ÖSSZENÉZVE/6

„Facing Post-War Urban Heritage in Central and Eastern Europe" címen, a BME Urbanisztika Tanszéke 2017. október 6-7-én második alkalommal rendezett nemzetközi doktori konferenciát a II. világháború utáni építészet városi léptékű örökségének közép- és kelet-európai kihívásairól. Az idei konferencia előadások témafelvetéseit három írás sorozata mutatja be, melynek ez a második része. 

Az Összenézve cikksorozat jelen része, a 2017. október 6-7-ei konferencia újabb két szekcióját ismerteti. A városi szövet és táj átalakulása szekciót Lubica Vitkova PhD, a Pozsonyi Műszaki Egyetem építészkarának dékánja vezette Szabó Árpád DLA a BME Urbanisztika Tanszékének egyetemi docense közreműködésével. Míg az Újrahasznosított városi terek szekciót Anna Agata Kantarek PhD építész, a Krakkói Műszaki Egyetem (CUT) dékánhelyettese, a Várostervezési Intézet professzora irányította szintén Szabó Árpád DLA segítségével. Az angol nyelvű absztraktfüzet a konferencia honlapján elérhető.

Wettstein Domonkos építész, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán végzett. Ösztöndíjasként tanulmányokat folytatott a Liechtensteini Egyetemen Vaduzban, illetve a Svájci Szövetségi Műszaki Intézetben Zürichben (ETH Zürich), az Építészettörténet- és Elmélet Intézetben (GTA ETHZ). 2009-ben elnyerte az Országos Tudományos Diákköri Konferencia első díját. 2010-ben doktori tanulmányait a BME Csonka Pál Doktori Iskolában kezdte. 2014 óta tanársegéd a BME Urbanisztika Tanszékén.

Kutatása a Balaton '60-as évekbeli fejlesztéseinek örökségéről szól, melynek eredményeképpen az 1956-os forradalom utáni konszolidáció szellemében társadalmi rétegek széles köre tudott a tónál kikapcsolódási lehetőséget találni. A vasfüggönyön megjelenő egyre szélesedő rés, szintén népszerű találkozási ponttá tette a Balatont a német turisták számára.

Az előadás témája az első Balaton Régió Terv keretében 1958-1978 között megvalósult fejlődés elemzése volt. A Balaton kutatásban elemzett fejlődése a késő '50-es években kezdődött. A tervezők a regionális fejlődés elveit komplex társadalmi, környezeti és gyakorlati teljességre törekvő megközelítéssel ötvözték, amely visszatükröződött a rekreációs lehetőségek és fejlesztések összetett esztétikai koncepciójában is.

A fejlesztések első lépéseit mint a modern építészet szükségszerű „kezdetleges" útját először Polónyi Károly, a déli parthoz kötődő fejlesztések vezető tervezője mutatta be a szakmai nyilvánosságnak a CIAM kongresszuson 1959-ben. A terv később 1965-ben megkapta az UIA Abercrombie díjat. A tanulmány összeveti a kezdeti fejlesztési elképzeléseket a később (az Új Gazdasági Mechanizmus bevezetése után 1968-tól) megvalósult elemekkel (Balaton Központi Fejlesztési Program), illetve kitér arra is, hogy a régióban az 1990-es rendszerváltás után a gazdasági és politikai változások a tó mentén a városiasodás elterjedéséhez vezettek és ez a rekreációs területek karakterében még inkább vegyes megjelenést eredményezett.

Zuzanna Napieralska PhD hallgató a Wrocław Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. Kutatási területe a II. világháború utáni wrocławi lakásépítésre koncentrál, különös tekintettel az 1960-1980-as évek közötti időszakra. Legjelentősebb publikációinak témái: (1) Városi látkép, Állapotok, problémák és állagmegóvás a családi házak irányítatlan modernizációja után; (2) Háború utáni lakótelepek renaturalizálása Lengyelországban, a lakossági zöldterület értéke; (3) Kísérleti családi házak építészete a '60-as és '70-es években.

Wroclawban csakúgy, mint más lengyel városokban a háború után épült lakóépületek jelentős részét alkotják a városszövetnek, amelyek modernizálása mai napig számos problémát felvet. Az előadás a wroclawi alacsony, intenzív beépítésű lakókörnyezetek építészeti példáit mutatta be, kiemelve az 1960-1980-as évek időszakában épült lakóépületeket. A '60-as évek elejétől a lengyel lakáspolitikában a családi házak építése különösen nagy szerepet töltött be, nagyrészt a jelentős mennyiségű, ilyen formában megvalósult lakóépület miatt. A bemutatott lakókörnyezeti típus az 1950-es évek második fele óta vált egyre népszerűbbé. Az elkövetkezendő évtizedekben több nagy lakóterület fejlesztés valósult meg hasonló elvek mentén Lengyelország területén, létrehozva más-más sűrűségű városi beépítéseket is. Az előadáson wroclawi példákon keresztül ismerhettük meg az alacsony, intenzív lakásépítési típus példáit, változatait, illetve az ellenőrizetlen bővítések és korszerűsítések okozta egyéb következményeket. A házak tömeges átalakítása ugyanis visszafordíthatatlanul megváltoztatta a településrészek összképét. A prezentáció során öt különböző háború után épült lakókörnyezet bemutatására került sor.

Agnieszka Wójcik-Popek tájépítész, jelenleg a Rzeszowi Egyetemen tanít, miközben PhD hallgatóként folytatja tanulmányait a Krakkói egyetemen.

Kutatásában Rzeszow növekedését vizsgálja az 1945-1989 közötti időszakban. A tanulmány célja a város speciális fejlődési ívének bemutatása. A kisvárosban az Osztrák-Magyar Monarchiától való függetlenedés után, 1918-ban jelentős gazdasági fejlődés indult el. Hamar felismerték a város ipari jelentőségét. Habár a fejlődés a II. világháború alatt félbeszakadt, a háború után új lendületet vett. A gazdasági növekedéshez népességnövekedés is társult, a kezdetben 24 000 fős település 1960-ra elérte a közel 70 000 főt. Új épületeket, azon belül is főleg közfunkciókat ellátókat építettek, az elhagyatott épületekbe iskolákat és kórházakat telepítettek. Így Rzeszow ma egy jelentős és dinamikusan fejlődő város Lengyelország délkeleti részén. A várost mai napig jellemzi a kisvárosi, vidéki karakter, mely egyes helyeken látványosan elválik a közeli tömeges lakásépítésektől. A kutatás módszertana térinformatikai adatelemzéssel és a források vizsgálatával indult, ezt egyes területek fényképes dokumentálása egészítette ki, melyekhez archív térképészeti és ikonográfiai adatok elemzése is társult.

Iva Raič Stojanović kutatóasszisztens a Művészettörténeti Intézetben Zágrábban és PhD hallgató a Zágrábi Egyetemen. MA diplomáját művészettörténetből és angol nyelvből a zágrábi Egyetemen, mester fokozatát a Műemlékvédelem és Raymond Lemaire Nemzetközi Műemlékvédelmi Központban, a leuveni egyetemen szerezte. Közreműködik több dalmáciai kutatásban is.

A második világháború hatalmas károkat okozott Horvátország városaiban. A háborút közvetlenül követő időszakban az ország gyors újjáépítést kezdeményezett: az építészek és a várostervezők utilitarista és ideológiai elvek alapján készítették terveiket a lakhatás és az ipar gyakorlati szükségleteinek kielégítése érdekében, ugyanakkor olyan környezeteket hoztak létre, melyek tükrözték a kor új politikai értékeit is.

Az előadás célja, hogy bemutassa a modern és konzervatív mozgalmak közötti kapcsolatot és hatásukat a II. világháború utáni városi újjáépítés elveire a kor szocialista Horvátországában. A kiválasztott szemelvények a II. világháború utáni Horvátország építészeti és várostervezési diskurzusait illusztrálják egy központi témával a fókuszban: hogyan építhető újjá a történelmi város. A tanulmány némi kritikával illeti ezeket a diskurzusokat, és felveti, hogy érdemi eredményhez egy sokkal árnyaltabb vitakultúra szükséges. Az előadás célja részben az, hogy felfedje azokat a megközelítéseket, melyek révén mind a történelmi mind a modernista környezet jelenlegi megbecsülése megőrizhető.

Nikolai Vassiliev a Docomomo oroszországi főtitkára, volt PhD hallgató, tanulmányait Oroszországban, a Moszkvai Stroganov Iparművészeti Egyetemen és az Orosz Építészeti Akadémián (NIITAG RAASN) végezte. Előadásában Sotsgorod várostervezési és építészeti jelentőségére hívja fel a figyelmet. Sotsgorod nem csak örökölte a tradicionális orosz tervezési és szociális elveket, hanem integrálja az orosz és posztszovjet városok jellemző tulajdonságait is.

A sotsgorodi tervezési elvek három kulcsfontosságú tényező elegyéből álltak össze: az állami és az ipari alapú tervezés és a kertváros mozgalom elveinek adaptálásával új közösségi lakás struktúrát teremtettek az 1930-as évek szovjet várostervezésében. Ezt a tervezési módszert a háború előtt és után is alkalmazták mind a fejlett (Ukrajna, Belorusszia, Grúzia és Oroszország nyugati része), mind az újonnan "gyarmatosított" területeken, mint Szibéria és Urál. Közép-Európában és Kínában is ezen elvek mentén terveztek számos iparvárost. Mára minden országban kulturális, gazdasági és politikai okokból Sotsgorod tervezési elveit felváltották az Athéni Kartára alapozott internacionalista modern tervezési megközelítések. Mégis az egyes országok jelentős kulturális és gazdasági különbségei ellenére Sotsgorod tekinthető az egyik korai, mégis meghatározó várostervezési elvnek a XX. században.

Lukáš Kos építészettörténész a Brnoi városi múzeum Építészeti és Urbanisztikai Tanszék munkatársa. Tanulmányait a Palacky Olomouc egyetemen végezte, szakdolgozatát az építészeti funkcionalizmus elvei megőrzésének sikereiről és kudarcairól írta. Jelenleg az Ostravai egyetemen, Művészettörténet és Kulturális Örökség területén folytatja tanulmányait.

Előadásában egy 1960-as évekbeli brnoi esettanulmányt mutatott be: a városvezetés a történelmi városközpont közelében egy új kereskedelmi központ létrehozását kezdeményezte, a hiányzó városi közfunkciók pótlására és az elavult kiskereskedelmi hálózat kiváltására. A központ az egyre növekvő fogyasztói igények kielégítésén túl a helyi lakosok szabadidő eltöltésének tereit is biztosította volna. A kereskedelmi központ vezető tervezői Zdeněk Řihák, Ivan Ruller, Jindřich Kumpošt jr. voltak.

A tervezés során olyan épületek – például svédországi bevásárlóközpontok - szolgáltak előképként, amelyek több funkciót szerveztek egy komplex térbeli egységbe annak érdekében, hogy a központ folyamatosan élettel tudjon megtelni. Így az épületben a kereskedelmi egységeken túl lakások is helyet kaptak volna. Mindezzel párhuzamosan a Brnoi Építészeti és Építészeti Kutatóintézet munkatársai, főként Karel Strejc építész által vezetett kutatásban, a "városközpontok" elméleti szempontjait, növekedését és lehetséges továbbfejlesztését is tanulmányozták. Ezek a tanulmányok szintén fontos előképként szolgáltak a brnoi regionális központ tervezésénél. A központ azonban soha nem épült meg a szovjet megszállás alatt kialakult bizonytalan politikai-gazdasági körülmények miatt.

Ivana Maraš az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Kara Építészmérnöki és Urbanisztikai Tanszékének tanára. Diplomáját, illetve mesteri fokozatát egyaránt az Újvidéki Egyetemen szerezte. Jelenleg PhD tanulmányait folytatja.

Előadása a városi terek funkcionális és identitási kérdéseivel foglalkozik és azon belül is az újvidéki Galéria tér problémáira fókuszál. A város a kultúra megteremtésének és megszerzésének helye, a legfontosabb gazdasági és társadalmi szereppel bíró konglomerátum, ahol a politikai élet és az ideológiák kialakulnak és fejlődnek. A város térhasználatát és társadalmát, illetve az ehhez szorosan kapcsolódó közéletet nagyrészt a közterei határozzák meg, amelyek a mindennapi városi élet minőségét és dinamikáját is biztosítják. Újvidéken a háború utáni újjáépítés során a nyilvános tereknek - a város meghatározó elemeinek – a megújítása nem volt napirenden. Ez a folyamat napjainkban is folytatódik, melynek eredményeképpen a terek identitásukat, értékeiket és karakterüket, a város legfontosabb adottságait, a városi közéletet veszítik el.

Az előadás fókusza az újvidéki Galéria tér lehetőségeinek bemutatása volt. A Galéria tér az elmúlt évek átalakításainak eredményeképpen egy közlekedési területté alakult, mely nem tud kapcsolatot teremteni a környező épületekkel. A tér elsősorban parkolóként funkcionál, amely jelentősen korlátozza a múzeumok előtti köztér használatát, így a múzeumok kapcsolatát is a térrel. Bár a teret nem kezelték helyén, mégis városi kontextusa továbbra is megnyitja a lehetőséget az újraélesztése előtt, amely a lakosok jelenlétét és aktív részvételét eredményezné. A tér újratervezése fontos lépést jelentene a hely kulturális és társadalmi megújulásában.

Marija Cvetković PhD hallgató és oktatási asszisztens a Belgrádi Egyetem Építészmérnöki Karának Urbanisztikai Tanszékén 2014-től. Számos építészeti és városiépítészeti pályázaton vett részt. Hat tudományos publikáció társszerzője.

A városi utcák és terek mint elsődleges kiskereskedelmi zónák térhasználata jelentősen csökken a bevásárlóközpontok építésével. A hagyományos városközpontok számos fontos tartalmi eleme tűnik el, és a külső térben levő közösségi terek szerepét lassan átveszik a bevásárlóközpontok belső terei. A városok és nyitott közterületeik a felhasználók változó igényeit tükrözik. Az előadás az épített környezetet és azok használóit vizsgálta a közterületeken, illetve a bevásárlóközpontokban. Összehasonlította, miért található jóval több ember egy kereskedelmi központban és miért van kevesebb egy külső térben. Mik azok az igények, amelyek egyikből, illetve másikból hiányoznak. A kutatás módszertana elsősorban a kérdőívekre és a közösségi médiák adatainak elemzésére épül. A szerzők a bevásárlóközpontok és a belgrádi nyilvános terek közötti változásokat technikai elemzésekkel és kvalitatív felmérésekkel, online és helyszíni kérdőívek felhasználásával, valamint a közösségi média (Twitter) tanulmányozásával követik nyomon. A tanulmány célcsoportja többnyire fiatal, családos emberek. Annak érdekében, hogy a kutatás még pontosabb eredményeket hozzon, egy speciális kérdőívet dolgoztak ki az ügyfelek vásárlási motivációjának mérésére, amelyet Belgrád két legnagyobb kereskedelmi központjában – az Ušće és a Delta City központokban, - és Belgrád legfontosabb kereskedelmi közterein, a Kosancicev Venac városrészben, a Republic téren, a Sava rakparton, a Vuk Emlékmű közeli parkban és Slavija téren - is használtak. A kutatás során a Niš Egyetem Elektromérnöki Karának újonnan fejlesztett Twitteres keresőjét is alkalmazták.

Veronika Vicherková diplomáját a Bölcsészettudományi Karon 2008-ban, majd mester fokozatát 2014-ben szerezte a prágai Károly Egyetemen. 2009 óta együttműködik a Nemzeti Örökségvédelmi Intézettel. Tagja a Club For the Old Prague szervezetnek (2010-től), a Domestic Council of The Club-nak (2012-től) és a Czech party of DoCoMoMo International és a Cseh Nemzeti Icomos Bizottság háború utáni építészeti munkacsoportjának (2015-től).

Előadása a Transgas épületről, a Nemzetközi Üzemanyag és Energiaügyi Minisztérium Transgas és Adminisztratív osztályának korábbi távmérő központjáról szólt. Az épületegyüttest 1965-ben kezdték építeni, majd 1978-ban fejezték be. Az épület Prága központjában helyezkedik el, a Nemzeti Múzeum a Főpályaudvar és a Cseh Rádió központi épületének közelében, egy olyan mikrokörnyezetet létrehozva, amit a történelmi tömbök térbelisége és a teleknek az épület viselkedése által létrehozott utcaszinti átjárhatósága határoz meg. Az épület építészeti karakterét a gépi esztétikát hangsúlyozó, új brutalizmust megidéző részletei, a városi kontextushoz való speciális viszonya és a posztmodern jellegzetességei határozzák meg. Jelenleg az épület bontását tervezik, hogy egy új irodaház épülhessen a helyére. Az épület építészeti értékeiről és a városfejlesztési kísérlet eredményéről a szakértők véleménye is megoszlik. Ezt a dilemmát mint a '60-as, '70-es évek építészeti örökségének értelmezését boncolja az előadás is, megfogalmazva azt, hogy az igazi érték nem feltétlenül maga az alkotás, hanem az ezen keresztül manifesztálódó városépítészeti gondolat, mely azonban önmagában nem biztos, hogy elegendő az épület megőrzéséhez.

Hory Gergely a Budapesti Műszaki Egyetem Urbanisztika Tanszékének PhD hallgatója. Kutatása arra koncentrál, hogy az emberi felhasználás hogyan módosíthatja a meglévő fizikai környezeteket és hozhat létre építészetet vagy építészeti tereket. Az akadémiai munkán kívül építészeti tervezést is folytat.

Előadásában a közterületek mindennapos használatának rövid ideig tartó transzformációját mutatta be a budapesti éves lomtalanítás során. 1972 óta a város közterület fenntartó közhasznú gazdasági társasága biztosítja a nem használt bútorok, elektromos készülékek és egyéb hulladékok összegyűjtését egy kijelölt időpontban. Ez az az időszak, amikor évente egyszer az utcák hirtelen hulladéklerakókká válnak. A kiselejtezett tárgyak jelenléte megváltoztatja a közterületek képét, de ezzel párhuzamosan nem csak az utcák, terek változnak meg, hanem új jelentést és státuszt kapnak a kidobott bútorok, amelyek eddig belsőépítészeti elemként egy-egy személyhez tartoztak. Ez több más átalakulás kezdete is, mivel a hulladékhalmok különböző érdeklődésű emberek számára kincskeresési lehetőséget biztosítanak. A legérdekesebbek a professzionális gyűjtők szervezett csoportjai, akik speciális szerszámokkal, kisteherautókkal ellátva szisztematikusan kutatnak az értékek után. A gyűjtők csoportjai területeket határolnak le maguknak, amelyeket sajátjuknak tekintenek, és úgy vélik, azon a területen ők rendelkezhetnek egy-egy tárgy sorsa felett. Az utcák átalakulnak és piachoz hasonlóan kezdenek el működni. A lomtalanítás a XX. század végi Budapest öröksége, amely szezonálisan felülírja a város megszokott térhasználati mintáit, és más helyzetekkel helyettesíti azokat.

Yang Zhu Qing, Laczka Áron, Szabó Árpád