Pusztaszabolcs Sörállomás – Dózsa Bercel diplomamunkája

Egykor a vasúti közlekedés szerves részét képezték, mára azonban funkciójukat elvesztve üresen állnak a vasúti vízházak. Dózsa Bercel az INDOOHÁZ projekt után tovább folytatta az épületállomány felkutatását és újrahasznosításának lehetőségét. Meglátása, hogy a vízházak különbségeiből adódóan településenként eltérő funkciót és átalakítást igényelnek. A pusztaszabolcsi vízállomás felépítése a sörfőzés technológiájának befogadására ideális, központi elhelyezkedése pedig egy sörterasz kialakítását indokolta.

Mestermunkám a vasúti vízházak újrahasználásának lehetőségeit járta körül. A vasúti vízházak egykor a gőzmozdonyok vízzel való feltöltéséért feleltek. A technológia fejlődésével azonban mind a gőzmozdonyok, mind az épületek feleslegessé váltak, így jelenleg közel 100 különböző tipológia mentén épült ház áll üresen, funkció nélkül. Munkámmal az épületállomány értékére és újrafelhasználásának relevanciájára szeretném felhívni a figyelmet.

Számos épület lebontásra került az évek során, azonban számottevő még a mai napig megvan. Jelenleg hazánkban a legsűrűbben – még álló – épületekkel behálózott vasútvonal a Budapest-Déli Pályaudvar és Pécs között futó, 40-es számú vonal, ahol összesen 9 vízház helyezkedik el. Ezek különböző állapotban, különféle méretű, milyenségű települések vasútállomásainak vonzáskörzetében állnak. A különbségekből adódóan településenként eltérő funkciót és átalakítást igényelnek. Toronyszerűségük különlegességük, és előnyükké formálható tulajdonságuk. A restitől a szálláson, kilátón át egészen kisboltig vagy egyéb speciális funkciókkal felruházhatóak. A kulcs minden esetben egy jól átgondolt hasznosítási terv.

Mestermunkámban egy kéthengeres vasúti vízházzal foglalkoztam, melyet kisüzemi sörfőzdének terveztem át Pusztaszabolcson. Választásomat a vasútállomás csomóponti helyzete, a településen elfoglalt központi lokációja, valamint az adott típusépület remek adottságai indokolják. Hétköznaponként pusztaszabolcsi munkába járó ingázók százai hagyják a kerékpárjukat az állomás körül, hogy a környező nagyvárosokba menjek dolgozni. Egy ilyen frekventált átmenőforgalmú terület kézenfekvő választás a sörállomás számára. Ezen felül a sörfőzés folyamatának egyértelmű és látványos bemutatása lehetővé teszi, hogy az erre kíváncsi érdeklődők célirányosan is eljöjjenek.

A ház négy szintje illeszkedik a sörfőzés folyamatának 4 fő mozzanatához. Az épület többemeletes ipari kialakítása lehetővé teszi, hogy az alapanyagokat a felső szintre szállítsák, majd a gravitáció segítségével jussanak le az alsóbb szintekre, ahol a különböző feldolgozási fázisok zajlanak. Így a sörfőzési folyamat fő elemei - főzés, erjesztés, kiszerelés, fogyasztás - mind külön szintet kapnak. Egy nap egy főzet készül, 500 liter. Összesen 8 féle sört főznek. A havi kapacitás tízezer liter.

A 4 szint összekötését az egyik víztartály tengelyére szerkesztett lift és az azt körülölelő lépcső oldja meg. Acélból való kialakítása a meglévő ipari épület nyersességéhez és a funkció támasztotta igényekhez kíván igazodni. Nincsenek bonyolult csomópontok, kevés az egyedi lakatos munka. Minden alapanyag kapható vaskerben.

A földszinti csapház szervezőeleme az alaprajzilag központosan elhelyezkedő pult, ahova a fentebbi szinteken megfőzött, majd erjesztett sör csövekben érkezik meg és kerül csapra. Asszimetrikussága indirekt módon kijelöli a sörfőző mester helyét, de nem korlátozza, hanem szabadon mozoghat a vendégek között.

A csapház már-már szakrális jellegét a sörterasz egy pezsgő kültéri közösségi térrel egészíti ki. Az előtető és terasz lefedés a meglévő víztartályok acéllemez palástjaiból készült. Elhelyezésüket a buszforduló által megrajzolt háromszög alakú terület határozza meg.

A terv állítása, hogy a meglévő épület önmagában is értékes. Nem kell hozzá új épületet építeni és a meglévőből is alig kell elbontani. A beavatkozások tudatosan visszafogottak és egyszerű következetes újrahasznosításra épülnek. Célja, hogy illeszkedjen az ipari vasúti környezetbe és példát mutasson egy fenntarthatóbb jövőről.

Dózsa Bercel

Szerk.: Borenich Levente