„Mindig is szerettünk együtt kísérletezni” – Interjú a Studio Nomad építészeivel

A 3LEGS, a 2018-as Velencei Építészeti Biennále installációja, táborok, gondolatkísérletek és rengeteg pályázat. Sőt, mostantól önálló bútormárka, a Nomad Objects. A Studio Nomad építészeivel az új brandről, az építészeti praxisról és a fiatal irodák helyzetéről beszélgettünk.

A Studio Nomadot leginkább 3LEGS asztalaikról és a 2018-as Velencei Biennále Magyar Pavilonjába tervezett installációról ismeri a nagyközönség, ugyanakkor számtalan izgalmas építészeti projekt van már mögöttük. Pásztor Bence, Pongor Soma és Tarcali Dávid még az egyetem alatt kezdett el együtt gondolkodni az építészetről, melyek eredményeit különféle installációkban formálták meg. Kísérletezni azóta is szeretnek, ennek jó terep a két éve elindított Kővágóörs Alkotótábor vagy a Mood for Wood. Idén nagy hangsúlyt fektetnek a bútormárkájuk önállósítására, erről is beszélgettünk az interjú során.  

Fürdős Zsanett: Amikor megjelent a 3LEGS asztal, akkor hirtelen nagy médiafigyelem terelődött rátok. A 2018-as Velencei Építészeti Biennále kapcsán ismét felkapott benneteket a szakma és a média egyaránt, bekerültetek a széles közönség látókörébe is. A munkátok során milyen hatásait érzékeltétek ennek a nagy figyelemnek?  

Pásztor Bence: A bútor az egy régi történet, jó pillanatban, intuícióból jött létre a terv és egészen váratlanul jött ez a nagy médiafigyelem. Ennek hosszú lecsengése volt, amit szerencsére ki tudtunk használni, nagyot lendített rajtunk. Segített az önképünk és a jövőnk meghatározásában, és az, hogy ezzel különféle rendezvényeken is meg tudtunk jelenni, olyan pozitív visszacsatolást adott, ami segített abban is, hogy fiatal stúdióként fel tudjunk állni. A Velencei Biennále már egy sokkal tudatosabb történet, ott teljesen egyértelmű volt a médiafigyelem. Természetesen tartottunk attól, hogy ez milyen megítélést kap majd, de úgy gondolom, hogy olyan témát vittünk, amibe kevés helyen lehet belekötni. 

Pongor Soma: A Biennálén való megjelenés egy folyamat vége volt. Gyakorlatilag a stúdió megalakulása óta a közös munkáink jelentős részét azok a kisléptékű és megvalósult művek, installációk tették ki, amik évről évre egyfajta fejlődést mutattak, egyre nagyobbak és izgalmasabbak lettek. Kezdetben kisebb kiállításokhoz készítettünk installációkat, később múzeumoktól, fesztiváloktól is kaptunk felkéréseket. Ezek mindig hely- és alkalomspecifikusak voltak, rengeteg anyag- és térkísérletettel. Így született meg bennünk az az igény, hogy ezt a fajta gondolkodást az építész közélet irányába is kinyissuk, innen jött az ötlet, hogy a Velencei Biennálén pályázzunk. Ehhez kerestünk együttműködést és találtuk meg a Kultúrgorilla csapatában a partnert, akikkel közösen dolgoztunk a kiállítás előkészítésén. Míg ők a kurátori, mi a kiállítás megjelenésével kapcsolatos munkákat csináltuk, de végig közösen hoztuk meg a döntéseket. 

FZs: Már az egyetem alatt is dolgoztatok együtt több, kisebb projekten. Mik voltak ezek?

PS: Mindig is szerettünk együtt kísérletezni, gondolkozni. Mi a kétezres évek második felében jártunk egyetemre – vagyis a válság alatt. Akkoriban kevesebb volt a szakmai gyakorlati lehetőség, nem volt egyértelmű, hogy az egyetem mellett irodában is tudunk dolgozni. Ez bizonyos szempontból inspiráló volt számunkra, rengeteg dolgot találtunk ki magunknak.

PB: Kerestük a pályázati lehetőségeket és azokat a helyzeteket, ahol közösen tudunk valami újat létrehozni. Részt vettünk a Müszi építészeti megvalósításában, ahol a közösséggel együtt alakítottuk ki az alkotó- és előadó tereket. A Corvin Áruház harmadik szintjén valósítottuk meg a közel 3000 m²-es komplexumot gyakorlatilag teljes mértékben újrahasznosított anyagokból. A hely azóta már megszűnt, de azt gondolom, hogy egy nagyon izgalmas és akkor újnak ható kezdeményezés részesei lehettünk. Kb. fél évet dolgoztunk ezen a projekten az egyetem mellett. Az ottani társaság révén kerültünk kicsit közelebb a művészeti szcénához, az első installációs munkáink ebből az időszakból valók. Ezek közül a – már szintén megszűnt – Akvárium Galériás kiállításokat és az első csepeli Placcc fesztiválon készített Oázis nevű köztéri installációnkat emelném ki. De ekkoriban készítettük a Cacophony című hangisntallációt is, amit egy olaszországi fesztiválon is kiállítottunk.

Ezek jellemzően gyors megvalósulású projektek voltak, és mivel gyorsan kellett reagálni a különböző helyzetekre, mindig mozgásban tartottak minket. Egyértelmű volt, hogy ezt a fajta közös munkát folytatjuk, installációkat az egyetem után is készítettünk, ahogy építészeti pályázatokon is igyekeztünk rendszeresen résztvenni, de mellette persze mindannyian főállásban dolgoztunk máshol. Idővel, ahogy referenciákat szereztünk, a munkáink léptéke, összetettsége is növekedett, többször dolgoztunk az évek során a Design Hét és a Formatervezési Tanács kiállításain, de volt több nemzetközi megjelenésünk is. Kiemelkedő szerintem a Bringológia 2016-ból, ami talán a legnagyobb kiállítás, amit csináltunk. Ennek a folyamatnak volt a csúcsa a Velencei Építészeti Biennále. Ez volt az a pont, amikor elhatároztuk, hogy saját stúdiót alapítunk és minden energiánkat a Studio Nomád fejlesztésébe fektetjük.

PS: Tulajdonképpen a Velencei Biennále után kezdtünk el kizárólag ezzel foglalkozni, 2019 elején alapítottuk meg a Studio Nomad Kft-t – addig ugyanis még csak használtuk ezt a nevet, de cégünk nem volt. Az iroda fő profilja az építészeti tervezés. Az a szemlélet, azok a gondolatok, amit a korábbi közös munkáink során felszedtünk, megformáltunk, azok nagyon sokban alakították az építészeti látásmódunkat.

FZs: Mik voltak ezek? Mi az a látásmód, ami jellemez titeket? 

PB: Ami ezekből az első időkből jött, azok többségében efemer jelenségeket megfogalmazó és megragadó téri és vizuális anyagok, valamint tapasztaláson és érzékelésen alapuló installációk voltak. Ez a munkák gyors jellege és a helyben való kísérletezés miatt is volt. Szeretném azt hinni, hogy ezek mostanában egyszerűsödnek, és egy mozdulatra felhúzható, tiszta terveket készítünk. A pályázataink esetében több sikerünk is volt, ez valamennyire ezt igazolja vissza. Ezekben többször is más építészekkel működtünk együtt. Kiemelkedő a MOME Campus terve, amit a Sporaarchitects és a Palatium Studio csapatával közösen készítettünk, de a Király Fürdő, Corvinus vagy a veszprémi pályázatot is említhetném.

PS: Azt gondolom, hogy egy építészeti mű, az sokkal inkább egy történet, mintsem az adott kor egy kijelölt pontja. Egy folyamat, amiben a tervezés, építés, használat, átépítés, más használati módok és a vég is benne van. Szakaszok, ciklusok szövik át egymást. Ezek a gondolatok foglalkoztatnak minket és ezekre próbálunk reflektálni több munkánkban is. A nemrég elkészült Apt O lakás belsőépítészeti munkánkban nagyon is tudatosan foglalkoztunk ezzel, vagy az Anna réti pályázatnál a kápolna terve is a folyamatos változásra épít. Persze egy workshopnál vagy installációnál sokszor könnyebb ezekkel a gondolatokkal kísérletezni, mint egy épület tervezésénél.

Most lényegében hányan vagytok? Hogy tudtok így dolgozni, hogy Dávid – Tarcali Dávid – Amerikában van, ez meddig fenntartható? 

PS: Dáviddal rendszeres kapcsolatban vagyunk, ő is ugyanúgy tagja a stúdiónak. Ő most Bostonban teljes állásban dolgozik a Howeler&Yoon építész irodában, ezért napi szinten nem tud belefolyni a munkáinkba. A fontos kérdésekben viszont együtt döntünk a rendszeres megbeszéléseinken, legyen szó az irodával kapcsolatos ügyekről vagy tervezési kérdésekről.

2019 elején alakult meg ténylegesen a Studio Nomad. Fiatal irodaként hogyan lehet jól fenntartani ezt az egészet? Mik a tapasztalataitok és mik a terveitek a jövőre nézve?

PB: Több tanulmánytervet és tervet készítettünk tavaly, de ezek sorsát még nehéz megmondani. Van, aminek már látjuk a folytatását, de van, ahol még bizonytalan a projekt további sorsa. Azt tapasztaljuk, hogy az a ritmus, amiben bejönnek a különféle munkák, az nagyon változó és akár több hónap is lehet, mire eljutunk a következő lépcsőfokig. Éppen ezért a több típusú munka valahogy szükségszerű és egyre tudatosabban próbáljuk a stúdión belül strukturálni ezeket. Azt gondolom, hogy ez a fajta tisztázása a dolgoknak szükséges a fejlődésünkhöz.

PS: Említetted korábban a bútorokat, most dolgozunk azon, hogy ebből egy teljesen különálló lábat csináljunk, és elkülönítsük az építészeti munkáinktól. Egy saját bútormárkát hozunk létre NOMAD OBJECTS néven, ezen is dolgozunk mostanában. Ez olyan új területeket hoz be a működésünkbe, mint például a marketing vagy a kommunikáció. Reméljük, ezekből az építészeti működésünk során is tudunk majd profitálni. Emellett részben a korábbi munkáink miatt, részben egyéb kapcsolatok révén folyamatosan vannak építészeti megkereséseink is. Ennek egy külön Instagram csatornát is készítettünk nemrég, ahol csak az építészeti munkáinkat posztoljuk. 

FZs: Ha a Studio Nomad oldalát és a különböző social media felületeit nézzük, akkor ott, legalábbis eddig, a bútorokat helyeztétek előtérbe. Ez némi disszonanciát okozhat a nem szakmabeliek fejében: építészek, akik bútorokat csinálnak. Miért van az, hogy az építészek sokszor fordulnak a bútortervezés és -gyártás felé? 

PB: Az anyagok megismerése, a tapasztalás az, ami létrehozta ezeket a tárgyakat. Az első nagyobb megjelenés után ez egy öngerjesztő folyamattá vált nálunk, láttuk, megtapasztaltuk, hogy ez működik. És hogy ezzel az irodán belül létrehozhatunk egy brand alakító, színesítő lábat, amiben továbbra is látunk potenciált. A tárgyalkotás régebben nem volt ennyire leválasztva az építészettől, mint ma. Sőt, rengeteg építész bútorait használjuk ma is, amik az idő előrehaladtával igazi klasszikus darabokká váltak. De a formatervezésnek is vannak bonyolultságai és mélységei, és ezt nekünk pontosan látni kell, hogy meddig ér a mi kezünk és honnantól van az, hogy ez már nem a mi asztalunk. 

FZs: Visszakanyarodva az építészeti praxishoz, ti hogyan látjátok azt, hogy ennek a generációnak vagy akik utánatok jönnek, milyen lehetőségei vannak, ha irodát szeretnének alapítani? Mennyire tudnak önállóak lenni vagy szükségszerű, hogy bedolgozzanak más irodákba is? 

PB: Szerintem ez most egy jó időszak arra, hogy ha valaki elég ambiciózus, akkor kisebb léptékekben el tudjon kezdeni egy irodát létrehozni. Nyilván kell hozzá az első projekt, ember, aki beleveti a bizalmát, de aki ügyesen használja a social mediát, elég hamar olyan láthatóságot szerez, hogy el tud indulni. 

FZs: A közösségi média megléte, az, hogy itt szinte mindig a tökéletes képet „kell" mutatni az épületekről, tárgyakról, akár már a tervezés közben is, hogyan befolyásolja az építészetet?

PB: Most sokkal egyértelműbben befolyásolja a tervezést, mint korábban. De ezek a képek az építész fejében így vagy úgy megjelennek, csak régen rajzban testesültek meg. Most kicsit más és gyorsabb technikák vannak. Az, hogy valami egy iránypontból jól néz ki, abból még nem lesz terv, az viszont mindig is lényeges elem volt, hogy értékelhető összképet adjon. Ez saját magunk érdeke is, mert máshogy nem tudunk kommunikálni.

FZs: A Kővágóörs Alkotótábort most már két éve csináljátok. Miért fontos nektek vagy milyen pluszt ad a munkáitokhoz egy ilyen alkotótábor vagy egy olyan workshop, mint a Mood for Wood? 

PS: Az alkotótábor egy különleges helyről szól és pont ez a kísérletezés hozta létre, hogy az építészeti gondolatok hogyan állnak össze egy történetté. Hogy az adott szövetet hogyan alakítják az új hatások, hogyan vernek gyökeret és mik nőnek ki abból a struktúrából? Hogyan működik utána, és egyáltalán, mit lehet és mit érdemes megtervezni? Ezek mind érzékeny kérdések, amit mi folytatásos keletkezéstörténetnek hívunk és egy ilyen táborban van lehetőség erről diskurzust folytatni. Ez a tábor szerintem sok mindenben túlmutat egy építészeti workshop keretein. A Mood for Wood egy poznani (Lengyelország) nemzetközi nyári tábor. Ez egy tíz napig tartó nyári workshop, ahol a tervezéstől a megépítésig tart a projekt, amely során egy-egy városi objektumot építünk meg a csapatokkal. Már két éve csoportvezetőként veszünk részt ezeken és idén is megyünk majd. Inspiráló megtapasztalni azt, hogy egy hasonló kulturális közegből érkező nemzetközi csapat, akik sokszor már nem a mi generációnk, hogyan gondolkodnak a városról és az építészeti tervezésről.

FZs: Milyen pluszt adnak az alkotótáborok a hallgatóknak és nektek?

PB: Egy ilyen táborban tulajdonképpen azzal lehet foglalkozni, amiért egy alkotó ember tényleg festő, tervező, építész, tájépítész akar lenni. Itt gondolkodni lehet egy adott helyzeten, téri vagy szociális problémán. A táborokban nem nehezedik senkire az a bürokratikus nyomás, problémakör, ami sokszor megöli, ellehetetleníti ezek létrejöttét. Egy ilyen workshop nagyon intenzív, sok emberrel lehet megismerkedni, ezért nagyon felszabadító tud lenni, a végén mindenki tele lesz pozitív élményekkel.

PS: Az alkotótábornak fontos része, hogy óhatatlanul olyanokkal is kapcsolatba kerülsz, akik nem építészek, és velük együtt indul el a közös gondolkodás. Ezt fontos megtapasztalni. A kővágóörsi tábort és a helyszínhez kapcsolódó egyéb programokat nem csak építészekkel szervezzük és direkt hangsúlyozzuk is, hogy ez egy építészeti fókuszú, de nem csak építészeknek szóló alkotótábor. Örülünk neki, hogy mindig jelen vannak és végignézik a folyamatot olyanok is, akik nem a szakmához kapcsolódnak. Ez abban is segít, hogy bennünk is helyre rakja az építész szerepét, hogy miért is csináljuk ezt az egészet.

FZs: A nem szakmabeliek számára hogyan lehet érthetővé tenni az építészetet?

PS: Aki „laikusként" részt vesz a táborban, megértheti azt a fajta gondolkodást, ami az építészeket jellemzi és itt rálát arra a folyamatra, ami a tervezés és az építkezés között van. Szerencsére egyre többen beszélünk az építészek között is a kortárs építészet társadalmasításáról, és szerintem a Kővágóörs Alkotótábor erre jó példa, még ha ennek a folyamatnak csak egy kis pontja is. Fontos, hogy az építészek láthatóvá tegyék azokat a gondolatokat, amik az épületeket, terveket alakítják napjainkban, ahogy az is fontos, hogy legyenek közös ötletelések, alakuljon ki párbeszéd, mert így lehet valami igazán izgalmasat és jót alkotni.

Fürdős Zsanett

Videók:
OASIS, Placcc Fesztivál, köztéri installáció, Csepel, 2013. (video: vzt.hu)
Check Point, Il Natura Movemento fesztivál, hanginstalláció, Venaria Reale (IT), 2015. (video: vzt.hu)