Ökologikus épületek műszaki tartalma – Anyagok-szerkezetek-technikák

Dr. Lányi Erzsébet, a BME Épületszerkezettani Tanszék egyetemi docense legújabb cikkében bemutatja, milyen műszaki igényei vannak a "fenntartható visszavonulás" elvét követő, ökologikus szemlélettel készült épületeknek. Összefoglalójából kiderül, hogy az ezeknek való megfelelés egyáltalán nem lehetetlen feladat.

„Ha valaki egy helyreállítható emberi művet lerombol, azt vandálnak nevezzük; ha ezt a helyrehozhatatlan isteni művön tesszük, azt fejlesztésnek hívjuk." (Joseph Wood Krutch)

David Attenborough új dokumentumfilmmel jelentkezett (The Year Earth Changed – Az év, mikor megváltozott a Föld), bemutatta, hogy a vírus okozta lezárások, korlátozások milyen (jó) hatással voltak az élővilágra. A premier a Föld napján volt, interjújában úgy fogalmazott, hogy az élővilág jobban járna, ha nem lenne ember a Földön. Tavaly megjelent könyve (David Attenborough és Jonnie Houghes: Egy élet a bolygónkon), legmeglepőbb fejezetcíme „A Föld visszavadítása" volt, amiben kifejtette, hogy ez a bioszféra életben maradásának egyetlen eszköze. Ezek után el kell gondolkodnunk azon, hogy „Isten képmása az ember, akinek a jó gazda gondosságával kellene a szakrális felelősségére bízott Földdel bánnia" (Bogár L.), miként jutott ide. De az írásnak az épített/mesterséges környezettel (a modernitás már a természet nagy részét is „mesterségessé" alakította) kell foglalkoznia, előre bocsátva, hogy nem a „greenwash" (zöld ruhába öltöztetés), azaz az „előre menekülők" filozófiáját, hanem a „hazatérők" (lásd „visszavadítás") gondolatrendszerét kívánja követni.

A (valóban) „fenntartható" építés a „fenntartható visszavonulás" elvrendszerének érvényesítése az építésben az ökológia-tudomány fogalomkészletének és kutatási eredményeinek felhasználásával. (Lányi PhD dolg.) „Öko-házak", persze mindig is voltak (pl. népi építészet) a sokszínű kultúra hagyományaira és tapasztalataira építve, mesterségbeli tudás felhasználásával készültek. Régóta ismert, természetes és ha kellett, tartós anyagokat használtak. Messzemenően figyelembe vették a helyi környezeti (nap, szél, csapadék, légáramlatok, növényzet, égtájak, vízfelületek stb.) hatásokat is.

Hogy mit értünk „fenntartható visszavonuláson" J.E.Lovelock már idézett megfogalmazása szerint, és hogy hová akarunk „hazatérni", annak megértésében E. Friedell leírására támaszkodhatunk:

„[Még a francia forradalom idején is] a német nép a manufaktúra, a háziipar és az agrárkultúra (népművészet) jegyében élt. A lakosság háromnegyede falun élt, de a városok java része sem volt több nagyobbacska mezővárosnál. Minden szükségeset az életterük közvetlen környékén termeltek meg, a felesleget a közelben értékesítették. Nem léteztek továbbá gépek, vagyis nem volt jól szervezett, bőséges és minőségi árutermelés és kiépített közlekedés (és a hozzátartozó tömegtársadalom) sem. Ennek folyománya volt a látótér kissé szűk horizontja, de a nemzetközi spekuláció, a kíméletlen verseny a fuvarozás és kereskedelem bizonytalanságaiért kárpótolta őket a kistulajdon, a kiskereskedelem és nem hiányzott az életből a bensőségesség…. kedélyes, derűs atmoszférája sem." (E. Friedell: Az újkori kultúra története IV. Felvilágosodás és forradalom)

Még mielőtt megvádolnának a „múltba révedéssel", a „fenntartható visszavonulás" elvei „modernül" is megfogalmazhatók: Újra kell alkotnunk a diverzitás, diszparitás, lokalitás, autonómia, kisközösségek, kistérségek rendszereit, mert „a kicsi szép" és a „sokféleség" stabilitásával szemben áll a „globalitás monotonitásának" instabilitása.

Sokan megoldásnak tartják a falvak felélesztését (nem a technikai arzenál rázúdításával), már meg is indult egy visszaáramlás (élhetetlen városokból menekülés) és léteznek sok helyen „falufejlesztési programok" is. Ez nem jelenti azt, hogy városainkat magukra kell hagyni, de „visszavadításuk" másfajta (létező) stratégiát igényel. Ha elfogadjuk ezt a célt, akkor először is érdemes átgondolni a „fenntarthatatlan civilizáció" épületeinek/településeinek a természetet és az embert is károsító hatásait. Építési célból gyorsuló ütemben fogyasztjuk a földkéreg anyagait (kb. 3 milliárd t/év), az ökológiailag aktív földterületeket, a nagy sűrűségű energiát és az ivóvizet. Szennyezzük: a levegőt (gyártási és használati kibocsátások), a talajt és a természetes vizeket (gyártási-, építési-, bontási-, kommunális hulladékok/szennyvizek).

Egy épület lényegében a külső környezettől elválasztott térrendszer. A belső terekben a külsőtől különböző állapotokat kell létrehozni és fenntartani a funkció igényei szerint. Az épületek műszaki tartalmának ismertetése témakörökre bontást igényel. A témakörök kialakítása többek között a CIB, „Építés és környezet" c. Gävle-i világkonferenciának köszönhető. Ezek: az energiaháztartás („takarékosság", megújuló, illetve környezeti energiák/erőforrások és hasznosításuk), levegőháztartás (belső térklíma és levegőminőség), vízháztartás (takarékosság, esővíz, szürkevíz), anyagháztartás (természetes anyagok, recycling).

Az előző cikkben ismertetett rendszer öt un. kapcsolódási pontot jelöl meg az épület és külső/belső környezete között, mintegy pontosítva a témaköröket. Ezek az építészeti kialakítás, építési hely a maga erőforrásaival és kényszereivel, szerkezetek és anyagok, az építés és használat technikái, valamint az energia és az anyagáramok. Nincs ellentmondás a két csoportosítás között, inkább pontosításnak tekinthető az utóbbi. Az egyes „háztartások" (lásd ökológia = háztartástan) egymásba fonódnak és többféle módon is megjelennek. Megint az „együtt látás művészete".

A ház közelebbről külső térelhatároló és belső térelválasztó síkok (elemek) összességének is tekinthető, melyek megtámasztást és kiegészítő rétegeket – épületszerkezeteket – igényelnek. Ezek építőanyagokból, sokszor üzemben gyártott termékekből állnak. A működést, azaz a külsőtől eltérő belső légállapotokat létrehozó/fenntartó és az egyéb szükségleteket kielégítő (víz, világítás stb.) elemek az „épületgépészeti" rendszerek és szándékunk szerint az épületszerkezetek is.  

Az épületszerkezetek többfunkciós rendszerek, melyek meghatározott hierarchia szerint kapcsolódnak egymáshoz és az épület egészéhez, vagyis teherhordó (falas, vázas), külső térelhatároló (fal, tető, talajon fekvő padló), belső térosztó/elválasztó (födém, válaszfal), térkapcsoló (lépcső, függőfolyosó, nyílászárók), védő-szabályozó (hő-, hang-, víz- és nedvesség szigetelések), használatot biztosító (külső, belső felületképzések) és működtető („épületgépészet" és kvázi épületgépészet) szerkezetek.

A műszaki tartalom részeként meghatározott, „ökologikus épületszerkezetek" az alábbiakban definiálhatók: 

A napi gyakorlatban általában természetes alapú, de átalakított, társított, (túl)feldolgozott, félkész és késztermékekből építünk. A termékkiválasztást segítik pl. a termékút elemzések, a gyártási folyamatok ismerete. Az iparosított előállítás alapanyagokat, segédanyagokat, „nagysűrűségű" energiát igényel, kikerülhetetlen melléktermékekkel. A működtetés általában az „épületgépészeti rendszerekre" hárul, melyek valamennyi „háztarásban" részt vesznek. Részeik az ellátás- (elektromos, gáz, víz) és a működtetés (fűtés, melegvíz, világítás, víz szennyvíz kezelés, szellőzés, klimatizálás, sőt a riasztók, felvonók, telefon, számítógép stb.). Mindkét funkció eszközei a vezetékhálózatok és a különböző gépészeti berendezések, mint a fűtőberendezések, fűtőtestek, szaniterek ellátják a háztartási, „egészségügyi" gépeket is. Általában az energia- és vízháztartást szokták az épületgépészet „nyakába sózni", de mindkettő megoldható épületszerkezeti és/vagy mechanikus eszközökkel is. A levegőháztartásról külön cikkel készülünk.

És az építés és használat technikái? Az általánosan használt csúcstechnikához az automatizált tömeggyártás tartozik, általában csúcsminőségű, de gyakran kis élettartamú, „eldobható" elemekkel. A „köztes"/„szelíd" technikák; célnak megfelelő minőséget, kézi erőt, vagy zárt rendszerű folyamatot jelentenek, de egyszerűbben karbantarthatók és javíthatók.

Összefoglalás:

Egy régi/új társadalomban az építés és annak „műszaki tartalma" az eddigiektől gyökeresen eltérő feladat lesz/lehet:

• Zsugorodnak a méretek.

• Előtérbe kerülnek a helyi/természetes építőanyagok.

• A helyi adottságok befolyásolják az épület funkcióhoz kötött működését.

• Felértékelődik a mesterségbeli tudásra épülő emberi munka.

• A használókat bevonják a tervezésbe, építésbe, karbantartásba.

• Megújuló erő- és energiaforrásokat használnak passzív/hibrid módon, úgy is keveset.

• Újra tanulják a tradicionális mesterségeket a vidéki/városi épületállomány ökologikus rehabilitációjához.

• Helyi, lehetőleg természetes, vagy kis beépített energia és káros anyag tartalmú anyagokat, többfunkciós épületszerkezeteket használnak.

• A „köztes"/„szelíd" építési és használati technikák kerülnek előtérbe.

A már működő alternatív építési módok megfelelhetnek ezeknek az elvárásoknak. Ezek:

• A vernakuláris épületek rekonstrukciója (példa és indikátor)

• A „hagyományos" városi épületek rekonstrukciója

• Fa építés

• Vályog építés

• Szalma építés

• Építés bontott anyagokból

Róluk később….

Dr Lányi Erzsébet

Szerk.: Hulesch Máté