Házgyári tornyok spiritualitása – Olajos Ilka Panel című tárlata

A K11 LABOR jelenleg építészeti tematikus hónapját tartja, a Budapest Fotó Fesztivál egyik eseményeként pedig Olajos Ilka, a MOME Fotográfia hallgatójának Panel című egyéni kiállítását mutatták be nemrég falai között, a tárlatot Pleskovics Viola nyitotta meg.  A Łódź lakótelepeit fókuszba helyező látványos sorozat április 28-ig látogatható.

Egyre többen és többen foglalkoznak a második világháborút követő időszak örökségével – legyen szó akár történészről, szociológusról, művészettörténészről, sőt, még filozófusokról is. E jelenség katalizátorának pontosan ennek az építészeti állománynak most zajló, főként ideológiai alapon történő bontási hulláma  mondható. Ám amíg a szakemberek és a közvélemény a médiában csapnak össze a nevesebb középületek sorsán, addig alig figyelhető meg hasonlóan komplex disputa ugyanezen kor kevésbé reprezentatív, viszont égetően megújításra szoruló és szükségszerűbb típusairól: például a panel technológiával épült lakótelepekről.

Az első házgyári tornyok körülbelül 60 évvel ezelőtt jelentek meg. A rendszer kezdeti, később azonban fenntarthatatlan elve az volt, hogy a lakásépítés állami feladat legyen, így gyorsan, de lehetőleg olcsón vártak el építkezéseket a mérnököktől. Csizmady Adrienne szociológust idézve végül nem csak ezeket a kritériumokat sikerült a panel elvének teljesíteni, „de végül jól megfelelt a szocializmus egyik kinyilvánított céljának, a különböző társadalmi rétegek közötti egyenlőtlenség csökkentésének is."¹

Legalábbis a cél ez volt a kezdetekben. Ma egy nagy kérdés, hogy pontosan milyen társadalmi réteghez is kötjük a panelt? Volt idő, amikor csak kiváltságosok juthattak ilyen lakáshoz, ma pedig van olyan gyárváros, ahol az ipar kiiktatása miatt már a mélyszegénység kifejezés kötődik hozzá. A fővárosban ezzel ellentétben azt olvassuk a hírekben, hogy a lakosság jelentős része tulajdonképpen panellakásban él és az elmúlt időszakban a vidéki villaépületek árával kezdett vetekedni egy ilyen otthon értéke.² A totális ellentmondás akkor tetőzik, amikor a mai, legdrágább monumentális lakóparkok építkezéseire gondolunk. Hiszen, gondoljunk bele, miként is épülnek ezek a beruházások a magánbefektetők által? Minél olcsóbb anyagokból, minél gyorsabban, minél nagyobb számban. Ismerős, ugye? Így még inkább érthetetlen a panel lakótelep témájának szegregációja.

Lengyelország egészen máshogy viszonyul a háború utáni építészethez napjainkban is. Varsó például egyik legnagyobb panelnegyedében, a Targówek nevezetű városrészben célzott fejlesztésekkel, programokkal készül meggyőzni a lakókat arról, hogy a háború után épült otthonaik igenis szerves részét képezik a város örökségének, történelmének.

Łódź az egyik legnagyobb városa Lengyelországnak és az egyik legrégebbi történelemmel rendelkező iparvárosa is. Magát a nevét az ígéret földje címszavakkal emlegették egykor, amikor az újkori munkásosztály vetette meg itt lábát, bízva egy szebb jövőben az iparosodásnak köszönhetően. Sajnos a hely ma már komoly munkahely hiánnyal küzd és annak ellenére, hogy az ország egyik legnagyobb kiterjedésű városa, népessége is egyre csökken. Azonban tesznek lépéseket egy vonzó identitás érdekében: támaszkodik ezért többek között textilipari múltjára, de nemzetközi hírűnek számít fotófesztiválja is. Utóbbi volt az egyik legnagyobb invitáló tényező Olajos Ilka számára, aki végül egy Erasmus program keretében négy hónapot tölthetett itt.

Készülő diplomamunkájának témája a magyarországi panelházakban élő közösségek, valamint az épületekhez fűződő viszonyuk vizsgálata. Az ezúttal a lengyel Łódź-ban fotózott sorozatban szintén a lakótelepen élő emberekre esik a hangsúly, viszont a tárlat egyik legnagyobb különlegessége, hogy pontosan ezeket az embereket igazából nem is látjuk.

E sajátos légkör fajsúlyos, elidegeníthetetlen résztvevői például azok a túlnyomórészt vaselemekből épült játszóterek is, amelyekről ma alig tudjuk feldolgozni, hogy egyáltalán túléltük a rajtuk játszott időt; vagy szintén karakteres résztvevői az építészek számára örök dilemmát jelentő kiugró vagy francia típusú erkélyek, melyre minden lakó a saját maga megoldását találta ki, hogy mire használhatja vagy hogy hogyan takarhatja el tartalmukat a kíváncsi szemek elől.

Emberek nélkül látjuk az embert, látjuk magunk előtt a vasárnapi húslevest, a trafikost, a presszót, a közösségi térként funkcionáló fodrászt vagy a modulos rendszerű parkoló kioszkokat az épületsorok között. Látjuk ugyanakkor a kíméletlen időt is. Azt, hogy a tornyok mellett még ott áll olykor egy-egy II. világháború előtti történeti épület, mely emlékeztet, milyen borzasztó esemény bontott meg egy több száz éves városszövetet és annak helyére miként építettek be akár szervetlenül, végül háromszor magasabb beépítéssel számoló új alternatívákat. Látjuk ugyanakkor, hogy jelen volt egy jobb jövő reménye, melyre reflektálva még a művészet is beszivárgott – erre  emlékeztet az egyik képen Ryszard Popow és Jan Hrycek 1975-ben átadott, Morellet labdára reflektáló absztrakt szobra is.

Ez a nosztalgia azonban csak az egyik aspektusa a kiállításnak: a másik a jövőnek szól. Talán sokan egyetértenek velem abban, hogy elég volt csupán a tárlat hívóképére nézni az esemény online meghirdetésében, és rögtön egy teljesen más, impulzív perspektívából láthattunk egy panelépületet. A megfelelő designkultúrával és mediálással potenciál jelenik meg ebben az állományban is, ily módon Ilka törekvése a nagysikerű Zupagrafika stúdió könyvsorozatával is rokon egy ponton, szintén a keleti blokk és a panelházak történetét tudja közvetíteni élvezetesen és egy nagyon ízléses vizuális kommunikációval.

A képek célja tehát a lakótelepekről kialakult képzetek újragondolása. E nehéz feladattal a közép-kelet európai államok vezetői is küzdenek, hirtelen nagyszámú tömeges felújítást azonban nem tudnak vállalni. Helyenként önerővel egy-egy közösség azonban fel tud újítani néhány épületet a hazánkban is zajló programoknak köszönhetően, melyet a lengyelek a hazánknál náluk sokkal hangsúlyosabb gyökerekkel rendelkező murália műfajjal és komplex színkombinatorikai megoldásokkal is nagyon erősítenek.

A szocializmus óta kialakult helyi identitás és a mi generációnk között tehát meg lehet találni a pozitív kapcsolódási pontokat és ez az, ami segíthet a lakótelepek rehabilitációjában, ahogyan szintén segíthet, abban hogy az újonnan épülő lakótelepek a régi hibákat kikerülő és a jó atmoszférát átemelő attitűddel épüljenek.

Pleskovics Viola

Olajos Ilka: Panel
A kiállítás április 28-ig, minden hétköznap 10-18 óra között látogatható.
Helyszín: K11 LABOR, 1075 Budapest, Király utca 11.

¹ Csizmady Adrienne –  Panelvilág, in: Magyar Építőművészet – Utóirat, 2006/5., 22.p.
² Elek Lenke – Panelidentitás, Megjelent a Műértő 2019. szeptemberi lapszámában, on: HVG, 2019.10.09.