Építészet és Biodesign – Bevezetés

Blaumann Edit új cikksorozatában az építészet és a biológia határterületére kalauzolja az olvasókat. A sorozat bevezető részében a MOME doktorandája definiálja a biodesign fogalmát és betekintést nyújt annak történeti hátterébe.

Szőrös lesz és puha
Salvador Dalí az építészet jövőjéről, válaszul LeCorbusier-nek[1]

Az Építészet és Biodesign cikksorozat a biológia és az építészet összefonódásának területére kalauzol el, célja az élettudományi és biotechnológiai megközelítéseket alkalmazó, élő szervezetekkel együttműködő, illetve akár azokat testre szabó tervezési módszerek bemutatása. Olyan példákon keresztül ismerkedünk meg  a biodesign építészeti alkalmazási lehetőségeivel, mint a fák és gombák segítségével növesztett struktúrák, algás bioreaktorokba integrált légszűrő, biofilm alapú víztisztító, nyomásra keményedő baktérium alapozás, hidrofíl anyagok vagy bioluminiszcens megoldások.

A biodesign meghatározása forrásoktól függően változó. Kezdetben a szintetikus biológia pionír korszakában a génszerkesztés beceneve volt, majd az orvosi eszközök és a szövettervezést támogató módszerekre alkalmazták. Az elmúlt évtizedben azonban már a művészetben és a designban is értelmet nyert. A biodesign a bölcsőtől a bölcsőig és az ugyan nagyon népszerű, de frusztrálóan homályos "zöld tervezéssel" ellentétben kifejezetten az élő szervezetek alapvető összetevőként való beépítésére, alkalmazására utal. A biodesign túllép a biomimikrin vagy más néven bionikán: a természetes viselkedésmódok és elveket tervezésbe való átültetésén. A bionírok meghaladják ezt a természetet mint modell megközelítést,  a természetet együttműködő partnernek tekintik, élő szervezetekkel, baktériumokkal, gombákkal, algákkal stb. dolgoznak együtt, hogy új, élő, dinamikus anyagokat termesszenek. A másik lehetséges viszonyulás a biológiai alapanyaghoz az átprogramozás: szintetikus biológia segítségével személyre- és testreszabott bioszintetikus anyagok előállítása. A kritikai és spekulatív design fókuszában épp a technotudományok segítségével átszerkesztett, újragondolt természet megkérdőjelezése, s egy kívánatos jövőbe való átmenet lehetséges útvonalainak felvázolása áll.

A természet tanulmányozása, a természettel való harmóniára törekvés nem újkeletű. Megfogalmazódik Vitruvius írásaiban, Goethe morfológiával kapcsolatos munkájában, a romantikusok elképzeléseiben, mely szerint bizonyos igazságok ugyan megfigyelhetők a természetben, de az ész számára megismerhetetlenek. A természet formális utánzása a XIX. század végén éri el csúcspontját a szecesszióban, egy időben a biológia olyan úttörőinek munkájával, mint Ernst Haeckel, aki új fajok ezreit írja le, nevezi el és illusztrálja művészi színvonalon. A természet mint a tervezés modellje vagy eszköze iránti érdeklődés a XX. század eleji építészetben továbbra is következetes marad, bár kisebb jelentőségű. Különösen igaz ez Frank Lloyd Wright, Alvar Aalto vagy éppen Mies van der Rohe munkásságára, de Moholy-Nagy írásaiban és oktatási módszerében is végig követhető.  Az élet természetes körforgása központi szerepet tölt be a háború utáni Japán metabolista mozgalmának épített és elméleti megastruktúráiban. A metabolizmus mind biológiai – az anyagcsere mint a növekvő és élő dolgok törvénye – mind spirituális – a mulandóság dicsérete mint buddhista gyakorlat – értelmet nyer munkáinkban.

Az épített környezetnek és az ipari termelésnek mint a természeti környezetünket befolyásoló rendszereknek kortárs felfogása az 1960-70-es évek környezetvédelmi mozgalmai és az energiaválság nyomán érik be Richard Buckminster Fuller, Rachel Carson és Victor Papanek munkáiban. Az általuk képviselt eszméket talán legjobban az ipari ökológia fogalma fedi le, melyet először 1989-ben Robert Frosch és Nicholas Gallopoulos, a General Electric két tudósa fejt ki. Szerintük az ipari folyamatok alakíthatók úgy, hogy a természetes ökoszisztémákhoz hasonlítanak, melyekben minden hulladék egy másik folyamat nyersanyagává válik. Ezt az elképzelést Janine Benyus a biomimikri[2] elveivel bővíti. William McDonough építész és Michael Braungart kémikus közös munkája[3] pedig a nyugati építészet és ipari formatervezés történetén keresztül világítja meg az építészet és a design romboló kapcsolatát a környezettel, melyből kiemelkedik. Ezek a szerzők rámutatnak annak az interdiszciplináris partnerségnek a szükségszerűségére, mely a tudományos kutatást és szigort összekapcsolja az ipari és építési technológiákkal egy jobb ökológiai teljesítmény érdekében. Bizonyos értelemben ez az az összhang, mely a reneszánsztól kezdve egészen a XVIII. századig jellemezte a tudományokat és az alkalmazott művészeteket, míg a tudományos forradalom hatására drámaian specializálódott tudományterületek nem bomlottak szét. Napjainkban a szakterületek közti szakadék szükségszerűen szűkül. A tervezők nem pusztán irodaházakat vagy hidakat terveznek, hanem erőforrásokat mozgósítanak, munkaerőt alkalmaznak, a gyártásnak, a marketingnek, az elosztásnak, a fogyasztásnak mozgatórugói. Ezek a tevékenységek egyedülállóan összetett problémákat vetnek fel, hasonlóan ahhoz, hogy ökológiai szempontból nincsenek pusztán dolgok, hanem csak rendszerek léteznek.

A biodesign, szemben a XX. századot jellemző a funkciók gépesítésére, a természeti erők legyőzésére, elszigetelésére és irányítására törekvő tervezési megközelítéssel, mely elsősorban a kémia és a fizika eredményeire támaszkodott, a biológusokhoz fordul szakértelemért és útmutatásért. Így feloldja az élő és élettelen, a mesterséges és a természetes, a vad és termesztett közötti határokat, hogy új hibrid tipológiákat hozzon létre. Az élet integrálása a tervezésbe természetesen nem jelent csodaszert a sürgető s mindenki számára ismert környezeti problémáknak megoldására, de előmozdíthatja azt. A szintetikus biológia alkalmazása pedig a természetes ökoszisztémák megzavarásának veszélyét is magában rejti. Azonban a lehetséges előnyök és a jelenlegi gyakorlatok újragondolásának és a biológiai rendszerekkel nagyobb összhangban lévő átalakításának szükségessége messze felülmúlják ezeket a kockázatokat. A tervezésnek a természettel való szorosabb együttműködése, még ha azzal az elkerülhetetlen önhittséggel párosul is, hogy újra tudjuk tervezni és felül tudjuk múlni azt, régóta esedékes és ígéretesnek tetsző út. A sorozat következő részeiben erre nézünk meg különböző példákat.

Blaumann Edit

Szerk.: Hulesch Máté 

[1] Dalí, Salvador. 1981. The Unspeakable confessions of Salvador Dalí. New York: Harper Collins. 230.

[2] Benyus, Janine. 1997. Biomimicry : Innovation Inspired by Nature. New York : Morrow

[3] McDonough, William és Michael Braungart. 2002. Cradle to Cradle: Remaking the Way We Make Things. New York: North Point Press