Neoreneszánsz a Balaton partján – Kotsis Iván Tihanyban

Id. Kotsis Iván ma lenne 132 éves. Születésnapja alkalmából egyik leghíresebb munkáját, a József főherceg nyaralójából és a Balatoni Limnológiai Kutatóintézetből álló tihanyi épületegyüttest mutatjuk be.

Mint már korábbi írásunkban említettük, a két világháború közötti építészetre jellemzők voltak a neo-stílusok, melyek közül a neobarokk és a neoromán különösen népszerű volt, de neogótikus és neoreneszánsz épületeket is találunk. Utóbbi a humanizmussal való kapcsolata miatt leginkább oktatási vagy tudományos funkciót ellátó épületek, illetve főúri nyaralók stílusaként jelent meg. Mindkét épülettípusra jó példa a Kotsis Iván által tervezett tihanyi épületegyüttes, mely az útról kevésbé látszik, a vitorlázók azonban jól ismerik: a Balaton víztükréről szemlélve impozáns látványt nyújt, mely jól harmonizál a felette magasodó dombon látható bencés apátság képével.

A két épület közül Habsburg József főherceg nyaralókastélya épült meg előbb, az építész 1924-ben kapta a megbízást. A kastély létrehozása egyértelműen a trianoni békeszerződés utáni újjáépítéshez köthető. A békeszerződés értelmében ugyanis Magyarország elveszítette tengerparti területeit, így a főurak és a felsőközéposztály legkedveltebb nyaralóhelyét, a horvátországi Abbáziát is (ma Opatija). Így a turisztikai hangsúly átkerült az addig viszonylag kihasználatlan Balatonra, ahol korábban Balatonfüreden, Keszthelyen és Siófokon kívül kevésbé volt jellemző a fürdőélet, illetve a nagyszámú villaépítés. Az első világháborút követő építkezések sorában viszonylag korai az 1924-es dátum. József főherceg egyértelműen példát kívánt mutatni a balatoni építkezéssel, és a turizmus fellendítése járt a fejében, amikor egy olyan települést választott nyaralója helyszínéül, mely ugyan híres volt festőiségéről és látványos templomáról, ám kiépítetlensége miatt teljesen falusias képet mutatott: távol volt a korszak elegáns üdülőövezetitől.

Szintén a turizmus fellendítése érdekében vásárolta meg a Tihanyi Gyógyfürdő R.T. a ma „Fürdőtelepnek" nevezett területet, melyen nemcsak a kastély, de a kutatóintézet is áll, számos nyaralóval együtt. A félszigetnek ezt az északkeleti, korábban erdővel borított területét és a hozzá tartozó partszakaszt a részvénytársaság látta el közművekkel, bevezette a vizet és a villanyt, még mielőtt a felparcellázott telkeket áruba bocsátotta volna, és a ma itt áthaladó út elődjének építéséről is intézkedett. A társaság célja egyértelműen az volt, „hogy a Balatonnak ezt a festői szépségű helyét európai nívójú fürdő- és nyaralóteleppé fejlessze ki."[1]

Kotsis Iván a később oly jelentőssé váló balatoni munkálkodása legelején kapta a megbízást József főhercegtől, hogy nyaralóját megtervezze, a feladatról így ír önéletrajzában:
„Pompás feladat szinte anyagi korlátok nélkül megtervezni előkelő lakásigények között élő főúr nyaralóját, amellett az építtető – mindenesetre előlegezett – bizalmát a legteljesebb mértékben élvezve, és az általános alaprendezésen kívül teljes szabad kezet kapva a külső és belső kiképzésben egyaránt. Olaszos kerti palotát építettem, római kaszinó jelleggel, mérsékelt architektúrával, a belsőben XVI. Lajos és empire-szerű interieurökkel. A földszinten átmenő nagy hall, amely a tó partjára néző széles loggiára nyílik, ettől jobbra-balra reprezentatív helyiségek, szalonok, ebédlő, mind olasz méretű termek. Két vendéglakosztály, kápolna, személyzet. Az emeleten 8 háló, 4 fürdő és nappali szobák. Az alagsorban konyhák, személyzeti lakások, raktárak stb. Az elrendezést áttekinthető folyosós rendszerben terveztem."[2]

Valóban, az épület határozottan az itáliai reneszánsz formákat idézi, melyeket Kotsis olaszországi útja során alaposan tanulmányozott. (A szakirodalomban ez az épület gyakran a neobarokk munkák között szerepel, de ez ne tévesszen meg bennünket.) Szerencse, hogy az építész részletesen leírta az épület eredeti elosztását, az alaprajz mára ugyanis teljesen más képet mutat. A földszinten szerencsére megmaradtak a reprezentatív terek, bennük eredeti csillárok, falikarok és cserépkályhák, az emeleten azonban nem találhatók enteriőrök az 1920-as évekből. A kastélyt az államosítás után üdülővé, pontosabban pártüdülővé alakították, az emeletet ekkor számos szűk szobára osztva. Az épület azonban még így is annyira impozáns volt, hogy diplomáciai célokra is rendszeresen felhasználták, még Fidel Castro is itt nyaralt magyarországi látogatása alkalmával. A rendszerváltás után a kastély még egy darabig szállodaként üzemelt, mára azonban évtizedek óta lezárva, belső tereit csak néhány nemzetközi filmből ismerheti a nagyközönség. (Itt forgatták többek között a Bel Ami – A szépfiú, illetve A kém című film egyes jeleneteit.) Szállodaként való felújítása hamarosan megkezdődik, a tervekről azonban egyelőre nincsenek információink. Reméljük, a nagyjából épségben megmaradt földszinti reprezentatív térsort szépen helyreállítják.

10/17
Habsburg József főherceg nyaralókastélya Tihanyban. Fotó: Dr. Paár László, 2012.

A kastély is nagyon látványos, ám az együttes izgalmasabb épülete egyértelműen a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, mely a maga nemében és komplexitásában az első volt a világon. Az intézmény elődje a révfülöpi balatoni biológiai állomás volt, mely azonban szűkös térbeli lehetőségei és nehézkes megközelíthetősége miatt fejlődésre képtelennek bizonyult. A kultuszminiszter, Klebelsberg Kunó 1926-ban döntött egy korszerűbb intézet létrehozásáról, a helyszín kiválasztásában az építész elmondása alapján a következő szempontok játszottak közre:
„A telek a biológiai kutatóintézet elhelyezésére mindenképpen igen alkalmas volt. És pedig elsősorban a Balatonhoz viszonyított általános fekvése révén, mivel az a Balatonnak felső medencéjében terül el, amely kivált a zalai oldalon lényegesen könnyebben közelíthető meg az alsónál, mert mind a hajó, mind a vonatközlekedés szempontjából a Balaton élénkebb forgalmú körzetébe esik; Balatonfüredhez, a Balatonnak eme legrégibb és legjobban kiépített fürdőtelepéhez való közelsége pedig egy állandó, télen-nyáron forgalmas központ szomszédságát biztosítja számára.

A könnyű megközelithetés kiváltképen azért volt fontos, mert, mint az alábbiakból kitetszik, az intézet nyilvános akváriuma révén a nagyközönségnek, kivált a nyaralóközönségnek látogatására is számot tart. A hely a somogyi oldalról is könnyen megközelíthető, a most kiépülő és ezen a nyáron meginduló Szántód-Tihanyi gőzkomp útján, Balatonfüredről, valamint Balatonföldvárról sűrű hajóközlekedéssel, végül télen és nyáron egyformán az utóbbi években lényegesen megjavított zalai parti vasút révén, Aszófő-Tihany állomásról; de talán legszebb és legnagyobb jövőt biztosító megközelítése lesz Balatonfüred felől a Balaton partja mentén haladó és ez idő szerint befejezés alatt álló autóút révén, mely a balatoni körútnak egyik szakasza és amely Balatonfüredről kiindulóan közvetlenül a Balaton partján halad és mind természeti, mind technikai szépségei folytán egyike lesz Csonka-Magyarország legszebb útszakaszainak.

A jó megközelíthetés mellett tudományos kutatás szempontjából a tihanyi elhelyezésnek számos más előnyei is vannak, így elsősorban a mély víz közelsége, amelynek tanulmányozása nélkül a Balaton vízi életének kikutatása hiányos volna; azután a viszonylagos nyugalom és csend, amely onnan ered, hogy Tihany maga nem forgalmi gócpont, hanem csak ilyeneknek tőszomszédságába eső egyébként csendes hely, amely a megközelíthetés könnyű lehetősége ellenére az ott dolgozóknak nyugalmat biztosít; állandó nyaralóközönsége kevesebb és több a kirándulója."[3] – Láthatjuk, hogy a turizmus élénkítése nemcsak a nyaralóépületek, de a tudományos intézmények létrehozásakor is fontos szempont volt ebben az időszakban.

Mint azt az építész önéletrajzából megtudjuk, Klebelsberg a szomszédos kastély épülete miatt választotta Kotsist a feladatra, hiszen célja egy egységes tóparti látkép kialakítása volt. Az építész így emlékszik az első találkozásra:
„Amikor első ízben a helyszínre mentünk, bemutatkozásom után nyomban megkérdezte, hogyan lehet egy ilyen komplikált épületet úgy megtervezni, hogy hogy az gyakorlatilag is jó legyen, és a külsőben is artisztikus. Azt feleltem, hogy az elrendezést a benne lefolyó üzem fogja diktálni, s azt esztétikus keretekben kell kimutatni a külsőben. (…) Az 1926-1927. évben hasonló olaszos jellegben, de az alaprajzi igényeknek megfelelő, kötetlen csoportosításban épült. Három egységre tagoltam: középen áll a laboratóriumi épület, ettől egyik oldalra a kutató tudósok szállodája, a másikon az állandó igazgatósági személyzet lakóháza. Mindkettőt oszlopos árkádsor köti össze a főépülettel.

A fő probléma a központi laboratóriumi épület megtervezése volt. Megelőzően ismerni kellett volna hasonló külföldi intézményeket, ennyire teljes azonban sehol sem állott. Ezért előzőleg részben hasonló munkakörökkel foglalkozó intézeteket kerestünk fel, részben pedig kisebb, szükségelhelyezkedésben működőket, és ezek adataiból próbáltuk meg összerakni az épület beosztását, amely 3 részre tagozódott: az egyikben a balatoni állat- és növényvilágot tanulmányozták, a másikban általános élettani kutatásokat folytattak, végül időszakos tanfolyamokat tartottak, melyek részére sok dolgozóhelyet tartalmazó terem kellett. Elképzelhetően bonyolult volt a gépészeti berendezés, amelynek során ivóvíz, balatoni víz a halaknak, tengervíz a tengeri állatoknak, meleg víz, sűrített és ritkított levegő, házilag előállított gáz, szennyvíz és savlefolyók, központi fűtés vezetékei, összesen tehát a villanyon kívül tízféle vezetékhálózat készült. (…)
Üvegházak, kísérleti állatház, nyilvános acquarium, garage, csónakkikötő, és fürdő egészítik ki az elrendezést, amely beleértve a lakásokat és a tudósok szállodáját teljes tudományos kutatótelepnek kicsiben megépített ideális mintaképét nyújtotta."[4]

A komplexum a mai napig kutatóintézetként üzemel, a tihanyiak csak úgy hívják: „a Biológia". A tudományos munka miatt az év nagy részében a kutatótömb nem látogatható, azonban nyíltnapok keretében megismerkedhetünk az izgalmas belső terekkel.

Az épületegyüttes Klebelsberg és Kotsis akaratához hűen valóban impozáns látványt nyújt a víz felől szemlélve, a stílusválasztást az építész a következő sorokkal indokolta:
„Meggyőződésem ugyanis az, hogy ha a balatonmenti építkezések külső jellegét helyesen kívánjuk megadni, úgy figyelmünket az olasz tengerpartok, az Adria dalmát partjai, valamint a felsőolaszországi tavak építkezései nyújtotta példák felé kell fordítanunk. A víz tükrének nagy és monumentális lezárása ugyanis maga után vonja azt, hogy a partját szegélyező épületek is a víztükörrel párhuzamosan elnyúló nagy, vagyis vízszintesen terjengő tömegeikkel és lapos tetejükkel harmonikusan simuljanak a tenger vagy tópart által megadott eme hangulathoz, amivel együtt jár a tömegeknek lehető legnagyobb egyszerűsége, szinte blokkszerűsége, nem kevésbé pedig keresetlensége, sőt a részletezésnek lehetőség szerinti elkerülése. A tengerparti építészetben ezek a tulajdonságok, mint belső esztétikai szükségletek, évszázadokon át önmaguktól kitermelődtek és éppen azért, mint irányító kereteket, el kell fogadnunk őket, amelyeken belül természetesen az egyéni felfogás és alakítás érvényesülésére még mindig bőséges alkalom nyílik."[5]

Paár Eszter Szilvia

A cikk az NKA támogatásával jött létre.

[1] A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, 1928. 62. évf.  23-24. szám.

[2] Kotsis Iván: Életrajzom. Magyar Építészeti Múzeum, Budapest, 2010. 70-79.

[3] A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, 1928. 62. évf.  23-24. szám.

[4] Kotsis Iván: Életrajzom. Magyar Építészeti Múzeum, Budapest, 2010. 79-81.

[5] A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, 1928. 62. évf.  23-24. szám.