Ilyen lesz a várbeli Diplomata-ház helyére tervezett konferenciaközpont

Végül nem a háború előtti állapot teljes rekonstrukciója valósul meg, hanem egy vállaltan új, ám a régit idéző ház épül a jelenlegi Jánossy-Laczkovits tömb helyére a Szentháromság téren. Interjúnkban a tervezőt, Reisz Ádámot kérdeztük. 

Néhány hónapja derült ki, hogy a Mátyás-templommal szemben álló, 1970-es évekbeli egykori Diplomata-ház, később Burg Hotel helyén tudományos konferenciaközpont jön létre a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) részére, a RAPA Architects tervezésében. Hogyan kaptátok a megbízást a projektre?

Ez a megbízás is hasonlóan érkezett, mint sok másik. Vannak partnereink, akikkel kialakult már szorosabb munkakapcsolatunk, akik időről időre megkeresnek minket feladatokkal. Ebben az esetben is ez történt, a jó munkakapcsolat és az ügyfél korábbi elégedettsége révén kaptunk meg egy felkérést, amelynek első fázisában egy vázlattervet, gondolatsort kértek tőlünk a megrendelő által leadott tematikának megfelelően. A vázlat részben tartalmazott programalkotási elemeket is, illetve egy építészeti formanyelvet. A magunk módján kibontottuk ezt olyasmivé, ami szerintünk válasz a megbízó, a helyszín és a történeti háttér által is befolyásolt helyzetre. Jelen pillanatban a vázlatterv továbbfejlesztése zajlik.

Miként kezdtetek neki a munkának?

A Szentháromság térre házat tervezni olyan feladat, ami minden hazai építész számára óriási megtiszteltetés és még nagyobb kihívás. Hosszú utat jártunk be mire eljutottunk egy ilyen feladat kapujába, és ennek megfelelő alázattal igyekeztünk megismerni a helyszínt, a közelmúlttól egészen a középkorig bezárólag. Tehát az első lépés a telek története és annak kutatása volt, a fókuszban a telken a háború előtti időszakban álló épületek és azokról fellelhető információ volt, de szintén fontos volt számunkra megismerni a helyszín háború utáni történetét. Azonban alapvetően a feladatunk egy múltbéli állapot felidézése volt, az előtanulmányok során ennek kerestük a fogódzóit, referenciapontjait.

A jelenleg ott lévő, Jánossy György és Laczkovits László által tervezett ház megmaradásáért a közelmúltban többen is kiálltak a szakma soraiból, köztük a MÉK és a MÉSZ is, a Huszonkettesek Építészcsoport pedig kérvényezte a védetté nyilvánítását. Mi a véleményed erről?

Figyelemmel kísérjük az épület körüli ügyeket, az ezzel kapcsolatos diskurzust. Igyekszünk megismerni az ezzel kapcsolatban elhangzó véleményeket, ahogy a történeti előzményeket is igyekeztünk feltárni, megérteni. Sokakkal beszéltem a témáról, egyesek kerestek, másokat én kerestem meg, szóval nagyon is foglalkoztat minket a kérdés, de mivel a jelenlegi épület sorsával kapcsolatban nem veszünk részt a döntéshozatalban, így ezzel kapcsolatban nincs értelme és nem is lenne szerencsés reagálnom.

Térjünk vissza az előkészületekre: hogyan körvonalazódtak a visszaépítés konkrétumai?

A feleadatleírásban megfogalmazott korábbi várbeli állapotok visszaidézésében, helyreállításában viszonylag szabad kezet kaptunk arra vonatkozóan, hogy miként történjen, mi az az idősáv, állapot, amit elő kell ehhez hívni. Ésszerű megoldásnak tűnt, hogy – hasonlóan többi várbeli épülethez, amelyet a háborús pusztítás után ilyen módon építettek vissza – a kiindulási alap a háború előtti állapot legyen. Részben azért, mert erről áll rendelkezésre olyan vizuális információcsomag, amire alapozhatunk, ellentétben az előző korok állapotaival.

Elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az a rutinból hozott, lényegében minden irányba konfliktuskerülő megoldás, miszerint fogjuk a helyszínt, elővesszük a háború előtti házak dokumentációját, és visszatesszük az épületeket ugyanúgy, ugyanoda, csak látszólag működik, de nem jó megoldás. Úgy gondolom, ebben az esetben az nem valódi rekonstrukció, ha egy korabeli ház beltartalmát, belső szerkezetét, struktúráját nem akarjuk visszahozni. Itt, a Várban legalábbis nem elegendő. A megbízó elvárása szerint itt egy olyan konferenciaközpontnak kell létrejönnie, ami az alapítvány életéhez korszerűen kapcsolódik, emellett legyenek benne apartmanok is, amelyek a konferencián részt vevőknek vagy az itt kutatóknak biztosítanak rövid-középtávú, az otthoni környezethez hasonló szálláslehetőséget. Ezeket a funkciókat azonban nem lehet elhelyezni egy műemléki pontossággal rekonstruált épülettömegben, amelynek a szerkezeti rendszere, elgondolása ezzel nem kompatibilis. Nem ilyen céllal épültek azok a régi házak. A feladatunk tehát az volt, hogy találjunk a funkciósorra egy olyan formanyelvet, ami a korábbi környezetet visszaidéző módon illeszkedhet az új funkcionális elvárásokhoz.

Eredetileg (legalábbis a háború előtt) ugyanis három épület állt ezen a telken, amelyek önmagukban nem képviseltek különösebb építészeti vagy építészettörténeti értéket, túl azon, hogy a vári szövetbe való beilleszkedésük teljesen koherens volt, mind az utcatömb szövetét tekintve, mind a használatukat, funkciójukat nézve. Ezt az organikus vári szövetbe illeszkedést, ennek visszaidézését tettük a tervezés egyik fontos elemévé. 

Erre a telekre nem igazán lehet úgy házat tervezni, hogy az ne szüljön konfliktust. A konfliktust ott vállaltuk fel első körben, hogy végül nem a teljes rekonstrukciót választottuk, annak ellentmondásai miatt, hanem kerestünk egy utat, ami képes az új megbízói igényeknek megfelelő műszaki, technikai és funkcionális elvárást teljesíteni úgy, hogy közben a háború előtti utcakép látványának visszaidézése is megvalósul. A régi és az új között kellett megtalálnunk a működőképes építészeti választ. A háború előtti épületek formája, kontúrja jelentette a formai kapaszkodót úgy, hogy végül nem visszaépítjük a régit, hanem egy vállaltan új ház homlokzati díszítésében idézzük vissza. A Szentháromság tér térfalát övező épületek mind léptékük, tömegük okán, mind díszítettségükben is más minőséget jelentenek, de ezekkel konkurálni a telek méreténél fogva sem lehet. Ezt az ellentmondást az az épületen felhasznált anyagok minőségével igyekeztünk oldani.  

Milyen szempontokat tartottatok fókuszban a tervezés során?

Ha végig nézzük azokat a várbeli utcákat, amelyek meghatározzák ezt a tömböt, azt találjuk, hogy az utcakép, a párkányok vonala is nagyon változatos. Kisebb-nagyobb házakból, sikátorokból áll, ráadásul kavargóan színesek is ezek a házak, ami egy nagyon erős karaktere a vári utcaképnek. Szempont volt, hogy ezt valamilyen módon újraértelmezzük. A díszítettség is kérdéseket vetett fel annak tükrében, hogy nem a régi házakat rekonstruáljuk. Ezt szintén visszaidézés-szerűen szerettük volna létrehozni. Megpróbálunk egy igényes, részletekben kidolgozott, de jelen ötletünk szerint kialakításában szándékoltan kortárs megközelítést adni a homlokzaton használt kővel, mely a térfal többi épületének is jellemző anyaga. Bár magától értetődő lenne egy vakolt ház, azonban ebben az esetben annak technikai részletei, az ablakpárkánytól az cseppentőkig, elvinnék a gondolatot egy olyan irányba, amitől ez a fajta visszaidézés szoborszerűsége, homogenitása veszne el.

Érzékeltük, hogy ha a ház három hajdani épületet idéző részének homlokzata, azok kőből készülő homogenitása okán egyszínű marad, akkor a jellemző színes utcaképi ritmusból elveszítünk valamit, így olyan anyagokat kezdtünk el keresni, amelyek időben hidat képezhetnek az építészeti korok között és a homlokzati színezést kiválthatják. A homlokzaton használt kő mellett a rezet és a bronzot választottuk. Úgy idézzük vissza az utcák színességét, hogy hol a rezet, hol a bronzot használjuk, bár nem a homlokzaton, hanem a három visszaidézett épületkubus tömegén, tetején.  Az anyagválasztásban annak a szépsége is szerepet játszott, hogy amíg ezek az anyagok új korukban nagyon kitűnnek, később a ház fokozatosan visszaidomul a hétköznapokba, az anyagok patinásodásával a cseréptetők barnaságához igazodva fog harmóniát teremteni a környezetével. Emiatt döntöttük a kiselemes rézfedés mellett, melynek textúráját is sokkal helyénvalóbbnak gondoljuk ebben a környezetben. 

Az épület homlokzati díszítés mögött megbúvó, lényegi része esetében sokkal inkább azt tartottuk fontosnak, hogy az épület azoknak a funkcionális elvárásoknak feleljen meg, amelyeket a projekt megkíván. A sarkon lévő központi épületrész lesz maga a bejárat, itt kap helyet az elegáns előcsarnok, a konferenciaterem többszintes előtere, benne egy kávézóval, ami a belső udvarban is kaphat asztalokat. Fontosnak tartjuk, hogy a kávézóval, és azzal, hogy a konferenciaterem művészeti galériaként is üzemelhet, a hétköznapokban az épület sokkal inkább része lesz a Szentháromság tér mindennapjainak, életének, mint a korábbi időszakban.

A terv az, hogy a ház a konferenciák szünetében a megbízó által szervezett vagy akár „külsős" kiállítások befogadására alkalmas térként is üzemelhet, hozzájárulva a kulturális élet pezsgéséghez, így az épület a közösségi élet katalizátoraként is működhet.

Korábban az Építészfórum is beszámolt róla, hogy a budai műemlék Karczag-villa felújításában a tervezői feladatokat elnyerő világhírű portugál Aires Mateus iroda a RAPA-t választotta magyar partneréül. Mi az, amit az eddig közös munkából akár a várbeli megbízás során is hasznosítani tudtok?

Velük együtt dolgozni nemcsak megtisztelő, hanem rendkívül inspiráló is. Az ő hozzáállásuk, elképzeléseik megerősítenek abban, hogy a múlt értékeinek, a történelmi helyszínnek a tisztelete nem mond ellent a modern megközelítésnek. Nincs egyetlen jó megoldás, kanonizált igazság, amelyet követnünk kellene. A Szentháromság téri munkánk is éppen ezért izgalmas feladat: megtalálni azt, hogyan valósíthatunk meg egy, a Várnegyed környező történelmi épületei közé harmonikusan illeszkedő, mégis modern, az új funkcióknak maradéktalanul megfelelő épületet.