Nem zörög a haraszt… (avagy egy városi legenda nyomában)

A régi Budapest szerelmesei közt dúló, késhegyig menő kommentharcok végére tehetünk pontot, amely az egykori Párisi Nagy Áruház tetején állítólagosan kialakított korcsolyapálya léte vagy nem léte körül folyik. Merényi György írása.

A homályosuló emlékezet mellett a vita elindítója talán a városi legendát is igazolni látszó, félreérthető (félrenézhető) korabeli képeslap-rajz lehetett, amely az Andrássy úti szecessziós, acélszerkezetű palota lapos tetejét ábrázolja.

Budapest modern ötemeletes nagyáruháza, az ország első ilyen kereskedelmi funkcióra tervezett középülete 1911-ben nyitotta meg kapuit. Kétségtelenül meg is bontotta az egységes, historizáló Andrássy úti paloták sorát az új ízlésvilághoz, a szecesszióhoz igazodó homlokzatával, a kortársak nem kis méltatlankodását is kiváltva ezzel. (Az ipari szecesszió stílusjegyeit felvonultató épület a berlini áruházcsodával, az Alfred Messel-féle Wertheim áruházzal rokonítható.)

Goldberger Sámuel textilgyáros Sziklai Zsigmondot bízta meg az épület tervezésével. Sziklai az akkori felfogás szerinti modern épületet tervezett, ez vonatkozik az épület nagyszerű, innovatív, vasbetonból alakított szerkezetére ugyanúgy, mint a szecesszió nemzetközi vonulatához igazodó, Zsolnay kerámiával burkolt, geometrizáló homlokzatára. A feladat bonyolult volt, hiszen tervezőnknek a korábban itt állott épület – az egykori Terézvárosi Kaszinó – bontása után szerencsésen meghagyott káprázatos báltermet is az új épületbe kellett integrálnia. (Ma belső mozgólépcső visz fel a Paulay Ede utcára nyíló, két emelet magasságú, teknőboltozatos egykori bálterembe, amelyet gazdag neoreneszánsz díszítmények közt Lotz Károly Budapest apotheosisa freskóciklusa ékesít. Ezért viseli a terem a festő nevét.)

A Paulay (egykori Szerecsen) utca felé is nyíló, téglalap alakú telken felhúzott, üvegtetővel fedett átrium köré szerveződő, hasáb alakú új épületnek közel teleknagyságú, vízszintes tetőlezárása keletkezett. Kínálta is magát az akkori időkhöz képest korszerű felvonóval és lépcsőházzal is megközelíthető, a fővárosra pompás kilátást is biztosító, a környező paloták fölé is kissé felemelkedő plató, hogy hasznosítsák, aminek csak a fantázia szabhatott határt. Ötletek voltak is bőven, más kérdés, mi és hogyan valósult meg ezekből.

Ominózus képeslapunkon is jól elkülöníthető a két épületrész: a képeslap bal oldalán a Paulay Ede utca felé néző rész tetején (teraszán) kialakított vendéglő asztalai sorakoznak szép rendben. Innen lépcsőn lehet felmenni a félemelettel magasabb, nagyjából négyzet alakú nagyobb tetőrészre. Ennek közepén látható az üvegezett átrium és a körülötte sétáló emberek szintén arányos rendben elosztva, mindezek kerítéssel körbe véve. Talán éppen a kerítések, ez az elrendezés és az alakok esetleges mozgása, valamint a világos aljzat miatt gondolták a kép mai – felületesebb – szemlélői, hogy ott korcsolyáznak? Némi töprengéssel azonban máris felfedezhető az első ellentmondás a nyitott vendéglőrész és a télies hangulatú, hatalmas sétálóterasz közt. E „sétálóteraszoknak" mindenesetre divatja is volt az idő tájt: például az első kerületi Döbrentei utca második, Alpár Ignác tervezte szecessziós bérháza tetején is zöldellő sétaterasz bontakozott ki a néző szeme előtt a pesti oldalról. Van ilyenből példa több is: panoráma és levegőző helyek a sík tetőrészeken, napjainkban akár fotópontoknak is nevezhetnénk ezeket. Az akkor új, feltűnő és meghódításra váró Andrássy úti áruháztetőn is pompás Budapest-körpanorámában gyönyörködhettek az ide felmászó (felliftező) „korcsolyázók", valójában sétálók, bámészkodók.

Ugyanis nincs adat arra vonatkozóan, hogy valóban jeget hizlaltak volna odafenn. A reklámok hiányáról ne is szóljunk, hiszen ez a megoldás igencsak rászolgált volna arra, hogy a nagyközönség figyelmét is ráirányítsák ilyesféle amerikaias exkluzivitásra! Ám ha a mai internetes lehetőségeket kihasználva visszalapozunk a korabeli sajtóban – amint ezt a minap Saly Noémi várostörténésszel megtettük –, érdekes adatokra bukkanhatunk a tetőre álmodott korcsolyapálya terveiről és egyéb, a tetőteraszhoz kötődő izgalmakról.

Nem meglepő, hogy már az épület közvetlen átadása után megindult az ötletelés. A Világ 1911 március 4-i számában olvashatjuk:

Nem sokkal az épület átadása után, 1912. április 28-án a Budapesti Hírlap a már megvalósult megoldásokról ír:

És még mondja valaki, hogy az email mai találmány: Pesti Hírlap, 1914.02.22.:

(A galambposta persze nem e-mail, az emailportré pedig a korban népszerű fotóporcelán.)

Nézzük tovább: Kis Újság, 1934. július 1., és még négy lap adja hírül:

1935-ben a nagy sikerre való tekintettel megint, Magyar Hírlap, június 15.:

Mindezek persze nem jelentik azt, hogy meg is valósult, de tervezni valóban tervezték, és milyen szenzáció lehetett volna… A városi legendában talán ez a vágy is tükröződik! Van akkora az a tető, hogy lefagyottan akár csúszkálni is lehetne rajta… és milyen jól is esik elképzelnünk, akár egy szindbádi álom: korcsolyapálya a Párisi Nagy Áruház tetején.

Ám a történet még itt sem ér véget, mert miután elkészült e kis beszámolónk, a közösségi oldalon korcsolyapálya után kutató lelkes csapat egyik tagja – Kőrössy András – egy különleges, korcsolyapályára utaló korabeli „leletet" tett közzé. A Sporthírlap, 1925. április 14-i számában megjelent hirdetés szerint "kerekeskorcsolya-pálya" nyílott – igaz nem a tetőn, hanem a Párisi Nagy Áruház híres Lotz-termében. Már csak az a kérdésünk marad válasz nélkül, meddig működött ott és bírta-e a hatalmas terem padozata a terhelést?

Merényi György

Szerk.: Hulesch Máté