| CALL FOR PAPERS: Modernizmusok: Stílus? Korszak? Ideológia? | Határidő: március 4. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: Modernizmusok: Stílus? Korszak? Ideológia? | Határidő: március 4. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: Modernizmusok: Stílus? Korszak? Ideológia? | Határidő: március 4. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: Modernizmusok: Stílus? Korszak? Ideológia? | Határidő: március 4. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: Modernizmusok: Stílus? Korszak? Ideológia? | Határidő: március 4. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: Modernizmusok: Stílus? Korszak? Ideológia? | Határidő: március 4. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY
Nézőpontok/Vélemény

Reprezentáció helyett – Lokális reflexiók globális kihívásokra a 18. Velencei Építészeti Biennálén

1/22

Not for Sale! – a kanadai pavilon – fotó: Gulyás Attila

Not for Sale! – a kanadai pavilon – fotó: Gulyás Attila

Not for Sale! – a kanadai pavilon – fotó: Gulyás Attila

Not for Sale! – a kanadai pavilon – fotó: Gulyás Attila

Not for Sale! – a kanadai pavilon – fotó: Maris Mezulis

Not for Sale! – a kanadai pavilon – fotó: Maris Mezulis

Az Architects Against Housing Alienation! követeléseihez készült zászlók egyike

Az Architects Against Housing Alienation! követeléseihez készült zászlók egyike

Open for Maintenance – a német pavilon - fotó: Gulyás Attila

Open for Maintenance – a német pavilon - fotó: Gulyás Attila

Open for Maintenance – a német pavilon - fotó: Gulyás Attila

Open for Maintenance – a német pavilon - fotó: Gulyás Attila

Open for Maintenance – a német pavilon - fotó: Gulyás Attila

Open for Maintenance – a német pavilon © ARCH+ SUMMACUMFEMMER BUERO JULIANE GREB, 2023

Open for Maintenance – a német pavilon © ARCH+ SUMMACUMFEMMER BUERO JULIANE GREB, 2023

Open for Maintenance – a német pavilon © ARCH+ SUMMACUMFEMMER BUERO JULIANE GREB, 2023

Anyaggyűjtemény © ARCH+ SUMMACUMFEMMER BUERO JULIANE GREB

Partecipazione – az osztrák pavilon – fotó: Clelia Cadamuro

Partecipazione – az osztrák pavilon – fotó: Clelia Cadamuro

Partecipazione – az osztrák pavilon – ARK & Hermann Checz

Partecipazione – az osztrák pavilon – ARK & Hermann Checz

A Giardini fala az osztrák pavilon mellett – AKT & Hermann Czech

?>
Not for Sale! – a kanadai pavilon – fotó: Gulyás Attila
?>
Not for Sale! – a kanadai pavilon – fotó: Gulyás Attila
?>
Not for Sale! – a kanadai pavilon – fotó: Gulyás Attila
?>
Not for Sale! – a kanadai pavilon – fotó: Gulyás Attila
?>
Not for Sale! – a kanadai pavilon – fotó: Maris Mezulis
?>
Not for Sale! – a kanadai pavilon – fotó: Maris Mezulis
?>
Az Architects Against Housing Alienation! követeléseihez készült zászlók egyike
?>
Az Architects Against Housing Alienation! követeléseihez készült zászlók egyike
?>
Open for Maintenance – a német pavilon - fotó: Gulyás Attila
?>
Open for Maintenance – a német pavilon - fotó: Gulyás Attila
?>
Open for Maintenance – a német pavilon - fotó: Gulyás Attila
?>
Open for Maintenance – a német pavilon - fotó: Gulyás Attila
?>
Open for Maintenance – a német pavilon - fotó: Gulyás Attila
?>
Open for Maintenance – a német pavilon © ARCH+ SUMMACUMFEMMER BUERO JULIANE GREB, 2023
?>
Open for Maintenance – a német pavilon © ARCH+ SUMMACUMFEMMER BUERO JULIANE GREB, 2023
?>
Open for Maintenance – a német pavilon © ARCH+ SUMMACUMFEMMER BUERO JULIANE GREB, 2023
?>
Anyaggyűjtemény © ARCH+ SUMMACUMFEMMER BUERO JULIANE GREB
?>
Partecipazione – az osztrák pavilon – fotó: Clelia Cadamuro
?>
Partecipazione – az osztrák pavilon – fotó: Clelia Cadamuro
?>
Partecipazione – az osztrák pavilon – ARK & Hermann Checz
?>
Partecipazione – az osztrák pavilon – ARK & Hermann Checz
?>
A Giardini fala az osztrák pavilon mellett – AKT & Hermann Czech
1/22

Not for Sale! – a kanadai pavilon – fotó: Gulyás Attila

Not for Sale! – a kanadai pavilon – fotó: Gulyás Attila

Not for Sale! – a kanadai pavilon – fotó: Gulyás Attila

Not for Sale! – a kanadai pavilon – fotó: Gulyás Attila

Not for Sale! – a kanadai pavilon – fotó: Maris Mezulis

Not for Sale! – a kanadai pavilon – fotó: Maris Mezulis

Az Architects Against Housing Alienation! követeléseihez készült zászlók egyike

Az Architects Against Housing Alienation! követeléseihez készült zászlók egyike

Open for Maintenance – a német pavilon - fotó: Gulyás Attila

Open for Maintenance – a német pavilon - fotó: Gulyás Attila

Open for Maintenance – a német pavilon - fotó: Gulyás Attila

Open for Maintenance – a német pavilon - fotó: Gulyás Attila

Open for Maintenance – a német pavilon - fotó: Gulyás Attila

Open for Maintenance – a német pavilon © ARCH+ SUMMACUMFEMMER BUERO JULIANE GREB, 2023

Open for Maintenance – a német pavilon © ARCH+ SUMMACUMFEMMER BUERO JULIANE GREB, 2023

Open for Maintenance – a német pavilon © ARCH+ SUMMACUMFEMMER BUERO JULIANE GREB, 2023

Anyaggyűjtemény © ARCH+ SUMMACUMFEMMER BUERO JULIANE GREB

Partecipazione – az osztrák pavilon – fotó: Clelia Cadamuro

Partecipazione – az osztrák pavilon – fotó: Clelia Cadamuro

Partecipazione – az osztrák pavilon – ARK & Hermann Checz

Partecipazione – az osztrák pavilon – ARK & Hermann Checz

A Giardini fala az osztrák pavilon mellett – AKT & Hermann Czech

Reprezentáció helyett – Lokális reflexiók globális kihívásokra a 18. Velencei Építészeti Biennálén
Nézőpontok/Vélemény

Reprezentáció helyett – Lokális reflexiók globális kihívásokra a 18. Velencei Építészeti Biennálén

2023.06.20. 18:12

"A reprezentációnál többre van szükség, és az építészek történelmileg kulcsszerepet játszanak a képek valósággá alakításában"írta Lesley Lokko, az idei Velencei Építészeti Biennálé főkurátora arra utalva, hogy miben látja az idei kiállítás felelősségét. Tudnak-e többek lenni az Építészeti Biennálé nemzeti pavilonjainak kiállításai, mint egy-egy ország építészetről, épített környezetről és tágabban a kultúráról való gondolkodásmódjának reprezentációi? Hulesch Máté írása.

A rövid válasz a fenti kérdésre az, hogy nem. A Velencei Biennálé nemzeti pavilonjai akarva-akaratlanul annak reprezentációi, hogy mit akar üzenni egy adott ország arról, mit tart fontosnak az építészet, épített környezet kérdései kapcsán. Ebből a szempontból nem különbözik egymástól egy reprezentatív állami gigaberuházás zászlóshajójaként megvalósult épületet bemutató kiállítás és egy, a lakhatás problémájával küzdő aktivista csoport által életre hívott projekt. Sőt, bizonyos tekintetben előbbi még őszintébbnek is tekinthető, nem próbálja meg társadalmi vagy ökológiai köntösbe bújtatni az üzenetet, nyíltan kimondja: mi erre az épületre büszkék vagyunk, ezért megmutatjuk a nagyvilágnak.

A másik típusnak – mely kategóriába a nemzeti pavilonok többsége tartozik – is éppúgy propagandaszerepe van, a különbség csupán az, hogy a szociális és/vagy ökológiai szempontból érzékeny témák feldolgozásával azt a látszatot próbálják kelteni az országok, hogy foglalkoztatja őket a kérdéskör. Ebből a szempontból igazat kell adni Patrik Schumachernek, aki arról írt nagy port kavart bejegyzésében, hogy a Biennálét nem lenne szabad Építészetinek nevezni, mert nem az építészetről szól. Hozzá kell tenni azonban, hogy ilyen értelemben akkor sem arról szól, ha megvalósult vagy megvalósuló építészeti projekteket állítanak ki, és akkor sem, ha az épített környezetet (is) érintő problémákat dolgoznak fel. Az Építészeti Biennálé funkciója, bármely más világkiállításhoz hasonlóan, a nemzetállamok önreprezentációjának, önmagukról alkotott képének megerősítése – még akkor is, ha a kurátorok szabad kezet kapnak programjuk összeállításában.

Ha tehát egy nemzeti pavilon kurátori csapata nagy autonómiával rendelkezve képes reflektív, kritikai álláspontot megfogalmazni és reagálni az építész szakmát vagy a tágabb társadalmat érintő problémakörre, az csakis amiatt lehetséges, mert az adott ország ezzel azt a képet sugallhatja magáról, hogy teret enged a kritikának. Ez nem azt jelenti, hogy a pavilonok kurátori és alkotói csapatai ne tudnának valóban releváns állításokat megfogalmazni, ne tudnának önazonosak maradni. Kérdés azonban, hogy tudnak-e többek lenni, mint puszta (ön)reprezentációk.

A következőkben három nemzeti pavilon kiállítását elemezve vizsgálom a fenti kérdést. A három pavilon más-más szinten tárgyalja ugyanazt a tágabb problémakört: Kanada otthonról hozott, de helyben és globálisan is értelmezhető kezdeményezéseket mutat be a lakhatás kihívásaira; Németország helyi aktivista csoportokat igyekszik segíteni a körkörös gazdaság szemléletére alapozva; Ausztria pedig meg kívánja nyitni a Biennálé területét a város felé, ezzel az építészeti gesztussal pedig nem a Biennálét viszi a városba, hanem a várost csempészi vissza a köztől elzárt területekre.

Nem eladó! – Otthoni tudások becsatornázása a globális köztudatba

Az idei Biennálé kanadai pavilonjában 10 olyan törekvést mutat be az aktivista építészekből (vagy építész aktivistákból?) verbuválódott kurátori csapat, melyek Kanada – vagy ahogy ők írják, c\a\n\a\d\a – különböző pontjain, a helyi közösségek problémáiból kiindulva igyekeznek megoldást találni a lakhatás specifikus kérdéseire. A kurátori kollektíva neve, Architects Against Housing Alienation!, a lakhatástól való elidegenedett helyzetre utal, mely alatt azt az állapotot értik, amikor a megfizethetetlen lakásárak, a nem elegendő és leromlott lakásállomány következtében a lakosság egy része elveszíti az otthonhoz, mint alapvető szükséglethez való kapcsolatát, ezen keresztül pedig a társadalomhoz és a teljes értékű élethez való viszonyát. Ezt az elidegenedést a föld és az otthonok profittermelésre alkalmas árucikké válása okozta az AAHA! tagjai szerint, akik manifesztójukban a jelenlegi kanadai lakhatás rendszerszintű átalakítását követelik.

Not for Sale! – a kanadai pavilon – fotó: Gulyás Attila
3/22
Not for Sale! – a kanadai pavilon – fotó: Gulyás Attila

Ezeket a problémákat a pavilon kurátorai a gyarmatosítás korára vezetik vissza, amikor az európai telepesek nem csak erőszakkal elvették az őslakosok földjeit, de az őslakók világképét, a földhöz való viszonyát is támadták. A föld magántulajdonként való elképzelése és ezáltal árucikké való átalakulása az, ami megalapozta a ma fennálló elidegenedett helyzetet. A föld effajta szétdarabolására utal a c\a\n\a\d\a írásmód is. Hogy mindez megváltozzon, egy 10 pontos követelési listát fogalmaztak meg a kiállítás alkotói, melynek mindegyik pontja egy Kanadában hosszabb ideje tartó aktivista szervezet munkájához kapcsolódik.

Itthonról, Közép-Kelet Európából nézve talán nehéz megérteni, mit is jelent az a másfajta szemléletmód, amit az őslakos közösségek adhatnak. Hogy mennyire radikálisan más ontológiával rendelkeznek ezek a hagyományok, azt leginkább a pavilonba belépve elsőként meglátott installáció szemlélteti. Egy térképet láthatunk Turtle Island-ról, vagyis a Teknős-szigetről, melyen első pillantásra nincs semmi meglepő – bizonyára egy sziget lehet valahol Kanadában, gondolja az egyszeri kelet-európai. Jobban szemügyre véve azonban nyilvánvalóvá válik: Turtle Island az észak-amerikai kontinens, csak éppen "fejjel lefelé" ábrázolva. A látogatók effajta kizökkentése az eurocentrikus világképből hatásos nyitánya a kiállításnak.

Matthew Soules, az AAHA! szervezőbizottságának tagja a Biennálé sajtónapján körbevezetett a pavilonban, bemutatva azt a 10 projektet, amely köré a Not For Sale! kampányuk épül. Elmondta, hogy a 10 követelés mögött álló csoportok Kanada különböző pontjain tevékenykednek, kihangsúlyozva, hogy a lakhatás kérdése egész Kanadát súlytó probléma, de más-más módon van jelen a különböző régiókban. A szervezőknek kiemelt célja, hogy a hasonlóságokra és a lokális különbségekre egyaránt felhívják a figyelmet. Minden csapatban vannak építészek, lakhatással foglalkozó aktivisták és lakásügyi érdekvédelmi szervezetek képviselői is. Soules elmondása szerint ezzel az a céljuk, hogy nyíltan átpolitizálják az építészet kérdését. A követelések – melyek között szerepel például a dzsentrifikáció megadóztatása, a kollektív tulajdonjog bevezetése, vagy épp a városi ökoszisztéma közjóként való konceptualizálása – részletes listája elérhető az AAHA! manifesztójában.

Az Architects Against Housing Alienation! követeléseihez készült zászlók egyike
7/22
Az Architects Against Housing Alienation! követeléseihez készült zászlók egyike

Minden bemutatott projekt egy alulról induló kezdeményezés, melyek közül az első három csapat őslakosokból áll, aminek kapcsán Soules kihangsúlyozta, hogy nem lehet méltányos lakhatás minden kanadai számára az eltulajdonított területeken, ezért nagyon fontos az őslakosok szempontjainak bevonása. Soules azt is kiemelte, hogy a pavilonra úgy tekintenek, mint a Not for Sale! kampány "hearthquartere" headquarter, azaz főhadiszállás helyett (a szójáték a magyarban kb. úgy fordítható, mint "szívhely" székhely helyett). Maga a kampány akkor indult el, amikor megnyerték a pavilon kurátori pályázatát, de hosszú távra terveznek, nem csak a Biennálé időtartamára. A kurátori pályázattal elnyert finanszírozás nagy részét a kampány hosszú távú céljaira, a képviselt csapatok munkájának segítésére forgatják vissza. A pavilon tehát amellett, hogy bemutatja a követeléseket, egyfajta előőrse a kanadai törekvéseknek, kapcsolódási pont a globális színtérhez, de egyúttal funkcionális helyszín is, ahol azon dolgoznak, hogy segítsék az otthoni folyamatok előremozdulását. A munka tehát párhuzamosan zajlik Velencében és Kanadában.

Arra a kérdésre, hogy milyen nemzetközi kapcsolataik vannak a kampánnyal, Soules elmondta, hogy épp azért vannak a Biennálén, hogy megtalálják azokat a kapcsolódási pontokat a nemzetközi építész közösséggel, amik a lakhatás kérdésében fennállnak – és ebben nagy szerepe van azoknak a meghívott meghívott diákoknak is, akik Kanadából érkeznek rövidebb időszakokra, hogy megismerkedhessenek a helyi és nemzetközi szervezetekkel. Ők a pavilonban kialakított galériaszinten helyet kapó kommunális munkaasztalnál dolgozhatnak.

A követelések történeti kontextusát és mindazt, amit a kanadai pavilon képvisel, egy kb. 15 perces film összegzi, mely online is megtekinthető:

Kísérletek a rendszer határainak feloldására

Velence egyedülálló város a világon, lenyűgöző élmény a csatornákkal szabdalt keskeny utcáit járni az akár 400-500 éves házak között, nem meglepő, hogy az egyik legkedveltebb turistacélpont – az építészeti és képzőművészeti biennálék pedig a szokásosnál is több látogatót vonzanak a városba. A turistaforgalom egyfelől persze rengeteg bevételt jelent Velencének, a városlakók szempontjából azonban sok kellemetlenséggel, súlyos lakhatási nehézségekkel is jár. A dzsentrifikáció és az egyre nehezebben megfizethető lakásárak következtében sok "őslakos" velencei kényszerül elhagyni a szigetet és a szárazföldre költözni. A Biennáléra ezzel szemben évről évre egyre több látogató érkezik, akik kiszolgálására a helyszín is egyre nagyobb területet foglal el a városból. Vagyis az a fajta elidegenedés a saját lakókörnyezettől, amelyre a kanadai pavilon fel kívánja hívni a figyelmet, Velencére épp a Biennálé jelenléte miatt hatványozottan is igaz.

Hogyan lehetne ezen változtatni, visszaadni valamit Velencének? Nagyjából ez a kérdésfelvetés motiválta idén a német és az osztrák pavilonok kurátorait is, akik hasonló szemléletmóddal, mégis eltérő módon igyekeztek reflektálni erre a problémakörre.

Umbau I. – Karbantartás

Karbantartás céljából megnyitva – így fordítható a német pavilonban bemutatott projekt címe. A koncepció alapja, hogy a pavilont a reprezentáció teréből a termelés terévé alakítja, vagyis kiállítótérből a városi élet mindennapjaiba is becsatolódni igyekvő közösségi térré, Velencéhez kötődő aktivista csoportok bázisává. Az ARCH+, a SUMMACUMFEMMER és a BÜRO JULIANE GREB csapataiból összeállt kurátori team helyi és német civil szervezetekkel együttműködve alakította ki a pavilon tereit, olyan funkciókkal felszerelve azt, amelyre nem csak a Biennáléra látogatóknak, de – közvetve vagy közvetlenül – a városlakóknak is igénye lehet. Ilyen például a vízmentes mosdó, amely egyrészt egy korábban a pavilonban nem jelenlévő, de nagyon fontos funkciót lát el, ugyanakkor prototípusként szolgál a Velencét fokozottan érintő vízhiány miatt egyre sürgetőbb "szaniterforradalom" előmozdítására.

Open for Maintenance – a német pavilon - fotó: Gulyás Attila
10/22
Open for Maintenance – a német pavilon - fotó: Gulyás Attila

A leglátványosabb része a német kiállításnak az anyagraktár, melyben az előző Képzőművészeti Biennáléról megmaradt anyagokat gyűjtötték össze. Több mint 40 nemzeti pavilont sikerült bevonni a projektbe, hónapokba telt, amíg minden felhasználatlan építőanyagot összegyűjtöttek és katalogizáltak. Ebben a Rebiennale/R3B velencei civil szervezettel dolgoztak össze a kurátorok, akik évek óta foglalkoznak azzal, hogy a biennálékon megmaradt anyagokat eljuttassák Velence azon részeire, ahol fel tudják használni az épületállomány karbantartására. A német csapat célja egy olyan anyagraktár összeállítása, amelyből egyrészt a következő évek biennáléi is dolgozhatnak, másrészt a R3B munkáját segítve bővíthetik a helyi körforgásos gazdaságba becsatornázott anyagok mennyiségét.

A karbantartás fogalmán keresztül a németek a Berlini foglaltház-kultúrából indult Instandbesetzung gyakorlatát állítják párhuzamba az olasz aktivisták által gyakorolt autorecuperoval. Mindkét kifejezés az épületállomány alulról kezdeményezett fenntartására utal: a dzsentrifikációs és ingatlanspekulációs folyamatok hatására üresen maradt épületek állapota romlik, ezt megakadályozandó – és egyúttal a lakhatást segítő – aktivisták kvázi illegális házfoglalásokkal végeznek karbantartó munkát, fenntartják az egyébként használatlan épületeket. Ezzel a szemlélettel "foglalták el" a pavilon tereit a szervezők, meghagyva a 2022-es Képzőművészeti Biennálé pavilonépületet érintő beavatkozásait, és csupán funkcionális igényeknek megfelelően véghezvive a karbantartási munkákat.

Anyaggyűjtemény © ARCH+ SUMMACUMFEMMER BUERO JULIANE GREB
17/22
Anyaggyűjtemény © ARCH+ SUMMACUMFEMMER BUERO JULIANE GREB

Az autorecupero fogalmát értelmezve Chiara Buratti, a velencei Assemblea Sociale per la Casa (ASC / Szociális Közgyűlés a Lakhatásért) aktivista csoport képviselője egy, a pavilon katalógusaként megjelent kiadványban olvasható interjúban így beszélt a szervezet tevékenységéről:

"Fel akarunk lépni a lakbérválság ellen, és elítéljük a szociális lakások elhagyását is, sürgetve, hogy ezeket a lakásokat felújítsák, karbantartják, és olyan lakóknak osszák ki, akik Velencében akarnak maradni, de nehezen férnek hozzá a lakáspiachoz."[1]

Ezt előmozdítandó kezdték meg a lakásfoglalásokat, ahol a beköltözők önerőből álltak neki a lakások felújításának. A R3B-el együttműködve ezeket az "öngyógyító" tevékenységeket igyekeznek a biennálékról megmaradt nyersanyaggal elősegíteni – melybe most a német pavilon is beszállt.

Umbau II. – Átalakítás

Hasonló elgondolásokból kiindulva, de még eggyel közvetlenebb szinten lép interakcióba a várossal az osztrák pavilon – legalábbis a koncepció szerint. Az AKT építészkollektíva és Hermann Czech közös munkája a pavilon térbeli helyzetét kihasználva a Biennálé területének a várostól való elhatároltságára reflektál. A projekt egy, a Velencei Biennálék történetét, a városra gyakorolt hatását vizsgáló átfogó kutatásra épül, mely során a kurátorok feltárták többek között azt, hogy hogyan változott Velence lakosságának és a Biennálék látogatóinak létszáma, és hogyan vált az egykoron közparkként működő Giardini Pubbliciből évről évre egyre nagyobb, a várostól elzárt terület.

Partecipazione – az osztrák pavilon – ARK & Hermann Checz
20/22
Partecipazione – az osztrák pavilon – ARK & Hermann Checz

Az ötlet egyszerű: a pavilon épületét két részre osztják, egyik része a Biennálé felől közelíthető meg, másik része azonban a Giardinivel szomszédos Sant’Elena városrész felől. A Biennálé területére természetesen csak megváltott belépőjeggyel lehet belépni, így aki ebből az irányból érkezik, annak ki kell fizetnie a jegyet. A Sant’Elena felőli oldalról ezzel szemben bárki szabadon beléphet az épületbe, rést ütve ezáltal a városon belül egyfajta zárványként létező Biennálé-területen. A pavilon két része között nincs átjárás, csak átlátás. Az AKT megfogalmazásában:

"Az építészet eszközeivel egy térkínálatot, egy tárgyalási teret kívánunk létrehozni: egy meghívást, amely egyaránt szól a kerület lakóinak, hogy könnyedén és ingyenesen használják a teret, az együttműködő kezdeményezéseknek, hogy intenzívebbé tegyék a kommunikációt a Biennáléval, és magának az intézménynek, hogy részt vegyen a párbeszédben a saját területén. Nem egyoldalú polémia, hanem kritikus eszmecsere a lakott város jelenlegi állapotáról és a Biennále lehetséges támogató szerepéről annak jövőjét illetően."[2]

A szándék tehát, hogy az épület megszűnjön kiállítótér lenni, ne csupán egy kiállítást mutasson be Biennálé városra gyakorolt hatásairól, hanem önmaga váljon kiállított tárggyá, a város megosztottságának reprezentációjává.[3] Ez a szándék – és erre a kurátorok is fel voltak készülve az első pillanattól kezdve – nem tudott megvalósulni. A Biennálé vezetése nem járult hozzá, hogy a terület egy kis szegletébe ingyenesen beléphessen bárki. Az alkotók részéről ezért az a döntés született, hogy megtartják a kettéosztott pavilon ötletét, a Biennálé felől megközelíthető részben megcsinálják a projekt mögött álló kutatást bemutató kiállítást, a Sant’Elena irányába megnyitni kívánt részt pedig lezárják.

Partecipazione – az osztrák pavilon – fotó: Clelia Cadamuro
18/22
Partecipazione – az osztrák pavilon – fotó: Clelia Cadamuro

A pavilon így is több, mint pusztán kiállítási tér, remekül reprezentálja a kurátorok eredeti szándékát, a város és a Biennálé közötti feszültséget, de a párbeszéd eszköze helyett az attól való elzárkózást is szimbolizálja. "A Biennálénak ma ki kell tennie magát annak a vádnak, hogy számos kiállításának tartalmává tette a lakható város témáját, de valójában nagymértékben maga is ez ellen dolgozik" – fogalmaz az AKT csapata.[4]

Partecipazione – az osztrák pavilon – ARK & Hermann Checz
21/22
Partecipazione – az osztrák pavilon – ARK & Hermann Checz

Összegzés: A reprezentációknál többre van szükség

A fentiekben bemutatott három pavilon mindegyike kiállítótérként a reprezentáció tere, mely bemutatja a látogatóknak a kurátorok koncepcióját, a résztvevők munkáját – közvetett módon pedig mindezen keresztül azt, ahogy a pavilonokat finanszírozó nemzetek láttatni akarják magukat az építészeti közeg és a nagyközönség előtt. Mindhárom pavilon képes azonban túllépni ezen a szerepen, és a reprezentáció teréből önmaga is a térbeli viszonyok reprezentációjává válni. A kanadai pavilon az anyaországban zajló küzdelmek kihelyezett helyőrségeként képviseli az igazságosabb lakhatásért folytatott harcot – egy olyan témát, mely Velence szempontjából is releváns, a lokális kezdeményezésekkel ennek ellenére limitált a kapcsolódás. A német pavilon az építőanyagok újrahasznosításával, visszaforgatásával közvetlen kapcsolatot keres a várossal, a matéria szintjén teremtve meg a kontaktust. Az osztrák pavilon a térbeli határok elmosását tűzi ki célul, de az intézményi nyitottság híján e határok meglétének jelképe lesz.

A Biennálé relevanciáját nem azzal veszti el, hogy nem mutat be elegendő reprezentatív csúcsprojektet – vagy bármilyen léptékű építészeti alkotást – a résztvevő országok legjobb házait felsorakoztatva. Relevanciája amiatt forog veszélyben, mert zárványként működik, elveszítve kapcsolatát a hellyel – Velence városával. Vittorio Gregotti, a Biennálé első építészeti kiállításának kurátora 1975-ben arra invitálta a résztvevő építészeket és művészeket, hogy a helyi kontextusra reflektálva hozzanak létre projekteket a városban, és hasonló szerepet látott a rendezvénynek a nemrégiben elhunyt Paolo Porthogesi is – az 1980-as első önálló Építészeti Biennálé kurátora – akinek az volt a szándéka, hogy városi térré alakítsa a lakosságtól mindig is elzárt Arsenale területét, nem elszakítva a városból, hanem épphogy kibővítve azt.[5] E kezdeti törekvésekkel szemben ma azt látjuk, hogy minimális a kapcsolat a várossal. Igaza van Lesley Lokkonak, valóban nem reprezentációkra van szükség. Ha a Biennálé valóban a jövő laboratóriuma kíván lenni, ahhoz az kell, hogy a helyiek érdekei, az ő lokális problémáik kerüljenek a fókuszba, mert ezekből tanulhat a nemzetközi közeg is. Az itt bemutatott pavilonok erre tesznek kísérletet.

Hulesch Máté

 

[1] Gatti, Mirko, Chiara Buratti és Laura Fregolent, 2023, ´Assemblea Soviale per la Casa – Inhabiting Venice: The Squatting and Maintenance of the Casette Neighborhood in Giudecca´, in: Open for Maintenance – Wegen Umbau geöffent, ARCH+/Spector Books, p. 159.

[2] AKT, 2023, ´Conversion´, in: AKT & Hermann Czech (szerk.), Partecipazione / Beteiligung, Bécs: Luftschacht Verlag, p. 21.

[3] Czech, Hermann, 2023, ´Exhibition Space as a Depiction of Living Space´, in: AKT & Hermann Czech (szerk.), Partecipazione / Beteiligung, Bécs: Luftschacht Verlag, p. 43.

[4] AKT 2023, p. 17.

[5] AKT 2023, p. 15.

 

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Gül Baba utca // Egy hely + Építészfórum

2024.01.30. 16:22
8:55

A Frankel Leó útról nyíló meredek, macskaköves gyalogutat sokszínű építészeti térfalai és ebből fakadó zegzugossága teszi Budapest egyik legromantikusabb utcájává. A hangulatos ösvényen keresztül lehet felzarándokolni a közel fél évezreddel ezelőtt épült Gül Baba türbéjéhez, az iszlám világ legészakibb szenthelyéhez.

A Frankel Leó útról nyíló meredek, macskaköves gyalogutat sokszínű építészeti térfalai és ebből fakadó zegzugossága teszi Budapest egyik legromantikusabb utcájává. A hangulatos ösvényen keresztül lehet felzarándokolni a közel fél évezreddel ezelőtt épült Gül Baba türbéjéhez, az iszlám világ legészakibb szenthelyéhez.

Nézőpontok/Történet

Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény // Egy hely + Építészfórum

2024.01.16. 11:41
9:03

Róth Miksa üvegműves, üvegfestő és mozaikművész volt. Művei megtalálhatóak az Országházban, a Zeneakadémiában, a Gresham-palotában és a Magyar Nemzeti Bankban, míg családja – a rendszerváltás előtt – hagyatékát Erzsébetvárosnak adományozta. Az Egy hely stábja a pesti "Chicagóba", a Nefelejcs utcai Róth Miksa Emlékházhoz látogat el.

Róth Miksa üvegműves, üvegfestő és mozaikművész volt. Művei megtalálhatóak az Országházban, a Zeneakadémiában, a Gresham-palotában és a Magyar Nemzeti Bankban, míg családja – a rendszerváltás előtt – hagyatékát Erzsébetvárosnak adományozta. Az Egy hely stábja a pesti "Chicagóba", a Nefelejcs utcai Róth Miksa Emlékházhoz látogat el.