Közélet, hírek

Ők a 17. Média Építészeti Díja döntősei!

2021.10.20. 13:05

Az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díja tizenhét éve mutatja be a kortárs magyar építészet legkiemelkedőbb és legizgalmasabb munkáit. A nemzetközi szaktekintélyekből álló előzsűri idén több, mint 160 alkotás közül választotta ki a legjobbakat. A finalisták november 6-án 17:00 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be munkájukat a vezető magyar sajtóorgánumok képviselőiből álló médiazsűri és a nagyérdemű előtt.

A Média Építészeti Díja versenyét és rendezvényét idén tizenhetedik alkalommal rendezi meg az Építészfórum csapata. A díjat a médium két alapító főszerkesztője Pásztor Erika Katalina és Vargha Mihály hívta életre azzal a céllal, hogy a legkiválóbb magyar építészeti alkotásokat ne csak a szakma, de az építészet iránt érdeklődők körében is bemutassa. Ebben az évben összesen 79 épületet, 63 tervet és 20 épített környezeti munkát neveztek a tervezők, amelyek közül két családi ház, egy óvoda, egy tornacsarnok és egy iroda verseng az év legjobb épületének járó díjért, a tervek között pedig öt diplomamunka mérkőzik meg egymással. 

 

NEMZETKÖZI ELŐZSŰRI

Az elbírálás első lépéseként a 2021. szeptember 15-ig nevezett alkotások közül 10-10-10 munkát választott ki a nemzetközi előzsűri épület, terv és épített környezet kategóriában, akik döntősként a Közönségdíjért versenyeznek, emellett megjelölte azt az 5-5 finalistát is, akik a MÉD gála keretében prezentálhatják munkájukat a szakmai és médiazsűri előtt. 
Az előzsűri 2011 óta szelektál a pályázatok között, ennek köszönhetően az Építészfórum ezidáig több, mint 20 nemzetközi szakértőt invitált arra, hogy megismerjék és véleményezzék a magyar építészet legfrissebb munkáit. A négyfős bíráló bizottság elnöke Indira van’t Klooster, az ARCAM, az Amszterdami Építészeti Központ vezetője volt, emellett a zsűriben olyan szaktekintélyek kaptak helyet, mint Jakub Moravcik és Cosmina Goagea, valamint Nagy Csaba, az Archikon vezető tervezője.

 

DÖNTŐSÖK

2019-ben az épület és terv mellett elindult a kisebb léptékű, épített környezeti alkotásokra specializálódott kategória is. Az épület, terv és épített környezet kategória legjobb 10-10-10 projektje a Közönségdíjért, míg az épület és terv kategória 5-5 finalistája a Média Építészeti Díjáért versengenek. 

"Az előzsűri azokat a munkákat értékelte, melyek szociálisan érzékenyek, innovatívak és magas építészeti minőséget képviselnek. Ebben az évben a projektekről elmondhatók, hogy őszinték és egyszerűek, valamint képesek a környezetükre katalizátorként hatni." – Nagy Csaba
 

Épület kategória – Közönségdíjra jelöltek

Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpont
Robert Gutowski Architects 

Családi ház Dél-Budán
Konkrét Stúdió

Sándorfalva Tanösvény és Bivalyistálló
Paradigma Ariadné

Ligeti-műteremvilla felújítása
monostudio

Villa K
Studio KRAFT, Dot Design

Épület kategória – Finalisták

Családi ház Budaörsön
Váncza Művek

Óvodabővítés Pásztón
helyiiroda és architecture uncomfortable workshop

Bánáti & Hartvig Építész Iroda irodaépülete
Bánáti & Hartvig Építész Iroda 

Szent Margit Gimnázium tornacsarnoka
építész stúdió

Családi ház Brennbergbánya
Partizan Architecture

Terv kategória – Közönségdíjra jelöltek

Konténervárosok
Páricsy és Társai

Alternatíva a Petőfi-híd rehabilitációjára
Puskás Levente, BME

Budapest Diákváros – Nagyvásártelep és környezete építészeti tervpályázat
BIVAK

_ReConnect
Gazdag Olivér, DE

Grössling-fürdő tervpályázat
Deichler Jakab Studio 

Terv kategória – Finalisták

Perbál Üvegház
Nagy Stefánia, BME

GUBO: könyvtár és otthon 
Horváth Krisztina, MOME

Kultpiknik a Malomtónál 
Tábori Regina, BME

ACÉL_EMLÉK_MŰ_TÉR
Nyárai Fruzsina, Kulcsár Dávid, ÓE

ŐRKŐ. Köztérfejlesztés és típusház egy cigánytelepen
Kopacz Hanna, MOME

Épített környezet – Közönségdíjra jelöltek

NYÁRI – Nyári konyha és közösségi tér Máriahalmon
Murczin Evelin, Háló Veronika Róza

Panoráma kabinok a Békás-szoros szikláin
Lukács Manufacture

Édes Mackó kürtőskalács-cukrászda (belső)építészeti kialakítása
Fló Architects

Református templom felújítása Hernádkakon
Studio Bunyik

Gárdonyi-kert revitalizációja 
Arkt Stúdió

Egyedüllét méhekkel
architecture uncomfortable workshop

Szögliget-Szádvár romjainak rehabilitációja
Kelemen Bálint, KÖZTI Zrt.

Szent Bertalan kunyhó a logroñói Concéntrico fesztiválon
Paradigma Ariadné

Naplás-tavi kilátó
Robert Gutowski Architects

Sneci
Bene Tamás

 

KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS

A közönségszavazás 2021. október 20-án indul. A 10 épületre, 10 tervre és 10 épített környezeti alkotásra 2021. október 31. éjfélig lehet leadni a voksokat, kizárólag online formában. A szavazás elérhető ezen a linken és a főoldal felső sávjában. 

 

MÉDIAZSŰRI ÉS SZAKMAI ZSŰRI
 
Az elmúlt 16 év során a díjak odaítélésében több, mint 40 sajtóorgánum képviseletében több, mint 50 újságíró vett részt. 2021-ben a médiazsűri: 
Zubreczki Dávid, zsűrielnök
Bagi László (Forbes)
Csernátony Dóra (TV2 Propaganda)
Földes András (Telex)
Etentuk Inemesit (Art Locator)
Rajcsányi Gellért (Mandiner)
Szilágyi Róza Tekla (Artmagazin)
Zsuppán András (Válasz Online)

A médiazsűri munkáját elismert szakmai szereplőkből álló zsűri segíti. 2021-ben a szakmai zsűri tagjai:
Tőrös Ágnes
Weiszkopf András
Wesselényi-Garay Andor

 

GÁLAEST

A Média Építészeti Díja rendezvényét egy nyilvános gála keretében rendezzük meg. A program során a döntős finalisták épület és terv kategóriában élőben prezentálják munkájukat a szakmai és médiazsűri előtt. Az est keretében kiderül, hogy melyik épület és terv bizonyult a legjobbnak, kinek ítélte oda a nagyérdemű a Közönségdíjakat, valamint a különdíjakat is átadják partnereink. 

Helyszín: Uránia Nemzeti Filmszínház (1088 Budapest, Rákóczi út 21.)
Időpont: 2021. november 6., 17:00 óra
Jegyek: ticketportal.hu 

 

TÁMOGATÓK ÉS PARTNEREK

Főtámogató: Austrotherm – Energiahatékonysági Különdíj, Kovács Zoltán Emlékdíj
Díjátadó támogatók: KÖZTI – Terv kategória, Europa Design – Belsőépítészeti Különdíj, Gránit Pólus – Fejlesztői Szakmai Nagydíj, Optimum Solar – Napelemes Ingatlanfejlesztések Különdíja
További támogatók: Canon, Digifol, Fischer Hungária, Hansgrohe, Lysis Project Kft., Murexin, Market Építő Zrt., Prefa Hungária Kft., Terrán Tetőcserép Gyártó Kft., Xella Magyarország Kft., Nemzeti Kulturális Alap
A támogatók listája folyamatosan bővül.

További információ a Média Építészeti Díja oldalán.

Az Építészfórum csapata