Monte Carlo Aligán: Az Olgyay fivérek üdülőtelep víziója a háborús években

Miközben a balatonaligai partszakasz legújabb, ellentmondásos beépítésének ügye továbbra sem zárult le, érdemes visszatekintenünk a terület ´40-es években született, első turisztikai fejlesztési tervére. Wettstein Domonkos cikksorozatának legújabb részében az Olgyay fivérek "Monte Carlo" fantázianevű, később csak részleteiben megvalósult rendezési tervéről olvashatnak. 

Balatonaliga konfliktusokkal teli történelme az eltérő társadalmi csoportok ütközőzónájává tette a magaspart alatt hosszan elnyúló területet. Bár a közemlékezetben elsősorban az egykori kommunista elit pártüdülőjeként ismert, de már a háborút megelőzően is voltak kísérletek az elitrétegek térfoglalására, igaz egy teljesen más társadalmi rendszer keretében. A több évtizeden át elzárt pártállami üdülő építészeti öröksége ma is közismert, az omladozó, eltűnő épületekről számos tudósítás jelent meg az utóbbi években. Kevésbé ismert viszont a kommunista hatalomátvételt megelőzően elkészült fejlesztési terv, amely Monte Carlo néven a korszak felsőbb rétegei számára kívánt korszerű üdülőhelyet biztosítani. Ahogy azt a sorozat korábbi részeiben is láthattuk, az analógiás névválasztás ezúttal sem véletlen: egyfajta társadalmi státuszszimbólumként kívánta bevonzani a hazai és külföldi vendégeket, és a tópart korábban már kialakult üdülőhelyeitől is elkülönülve az exkluzív szórakozás lehetőségét ígérte.

Bár a magyar Monte Carlo képzettársítás ma már ironikusan is hangozhat, építészeti szempontból jelentős terv készült, amelyet érdemes nemcsak a kor építészettörténeti kontextusában, de a jelen környezettudatos szemléletével is kritikai vizsgálatnak alávetni. Ez a kettősség azért is tanulságos lehet, mert az ökológiai szempontok csak a huszadik század második felében jelentek meg, és ez mára jelentősen átalakította az építészet környezethez való viszonyát. A negyvenes években ugyanakkor ezek a szempontok még nem fogalmazódtak meg ilyen komplexitással, miközben – ahogy ezt épp az aligai tervet készítő Olgyay fivérek, Olgyay Aladár és Olgyay Viktor munkásságában is látni fogjuk – a környezeti hatásokkal tudatosan foglalkozó korai kísérletek már ekkor megjelentek.

A negyvenes években elinduló fejlesztés tervein már a nemzetközi modern építészet technológiai és formaképzési megoldásait alkalmazva alakították ki az épületeket. Bár a nagy kiterjedésű területen egy egész városrészt kellett megtervezniük, lehetőség nyílt, hogy az átfogó rendezési tervtől az építészeti részletekig kidolgozhassák a víziójukat. Ha elkészült volna a fejlesztés, ez lehetett volna a Balaton első európai színvonalú üdülővárosa. A Balaton-parti nyaralótelepek tipológiáját vizsgáló jelenlegi kutatási programban épp ezért különleges helyet foglal el ez a terv. Bár csak részleteiben valósulhatott meg, de lehetőséget nyújta nemzetközi hatásmechanizmusok kimutatására.

A rendkívül értékes terület földrajzi adottságaiból adódóan kezdettől fogva a fejlesztői érdekek célkeresztjében állt. Budapest felől ez a partszakasz érhető el leggyorsabban, fövenyes partján kényelmes fürdőzésre van lehetőség, meredek partfaláról pedig páratlan kilátás nyílik a keleti medencére – miközben a magaslati pontok a pártállam számára is jól védhető területet biztosítottak.

A terület parcellázása a századfordulón indult el. 1902-ben Tóth Ede, a terület egy részét birtokló főkajári földbirtokos 64 villatelket osztott ki és értékesített, valamint fürdőkabinokat és vendéglőt is építtetett. A terület fejlődése ezt követően fellendült, a villák mellett két kisebb szálloda, a Rákóczi és a Terézia Szálloda is elkészült, 1937-ben pedig a parton felépült a mára helyreállított református kegyeleti templom is.[2] Ugyanakkor a birtokszerkezet egy ideig megnehezítette a terület további beépítését, és csak egy új részvénytársaság, a Balatonaliga Fürdő- és Gazdasági Rt. megalapítását követően nyílt lehetőség az újabb fejlesztésre.

Ebből adódóan a „Monte Carlo" terv már a háborús években, 1943-ban indult el, viszont az új terület teljesen érintetlen partszakaszára készíthették, így lehetőség nyílt egy átfogó rendezési terv elkészítésére is. „Mikor 1943-ban egy erre alakult részvénytársaság felismerte a hely természeti szépségeit, az új fürdőtelep terveit szinte érintetlen tereprészekre lehetett elkészíteni. Ennek a tervnek célja egységes beépítettségű fürdőhely, minden kultúrszükségletnek megfelelő első vonalbeli nyaralóhely megteremtése volt."[3] A tervezői leírásban mai szemmel érezhető az ellentmondás a „természeti szépségek" és az „érintetlen tereprészek" beépítése közt.

Olgyay Aladár és Viktor 1910-ben, Budapesten születtek, egypetéjű ikerpárként. Kortársaik visszaemlékezésükben leírták, a testvérpár azonos érdeklődése és szoros együttműködése rendkívül hatékony alkotómunkát eredményezett. 1934-ben megszerzett diplomájukat követően nemzetközi tanulmányútra mentek, az itt szerzett külföldi tapasztalatok nagy hatással voltak szemléletükre. Olgyay Viktor két évig Rómában, majd az Egyesül Államokban is tanult, de a testvérpár eljutott Párizsba és Londonba, ahol az európai modern építészet kiemelkedő alkotóival, Le Corbusier-vel és Breuer Marcellel is találkoztak.[4] A tanulmányutak és a nemzetközi kapcsolatok hatása jól kivehető későbbi terveiken.

1938-ban Budapesten alapították meg a közös irodájukat Olgyay & Olgyay néven. Az ezt követő szűk évtizedben számos tervet készítettek, amelyek közül több meg is valósult. Az épületek tervezésénél már a modern életformához és technológiához igazodva alakították ki a tereket. 1947-ben az Egyesült Államokba költöztek és egyetemi pályára léptek. Kezdetben a Notre Dame Egyetemen, majd az MIT-n és a Princeton Egyetemen kaptak lehetőséget a kutatómunkára.

Különleges „bioklimatikus" elméletükben a környezeti hatásokat igyekeztek figyelembe venni.[5] Ezek közé tartozott a hőmérséklet napi változása, a levegő páratartalma, a napsütéses órák száma. Fontos szempontot jelentett a homlokzatok árnyékolásához az új technológiai megoldások kifejlesztése. Laboratóriumukban megépítették a Thermoheliodon elnevezésű szerkezetet, amellyel a nap járását és az épületre gyakorolt hatását tudták modellezni az épületfizikai számításoknál.

Emellett árosépítészeti léptékben már korukat megelőzve elkezdtek foglalkozni a széljárás hatásával is. Tervezésmódszertanuk a modern funkcionalitásra és technológiai innovációra épült, de szemléletüket kiterjesztették a környezeti hatások komplex értelmezésére is. Ez a látszólag fizika orientált megközelítés ugyanakkor egy helyspecifikus esztétika felé vezette őket, amely a háború utáni későmodern építészet regionális irányzataihoz is közel állt. Komplex szemléletüket az 1963-ban a Princeton kiadónál megjelent Design with Climate – bioclimatic approach to architectural regionalism című könyvükben összegezték.

Az aligai partszakasz beépítésére készített tervükben már néhány elem megfigyelhető későbbi eszmerendszerükből. Ugyanakkor tájértelmezésük még kevésbé szenzitív: bár a topográfia inspirálta a beépítési formákat, az épületek elhelyezése a táji adottságok jelentős átalakításával és mesterséges formálásával is együttjárt volna. Mindez még a tájformálás vizualitáson alapuló modern esztétikáját mutatja szemben a későbbi korok – elsősorban Mőcsényi Mihály munkássága nyomán kialakult – ökológiai tájfelfogásával.

A fejlesztendő területet – amely ma is a konfliktuszóna magterülete – így mutatta be a negyvenes évek közepén Zsitva Tibor a Magyar Építőművészetben:

A beépítési koncepció szakított a korábbi korszakok fürdőtelepparcellázásainak elrendezésével. Mivel a terület egy kézben volt és elsősorban szállókat és egy tömbbe összefogott üdülőházakat szerettek volna építeni, nem volt szükség a terület ortogonális rácsos felosztására. Az épületek a topografikus adottságoknak megfelelően, szabadonálló elemekként helyezhették el a tájban.

A korábbi parcellázási gyakorlatról így írt Zsitva Tibor a Magyar Építőművészetben az aligai fejlesztés ismertetésekor: „A településnek első fázisa az volt, hogy a legelőterületeket felparcellázták, így a rétek helyet adtak a rendszerint kisebb méretű telkeknek, ahol »Melinda-lak«-ok és »Vár-lak«-ok halmozódtak fel. Több-kevesebb rendezetlenséggel szőlőkben és gyümölcsösökben elszórt villák hosszan elnyúló települési foltot eredményeztek a partok mentén. Ugyanez a szétszórtság volt tapasztalható a szórakozás, sport- és fürdőlehetőségekben is. Rövid egy-két hetes felüdülésre alig volt alkalom, mert megfelelő szállodák kezdetben nem voltak. A saját balatoni nyaraló fenntartásának költségei általában nagyok voltak és így a rövid üdülésre vágyó szerényebb tömegek részére a Balaton nehezen volt hozzáférhető."[7]

Az új üdülőtelep célközönsége már nem a két háború közt apró telken saját nyaralót építő alsó-középosztály volt. Elsősorban azoknak szerettek volna üdülési lehetőséget adni, akik rövid ideig, mindössze néhány hétre, vagy csak egy hétvégére szeretnének a tóparton időt eltölteni. Az ő kiszolgálásukra másfajta szállásokra és infrastruktúrára volt szükség. A korábbi szétterülő, decentralizált, hálózatos elrendezéssel szemben az egységes fejlesztés lehetőséget adott az összefogottabb, centralizáltabb szervezésre.

Az új szemlélet koncentráltabb telepítést tett lehetővé, ami a zöld környezet integritását is megőrizte: a terület nem aprózódott fel kisméretű telkekre és az épületek sem szóródtak szét a tájban. Ugyanakkor az új épülettömbök a tájképben karakteresebb pozíciót foglaltak el. Aliga esetében a kétféle teleptípust egymással összefüggésben, megfelelő úthálózattal kialakítva fejlesztették volna: a korábban már kialakult, hagyományos parcellázás körülölelte volna a vízparton kialakítandó új, zöldövezetbe ágyazott szoliter beépítést, amely egyúttal az egész település új központjaként is szolgált volna.

A városépítészeti tervben a különböző funkciók telepítésénél a modern városeszme szemléletét követték: a területhasználati zónákat a topografikus vonalakkal párhuzamosan futó övezetekbe rendezték. A vízparti területet jelentősen feltöltötték volna és itt helyezték volna el a fürdőzéssel és vízisportokkal kapcsolatos létesítményeket. A táj átalakításának mértékét így írták le: „A strandterület teljes egészében feltöltésen alakul ki, amely részint a hegyoldalon elhelyezett szállóépületek teraszszerű felépítésének 22.000 m3 földmozgósításából, részint balatoni kotrásból nyert 70.000 m3 homokból adódik. Ez adja az alapját a 340 m hosszú és átlagban 130 m széles strand területnek."[8] A part belső részén már a szórakozás és közösségi élet kellékei kaptak volna helyet, majd beljebb a hegyoldalban a megfelelő kilátással rendelkező szállodákat, míg a magaspart tetején a családi nyaralóházakat helyezték volna el. A zöld környezetbe ágyazva különféle sportpályákat és a szabadidő kültéri eltöltésére szolgáló helyeket terveztek.

A rendezési terv különlegessége, hogy a tervezők a nagyobb léptékű koncepció kialakítását követően az épületek terveit is kidolgozhatták. A korszakban ez nem volt általános gyakorlat, ezesetben a terület egységes tulajdonjogi helyzete tette lehetővé. „Magyarországon ritka dolog, hogy egységes rendezési terv alapján készüljön egy ilyen nagyméretű üdülőhely és még ritkább, hogy ugyanazok készíthessék el az épületek terveit is."[9] A területen három nagy szállót, luxus apartmanokat, klubházakat, szabadtéri színpadot és sportlétesítményeket terveztek elhelyezni. Az üdülőtelep kialakítása a kor nyugat-európai üdülőhelyeivel is vetekedhetett volna.

Az épületek formaképzéséhez a táj karaktere adott inspirációt, ugyanakkor nagy gondot fordítottak megfelelő tájolásra, a benapozásra és a szükséges árnyékolásra is.

Az épületben siklóliftek működtetését is betervezték, hogy a vendégeket a hegyoldalban lépcsőző épület megfelelő szintjére lehessen szállítani. A kulturális helyszíneket, a görög színházak kialakítását követve szintén a tájba illesztették. „Kis völgyben helyezkedik el görög theatrum-szerűen a szabadtéri mozi és kisszínház. Oldalai a dús zöld fák, mennyezete az égbolt. Scene épülete egy hatalmas fehér kagyló mint uralkodó motívum. Az útrésztől egy pergola választja el."[11]

Az építkezés a háborús években indult el, majd a front közeledtével megtorpant a fejlesztés. „Sajnos, az építkezések jelenleg állnak, hiszen most más problémák vannak, de reméljük, hogy mint békeprogramm, az elsők között lesz."[12] Bár a háború lezárást követően folytatták a munkálatokat, végül csak két szálló épület és egy központi épület (községháza) készült el, ezeket is csak a háború után tudták befejezni. A két szállóépület a Csongor és Tünde elnevezéseket kapták. Kialakításuk a modern építészet elveit követi, a homlokzat megformálásánál a Balaton-környékre jellemző kőanyagot használták, ezzel regionális karaktert adva az épületeknek.

Az államosítást követően az épületek a partüdülő Aliga 1 övezetébe kerültek és idővel kisebb átalakításon estek át, ekkor jelentek meg a homlokzaton a színezett üvegelemek és alumínium szerkezetek. Bár a két épület jelentős építészettörténeti értéket képviselt, néhány évvel ezelőtt a terület fejlesztői elbontották őket, ma parkoló van a helyükön. A községháza még ma is áll, igaz az elmúlt években állapota rohamosan romlott. A házat 1946-ban fejezték be, bár az eredeti terveken még más beépítés szerepelt a helyén. Az épület kialakításában szintén felismerhető az Olgyay testvérpár klimatikus szempontokra összpontosító szemlélete. Az államosítást követően átépítették, étteremként, konferencia és vetítőteremként is használták.  Tetőteraszáról a Balaton keleti medencéjének panorámája tárul fel. Az ezredfordulón még ennek az épületnek a tereiben forgatták le Török Ferenc Szezon című filmjét, mára azonban romossá és elhagyatottá vált az épület, pedig megérdemelné a műemléki védettséget.

Wettstein Domonkos

[1] Zsitva Tibor: Balatonaliga rendezési terve. Forrás: Magyar Építőművészet 1944/8 185-193
[2] Hurták Gabriella: Egy elveszett világ. A Club Aliga építészeti emlékei. In: Kerékgyártó Béla, Szabó Levente (szerk.): Építészet és idő. BME ÉDI, Budapest, 2017, pp. 110-121.
[3] Deskey, Donald, Kismarty Lechner Jenő, Móricz Miklós (szerk.): Arts and Artists in Hungary. Architects Olgyay and Olgyay. Budapest: Budai István, 1946. I.m. Hurták Gabriella: Egy elveszett világ. A Club Aliga építészeti emlékei. In.: Kerékgyártó Béla, Szabó Levente (szerk.): Építészet és idő. BME ÉDI, Budapest, 2017, pp. 110-121.
[4] Kronavetter Zsófia: Olgyay & Olgyay építészek In: Karácsony, Tamás (szerk.) Példázatok a megismerésről és a továbbépítésről : építész mesterkurzus. BME Középülettervezési Tanszék, Budapest, 2015, pp. 180-189.
[5] A bioklimatikus tervezésmódszertan részletes leírását lásd: Kronavetter Zsófia: Olgyay & Olgyay építészek In: Karácsony, Tamás (szerk.) Példázatok a megismerésről és a továbbépítésről : építész mesterkurzus. BME Középülettervezési Tanszék, Budapest, 2015, pp. 180-189.
[6] - [12] Zsitva Tibor: Balatonaliga rendezési terve. Forrás: Magyar Építőművészet 1944/8 185-193.

Szezonális örökség: A kutatás során a Balaton-parti nyaralótelepek kialakulását, parcellázását és jellegzetes épülettípusait vizsgálom. A Balaton kultúrtáj, miközben kérdés, a vízparti üdülőterületek huszadik századi emlékei is a tájegységi örökség részévé válnak-e? A harmincas, majd a hatvanas évek balatoni építészetében identitásformáló elemmé vált az a szezonális használatból adódó fesztelen karakter, amely a korszakban alkotó építészek számára is inspirációt jelentett. A balatoni építészetet elemző doktori kutatásomban a „re-kreáció" alkotásmódszertani folyamataként írtam le ezt a különleges, az alkotás alapelemeit kereső, kísérletező építészeti mentalitást. A kutatás során feldolgozott huszadik századi tervek és épületek rehabilitációja ma egyre inkább aktuális kihívást jelent. A sorozat ennek az egyre inkább eltűnő Balaton-parti identitásnak ered nyomába. A nyaralótelepek tipológiáját és huszadik századi történetét az MTA Bolyai kutatási program keretében vizsgálom.

Irodalom:
Zsitva Tibor: Balatonaliga rendezési terve. Forrás: Magyar Építőművészet 1944/8 185-193.
Kronavetter Zsófia: Olgyay & Olgyay építészek In: Karácsony, Tamás (szerk.) Példázatok a megismerésről és a továbbépítésről : építész mesterkurzus. BME Középülettervezési Tanszék, Budapest, 2015, pp. 180-189.
Hurták Gabriella: Egy elveszett világ. A Club Aliga építészeti emlékei. In: Kerékgyártó Béla, Szabó Levente (szerk.): Építészet és idő. BME ÉDI, Budapest, 2017, pp. 110-121.
Zsuppán András: Elsöpri Aliga elvarázsolt világát a NER-közeli óriásfejlesztés. Válasz Online 2021.06.25.

A tanulmány az alábbi kutatásokra támaszkodik:
Wettstein Domonkos: Regionális stratégiaalkotás a Balaton-part rekreációs célú építészetében (1929-1979), BME Építészmérnöki Kar, Csonka Pál Doktori Iskola, 2018.
Wettstein Domonkos: Balatoni építészet – Stratégiakeresés a huszadik században. Tarsoly Kiadó, Budapest, 2022.
Wettstein, Domonkos: Regionális törekvések a Balaton-parti üdülőterületek építéstörténetében a két világháború között. Építés - Építészettudomány, 45 (1-2). pp. 139-171. (2017)

Szerk.: Winkler Márk