Közműkáosz

Akár településen belül, akár kívül folyik az építkezés, főleg a mélyépítés, a közművek óriási akadályt, gondot okoznak a kivitelezőnek, a beruházónak egyaránt. Az építkezéskor a kivitelező a közművek miatt újra és újra elakad, mutogat a tervezőkre, a tervezők a közművek kezelőire - az építés pedig áll. Rigó Mihály vitaalapnak szánt gondolatai következnek.

Egy sajnálatos mai építési modell

Egy tér újjáépítésekor a kivitelező elkezd dolgozni a tér egy részén, majd közmű miatt megáll, felhagyja a foltot, és a tér más részén új munkaterülete keres. Abba is belekap, mert szeretne haladni. Kis idő múlva itt is elakad, új foltot keres. A folyamat megy addig, amíg az egész teret feltúrja, majd leáll, mutogat a tervezőkre, a tervezők pedig a közművek kezelőire, tulajdonosaira. A lényeg azonban az, hogy az építésre legalkalmasabb időben a kivitelező áll. Az állás miatt a gépek költségeit a kivitelezőnek fizetnie kell, tehát a kivitelező nap mint nap veszteséget termel - a közműkáosz nála forintosodik.

De bajba kerül a beruházó is, hiszen az állás szétveri, felborítja az építés időrendjét. A határidő betartásának elvárása miatt a hátralévő munkákra egyre kevesebb idő marad, amely miatt a minőség romlik, fennáll az esélye annak is, hogy a kivitelezés becsúszik az őszi esőkbe, mely ismét költséget növel, hiszen a víztelenítés, a talajcsere mind pluszpénzbe kerül, melyet érdemes lenne megspórolni. Ha pedig határidőt kell módosítani, akkor a finanszírozó akadékoskodásával kell számolni, könnyen jöhet kötbér is.

A nyár tombol, az kivitelező áll, a tér úgy néz ki, mintha bombatámadás érte volna. Az emberek, akik előtt mindez lezajlik, akik mindezt elszenvedik, a szokásos egymásra mutogatásból semmit sem értenek. Az emberek, az üzletek nyelik a port, kerülgetik a gödröket, az akadálypályát, az üzleteknek a bevétel-kiesési időszaka megnyúlik, a közlekedés majdnem ellehetetlenül - stressz tömege!

Alapvető lenne, hogy ez a kritikus építési időszak ne nyúljon meg pl. a közműzűrök miatt, hanem inkább minél jobban rövidüljön. Van azonban olyan közműkezelő, közműtulajdonos is, aki az általa adott egyeztetési nyilatkozatra még azt is ráírja, hogy az általa adott adatokért semmilyen felelősséget nem vállal. Megteheti? Úgy néz ki, hogy sajnos igen - ez annak beismerése, hogy azt sem tudja, hogy mit üzemeltet a cég. Megteheti, mert a trehányság költsége ma nem nála jelentkezik. Magyarország lakossága fizetéséhez képest Európában a legtöbbet fizeti energiáért, vízért, szennyvíztisztításért, telefonért. Mi lenne, ha kevesebb pénz folyna ki az országból és a monopol helyzetű közműtulajdonosok végre pénzt fektetnének nyilvántartásaik pontosításába, egy közös térinformatikai szoftverben való ábrázolásába, elhelyezésébe? A közműegyeztetés nem tartana egy hétig, hanem csak 5 percig.

Beszélni kell arról a kárról is, amely abból ered, amikor kivitelező olyan vezetékeket talál, amelyekről a közműkezelő nem tud. A szakítást, a törést helyre is kell állítani, a megtalált vezetékek miatt a többi közműtervet módosítani is kellhet - ez megint pénzkidobás.

Talán ezt a modellt nem lehet mintának állítani, talán meg kellene próbálni mindent megtenni azért, hogy ez elő ne forduljon még egyszer. Ma ugyanazokat hibákat követjük el rendre ismét, mindenki kárára, terhelve egymás idegrendszerét és pénztárcáját.

A próbaper, mint rendcsinálási mód

A mai világ a pénzről szól, ezért javaslom, a pénz nyelvén szóljunk a közműkezelőkhöz, közműtulajdonosokhoz. A kivitelező kára, a beruházás időrendjének felborulása, az üzletek megnövő bevételkiesése és ennek következményei általában sajnos nem érdeklik a közművek kezelőit, tulajdonosait - megtehetik, hogy a következményekből ne vállaljanak semmit. Ha kell, sokszor későn jönnek helyszínre, sokára reagálnak a megkeresésekre. Ráérnek, ők vannak az erdő felől. Sokszor teljesen közömbösek a tervező, a kivitelező és a beruházó kínjaival szemben. Egyetlen céljuk, hogy a tulajdonukban lévő hálózat minél nagyobb részét idegen forrásból felújíttassák, tehát saját anyagi hozzájárulás nélkül, ha kell akár zsarolással is.

Ha ez így megy tovább, akkor a közművek miatti állásköltségek, kötbérek közműkezelőkre, közműtulajdonosokra való áthárítása céljából érdemes lenne próbapert indítani. Amíg a közműtulajdonosok, közműkezelők szintjén nem jelenik meg a kár, addig sajnos remény sincs a rendre. Élni kellene ezzel a lehetőséggel. Sajnos jelenleg semmi sem ösztönzi a közműtulajdonosokat a káosz megszüntetésére, sokkal olcsóbb számukra a felelősség és a károk áthárítása.

A közművek helyigénye

Egy utca, egy tér, de egy külterületi út felújításakor is azzal találkozunk, hogy a közterületet a közművek teljesen kitöltik, elfoglalják, kisajátítják maguknak, egy térbeli pókhálót képeznek. A baj az, hogy ehhez az újak is kénytelenek igazodni, mert az előzmény nagy kényszer. Lassan nem lehet egy árkot kinyitni, egy fát elültetni, mert a közművek és védőtávjaik ezt lehetetlenné teszik - ez egy 3D-s káosz. A közterület kitöltése akkor is bekövetkezik, ha kevés a közmű és akkor is, ha sok. Azzal sem törődnek, hogy ezzel a gondolkodással az utánuk közművet elhelyezni kívánók dolgát nehezítik meg.

A régi világban állami volt a közmű is és a föld is. Ma általában magánkézben van a közmű, de igényt tart az állami területen való elhelyezésre - nyilván így olcsóbb számára. Nem kell magán földtulajdonosok sokaságával tárgyalni, megegyezni, nem kell fizetni, profitja extraprofit méretű. Sőt, elkezdi a szolgalmi jogokat bejegyezni a köz- és magánterületekre, amely monopol helyzetét erősíti, hiszen ezután újabb és még újabb feltételei lesznek majd. Ezzel a magánterület értéke egyértelműen csökken.

Kis kiadás, nagy bevétel a képlet - mindannyiunk kárára. Ez is egy tipikus példája annak, amikor a magánhaszon közkárral jár együtt, hiszen a közterületre rakott közművet elhelyezése után kerülgetni kell, nem lehet tetszőlegesen megválasztani a közterület fenntartónak a fenntartási, üzemeltetési technológiáit. Az egyszerű így nyűggé válik. Nem lehetne a magánközműveket kiszorítani a közterületekről, vagy a közterület minimális sávjába szorítani, ahol csak lehet - hiszen azoknak a szolgáltatásból jó nagy a bevételük, tehát vállalhatnák az elhelyezés új módjával járó költségeket?

Két gondot szeretnék vitára feltenni:

1. A meglévő közművek térbeli helye

Szinte majdnem biztos az, hogy ahová a tervező a közművek helyét megkapja, ott nincs közmű. Viszont bárhol másutt lehet. Nem segít a kötelező bemérés sem, mivel az jórészt csak az újakra vonatkozik. Sajnos sokszor a bemérés sem történik meg. Hol vannak ezen felül a régi közművek, melyek a hálózat jelentős részét alkotják? A cél nyilvánvaló: ismerni kell a közművek tébeli helyét! Ebből nem szabadna engedni.

2. A közművek és a területhasználat

Javaslom szigorítani a közművek közterületen való elhelyezés szabályait: a teljes közterület használhatósága helyett közművet elhelyezni csal egy sávban lehessen!

2.1 A védőtávok újragondolása

Ha földbe tesszük a közműveket, akkor ezerféle védőtáv betartása kötelező, ha közmű alagútba, akkor mindez kevéssé fontos: egységesítés kellene. Hasznos lenne a védőtávok mindenféle, mai műszaki csökkenési lehetőségeit feltárni, mert minden továbbinak ez az alapja.

2.2 Közművek és az útépítés

A közműtulajdonosok előszeretettel írják elő pl. a gázvezetéknél a 2-2 m-es védőtávot, melyben csak kézi földmunka végezhető. Sajnos egyre inkább ezt a gyakorlatot követi a többi is. Ha a térbeli pókhálóra rárajzoljuk ezeket a védőtávokat, akkor csak kis lyukakban dolgozhat gép, míg a többi helyen szinte csak régészeti módszerekkel lehet földet kitermelni.

De nem csak földkitermelés az út- és járdaépítés az, amiről illedelmesen elfelejtkezünk. Az út és járda pályaszerkezete rétegekből áll, az ezekhez szükséges anyagot pedig be kell szállítani a helyszínre. A szállítást, tehát az építési forgalmat kibírják a különböző korú, minőségű vezetékek? Vagy itt is gyerektalicskákkal kell anyagtömeget behordani?  Ha egy pályaszerkezeti réteget nem tömörítünk meg terítése után, az nem számít útépítésnek, azt valami másnak kell akkor nevezni. Az építési tömörítést, a vibrációt kibírják a vezetékek? Nyilván legtöbbször nem, emiatt alig tömörítenek. Csodálkozunk azon, hogy az új utak nem tartósak? A hitvány utak növekvő fenntartási költsége is kár - a közművek helytelensége miatti kár! Azt alig merem leírni, hogy a síkbeni védőtáv nem térbeni inkább? De ezzel csak növelném a bajt, mert különleges alakú terekben kézzel kell tömöríteni, amivel bevisszük az inhomogenitást, mely az út legnagyobb ellensége.

Kell arról a kárról is beszélni, amely a meglévő utak közmű miatti felvágása miatt keletkezik. Ezek helyreállítása szinte soha sem sikerül, ez újabb kár. Nem lehet ezeket azzal elintézni, hogy be kell tartani a mai előírásokat. Hiszen a közműépítést követő helyreállítás egy idegen test lesz, mely a szomszédaitól eltérőn tágul, süllyed, és ezért reped. A felületen pedig megjelenik miatta két hézag, mely előbb-utóbb kinyílik, elválik, a víz behatolásának lehetősége ezzel megnő, mely viszont lecsökkenti a tükör teherbírását, melyet követ a kátyú. Beépítjük a kátyút! Minden kárt össze kell gyűjteni és a közműves döntések alapjául tenni.

2.3 A közművek sávban való elhelyezése

A cél az lenne, hogy a közterület minél kisebb részét foglalja el a közmű. Ehhez tisztázni kell a védőtáv mai fogalmát, szükségességét, kihagyásának esetleges műszaki megoldását. Ha a közművek zöme sávban lenne, azok meghibásodása is csökkenne. A meghibásodás is kár, ezért figyelembe veendő. Végre lenne helye a fásításnak!

2.4 A közműalagutak

Ez az ideális megoldás, melyre törekedni kellene. A betelepülés az alagútba természetesen nem azonnal, nem egyszerre történne, hanem mindig egy vezeték elévülése, felhagyása után következne az alagútban számára kijelölt helyre. Általában a vezetékek nem egyszerre válnak használhatatlanná, nem egyszerre van felújítási pénze a közműtulajdonosoknak, ez természetes. Az új vezetékeket egyből csak alagútba lenne szabad telepíteni, a régieket felújítani pedig csak az alagútba helyezésével szabadna. 

A gond csak pénzügyi: nincs megoldva az, hogy ki fizesse a befogadó közműalagutat. De ez nem műszaki gond, érdemes megnézni a fejlett országok gyakorlatát. A közműalagút a közművek élettartamát is lényegesen megnövelné, tehát létéhez üzemeltetői anyagi érdek is fűződik. Nyilván nem érdemes alagútba vinni a gravitációs és a nagy átmérőjű csöveket, vezetékeket, mint a pl. csatornák. Mindent el kellene követni a közműalagutak építésének elősegítéséért.

Mit lehetne csinálni addig, amíg a sávok, az alagút általánossá nem válik?

Amíg a fenti áldatlan helyzet fennáll, kötelező tervezői feladat legyen a tervezés előtt a meglévő közművek tényleges helyének rögzítése keresőárokkal, kamerázással. Ez nyilván időt és pénzt igényel, melyet kapjon meg a közműtervező. A tervező felelőssége nyilván csak azokra a vezetékekre, csövekre vonatkozna, amelyekről a közműkezelő tud. A tervező feladata csak a tudott vezetékek térbeni helyzetének rögzítése lenne.

Ez az idő és pénz csak töredéke annak, amely az építés közben leállás és az építkezés alatti közműrongálás miatt keletkezik. A kötelezővé tételt megkerülhetetlenné kellene tenni. Ne tudjon a beruházó a pályázati határidőre mutogatva semmit kihagyni, inkább ne pályázzon!

A településeken rengeteg a burkolatbontás különböző okokból. Ilyenkor láthatóvá válik rengeteg meglévő közmű, melyeket be lehetne mérni és egy térinformatikai rendszerben tárolni. Az idő haladtával a látszólag összefüggéstelen foltok összefüggővé válnának, értemet kapnának.

Szeged, 2012. július 20.

Rigó Mihály