Archetipikus karakterek: egy tűzkárt szenvedett hétvégi ház újjáépítése Szigligeten

Rigó Bálint egy a kilencvenes években kétütemben épült, Vadász György és Basa Péter által tervezett nyaralót értelmezett és gondolt újra. Wettstein Domonkos az eredeti ház posztmodernbe hajló, álcázó építészeti formanyelvét és a kortárs átépítés őszinte, szikár, jól olvasható tektonikus artikulációját hasonlítja össze.

Az elmúlt másfél évtizedben egymás után jelentek meg a Balaton-felvidék településképébe illeszkedő, az archetipikus házformát absztraháló kortárs épületek. Ez a sajátos balatoni kortárs építészet mára kissé sematikussá is vált, bár a településképi illeszkedésből adódó értékei az időközben elterjedt arculati kézikönyvek világának kétségkívül pozitív példáivá váltak. A trendszerű jelenség ugyanakkor nem csak a regionális, legalább annyira a nemzetközi irányzatok hatását is mutatja. A nemzetközi online platformokról jól ismert archdaily-ízű receptúra látszólag egyszerű: a tervezők a hagyományos építészetet univerzális módon megidéző archetipikus házformát kortárs építészeti gesztusokkal ötvözik. Mintha a házak is ma már inkább az online tér kifutójára készülnének, és a hely, a táj csak a befotózás hátterét adná. Kevés olyan példa van, amely a formai képleten túl valóban a táj személyes jelenlétben megfogalmazódó karakterét keresné. Szigligeten, a Kamon-kő oldalában egy nemrég újjáépített nyaraló váratlanul személyes perspektívába helyezi az archetípus formai kérdését. A ház két különböző korszak, két eltérő tervezői karakter lenyomata. Ezt a kettősséget az átépítés drámai körülménye még inkább felerősíti: egy tűzesetet követően kellett az eredeti koncepciót a rekreáció időközben átalakuló életformájához igazítva újragondolni.

A Badacsonnyal szemközt, a Rókarántó egykori szőlőterületén fekvő telket a család a nyolcvanas évek végén nyaralás céljára vásárolta, majd a kilencvenes évek első felében két ütemben épített rá házat. A tervezésre Vadász György építészt kérték fel, aki fiatal kollégájával, Basa Péterrel együtt tervezte meg az épületet. Az első ütemben egy pincegádornak látszó szőlőbeli hajlék készült el. Bár a dongaboltozatos épületből nem vezetett tovább pincejárat a föld alá, a kőfalazatú ház a környékbeli borospincék építészeti karakterére reflektált. Az egyszerű földszintes épületben konyha, raktár és nappali kapott helyet. A ház közepén egy kandalló állt, a dongaboltozatot áttörő kéménytest különleges megjelenést adott az épület első ütemének. A néhány évig fennálló kissé szürreális képet a donga boltvállain álló hat pillértest tovább fokozta: a tervezők ugyanis már ekkor számoltak az épület későbbi, második ütemével. A kilencvenes évek közepére az épület második üteme is megvalósult. Ekkor készült el az a nyeregtetős felépítmény, amely a boltvállon álló hat pillérre helyezett acélgerendákra épült. Az emeleti térben kaptak helyet a hálószobák, amelyek már a komfortosabb tartózkodást is lehetővé tették.

Vadász György és Basa Péter épülete a környezet mintázataival kezdeményezett ironikus párbeszédet. Ez a posztmodernitásból fakadó, kissé locsogó diskurálás megpróbálta elfedni az épület valódi funkcióját. A ház ugyanis nem pincegádor, de nem is mezőgazdasági épület vagy szőlőbeli hajlék: hanem egy nyaraló. Talán épp ezért idézgette a környező pincék, terménytárolók, zártkerti barkácsolások világát. Mintha valamiféle mimikrit keresne, amellyel álcázhatná jelenlétét. Ugyanakkor referenciaként használta a hatvanas évek ikonikus nyaralóépületeit is. Felidézte a lábakon álló hétvégi ház típusterveket, ahol az épület alá betolhatták az autót vagy a pingpongasztalt, azzal a különbséggel, hogy itt „a ház" alatt egy boltozatos pincének látszó étkezőtér áll.[1] De ugyanezzel a könnyed közvetlenséggel szólította meg Preisich Gábor közelben, szintén Szigligeten álló nyaralóját is.[2] A hatvanas évek végén épült, a Hétvégi házak, nyaralók című könyvből is ismert ház ugyanis a típustervekhez hasonlóan lábakon áll, de a betonplatformra készült felépítmény absztrakt kubus helyett egy archetipikus, nádtetős kunyhót formál. Preisich valamint a Vadász-Basa építészpáros szemléletében közös volt a kor sablonmegoldásaiból kilépő, kísérletező attitűd. Ez a dekonstruktív szemlélet a környezet mintáit felhasználva a nyaralóépítészet fesztelen, ironizáló játékosságával hozott létre újraértelmezett formákat.

A ház történetében a 2017-ben bekövetkező tűzeset nyitott új fejezetet.[3] Az épület tetőtere ugyanis a telken kívülről származó tűz átterjedése nyomán megsemmisült. A kőfalazatú pincegádor ugyanakkor megmaradt, ami lehetővé tette az épület eredeti koncepció nyomán történő újjáépítését. Bár lehetőség nyílt volna az eredeti tervek szerinti helyreállításra is, a tulajdonosok az időközben megváltozó igények miatt az eredeti koncepció alapjait megtartó, de a belső térszerkezetet módosító áttervezés mellett döntöttek. A tervezésre Rigó Bálintot kérték fel, aki a vázlattervet még személyesen mutathatta meg Vadász Györgynek, aki a tervre, egy rá jellemző nagyvonalú levélben áldását is adta. Rigó Bálint, aki 2011 óta Bázelben, Svájcban él és dolgozik, a tervezéssel párhuzamosan a BME Építőművészeti Doktori Iskola hallgatója volt. A távolság ellenére a ház kiviteli terveinek elkészítése mellett a tervezői művezetést is maga végezte.

Az új terv az eredeti épületkontúrt megőrizve új igényekhez igazodó belső térstruktúrát alakított ki. A két ütemben, két önálló épületburokként elkészült házban ugyanis korábban nem oldották meg a szintek közti belső közlekedést, a két szint önálló bejáratokkal, külön-külön volt megközelíthető. A helyiségek pedig mind a földszinti térben, mind a nádtetős felépítményben kissé merev szerkesztésben, széttagoltan helyezkedtek el. A tulajdonosok szerették volna a korábban elválasztott tereket összenyitni, az épületen belüli térkapcsolatokat oldottabbá tenni, ami a korábban zárkózottabb épületburok nagyvonalúbb megnyitását is lehetővé tette. Mindezt a telekről feltáruló páratlan panoráma is vonzotta: a hegyoldalról ugyanis nemcsak a Balaton nyugati medencéje tárul fel, de a házzal szemközt, a Tapolcai-medence tanú hegyeire, elsősorban a Badacsony hegyoldalára nyílik kilátás.

Az új tervek alapján a földszinti tér is átalakult. Az ebédlőtérrel összenyitották a korábban falakkal elválasztott konyhát és előteret, valamint a raktárhelyiséget. Az áramló tér közepén szoborszerű helyzetbe került a kéménytesttel összeépített kandalló, amely falak hiányában is differenciálja a térhasználatot: mögötte található a konyha, a hozzá kapcsolódó kiszolgálóhelyiségek és az új lépcsőház. A tágas étkezőtér két pólusát a hegy felőli oldalon a kandalló, a völgy felőli oldalon pedig az új, tágas teraszkapcsolat alakítja. A másik jelentős változás ugyanis a keleti homlokzat kibontása a kilátás felé. Eredetileg a dongaboltozatot lezáró bütühomlokzaton az ajtó mellett csak két körablak nézett a Badacsony irányába – kissé antropomorf megjelenést adva a háznak. Ezt a homlokzatot teljes szélességében kibontották; a bontás vonalát szinte műemléki elveket idézve jelölte meg a tervező. Ezzel  a bontással ugyan elveszett az épület egyik eredeti, karakteres felülete, de a belső tér fényesebb lett és teljes szélességében kinyílt a Badacsony felé.

Az emeleten a lakóterek kaptak helyet: a védettebb, hegy felőli nyugati oldalon két szinten a hálószobák, északon a fürdőhelyiségek, kelet és dél felé fordulva pedig a tetőszerkezet teljes keresztmetszetét kitöltő nappali terét alakították ki. Ezzel az emeleti tér funkcionális programja az eredeti koncepciót követi. A nappali tere a korábbi állapothoz képest határozottabb felületekkel nyit a kilátás felé. A belső tér folytatása egy a tetőidomba illesztett terasz és loggia. A külső és a belső terek változatos kialakítása, és a tetőidom által létrejövő átmeneti terek eltérő nézőpontokat nyújtanak a páratlan panorámához.

A tervező számára fontos volt a természetes anyaghasználat. A helyi terméskő alkalmazása a korábbi koncepcióból is eredeztethető, ugyanakkor a romantikusabb nádfedést a települési környezetben a „sárgásszürkétől a mélyvörösig" szintén jelen lévő nyersanyagra, cserépfedésre módosította. A ház karakterében ugyanakkor hangsúlyosabbá vált a faszerkezet megjelenése: ezt a fa felületek lazúros, természetes megjelenésével hangsúlyozza. Az összképet tekintve a nádfedés elhagyása és a korábban már említett körablakos homlokzati kompozíció kibontása egy szikárabb, a ház tektonikáját előtérbe helyező karaktert adott a háznak. Talán ezeken a pontokon érezhető leginkább az a szemléletbeli különbség, ami az egykori alkotók Vadász György és Basa Péter, és az új generációt képviselő Rigó Bálint közt kirajzolódik. A ház eredeti formája – talán alkotóit is tükrözve – egy narratívabb koncepcióba illeszkedett, amely a posztmodern tendenciákat is némiképp megidézve igyekezett a környezet mintázataival már-már groteszk, ironikus párbeszédet folytatni. Ezzel szemben Rigó Bálint – bár megtartotta a ház lényegi kompozícióját – mégis átfordította azt egy tisztább, szikárabb kompozícióba, amely utalások, ironikus gesztusok helyett inkább önmagára figyel és az építészet tektonikus felépítésének történetét artikulálja.

A két szint közt új térbeli kapcsolatot kellett kialakítani. Korábban a két szintet csak külön lehetett megközelíteni, a kompozícióban vertikális kapcsolatot csak az emeleten átfúródó kéménytest jelenített meg. Az eredeti terméskő-burkolatos és simított betonfejes kéménytest megújítva továbbra is kapcsolatot jelent, de már nemcsak a két szint között, hanem a múlt és a jelent koncepciói közt is. Mellette azonban egy új vertikális elemet, egy csigalépcsőt is elhelyezett a tervező, amely a szintek közti kapcsolatot biztosítja. A vasbeton csigalépcsőt egy önálló hengeres testbe foglalta, amely a legfelső szintről kap mélységi megvilágítást.

Az emeleti épület kialakításában fontos szempont volt az épület tiszta, tektonikus, könnyen „olvasható" kialakítása. Ez a halk narratíva a részletekben tárul fel, olvashatóvá válik az épület szerkezeti rétegzettsége. A külső és belső térben egyaránt megjelenő torokgerendás fedélszék 90 cm-es állásközökből épül fel. A tetőtér bevilágítását a nyugati oromfalak nyílásai és a keleti oromfal üvegfala biztosítja. Az északi és déli oldalon kisebb tetősíkablakokat helyeztek el. A nyílászárók egységesen faszerkezetűek, lazúros felületkezeléssel. Az eredeti nádfedés részlegesen kontyolt kialakítása a keleti oromfal árnyékolását is megoldotta, igaz csökkentette a kilátás feltárulását. Az új tetőszerkezetben a nagy üvegfelületek elé kihajtható textil árnyékolókat helyeztek el.

Az eredeti és az új épület felépítése közt harminc év telt el. Rigó Bálint épülete már nemzetközi kontextusban, Svájc kortárs építészetével diskurál. A favázas szerkesztést transzparens módon ábrázoló épület a svájci építészet hagyományához is kapcsolódik. A tektonika mint építészeti kifejezőerő a zürichi építészképzést is megalapozó Gottfried Semper elméleti munkájához köthető.[4] A „Die Bekleidungstheorie", azaz a felöltöztetés elmélete az építészeti konstruálás rétegzettségére és a szerkesztésmódban rejlő poétikus kifejezőerőre irányítja a figyelmet. Ezt a hagyományt a részletképzésre fókuszáló svájci kortárs építészet is folytatta és a regionális mintázatok újraértelmezéséhez használta fel. Az országban széleskörben, de különböző egyéni változatokban elterjedő szemlélet az urbanizálódó alpesi táj új építészeti identitását alakította ki. Jaques Herzog, a bázeli székhelyű Herzog & de Meuron iroda társalapítója és az ETH Studio Basel professzora Svájc táji urbanizációját vizsgálva ugyanakkor kritikusan egyfajta mimikriként értelmezte a kortárs építészet útkeresését, amellyel az urbanizálódó vidéken az építtetők igényei és a bonyolult településképi szabályozók közt próbálnak megoldást találni.[5] Azaz a kortárs építészet helyi adottságokra érzékeny formaképzése is egyfajta álca, amellyel a vidék átalakulásának tüneteit próbálják meg leplezni. Mindezzel együtt a „Swiss Made", a kortárs svájci építészet eredménye nemzetközi szinten is kiemelt reflexiót kapott és nagy hatást gyakorolt az átalakuló európai régiók építészetére.

Az alpesi építészet és a Balaton-part közti kulturális kölcsönhatás ugyanakkor nem újkeletű a tópart építéstörténetében. Egyrészt a „svájci villák" oromzatos fatornácainak mintázata mára már beleivódott a tópart építészeti hagyományába és ezzel a hagyománnyal a szigligeti épület faszerkezetes oromzata akaratlanul is kapcsolatba kerül. Másrészt a kortárs svájci építészet hatása az urbanizálódó Balaton-felvidék absztrakt, archetipikus mimikriépítészetében is tetten érthető az elmúlt két évtizedben, igaz kissé formalista átvétellel. A szigligeti épület esetében ugyanakkor formai mintakövetés helyett koncepcionális kapcsolatokat fedezhetünk fel: a tektonikus szerkesztés rétegzettségében rejlő allegorikus kifejezőerő az építészet alapélményeihez vezet vissza.

A ház története az archetipikus formálás két arcát, az alkotók eltérő megközelítését és karakterét rajzolja ki. Vadász György és Basa Péter szőlőhegyi nyaralója még zárkózottabban viselkedik, inkább egyfajta mimikrit épít a környezet mintázataiból. Mintha álcázni akarná a szőlőben akkor még kissé idegen nyaraló funkciót. A környezet hagyományos mintázatait épp dekonstruktív logikával értelmezve újra. Rigó Bálint viszont a Semper-i logikát követve konstruál, érthetővé teszi az építészet tektonikus felépítettségét. A nyaralás megváltozott igényeihez igazodva a korábbihoz képest nyitottabb, transzparensebb házat épít. Ez a transzparencia azonban nem csak funkcionális-szerkezeti kérdésként jelentkezik, de a lakótér intim belső világát is láthatóvá teszi. Az évtizedek során a ház környezete is megváltozott, a táj urbanizációs folyamatai átalakították a hegyoldal használatát és látványát: az egykori szőlőhegyen ma már álcázás nélkül felvállalható a lakóépület funkciója és karaktere.

Wettstein Domonkos

[1] A típustervek részletes elemzését lásd: Wettstein Domonkos: Minták és típusok a nyaralóépítészetben. Szezonális örökség sorozat, Építészfórum, 2021. 04. 20. https://epiteszforum.hu/szezonalis-orokseg-mintak-es-tipusok-a-nyaraloepiteszetben
[2] Preisich Gábor épületének részletes bemutatását lásd: Wettstein Domonkos: Alkotó szabadság: hétvégi házak, nyaralók. Szezonális örökség sorozat, Építészfórum, 2022. 08. 09. https://epiteszforum.hu/alkoto-szabadsag-hetvegi-hazak-nyaralok
[3] Az épület felújításáról korábban megjelent ismertetést lásd: Wettstein Domonkos: Az újrakezdés rétegei – nyaraló Szigligeten. Octogon 189 (2024) 1. 34-39. https://www.octogon.hu/epiteszet/az-ujrakezdes-retegei/
[4] Gottfried Semper: Der Stil in den technischen und tektonischen Künsten; oder, Praktische Aesthetik. Ein Handbuch für Techniker, Künstler und Kunstfreunde. Frankfurt a. M., Verlag für Kunst und Wissenschaft, 1860-1863.
[5] Wettstein Domonkos: Emergens urbanizáció és regionális stratégiakeresés Svájcban. Építészfórum, 2017. 04. 28. https://epiteszforum.hu/emergens-urbanizacio-es-regionalis-strategiakereses-svajcban

Szerk.: Borenich Levente