért. Három sárkány és nyolc delfin bújik Pesten és Budán, amik mellett nap mint nap sétálhatunk el anélkül, hogy ismernénk múltjukat, pedig 150 éves vándorlásuk során az egész város történetét elmesélik nekünk.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk