”Elnéptelenedő” budapesti ligetek
A főváros vezetése szeretné “visszahelyezni a Népligetet a budapestiek mentális térképére". Az “ellen-Városliget" projekt a kormány várospolitikájával szemben kíván alternatívát kínálni, de vajon mennyiben lesz képes erre az új Népliget a szakmai dogmák felülírása nélkül? A városi lakosság egésze számára valóban hozzáférhető közterek nem születhetnek a fizikai tér társadalmi beágyazottságának figyelembe vétele nélkül.
A Népligetre ráfér a felújítás, ez nem kérdés. A park megújítására kiírt ötletpályázatra készült pályamunkákat április közepén tárta a nyilvánosság elé a főváros vezetése. Mind a pályázatnak megágyazó stratégiai terv, mind az ennek a tervnek az elkészítéséig vezető út, egyfajta ellen-Liget projektként is értelmezhető. Szemben az állami óriásprojekttel, a koncepció nem zárt ajtók mögött, a köztől elzárva született. A főváros parkhasználati felmérést indított a Népligettel kapcsolatban, mely keretein belül lehetőség nyílt Budapest lakosai számára, hogy kifejezzék a terület fejlesztésével kapcsolatos igényeiket és elképzeléseiket. A kitöltött kérdőívekben megjelenő funkcióáradat[1] ellenére is, új építkezések helyett a zöldterület megóvásán és fejlesztésén maradt a hangsúly. A városvezetés szándéka, hogy a megújuló Népliget, az utóbbi években az országban megsokszorozódott kiemelt beruházásokkal szemben, egy merőben másfajta természetfelfogást képviseljen.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Liget Budapest Projekt is kvázi ellen-Népligetként született egy évtizeddel ezelőtt. A rendszerváltás utáni első húsz év közterületeket elhanyagoló várospolitikájával szemben az ország vezetése 2010 óta komoly hangsúlyt fektet a közterek fejlesztésére. A Városliget átalakítása 2013 óta zászlóshajóként szabta meg, hogy hogyan képzelünk el ma egy modern, zöld közterületet Magyarországon. A Liget tehát nem csak egy park, hanem az államszocializmus óta gondolat és pénz nélkül parlagon hagyott, ápolatlan, üres és omladozó közterek markáns antitézise. Egy olyan tervezési minta, ami a városi tereink kialakításán keresztül a fennálló társadalmi viszonyokat is erősíti.
A Liget alapvetése, hogy egy jó közparkot a benne található funkciók száma határozza meg. A Városliget már felújított része számos egymástól vizuálisan és fizikailag tisztán elkülönülő egységből áll, amelyeknek a megfelelő használati módját sokszor információs táblák is nyomatékosítják. Ezek a funkciók egyrészt tükrözik, hogy melyik társadalmi csoportok a fő kedvezményezettjei az elmúlt 13 év kormányzati várospolitikájának. Az itt található kulturális intézmények és vendéglátói szolgáltatások a külföldi turisták mellett leginkább a magasabb kulturális és anyagi tőkével rendelkező – (felső)középosztálybeli – városlakók kikapcsolódását szolgálják. Másrészről, a közterület felszabdalása azt is jelzi, hogy a társadalmon belüli együttműködés mely formáit részesíti előnyben a hatalom. A Critical Mass felvonulások Magyarország rendszerváltás utáni legnagyobb demonstrációi közé tartoztak, és rendszeresen a Városliget Nagyrétjén értek véget. Mára a politikai véleménynyilvánítás helyét az egyéni és családi fogyasztás és rekreáció vette át.
Ezzel szemben, aki ma a Népligetbe látogat az nem támaszkodhat ugyanezekre a városépítészeti kódokra. A park jelenleg kis túlzással inkább funkcionál egy elhagyatott erdőként, mint pezsgő városi parkként. Mi több, a terület kifejezetten rossz hírben áll. Aki csak a médiából hallott a Népligetről, az valószínűleg nagy ívben el is kerüli azt, hiszen leginkább a droghasználattal, prostitúcióval és akár erőszakos bűncselekményekkel köti össze. A „deviáns elemek" szóösszetétel visszatérő eleme a parkról folytatott diskurzusnak, és a fent említett parkhasználati felmérés során beérkezett hozzászólások is rendszeresen térfigyelő kamerák telepítését és megerősített rendőri jelenlétet szorgalmaznak.
Bár a városvezetés a parknak a városlakók „mentális térképére való visszahelyezéseként" értelmezi a projektet, a Népliget valójában nem hiányzik a budapestiek mentális térképéről, sokkal inkább egy veszélyt sugárzó fekete lyukként szerepel rajta. A „bűnös Népliget" képzelete láthatatlanná teszi a területet és jelenlegi használóit, együtt azokkal a strukturális problémákkal, amelyek sokukat kizárnak a Liget típusú terekről. Ha valaki eltölt ma pár órát a Népligetben, árnyaltabb képet kaphat arról, hogy milyen sokrétű a parkot használó, kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek spektruma. Kábítószer-problémákkal küzdő emberek, szexmunkások, a park máig kiterjedt pirospad-állományán időző hajléktalanok, a krisnások ételosztása előtt naponta kígyózó sorok, vagy a rendőrök által a szabadtéri kondiparkban igazoltatott roma fiatalok. Emberek, akiknek a sorsát a politika saját egyéni hibáik következményeként állítja be, ezzel hárítva a felelősséget a cserbenhagyott tömegek helyzetéért.
Az ötletpályázatra beérkezett pályamunkák látványterveiben közös, hogy miként képzelik el a park felújítás utáni látogatóit: jómódú fiatalok és kisgyermekes családok váltják le a terület jelenlegi közönségét. A természetesség, amivel a tervek elfedik a Népliget kapcsán felmerülő társadalmi problémákat, rámutat a Ligetnek és látszólagos antitézisének a közös nevezőjére. A pályázat ebben a formában normalizálja azt a rendszerváltás óta erősödő és pártpolitikától független konszenzust, amely az emberek vásárlási erejéhez, anyagi jólétéhez köti, hogy kit látunk a társadalom tagjaként, és kit nem. Akiket nem kap el a “munkaalapú társadalom" kiépítésével párhuzamosan tovább foszló szociális háló, azok nem csak átvitt értelemben tűnnek el a szemünk elől, de a megújuló városi közterekről is kiszorulnak.
Egy 2021-es írásában, Misetics Bálint a hajléktalanság stigmatizálásának problémáját járta körül. Az írás rámutat, hogy a legexponáltabban Budapest aluljáróiban megjelenő köztéri hajléktalanság hogyan takarja el a lakhatással kapcsolatos társadalmi problémák valódi mértékét. A vita középpontjába konkrét városi terek rendvédelmi és építészeti eszközökkel való átalakítása kerül, a strukturális problémák kezelése helyett. Az alujárók átépítése, éjszakára való bezárása, “kitakarítása" válik a politika fókuszává. A Népliget esetében kicsit más a helyzet; itt egy városi tér stigmatizálása teszi láthatatlanná az embereket, akik nem kompatibilisek a rendszer önképével. A vélt megoldásnak viszont itt is az építészet és a rendőrség marad.
Perényi Roland Népligetről szóló tanulmányából kiderül, hogy a népliget negatív megítélése nem újdonság, hanem meglepő történelmi folytonosságot mutat az előző századforduló óta. Ahogy Perényi írja, “úgy tűnik, mintha a kimondottan az alsóbb társadalmi rétegek számára konstruált közpark valamiféleképp megrekedt volna ebben az állapotában, s az éppen aktuális városvezetések hiába próbáltak javítani a liget negatív imázsán." Tehát a Népliget problémája mindig a “Nép" volt, a polgárság értékeivel összeegyeztethetetlen társadalmi rétegek jelenléte és az ezzel járó konfliktusok. Azzal, hogy a városvezetés és a szakmai zsűri nem mer eltávolodni az uralkodó tervezői/építészeti konvencióktól, a Népliget el-Ligetesítése mellett teszi le a voksát.
A pályázat díjazott tervei híven tükrözik a tervezői szakmákra jellemző depolitizáltságot. Arról tanúskodnak, hogy bár a jövő közterei nézhetnek ki valamelyest másképp, a látogatóik nem. Bár esztétikai és ökológiai szempontból a projekt valóban ellenpontozni próbálja a Ligetet – ennek köszönhető a látványtervekre helyezett hangsúly – a társadalomról alkotott víziója hiányzik. Pedig született olyan koncepció, ami rámutatott, hogy a Népliget csak akkor válthat egy széles körben hozzáférhető köztérré, ha az esztétikai kérdések mellett több hangsúlyt kap a tervezési folyamat újragondolása. Sokatmondó a bírálóbizottság, a pályamunkára vonatkozó értetlensége, mely a zárójelentésben olvasható (9-es pályamű): “Rosszul választott grafikai feldolgozás, nehezen értelmezhető látványtervek. [...] Az egész pályázati anyag olyan, mint egy közösségi parkfelújítási projekt tájékoztatója. Bemutatja a folyamatokat, az időbeliséget, de kidolgozott, kiérlelt javaslatot nem tesz."
Pedig a folyamatosan dráguló városban egy különböző társadalmi rétegek számára hozzáférhető, dzsentrifikációt ellensúlyozó köztérre több szükség van, mint még egy a (felső)középosztály rekreációját szolgáló városi szigetre. Egy ilyen tér létrehozásához intézményi változásokra van szükség: a közterek tervezésének, programozásának és üzemeltetésének az újragondolására. Természetesen nem lehet pusztán egy városfejlesztési projekttől strukturális társadalmi problémák megoldását remélni, de szerepe lehet ezeknek a problémáknak a jobb megvilágításában. A Liget valódi politikai alternatívája azzal kezdődik, hogy feltesszük a kérdést: ki épít ma Magyarországon a társadalom annak az egyre növekvő részének, akik vagy nem jutnak munkához, vagy hiába dolgoznak, a megélhetésük egyre nehezebb.
A fenti gondolatokat az utóbbi években a Város- és Népligetben kutatási céllal eltöltött pár nap inspirálta.
Hajdu Marcell
Szerk.: Borenich Levente
[1]A “funkcióáradatról" több érdekes információ is elhangzik a Népliget Ötletpályázat kiértékelésén, mely elérhető a Youtube-on.