Építészet és biodesign IX.: Fák vs. építészet

Élő fával építeni? Nem csak spekulatív, sci-fi-be illő víziók segítenek elképzelni, hogy hogyan lenne ez lehetséges. A biodesign építészeti vonatkozásait ismertető cikksorozatunk új részében Blaumann Edit a hagyományos indiai gyökérhíd-építést és a kortárs Baubotanik elve mentén megvalósult projekteket is bemutatja, melyek a fával történő építés a megszokottól eltérő szemléletű alkalmazására jelentenek példát.

Az elmúlt hónapokban számos építészeti és design lapban felbukkant az indiai Manas Bhatia építész Symbiotic Architecture projektje, melyet a szöveges leírások alapján képeket létrehozó gépi tanuló program, a Midjourney közreműködésével alkotott meg. Az idén júliusban bétaként debütáló, a Dall-e-vel rokon MI elsősorban a környezetteremtésben jeleskedik, különösen ügyes fantasy illetve utópisztikus vagy disztópikus sci-fi világok létrehozásában. Bhatia ecotópiát alkotott a segítségével. Örökzöld mamutfenyők által ihletett spekulatív víziójában hatalmas fák jelennek meg élő lakótömbökként a számítógépes játékok koncept rajzait idéző stílusban. Az építész "futurisztikus tornyok", "utópisztikus technológia", "szimbiózis", "biolumineszcens anyag" stb. kifejezésekkel táplálta a gépet, melyeket addig módosított míg el nem érte a kívánt eredményt, végül Photoshoppal rendbe tette a képeket. A végső render akár 20 perc is lehetett.

Ennek a szintetikusan felvázolt, organikus jövőelképzelésnek egyfajta már megvalósult változatát az észak kelet-indiai élő gyökérhidakban fedezhetjük fel. Meghálaja államban, ami a Föld egyik legcsapadékosabb területe, az őslakos khasi és jaintia közösségek évszázadok óta építenek bonyolult hidakat a folyóparton álló hatalmas fügefák segítségével, hogy a monszun idején átkelhessenek a megáradó folyókon. Meghálajában több száz olyan híd áll és él, ami több évtizednyi munka s várakozás, valamint az indiai gumifüge (Ficus elastica) léggyökereinek egymásba fonódásából született. A híd egy facsemete ültetésével kezdődik, a folyópart egy átkelésre megfelelő pontján. Aztán kezdetét veszi a reménykedés ideje: ha a fa megfogan, először nagy támasztó gyökereket ereszt, majd úgy egy évtized múlva másodlagos léggyökereket hajt. A léggyökerek bizonyos fokú rugalmassággal rendelkeznek, hajlamosak összeforrni, összenőni, így képesek stabil szerkezeteket alkotni.

A helyi hídépítők évszázadok alatt tökéletesített módszerrel a léggyökereket bambusz- vagy más faállványzatra fonják és átvezetik a folyó felett. Idővel a gyökerek megvastagodnak és leánygyökereket hoznak létre, melyeket szintén hozzáfonnak a többihez vagy egy, a túlparton álló másik fához. Előfordul, hogy emberi építők kövekkel fedik le a gyökérszerkezetek hézagait. Ez a gyökérhálózat idővel olyan erős lesz, hogy egyes hidak akár 50 embert is elbírnak egyszerre. A hídépítőket követő generációk folytatják a híd karbantartását. Míg a kisebb hidakat egyetlen személy is képes karbantartani, a legtöbb híd esetében családok vagy az egész falu – néha több falu – közös erőfeszítésére van szükség. Ez a generációkon átívelő gondozási és fejlesztési folyamat évszázadokig is eltarthat, egyes hidak 600 évesek. Az élő gyökérhidak, ahogy öregszenek az idő múlásával, egyre erősebbek, robusztusabbak lesznek, s egyúttal önjavítók is. Az özönvízszerű esőzések a kis cement hidakat elmossák, az acélhidak pedig hajlamosak rozsdásodni. A gyökérhidak ellenállóbbak, tartósabbak, mint a modern alternatívák. Karbonlábnyomuk természetesen negatív, nincs szállítás, nincs mérgező melléktermék, a helyi közösség befektetett munkáján kívül nincs költsége. Ezek a hidak az éghajlati ellenállóképesség mintaképei, emellett a környezetre is regeneráló hatással vannak, illetve a turistákat is vonzzák, ami bevételt jelent a helyiek számára.

A gyökérhidak Ferdinand Ludwigot, a németországi Müncheni Műszaki Egyetem Tájépítészeti Zöld Technológiák professzorát is megérintették. 2012-ben Nagoldban egy gigantikus "platánfa-kocka" növesztésbe kezdett. A 100 m2 alapterületű építmény 1200 fiatal platánfából áll, melyek konténerekben, hat szinten helyezkednek el. Fémállványok és más építőanyagok segítségével, valamint megfelelő metszéssel és a fényviszonyok gondos beállításával irányítják a fák növekedését. Cél az, hogy a fák körbeöleljék és összekapcsolódjanak a nem szerves anyagokkal, és megszülessen az élő épület, a Baubotanik. Idővel majd a felső részét zárt lombkorona borítja be, ami tisztítja a levegőt, enyhíti a hőszigethatást, illetve az erdei mikrobiomot is bejuttatja a városba, nem beszélve a pszichés nyugtató hatásáról. 

Ludwig terve erdővárosok, lakható erdők létrehozása, mely magával hozza majd mindazokat az egészségügyi előnyöket, melyek az erdőközeli életből adódnak. Azonban ami egy kertész számára álom, az az építész számára rémálom lehet. A fák folyamatos törődést igényelnek, ahogy a gyökérhidak is, ami fenntartó közösség nélkül jóval macerásabb. Ezen túl a Baubotanik-építményeket a szaknyelv diplomatikusan "autobiografikus formakeresésnek" nevezi, ami annyit tesz, hogy a tervező sem tudja pontosan, hogy milyen lesz a végeredmény. A szigorúan tervrajzok alapján épített üveg-acél társaikkal ellentétben a Baubotanik-szerkezetek dinamikusak. Fejlődésüket nem lehet teljes mértékben előre látni, és ez több mint zavaró lehet egyes építészek, s főként a befektetők számára. A Baubotanik építését és tervezést a botanika növekedési szabályai, végleges formáját pedig a természet kedve határozza meg, ami ellen tulajdonképpen az építészet mindig is küzdött, ami ellenében kialakult és határozta meg magát. De ez nem szabad, hogy elvegye a kedvünk a Baubotaniktól, sőt, a jelenlegi helyzetben így is, úgy is változó körülményekre kell magunk hangolni, és hosszú távú megoldási javaslatokkal előrukkolni. 

Blaumann Edit
A MOME Doktori Iskolájának hallgatója és az Innovációs Központ kutatója

Szerk.: Hulesch Máté