Mikrokozmosz – Az Újpesti Művelődési Központ

Ferencz István egy konvencionális művelődési ház helyett egy külön kis univerzumot tervezett Újpestre, ezzel próbálva visszaidézni a kerület addigra nagyrészt elveszett városias hangulatát. Az 1986-ban elkészült, már a posztmodern stílusjegyeit magán viselő épületegyüttes a 2021-re halasztott Velencei Építészeti Biennále Magyar Pavilonjának is az egyik témája lesz. Pesti Monika írása.

A korábban önálló városként funkcionáló, saját jelentős közintézményekkel és közel negyven iparvállalattal rendelkező Újpestet 1950-ben csatolták a fővároshoz. A következő évtizedekben az akkor már budapesti kerület sem úszhatta meg a szocialista időszakra az egész országban jellemző átépítési hullámot. „A hetvenes évek második felében a legtöbb régi lakást Újpesten bontják le. Ugyanakkor mintegy hatezer új otthon készül el. A nagy építkezés teszi lehetővé, hogy megváltoztassák a kerület egész szerkezetét" – írta az Esti Hírlap 1977. március 1-én. „Eddig több mint háromezer lakás került csákány alá. A kiköltözők Újpalotán, Zuglóban, Óbudán és Kelenföldön jutottak új otthonhoz. Az idén már csökken a vándorlás, s a legtöbb újpesti helyben kap lakást – ígéri a IV. kerületi Tanács fejlesztési terve, amelyet ma délután vitatnak meg."

Az erőltetett ütemű lakásépítés mellett a kiegészítő környezeti és intézményi infrastruktúra létrehozására az építőiparnak már nem nagyon maradt kapacitása, ahogy ezt a már idézett újságcikk is megjegyezte: „Sok a panasz amiatt, hogy a világítás és a belső utak a beköltözés után egy-másfél év múlva készülnek csak el. A parkok még később. Sajnos, a gyermekintézmények és a boltok sem nyílnak meg időben. Kivétel volt a Munkásotthon utcai általános iskola, ahol társadalmi összefogás segítette az építőket. Másutt több ideiglenes megoldásra volt szükség."

Ahogy minden új, szocialista városközpontban, itt sem maradhatott ki a tervből a művelődési ház, különös tekintettel arra, hogy Újpestnek a kulturális élet terén nagyon komoly hagyományai voltak már önálló városként is. Saját színházzal, ezenkívül különböző közművelődési egyletekkel, egyesületekkel, önképzőkörökkel, dalárdákkal rendelkezett, majd létrejöttek azok az intézmények is, amelyek falai között ezek a közösségek működni tudtak, így a Munkásotthon, az Árpád úti Kávéház (amely az Újpesti Közművelődési Kör székhelye volt), valamint a Katolikus Leány- és Legényegylet. 

A második világháború után megváltozott politikai helyzetben ezek a közművelődési formák lassan elhaltak, illetve betiltották őket. A hatvanas évek közepétől az úgynevezett üzemi népművelés került előtérbe, a kulturális élet más keretek között, de újra felélénkült. Az egyre több rendezvény, klub, szakkör, egyéb közművelődési esemény a hetvenes évek végére kinőtte a rendelkezésre álló épületeket, így aktuálissá vált egy új intézmény építése. „Az idei tervben helyet kapott az újpesti művelődési központ. Az idén megkezdődik a munkák előkészítése, az építkezéshez jövőre fognak hozzá" – írta a már idézett 1977-es Esti Hírlap cikk. A hírt egy hónappal később, április 5-én az újság újra megerősítette: „Négy kerületben lesz művelődési ház. Átadják a kelenföldi kulturális centrumot, bővítik a XVI., XVII. kerületi művelődési házat, s hozzáfognak az újpesti művelődési központ építéséhez is." Az utóbbira azonban még jó néhány évig várni kellett, a beruházást ténylegesen elindító tanácsi döntés csak 1983-ban született meg.

Az újpesti művelődési központ tervezését a BUVÁTI kezdte meg, majd a KÖZTI folytatta. Amikor végül együtt volt a beruházáshoz szükséges 60 millió forint, az Egri Megyei Művelődési Központ akkor nemrég lezárult pályázatának díjazottjait, Ferencz Istvánt és Cságoly Ferencet hívták meg egy zártkörű pályázatra, Kruppa István javaslatára, aki a megbízó IV. kerületi tanáccsal a lakótelep és a városközpont tervezői munkái révén már kapcsolatban volt. Felkérést kapott a pályázaton való részvételre a KÖZTI is, mivel a feladat korábban náluk volt, de pályamű végül is nem érkezett be tőlük.

Míg Cságoly a tervében – valószínűleg a korlátozott anyagi lehetőségek miatt – egy több ütemben megvalósuló, fokozatosan bővülő, a végleges állapotát csak a viszonylag távoli jövőben elérő épületet vázolt fel, Ferencz István egy olyan koncepciót tett le az asztalra, amely a rendelkezésre álló összegből egy menetben célozta meg a művelődési központ felépítését. Úgy gondolta, hogy a sok évi várakozás után ezt nem lehet tovább halasztani. A bíráló bizottság döntésébe emellett minden bizonnyal belejátszott a pályázatra beadott épületmodell és meggyőző műleírás is, valamint, hogy bérbe adható üzleteket is betervezett a létesítménybe. 

A rendelkezésre álló terület tulajdonképpen nagyjából a kétszerese volt annak, amit az építészeti program szükségessé tett, azonban Ferencz úgy látta, hogy a műve helyzetén nagyon sokat ronthat, ha rendezetlenség veszi majd körül, vagy később egy teljesen más jellegű épület kerül mellé. Urbanisztikai szempontból is jobbnak ítélte, hogyha megpróbálja megőrizni, illetve visszaidézni, amit Újpest eredetileg zártsorú beépítéséből még egyáltalán lehetett. Mindezek alapján úgy döntött, hogy „elfoglalja" az egész területet, és úgy alakítja ki az épületegyüttest, hogy az utca vonalát és a sarkot építészeti elemekkel hangsúlyozni tudja. Ehhez viszont bővítenie kellett a programban kért elemeket, és mivel további művelődési funkciók finanszírozására nem volt anyagi háttér, bérbe vagy magántulajdonba adható üzletekkel, vendéglátóhelyekkel egészítette ki a tervezett intézményt.

A szokásos, egyetlen nagy épülettömbbel megoldott művelődési központok helyett tulajdonképpen egy saját kis várost, egy önálló mikrokozmoszt alakított ki a telken belül az addigra városias jellegét nagyrészt elvesztő Újpesten. A középen elhelyezkedő régi moziban kapott helyet a többcélú nagyterem és a kamaramozi. Mellé a telek két szélére egy-egy hosszan elnyúló épületet helyezett el, amelyek földszintjére többek között műhelyek és üzletek kerültek (például hírlapárus, ajándékbolt), az emeletére pedig főleg szakköri termek. A három épületegység egy udvart és két utcát zárt közre, a „külső térfalak belül teremtettek utcát, mert kívül erre nem volt remény" – fogalmazta meg a szituációt Ferencz István a Magyar Építőművészetben megjelent szerkesztőségi beszélgetésben. Az üzletek, vendéglátóhelyek nemcsak a projekt finanszírozása szempontjából voltak fontosak a számára, hanem azért is, hogy élővé, vonzóvá tegyék az intézményt, „hiszen milyen utca és tér az, ahol nem lehet könyvet vásárolni, egy fröccsöt vagy egy kávét meginni?"

A koncepcióját egy korábbi újpesti – a Fóti úti munkáslakótelepre kiírt – pályázat tapasztalatai is inspirálták, ennek kapcsán megismerte a munkásművelődés ott még élő hagyományos formáit, és az olyan szabadidős tevékenységeket, amikor a kerület külső részein még megmaradt kis tereken, parkokban sakkozással, kártyázással, beszélgetéssel töltötték az emberek az idejüket. Ezeknek az egyre fogyó számú meghitt tereknek, zugoknak a hangulatát is át akarta menteni az új művelődési központba. „Ezzel is szerettem volna elkerülni azt az eddigi művelődésiház-élményemet, hogy a „belgaüveges" főbejáratnál megkérdezik a karszalagos rendezők: minek jöttem. Gyanús lettem, ha nem tudtam pontos választ adni" – indokolta meg az elképzelését a már idézett szerkesztőségi beszélgetésben.

Az építészt az építőanyagok és építési technológiák kiválasztásában az vezérelte, hogy a művelődési ház könnyen és gyorsan megépíthető legyen, amit „a kivitelező is boldogan hajít össze". A reprezentatív megjelenés helyett „drasztikus" megformálású épület – részben előregyártott – vasbeton szerkezeteivel a tízszintes panelházakból álló környezetéhez is alkalmazkodott. 

A művelődési ház 1986-ra készült el. „Kedden, április 29-én nyitják meg hivatalosan az újpesti Ady Endre Művelődési és Munkásképző Központ új épületét a IV., Tavasz utca 4. szám alatt. Május elsejétől háromnapos ünnepségen veszik birtokukba a házat, akiknek épült: a kerület lakói. A központ munkatársai felkészülten várják őket" – írta a Vasárnapi Hírek két nappal a megnyitó előtt. 

Pesti Monika

A 2021-es Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé magyar pavilonjában az Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása című koncepció valósul meg, ami Budapest 1962 és 1986 közötti építészetét veszi alapul. A projekt keretében a korszak tizenkét ikonikus fővárosi épületét tervezik újra magyar, lengyel, szlovák, cseh, szlovén, szerb, román, ukrán és észt építészirodák, így mutatva be a modern örökség alternatív megőrzésének lehetőségeit. 

A koncepcióban szereplő 12 budapesti épület:
Déli pályaudvar (1962, 1977), tervező: Kővári György, MÁVTI
Dob utcai trafóház (1965), tervező: Léstyán Ernő, ERŐTERV
OTP lakóház (1967), tervező: Boross Zoltán, BUVÁTI
OKISZ székház (1973), tervező: Mónus János, ÁÉTV
Domus áruház (1974), tervező: Reimholz Péter - Lázár Antal, IPARTERV
Újpalotai toronyház (1976), tervező: Tenke Tibor, TTI
Planetárium (1977), tervező: Lux László (BME Építészmérnöki Kar)
Kelenföldi Városközpont (1979), tervezők: Zilahy István - Bada József, LAKÓTERV
13. kerületi pártház (1979), tervezők: V. Pázmándi Margit, KÖZTI
Kelenföldi református templom (1981), tervező: Szabó István (magántervezőként)
Újpesti Ady Endre Művelődési Ház (1986), tervező: Ferencz István, ÉSZAKTERV
Villamos Teherelosztó Központ (1979), tervező: Virág Csaba, LAKÓTERV

Források:
A közművelődés házai Budapesten – A Budapesti Művelődési Központ közművelődéstörténeti kiadványsorozata 
Újpesti Művelődési Központ, Budapest – Szerkesztőségi beszélgetés Ferencz Istvánnal, Magyar Építőművészet, 1986/6.