Élettel megtelő kövek

A Balaton-felvidék egy jellegzetes építkezési archetípusának megmentését tűzte ki célul Fajcsák Dénes és az ARKT tervezői. A badacsonytomaji rakott kőházból lett nyaraló egyfajta prototípusa annak, hogy lehet szinte észrevétlen eszközökkel új életet lehelni egy tradicionális épülettípusba. Bán Dávid épületbemutatója.

A Balaton-felvidéket az utóbbi évtizedekben jócskán felkapták: a partmenti nyaralósáv mellett egyre többen vágytak a Balatonra néző kellemes lankákra, a nagy hagyományú borvidékre, népszerűek lettek a Káli-medence falvai és a környék tradicionális épületei. Számos évszázados házat vásároltak fel, alakítottak át nyaralókká, második otthonná, vendéglátó- vagy szálláshelyekké. Ezek a részleges vagy teljes funkcióváltások azonban sokszor az épületek átformálásával, kiegészítésével jártak.

Ezzel a tendenciával szemben Fajcsák Dénes és az ARKT-csapat elsődleges szempontja a meglévő és elhanyagolt állapotú házak megmentése, megtartva azok eredeti formáját, arányait, ezzel adva meg az alapvető építészeti keretet. A megmentendő ház a saját adott keretein belül keresi új funkcióját, így lehet az hétvégi ház, vendégház, kávézó vagy akár fecskeház is. A megújulás, a beavatkozás, a ház új élete azonban szinte észrevétlen marad. Ezt a folyamatot látjuk Badacsony keleti lejtőjén, az erdőszél közelében álló, nemrég megújult korabeli, tradicionális kőház esetében is. Maga a ház még romjaiban is képviselte a terület jellegzetes építészeti világát, hagyományát, megmentése egyfajta csöndes missziót jelentett az óvatos beavatkozást végző építészek számára.

Hiszen itt a kő már évszázadok óta jelen van. Mi több, évmilliók óta, mivel a Balaton-felvidék változatos geológiai adottságának hála, számos kőtípust kínál az építkezésekhez, a 270-240 millió éve keletkezett vöröses homokkőtől kezdve a "csak" 3-7 millió éves vulkanikus eredetű bazaltig. Mindezek – helyenként a szó szoros értelmében – sokszínű építőanyaggal látták el az itt élő embereket egészen a római időktől, de az igazán nagy fellendülést a 18. század hozta el, akkor váltak a változatos eredetű, textúrájú, formálhatóságú és színű kövek a környék jellegzetes építőanyagává. A 17-19. század folyamán tevékenykedő helyi mesteremberek, építők formálták, alakították ki a még mai is megmaradt, a térségre leginkább jellemző épülettípusokat, amelyek markánsan eltértek az ország többi részén elterjedt parasztházaktól, portáktól. Sorra épültek a hegyoldalban meghúzódó lakóházak, majd idővel nyaralók és a borkultúra elterjedésével pincék, présházak, gazdasági épületek: mind a környéken fellelhető kövekből. A 19. század során a kőfaragást már olyan mesterfokon űzték, hogy oszlopos, tornácos nagypolgári, nemesi kúriák is a helyben található anyagokból épültek. A Balaton-felvidéken, így például a Badacsony környékén is szinte minden településnek saját kőbányája volt. A 20. század során többet már drótkötélpálya is összekötött a vízparton futó vasútvonallal, vagy a kikötőkkel, ezáltal az építőanyagként szolgáló kövek távolabbi vidékekre is eljuthattak. (Zárójeles megjegyzés, hogy a bazalt bányászata a vasúti aljzatköveknek, majd a közutak kiépítésének oly fontos alapanyaga lett, hogy nem egy hegyet szinte teljesen elhordtak az újkori hasznosítás miatt.)

A kissé talán nagyívűre sikerült kitérő a kőépületek kialakulásáról az mutatja, hogy ez az építőanyag egy olyan jellegzetes, helyi építészeti formát hozott lére, amely szerencsére még fellelhető a Balaton-felvidék számos falusi házában, gazdasági épületében, de mindenképpen megmentésre, megóvásra érdemes. Megmentendő az átalakulástól, a túlzott továbbgondolástól, átértelmezéstől, ugyanakkor megmentendő a szimpla pusztulástól is. Fajcsák Dénes ezen házaknak a tértörténeti szituációját találta megmentésre érdemesnek, s ez a folyamat játszódott le jelen esetben a badacsonytomaji épület esetében is.

A szőlőben álló, néhány éve még romos állapotú, kőből rakott épület egy a sok hasonló közül. Önmagában különösebben magas építészeti minőséget nem is képviselt, mégis jó lehetőséget nyújtott arra, hogy megmutassa, mit lehet belőle a 21. században kihozni úgy, hogy strukturálisan, lényeges elemeiben az épület ne változzon. A jelenkori helykeresés talán első és legfontosabb lépése az volt, hogy a ház – bármennyire is adta volna magát – bővítés nélkül is jól használható, megtalálhatja mai funkcióját. A telken két, alapterületében valóban mai szemmel nézve igen szerénynek számító építmény áll: a 17 négyzetméteres főépület közvetlenül a földút mellett, és mögötte, félig takarásban a 12 négyzetméteres présház és pince. A kettő között szinte adta magát egy intim, visszahúzódásra alkalmas, mégis szellős terasz kialakítása, amit napvitorla árnyékol.

Az eredeti kőházstruktúra azonban csak úgy tudott megmenekülni, ha abba szinte egy teljesen új, mai funkcionális házat húznak bele, a "ház a házban" módszerrel. A külső rakott kövek megmaradtak, a hézagokat kitöltötték, megerősítették, a falak tetejére decens, a kövek színvilágába jól illeszkedő betonkoszorú, erre pedig az új, fémborítású tető került. Az oromzat teljesen megnyílik, ezáltal az emelet a szőlőskerteken túli teljes balatoni panorámát kapott. A régi tetőgerinc feletti hátsó oromfalon is egy nagyobb felületű bevilágító ablakot alakítottak ki, így teljes transzparencia alakult ki az épület tetőszintjén. A kőház végül bérbeadható nyaraló funkciót kapott, ennek függvényében kellett a korlátozott méretű tereket praktikusan kialakítani: a főépület szolgál nappaliként, mellette a vizesblokkal, az emeleten hálószobával, a présházba pedig a konyhát és az étkezőt helyezték.

Az így elkészült nyaralóház egyfajta minta lehet arra, hogy miként lehet bővítés nélkül, az eredeti struktúrát lényegében megtartva mai funkciót és működési lehetőséget találni egy különben kallódó, elvesző épületnek. Hogyan tudunk újrahasznosítani egy, ha még nem is magas építészeti minőséget, de mindenképpen a helyre és a múltra jellemző, a korabeli tudást és mesterséget dicsérő házat. Az épület ésszerű anyaghasználata, a kőhöz és a múltbeli építőmódhoz való ragaszkodás adja a ház mai "brandjét" is, nem véletlen, hogy tulajdonosa találóan "Kőház a hegyen" névvel igyekszik köztudatba hozni a nyaralót. Az épület újjászületésének legfőbb erénye a szerénység, az önmegtartóztatás, annak a vállalása, hogy a házon végrehajtott beavatkozás szinte észrevétlen maradt.

Bán Dávid

Szerk.: Hulesch Máté