Requiescat in pace – Requiem Ráday Mihályért

79 éves korában elhunyt Ráday Mihály Kossuth-díjas filmoperatőr, rendező, tévés szerkesztő, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke, számos városvédelemmel foglalkozó könyv szerzője, épített örökségünk megőrzéséről szóló műsor készítője, Budapest díszpolgára. A neves városvédőre Baliga Kornél építész szavaival emlékezünk, aki 38 éven át kollégája volt.

Egy valóban nagy ember távozott körünkből!

Nagysága nem műveiben mutatkozott meg elsősorban – nagy alkotók számosan vannak. Ő a korszellemet változtatta meg! Ráirányította a figyelmet épített örökségünkre, megtanította, hogyan szeressük, becsüljük meg múltunk emlékeit. De nem csak passzív rácsodálkozás lett az eredmény, hanem elérte, hogy egyszerű polgárok tíz- és százezreinek szemlélete változzon meg. Nem a tudomány fennkölt piedesztáljáról hirdette az igét, nem is valami hivatalos műemlékvédőként jelent meg. Ő a hétköznapi emberek szemét nyitotta fel, megmutatván a pusztuló értékeket, melyek mellet addig vakon ment el az ember. És nem csak látni tanított meg, de jobbításra sarkallt. És az emberek ecsetet ragadtak, rozsdás kandelábereket, kovácsoltvas előtetőket festettek le… igazi népmozgalmat teremtett.

Ráday Mihály, a sármos filmek operatőre, kézbe kapva kameráját, járva a várost, objektívén keresztül a szubjektívet mutatta meg: a pusztuló szépségeket, az elhanyagoltság szomorú képét. Oly korban irányította minderre figyelmünket, amikor gyökereink, múltunk tárgyi emlékei sem a hivatalosságot, sem az emberek többségét nem érdekelte. Műve, az „Unokáink sem fogják látni" eleinte egy vasárnapi televíziós magazin betétjeként, később, ahogy a nézettség nőtt, önálló műsorként jutott el minden lakásba. És az emberek levelekkel kezdték bombázni, felhívván figyelmét a környezetükben lévő értékekre.

Szinte önmagától sarjadt ki a városvédő mozgalom, amelyből megszületett a Budapesti Városvédő Egyesület. Természetesen sok harc árán. Ráday Mihály oroszlánként küzdött, hogy az akkori hatalom elfogadja, eltűrje ezt a népi kezdeményezést. A 38 éve alapított Egyesület eleinte a Városszépítő nevet viselte, mert a hatalom más nevet nem engedélyezett: „Kitől akarja megvédeni a várost elvtárs, csak nem tőlünk"?

A nyolcvanas években a több ezer fős tagság az igazi plurális demokrácia képét vetítette előre, a rendszerváltás erői is bontogatták itt szárnyaikat. De az igazi lokálpatrióták Budapest, majd az egész ország értékeit akarták feltérképezni. Sorra jöttek létre a vidéki egyesületek, akik mind Ráday Mihályt tekintették vezetőjüknek. Így született meg a Város és Faluvédők Országos Szövetsége, mely Hungaria Nostra néven a jeles összeurópai értékvédő mozgalom, az Europa Nostra tagszervezetévé vált. Felkerültünk a térképre, amit az is bizonyít, hogy e legtiszteletreméltóbb európai szervezet számos magyarországi műemlék felújítást tüntetett ki.

Küzdött, vitatkozott a hatóságokkal, építészekkel – bár számos kiváló építészt tudhatott barátjának – és befektetőkkel, mert azt vallotta, addig nem szabad újat építeni, amíg az új célra egy régi épület alkalmassá nem tehető. Hatására felnőtt egy új építész generáció, akik az önmegvalósítás kényszerét össze tudják hangolni az értékvédelemmel. Legjobb példa erre az Északi Járműjavító, ahol ma az Opera új Eiffel Műhelyháza nyitotta meg kapuit, vagy a Közlekedési Múzeum új bázisa lesz.

A rendszerváltás után a népi kezdeményező politikai szerepet is vállalt, először országgyűlési képviselőként, majd a Budapesti Közgyűlés tagjaként, remélve, hogy így még hatásosabban tudja képviselni a Városvédelem szent ügyét. Hatása természetesen addig volt a legnagyobb, amíg meg volt a televíziós műsora, mert a nyilvánosság a legnagyobb hatalom, de hiába vették le jó tíz éve a képernyőről, továbbra is hallatta hangját. Bármely neuralgikus, vagy botrányos budapesti építési kérdésben kérték ki a véleményét, azt ki is mondta, legyen az a Liget Projekt, avagy a Közvágóhíd.

Harcos volt, de sármos is. Eredményeihez nem csak elhívatottsága, de ahogy deresedett a szakálla, kedves nagypapás stílusa is hozzájárult. Elveiben kérlelhetetlen volt, taktikája mégis a kérlelés volt, aminek nehéz volt ellenállni. És persze dörgött is, ha kellett, zengette a hangját, mellyel az Úr oly szerencsésen megáldotta.

Podmaniczky Frigyes volt a példaképe, aki neki köszönheti újkeletű kultuszát. A kockás báró, Budapest vőlegénye egész életét a főváros fejlesztésének szentelte. S bár sok kicsinyességgel kellet megküzdenie, de mégiscsak a hatalom sáncaiból, a korszellem által támogatva tehette. Ráday Mihálynak nehezebb dolga volt, neki a korszellem ellenében kellett sikerre vinni küldetését.

Fáj, hogy elment! Azt reméltem még sokáig nem hagy magunkra. De itt maradtak szépszámú könyvei, műsora az „Unokáink sem fogják látni" – feltéve, ha a televízió újra műsorra tűzi – de legfőképp szelleme, melyben eztán nekünk kell cselekedni.

Baliga Kornél építész, a Budapesti Városvédő Egyesület szakmai alelnöke