Erdélyi tájépítészet 2000-2020 – Egy szakma születése. II. Oktatás, kutatás, tervezés

Az elmúlt két évtized alatt az erdélyi tájépítészet a szemünk előtt jött létre, és meghatározó alakjai itt élnek közöttünk – mégis keveset tudunk róla a határokon innen. Pedig az önszervezés modellje, a megvalósult rekonstrukciók és új közterek, az egyéni és közösségi teljesítmények egyaránt méltóak az elismerésre. Hogyan jött létre hét év munkájával az erdélyi tájépítész-képzés műhelye, és miért kaphatott Europa Nostra-díjat az erdélyi történeti kastélykertek kutatása? Az erdélyi tájépítészet elmúlt húsz évét dr. Fekete Albert foglalta össze az Építészfórum felkérésére; írásának második része következik.

Oktatás, nevelés

A 2010-es évekre a szakmai műhelyek eredetileg önkéntes munkája átalakult. A résztvevők motivációjában fokozott szerepet kapott a szakmai elhivatottság, s az akciók is egyre inkább hivatalos keretet kaptak: beépültek az egyetemi képzés egyik-másik tantárgyába, elfogadták azokat szakmai gyakorlatként, szakdolgozatok és diplomatervek, sőt, doktori disszertációk témáiként éltek és fejlődtek tovább.

A társadalmi és szakmai összefogás mellett ily módon a tájépítész oktatás is egyre inkább tetten érhető az erdélyi tájépítészet formálódásának e korai szakaszában. Nem véletlen, hogy az Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2000-es megalapítását követően célként lebegett a magyar nyelvű tájépítész képzés létrehozása is Erdélyben. Erre vonatkozóan a budapesti képzőhely (Szent István Egyetem, Tájépítészeti Kar) részéről 2005-től kezdődően számos próbálkozás történt. Több ízben folyt egyeztetés a Sapientia EMTE rektori vezetésével is, illetve a képzést befogadni tervező marosvásárhelyi képzőhely dékáni, illetve tanszéki vezetésével.

Az elképzelés az volt, hogy a tájépítész szak a már korábban elindított kertészmérnöki szakkal párhuzamosan induljon. A szakmai program kidolgozásában a budapesti tájépítész képzés anyagai szolgáltak mintául, alkalmazkodva a román akkreditációs előírásokhoz, és figyelembe véve a 2000-ben indított bukaresti tájépítész képzés tartalmát is. A képzés előkészítését a kezdetekben a budapesti Tájépítészeti Kar koordinálta, Fekete Albert vezetésével és Jámbor Imre, majd Csemez Attila dékánok támogatásával, majd fokozatosan és egyre erősebben bekapcsolódtak a marosvásárhelyi kollégák, akik közül Kovács Lóránt tanszékvezető és Kentelky Endre programfelelős vállalt kiemelt szerepet ebben a munkában. A képzés indítását az Európai Tájépítész Iskolák Szövetsége (ECLAS) soros elnöke, a Wageningeni Egyetem professzora, Jeroen de Vries is támogatta a Sapientia EMTE Rektorának írt levelében.

Az első évfolyam a marosvásárhelyi tájépítész alapképzésben hétéves küzdelem után, 2012-ben indulhatott el, és a szak a román törvényeknek megfelelően az első végzős évfolyamot követő második évben, azaz 2018-ban nyerte el az akkreditációt.

A marosvásárhelyi képzés erősen kötődik a budapestihez. Az erdélyi szaktanárok hiányát a kezdetektől fogva magyarországi kollégákkal pótoltuk. Félévente hat-hét budapesti oktató (Csemez Attila, Fekete Albert, Gecséné Tar Imola, Herczeg Ágnes, Jakab Csaba, Jámbor Imre, Kabai Róbert, Sárospataki Máté, Takács Edvárd, Vajda Szabolcs) ingázott Marosvásárhelyre és tartott tömbösített előadásokat és gyakorlatokat a tájépítészet különböző szakterületein a 20-25 fős évfolyamoknak. Ezen kívül évente több alkalommal is olyan közös szakmai gyakorlatokra, illetve egyéb szakmai rendezvényekre került sor, amelyeken a budapesti és marosvásárhelyi diákok együtt tanultak. Számos helyszínen szerveztünk közös hallgatói műhelygyakorlatokat, mint pl. a Felsős Maros-mentén (Marosvécsen, Gernyeszegen, Sárpatakon, Sáromberkén stb.), a gyalui és a bonchidai kastélykertben, Kalotaszegen (Sztánán, Zsobokon, Kispetriben, Magyarfenesen, Tordaszentlászlón, Torockón stb.) vagy Székelyföldön (Székelyudvarhelyen, Gyulakután, Hármasfaluban, Erdőszentgyörgyön, Zabolán stb.)

A gyakorlatok tematikái különböztek az éppen kapcsolódó évfolyamok, tantárgyak illetve helyszínek függvényében. Gyakoriak voltak a városi közpark és szabadtér (főtér) elemzések és tervezések, de a műhelymunkák sok esetben történeti kerthelyreállítás (kastélykert, temető), településarculati kódex kidolgozása, ökológikus szemléletű tervezés és csapadékvíz gazdálkodás vagy éppen nagyobb léptékű elemző, értékelő és stratégiaalkotó feladat (pl. tájhasználati elemzések, tájérték felmérés vagy tájpercepció) köré csoportosultak.

Az évek során a marosvásárhelyi tájépítészeti oktatócsoport a bukaresti és kolozsvári román nyelvű tájépítész képzéseken végzett kollégákkal, továbbá erdélyi építész kollégákkal, valamint külső előadókkal erősödött, de még mindig a helyi tájépítész oktatók és szakemberek akut hiányával küzd.

A tájépítész oktatás szerepét az erdélyi mindennapokban a 2016-2020 között megvédett, több mint hatvan diplomaterv tematikája is jól szemlélteti.

A táblázatból egyértelműen kitűnik a szakmai feladatok sokrétűsége, az objektumtervezői szinttől a nagyobb léptékű tájépítészeti projektekig. Számos esetben a témafelvetések hátterében hús-vér megbízók állnak, s a diplomaterv keretében elkezdett munka a későbbiekben tervezési megbízásként folytatódik.

A 2012-ben elindult képzés színvonalát és értékét bizonyítják a hazai és nemzetközi tervpályázatokon elért hallgatói eredmények, amelyek közül kiemelkedő a „LE:NOTRE Student Competition The Akamas Landscape Between Science and Myth" 2016-os Cipruson elnyert megosztott első helyezés[1], vagy a marosvásárhelyi főtér nyílt, nemzetközi pályázatán elért második helyezés (első helyet nem osztottak) és tervezési megbízás.[2] Említésre méltó a hallgatói szakmai helytállás más nemzetközi és hazai hallgatói tervpályázatokon is - pl. „LE:NOTRE Student Competition (Re)Discovering the Emerald Necklace" Bukarest (2015); „8th International Landscape Architecture Exhibition" Belgrád (2019); „LE:NOTRE Student Competition Cross Border Landscapes" Pozsony (2020);  „Footprints in the landscape" IFLA Student and Youth Competition, 2020; „ConstrumaKert, VII. Magyar Kertépítő Verseny és Show" Budapest, 2015; „Abonament pentru Comunitate", Szászrégen, 2018.

A tájépítészeti és környezetkultúrát erősítő, rendszeres oktatási programokat, részprogramokat tekintve említést érdemel még a kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány és a Babeș–Bolyai TE együttműködésében elindított műemlékvédelmi szakmérnöki képzés, amelynek 2012 óta van tájépítészeti modulja, továbbá a Transylvania Trust Alapítvány 1999 óta évente rendszeresen megszervezett „Épített örökség helyreállító szakképző programja", amelynek állandó helyszíne a bonchidai Bánffy-kastély, és amelynek keretében 2003-2008 között működött tájépítészeti modul is.

A Székelyföld faépítészetének megújítását, az erdélyi táj, az erdők megőrzését feladatának tekintő Marosparti Népfőiskola,[3] és a nagyváradi Szacsvay Akadémia tájépítészeti modulja, vagy a Csíkfalvi Csűrszeminárium ugyancsak a tájépítészeti gondolkodást segítő kezdeményezésekként említhetők.

Tudomány és tudománynépszerűsítés

Az oktatás és a szakmai innováció feltétele a kutatás, illetve a kutatási eredmények publikálása úgy tudományos fórumokon (konferenciák, tudományos kiadványok), mint kiállításokon, előadássorozatokon és egyéb tudománynépszerűsítő rendezvényeken.

A tudományos eredmények áttekintését az erdélyi tájépítészethez kapcsolódó doktori értekezésekkel kezdem. A magyar nyelven született négy doktori dolgozat – Makkai Gergely (2003): „Az erdélyi mezőség tájökológiája"; Fekete Albert (2003): „Városi közkertek revitalizációs lehetőségei. Kolozsvár történeti értékű közparkjainak funkcionális és településszerkezeti sajátosságai"; Eplényi Anna (2012): „Kalotaszeg tájkarakter-elemzése"; Henning Imola (2018): „A táj és a szabadterek szerepe Nagybánya festőváros fejlődésében" - a budapesti Tájépítészeti és Tájökológiai Doktori Iskolához köthető.

Az egyik legátfogóbb kutatás az erdélyi kastélykertek felmérése, amely 2003-ban kezdődött és a mai napig kiemelt projektként fut a Szent István Egyetemen. Az erdélyi kastélykertek következetes kutatása során eddig több mint 100 erdélyi kastélykert történeti kutatása, helyszíni bejárása, jelenlegi helyzetének elemzése, értékelése történt meg, több mint 120 egyetemi hallgató, számos oktató és külső szakértő közreműködésével, jelentős eredményekkel gazdagítva az európai kerttörténeti ismereteket.[4] A kutatás egy közel 400 éves időszak kert- és tájtörténeti áttekintését, és a nagyszámú helyszín összefogott dokumentálását tartalmazza, amiért 2014-ben Europa Nostra-díjat kapott. A zsűri értékelésében kiemelte, hogy “a munka – a témakör eddigi hiányosságai miatt – az európai kerttörténet szemszögéből nézve is rendkívül fontos. Az eredmények az erdélyi kastélykertek hanyatlását és a táji örökség kritikus helyzetét szemléltetik, ugyanakkor általános útmutatásként is szolgálnak az elhanyagolt kastélykertek megmentésében és felújításában, a kert-táj kapcsolatok értelmezésében."[5] A kutatás eredményeiből kiindulva, azokat alapul véve eddig több mint húsz erdélyi kastélykert újult meg vagy indult el a gondolkodás és a tervezés a megújítás érdekében.

De a gyergyóremetei biodiverzitás-kutatási projekt, a Maros menti vizes élőhelyek feltárása és revitalizációja (2009), a Hargita megyei falufelmérési vagy a bikfalvai falukép és táji értékfelmérési programok (2010), a 2013-as csíkszépvízi táji értékvédelmi metodika kidolgozása, valamint a 2014-2016 között zalánpataki, kisbaconi és bölöni mintaterületeken kidolgozott falukép és táji értékfelmérési módszertan is a szakterület kiemelkedő, úttörő kutatásai Erdélyben, amelyek hasonló magyarországi kulturális örökségvédelmi (pl. a Dörögdi-medence tájfejlesztési terve) vagy természetvédelmi projektek módszertanát használták fel, a helyi viszonyokhoz igazítva azt.

A tudományos és alkotói eredmények népszerűsítése a kezdetektől fogva több fórumon (konferenciákon, kiállításokon, tudományos publikációkban stb.) is megtörtént. A nagyobb visszhangot keltő erdélyi konferenciák közül az Országépítő Kós Károly Egyesülés éves konferenciái (Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Nagyszeben stb.), a Sapientia EMTE és a SZIE Tájépítészeti Kar által kétévente Marosvásárhelyen szervezett Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferenciák (eddig öt alkalommal, összesen több mint 150, a tájépítészet témaköréhez tartozó előadással és publikációval), a Transylvania Trust évente Tusnádfürdőn megrendezett, az olaszteleki Daniel kastélyban 2014-ben, a gyalui fejedelmi várkastélyban a SZIE Tájépítészeti Kar, a Magyar Tájépítész Szövetség, illetve a Román Tájépítész Szövetség (2018) által életre hívott műemlékes konferenciák tájépítészeti témájú blokkjai, a 2010-es gyimesi Hegyi kaszálók konferencia, a Csíkkozmáson ugyancsak 2010-ben megrendezett Kaláka Konferencia, vagy a Kárpát-medencei tájtörténeti Konferencia 2015-ös, marosvásárhelyi kiadása említhető. De a rendszeres erdélyi és külföldi szakmai kiállítások (Erdélyi-kastélykert kiállítások, Székelyföldi Fürdő- és Közösségépítő Kalákák Vándorkiállításai stb.) könyvbemutatók, tudományos cikkek és szakmai kiadványok is az erdélyi tájépítészet bemutatását segítik.

Cégek és projektek

A tájépítészet szakmai elismertsége és a tervezés szabályozása pillanatnyilag európai szinten nincs megnyugtatóan rendezve. Mindössze 13 európai országban (Franciaország, Csehország, Németország, Magyarország, Olaszország, Luxemburg, Szlovákia, Hollandia, Egyesült Királyság, Ausztria, Szlovénia, Izland és Svájc) létjogosult a szakma, azaz rendelkeznek a tájépítészek tervezői jogosultsággal és ezt többé-kevésbé segítő szabályozással.[6] Románia nincs ezek között, s ennek megfelelően Erdélyben is a nagy állami és önkormányzati tájépítészeti beruházásokban, uniós fejlesztési projektekben a hivatalos tervezői jogállásra nem tájépítészek, hanem építészek, urbanisták – vagy a regionális és területi tervezés esetében akár geográfusok – az illetékesek. S bár ez a jogosultsági kontextus nem nevezhető támogatónak a tájépítész szakma számára, a nemzetközi porondon egyre erősödő szakma tükrében is sikerül néhány szép megvalósítást felmutatni az elmúlt húsz év tájépítészeti megvalósításai terén Erdélyben.

A tájépítészeti projektek áttekintése céljából három nagyobb projekt kategóriát érdemes megkülönböztetni, s az említésre kerülő példák jellemzője, hogy a tervezési jogosultság hiányában ezek túlnyomóan tájépítészeti közreműködéssel vagy tájépítészeti generáltervezésben készültek.

A magánkertek, birtokok az első jelentős tétel ebből a szempontból. A tisztán családi használatban lévő, kevésbé publikus magánkertek mellett ide tartoznak azok a vegyes használatú, részben turisztikai (szálloda, panzió, vadaspark stb.), vagy kulturális (múzeum, arborétum) céllal működő nagyobb kiterjedésű kertek és parkok. Ezeknek a megújításához járult hozzá a Román Parlament által 2008-ban elfogadott restitúciós törvény, amely az egykori magyar tulajdonú ingatlanok részleges visszaszolgáltatását is elősegítette, illetve támogatta a privatizációs törekvéseket. Ebbe a projekt-csoportba sorolható többek között a székelyudvarhelyi Ugron-kúria kertje (2003), a zabolai Mikes-kastélykert (2006-2012), a miklósvári és sepsikőröspataki Kálnoky-kastélykertek (2015-2017), a Bálványos Hotel környezete (2015-2020), a magyarbükkösi egykori Kemény-kúria birtok (2020), az olaszteleki Daniel-kastélykert, a maroshévízi Urmánczy-kastélykert (2015-2020), az odvosi Konopy-kastélykert (2018-2020) vagy a nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota kertje (2019-2020).

Ebből a csoportból talán a zabolai Mikes és a miklósvári Kálnoky kastélykerteket érdemes kiemelni. A zabolai projekt talán azért érdemes különös említésre, mert az első komplex kastély-kert helyreállítási munka Erdélyben, amely főként a Mikes család birtokgazdálkodási alapokon nyugvó, értékmentő szemléletének köszönhetően újult meg, és a folyamat lassan két évtized távlatában sem zárult le. A tulajdonos Mikes család irigylésre méltó hozzáállása – mely szerint folyamatosan és integráltan kell a birtokot fejleszteni – abból a felismerésből indul ki, hogy a meglévő értékeket sem egyik napról a másikra hozták létre, így a megújítás, fejlesztés és az új értékteremtés is csak átgondolt stratégia, és stabil anyagi háttér mellett lehet eredményes.

A miklósvári Kálnoky rezidencia esetében a különlegesség az, hogy egy 17. századi, késő-reneszánsz kert megújítására került sor, s mint ilyen ritkaságszámba megy a Kárpát-medencében. S bár a kastély-kert együttes magánkézben van, a komplexum egy része közösségi funkciót is betölt (múzeum illetve konferenciahelyszín, továbbá számos más kulturális eseménynek is teret ad).

A második kategóriát azok a hajdani magyar tulajdonú, történeti vonatkozású ingatlanok képezik, amelyek „megúszták" a privatizációt, azaz nem kerültek vissza eredeti tulajdonosaikhoz (mert nem igényelték vissza, vagy, mert az igénylés nem járt sikerrel, esetleg kivásárlás történt). Ezek többsége állami tulajdonban maradt, (legtöbb esetben önkormányzat a tulajdonos vagy kezelő) és valamilyen közcélú hasznosítású intézménykertként vagy közparkként működik. Ebbe a csoportba is több megújult kastélykert tartozik, mint pl. a nagykárolyi Károlyi-kastélykert (kastélymúzeum és könyvtár), a koltói Teleki-kastélykert (Petőfi-múzeum), az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély kertje (turisztikai információs központ és konferenciaközpont), a csíkszeredai Mikó-vár belső és külső terei (múzeum), a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum kertje vagy a magyarlapádi bentlakásos magyar iskola kertje.

A közösségi terek szabadtér építészeti és arculati tervei jelentik a harmadik projekt-kategóriát. Ide a korlátlan használatú közterületek megújítása tartozik, többek között néhány erdélyi történelmi fürdőváros közterület megújítási projektje (Borszék, Tusnádfürdő, Csíkzsögöd, Szejkefürdő, Homoródfürdő, 2005-2009), de számos kistelepülés arculati és köztér-megújítási terve (pl. Kárásztelke, Szilágybagos, Érendréd, Székelyhíd, Zabola, Hármasfalu, Koronka, Csíkmadaras, Esztelnek, Gyergyóremete stb.), a csíkszépvízi és a gyergyócsomafalvi faluközpont és köztérmegújítási projekt, a gyergyószentmiklósi Szent István tér (2018), Csíkkarcfalva központi tere (2008), a marossárpataki iskolaudvar és „Erdélyi fejedelmek szoborpark", a székelyudvarhelyi Kuvar-tető, a balázsfalvi Küküllő part vagy a szászrégeni malomárok környezete. Ez utóbbi egy civil kezdeményezés nyomán elindult folyóvíz-rehabilitációs projekt része, amelynek során a lakótelepi környezetben futó hajdani malomárok-szakasz és annak két partja újult meg. A megújítás során az 1980-as években malomárok két partját szedett-vedett anyagokból összerótt garázssorral építették be, amely önmagában is vigasztalan képet nyújtott, sok értékes zöld területet elfoglalt és teljesen elvágta a vízfolyást a lakókörnyezettől. A lebontott garázsok helyén rekreációs és pihenőfelületek, sport, játszótér, közösség terek, bicikli és sétaút, átjárók és vízkapcsolatok lettek kialakítva. A projekt a 2013-as Erdélyi Építészeti Biennálén köztér kategóriában első díjat nyert[7] és beválogatták az európai köztértervezési nívódíj döntősei közé is.[8]

A közösségi terek megújítását tekintve a csíkszeredai Mikó vár külső tereinek a megújítása is úttörő projektnek számít, hiszen ez volt az első köztérfelújítások egyike Erdélyben. A várbejárat városszerkezeti összefüggéseit figyelembe vevő, a várépület tömegét és monumetalitását kiemelő és a közösségi igényeket is szem előtt tartó, színvonalas szakmai kvalitásokat felvonultató közpark jellegű térszervezés és kialakítás mind műemléki, mind funkcionális szempontból példaértékű.

A tervezési megbízások mellet a tervezési projektek fontos kategóriáját képezik a szakmai presztízs szempontjából lényeges tervpályázatok, illetve az azokon elért eredmények. A 2018-as marosvásárhelyi főtér megújítási tervpályázaton illetve a ciprusi hallgatói tervpályázatokon elért magyar vonatkozású tájépítész sikerekről jelen cikk „Oktatás, nevelés" című fejezetében már írtam. Ezek mellett azonban említésre érdemes a tájépítész megjelenés és helytállás több rangos erdélyi tervpályázaton, mint pl. a brassói Postapark helyreállítási pályázata, a kolozsvári Szamos part revitalizációs pályázata, a kolozsvári Néprajzi Múzeum bővítési és felújítási tervpályázata, vagy a kolozsvári Fellegvár környezetének rendezési tervpályázata.

Összegzés

Az erdélyi tájépítészet alulról szerveződő, a társadalmi igényekből fakadó új szakmaként fejlődött és vívott ki elismerést. Kialakulásában kiemelt szerepet játszottak a helyi közösségek hagyományos tudására szerveződő, társadalmi kovászként is működő szakmai műhelyek. Ezeknek a műhelyeknek és az általuk kezdeményezett tájépítészeti munkáknak a jelentősége abban áll, hogy – éppen széleskörű társadalmi elismertségüknek köszönhetően – a hozzájuk csatlakozó helyi vagy távolabbi partnerek a későbbiekben számos további helyszínen, újabb szakmai partnerségekben adták tovább a hagyományos tájszemléletet.

Az erdélyi táj és építése az őshazától napjainkig tartó kulturális adaptáció nyomán lenne mélységeiben tetten érhető. Ez feltételezné a mindenkori tájhoz fűződő viszony kutatását, annak tükröződését a kulturális tradíciókban és a szókészletben, az ökológiai potenciál kihasználásának illetve a tájformálás történeti menetének dokumentálását. Erre az eszmefuttatásra azonban – elsősorban terjedelmi korlátok miatt – másutt és máskor kerülhet sor.

A táj mindenkié. Ebből az alapigazságból kiindulva mindenki részt vehet a táj használatát és erőforrásainak elosztását meghatározó döntésekben, hogy a táj ne csak egyes érdekszférák, hanem az egész emberiség javát szolgája. A területrendezéssel és tájtervezéssel kapcsolatos oktatásban hangsúlyozni kell a demokratikus tervezési folyamatok, a közösség bevonásán alapuló tervezés fontosságát. Ennek hiányában az oktatás nem képes felvértezni a jövő tervezőit a közösséget szolgáló, hatékony és partnerségen alapuló tervezési feladatokra.[9]

Köszönetnyilvánítás

A cikk megírásában nyújtott segítségért, információkért és közzétett fényképekért köszönettel tartozom Herczeg Ágnesnek, Sárospataki Máténak, Eplényi Annának, Bíró Hannának, Henning Imolának és Ványolós Endrének.

Fekete Albert PhD, DLA

A szerző Év Tájépítésze-díjjal elismert tájépítész, egyetemi tanár, a Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Karának dékánja.

Az Építészfórum határon túli magyar építészettel kapcsolatos összeállítása a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jött létre. Az összeállítást Kovács Dániel szerkesztette.

[1] https://forum.ln-institute.org/lenotre-landscape-forum-2016-pafos/

[2] https://szekelyhon.ro/aktualis/megvan-a-nyertes-terv-ami-szerint-atalakitjak-marosvasarhely-foteret

[3] http://www.epa.hu/02900/02952/00090/pdf/EPA02952_orszagepito_2008_1_58-59.pdf

[4] Fekete Albert (2004). Az erdélyi kertművészet – Maros menti kastélykertek, Művelődés Műhely, Kolozsvár vö. Fekete Albert (2007). Az erdélyi kertművészet – Szamos menti kastélykertek, Művelődés Műhely, Kolozsvár vö. Fekete Albert (2019). Komponált látványok, Szent istván Egyetem Gödöllő

[5] http://www.europanostra.org/awards/139/

[6] Fritz Auweck (2020): Landscape Architect profession regulation, IFLA Europe General Assembly Presentation, Reykjavik, Iceland, 18. Oct 2020.

[7] Bienala de Arhitectura Transilvania, premiul pentru ‘Spatiu public’, 2013

[8] The European Prize for Urban Public Space, 2014

[9] Előszó, Európai Táj Egyezmény In: http://www.termeszetvedelem.hu/tajegyezmeny