Budafok nagyot lép - Az új művelődési központ Schaár Erzsébet nevét viselhetné

Tervező: HAP Hungaro-Austro Plan Kft. / Winkler Barnabás ügyvezető; Építész: Kézdy Katalin és Janesch László

Budafokon augusztus végén nyílt az új hármas kultúr' - iskola/színház/uszoda. Gondosan komponált, tört alaprajzú, lapos egyemeletes tömb a Campona parkolóházához vezető út sarkán. Baj csupán a nevével van, a honlap szerint KUSZA-nak kívánják hívni, mert Dél-Budai KUlturális és SZAbadidőközpont (sic!).

Budafokon szülöttje Schaár Erzsébet szobrász, szent alkotó a 20. századi művészetben. Munkássága tündökletes példa arra, hogy a különleges erejű portré/emberalak mintázás hogyan izzítható össze a tárgyi világra reflektáló, absztraktba hajló szobrászattal. Mindebből nem együgyű egyveleget teremtett, hanem például főműként az "Utca" című, igen szomorú, mégsem letaglózó együttest, mely Janáky István és Meditz László építészek jóvoltából állandó hajlékra lelt Pécsett. Az ott járóknak kötelező látogatmány! E kompozícióban benne foglaltatik a művész hajdani Leányka utcai, egyedi hangulatú műterme, aminek a helyén régóta sokemeletes kilövősiló-lakóházak állnak. Férjével, Vilt Tibor szobrásszal kaptak egy házat beljebb a városban, ám Schaár Erzsébet a kényszerköltözést nem sokkal élte túl, 1975 augusztusában meghalt.

Kézdy Katalin és Janesch László, az új központ tervezői, amikor végigkalauzoltak a házon, említették, hogy sikertelen volt az elnevezési pályázat, maradt az említett hosszú név. A KUSZA-ról nem tudtak, az internetről olvastam másnap. Rémesen elszomorított, ezért állok elő a javaslattal, talán nem késett el: viselje a központ Schaár Erzsébet nevét, és a központ előtt állítsák föl egy szobrát 2005-re, halálának 30. évfordulójára.

Az épület különben teljesen rendben van, főleg ha elődjére gondolunk, a kicsit odább most lebontott, a hetvenes évek végéről való vb-panel-dobozra, aminek az új közel másfélszerese, 7700 m2. Első pillantásra megnyerő és egységes, mindamellett, hogy a három rész határozottan elkülönül benne. Szembe állván a hosszú - nyílásokkal és síkváltásokkal arányosan tagolt - főhomlokzattal, balra van az uszoda. Keresztbe fordított tömbjét kifelé lejtő, nagy ferde sík fedi. Kiemelkedő felső élében törés van, amit a tömegkapcsolat kívülről jól ellensúlyoz, bent viszont erőteljesen mutatkozik. Majdnem fele hosszban a tér teljes belmagasságú, ahol egy hatsoros lelátón kívül nincs is más - a mindössze egy nagyobb és kisebb medencéből álló tanuszodához még ez sem kéne feltétlenül. Az öltözőkből csak kényszerzuhanyon át lehet belépni (sajnos még nem lehet arra számítani, hogy a tudatos polgárok megértik, az előfürdő használata kötelező - és egyúttal természetes). Addig is a tervező szellemes ötlete: a szárazon tartandó törülköző egy kis csúszdán előreküldhető a zuhany mellett. További praktikum: a szülők az emeleti galérián kényelmesen várhatják az úszólecke végét, s közben az ablakon át pillantást vethetnek a vízben tempózó csemetéikre. Az uszoda teréből közvetlenül ki lehet lépni a kertbe, ahol távlatban bővítési lehetőség van nem csak labdatérre, de még további medencére is. Szintén gyakorlatias megoldás a közös üzemeltetésű büfé az előtérben - ami máris továbbvezet.

Középen, a főbejáratnál jutunk a színháztermet is magába foglaló művelődési házba, mely a három rész közül a legnagyobb. A színház tömbje szintén kiemelkedik, és a szerkesztés logikája szerint keresztbe fordul. Ebből adódóan a lépcsősen emelkedő, tágas széksorokhoz csak egy oldalról vezet bejárat. A téglalap befoglaló formájú, 358 férőhelyes nézőtéren az első soroknál kissé szűkülnek a falak, egyébként vonalvezetése egyenes és derékszögű, mint az épület minden porcikájában. A technikai padlást a karzattal, világítási hidakkal nem takarták el teljesen, optikai álmennyezetként lógatták alá a széksorokkal párhuzamos hangvető táblákat. Közöttük a belógatott, ipari jellegű lámpatestek adják a világítást, meg néhány szép lámpa a falakba süllyesztve. Egyedi gyártású, mintás padlószőnyeg, egyszínű, kellemes kárpit a székeken, a karfákban kihajtható írótábla a konferenciákhoz. Szinte puritán belsőépítészet, minőségi, de nem extra anyagokból.

Van viszont furcsa túlzás a tűzvédelem szakértőinek jóvoltából: nem csupán a színpadra, a nézőtér fölé is előírták az esőztető, úgynevezett záporberendezés beszerelését. Régi gond, hogy az évenkénti készenléti próbáknál el kell árasztani vízzel a színpadot, ezért egy időben a füst-áteresztéses módszerrel próbálkoztak. Kérdés, lesz-e vizes próba a nézőtéren, ha bizonyítani kell a rendszer működőképességét?
Szintén a földszintről nyílik egy nagyobb és egy kisebb kamaraterem a hangsúlyos főbejárat két oldalán. S a földszinten lett volna még egy könyvtár, de azt kung-fu teremként kívánja hasznosítani a ház gazdája. A dolog a kényszerzuhanyt juttatja eszembe. Bárcsak az élet rámcáfolna, és hamarosan maga az üzemeltető jönne rá, kulturális és szabadidőközpont nem élhet meg a bárki számára hozzáférhető könyvtár, továbbá elektronikus tudásbázis, számítógép és internet nélkül.

Jobbra, a harmadik részben működik a Nádasdy Kálmán művészeti iskola. Hasonlóan egyszerű, sőt kiemelkedés nélkül túl szerényen húzódik meg, bár formájában van valami erődszerű. Ez a fogadóépület a város felől gyalogosan érkezők számára, bástya jellege mégsem érvényesül eléggé. Hiányzik róla valami figyelem-felkeltő, akár rendeltetés nélküli elem (tornyocska?), ami arra mindenképpen jó lenne, hogy jelentéktelenebbé tegye a ház előtt álló autós gyorsfalodát. Az iskolához hangulatos belső, míg az uszodához és a művelődési házhoz külső kert tartozik oldalt illetve hátul. Az épület előtti parksávval együtt ezeket már az építés befejezésekor betelepítették növényekkel - pár év múlva egészen más megjelenést kölcsönöznek majd a komplexumnak, amit belga gyártású, régies hatást keltő téglával burkoltak. Nincs ebben semmi hókuszpókusz, legfeljebb a kellemes kinézetű bangkirai trópusi fából készült szabadtéri burkolat tűnik még fel, mely remélhetőleg tartós lesz.

Három funkció egy épületben, mégsem kusza! Bezzeg a Trishow Soroksár-Alsón, a színház mellé szorított épületkolosszusban (hivatalosan Művészetek Palotája, Még gödörben címmel írtam már róla, ÉS, 2002. november 29.). A filharmónia/táncszínház/múzeum hármas eleve meggondolatlan kényszer(gruppen)házasságból indult, plusz azóta rácsüccsentettek egy üzemeltető céget. Az intézmények közül a Hagyományok Háza már kiszállt (beugró helyette a Nemzeti Táncszínház), és lehetnek további fejlemények (Ludwig Múzeum kontra Arcadom, az utóbbi Demján Sándor építőcége). (Ön)hatalmilag megszerelt posztszocreál falsművészet. Egyetlen megoldás a kusza ügyre a kilépés lenne a PPP-ből (Public-Private-Partnership - Közösségi-Magán-Kapcsolódás), a Nemzeti nevet bitorló, hozzáillő párjának privatizálásával együtt... Budafok meg csak kuncog, és boldogan használatba veszi az új kultúr'-t, amihez remélhetőleg megtalálja a ráillő nevét.

Budafok/Tétény XXII. kerületként a főváros része - nem túl régen, ötvennégy éve. Mégis külön város, voltaképp agglomerációs település. De bárhogy tekintjük, "szélre szorult" szerepéből szabadulandó, a közelmúltban nagy lépést tett, amikor ideért Téténynél az M0-ás autóút, hiszen jelentősen javult a térség közlekedése. Magam nehezen egyezek ki autó-uralta világunkkal, azonban tisztában vagyok vele, hogy ebben kell élnünk. Ellensúlyozni nehéz, pedig muszáj lenne - például célzott pedagógiával vigyázni a felnövekvő generációkra. Budafokon pozitív lépés volt, hogy a Camponát nem kizárólag az autósoknak építették, hanem szándékosan a vasút mellé! S az önkormányzó "bolygóváros" számára a bevásárlóközpont tényleg nagy nyereség a benne működő szolgáltatásokkal, lakossági intézményekkel. Ráadásul a következő ütemben megszakadt a gép-arcú, fölfújt cipősdobozok sorozata: itt létesült az első ember-formájú teszkó.

Az új budafoki alközpont megvalósítása fontos állomásához érkezett az új Dél-budai Kulturális és Szabadidőközpont megnyitásával. A helybéliek számára kicsit zavarbaejtő lehet, bizonyára van aki úgy véli, a házat beburkolták téglával, esetleg kicsit odébb rakták - mit kell ezen ünnepelni? Ha kipróbálják, használatba veszik, akkor majd bizonyára más érzést kelt, de persze ehhez (is) türelem kell - az idő munkája.

szerző: Vargha Mihály (szöveg), Polgár Attila (képek)
(A szöveg az Élet és Irodalom 2004/36. és a Budapest szeptemberi számában nyomtatásban megjelent cikkek összeszerkesztett változata)

Budafok-Tétény Művelődési Ház
(Dél-Budai Kulturális és Szabadidőközpont)
Budafok, Budapest, XXII.
Tervező: HAP Hungaro-Austro Plan Kft. / Winkler Barnabás ügyvezető
Építész: Kézdy Katalin és Janesch László
Tartószerkezeti tervező: Szegedi András, munkatárs: Varga Krisztián
Épületgépész: Kéry Tamás
Épületvillamossági tervező: Kósa László, munkatárs: Ulrich Norbert
Színháztechnikus: Strack Lőrinc, Színháztechnika Kft.
Akusztikai tervező: Karsai Elekné
Kertépítész: Andor Anikó, Land-A Kft., munkatárs: Danhauser Rezső
Generálkivitelező: Magyar Építő Rt.

tervrajzok a kapcsolódó oldalak rovatban (pdf formátum)