Szatmárnémeti régi “új főtere” – I. rész: az Október 25-e tér és a meg nem valósult gondolatok

A rendszerváltás előtt Rupprecht Károly diplomamunkáját alapul véve, a Szamos partján jött létre Szatmárnémeti új főtere. Laczka Áron kétrészes tanulmányában azt vizsgálja, hogy milyen építészeti szándékok alapján, milyen kompromisszumok mentén jött létre a város új reprezentáns tere. Az első részben a szerző a történelmi kontextust és a városépítészeti kérdéseket, valamint az azokhoz kapcsolódó építészeti döntéseket ismerteti.

Partium területén a második világháborút követő politikai változások következményeként számos, a régió organikusan fejlődő építészeti karakterét erősen megváltoztató beavatkozás ment végbe. Ezen beruházások száma és léptéke politikai reprezentációs szerepük miatt az évek alatt folyamatosan növekedett, aminek következményeként számos, az építészeti kontextust jobbára figyelmen kívül hagyó beavatkozás jött létre. A következő kétrészes cikksorozat első részében a Szatmárnémetiben 1972 és 1984 között létrehozott Új főtér kialakulásának egy kevésbé ismert szereplőjével, Rupprecht Károllyal, illetve a térrel kapcsolatos építészeti döntéseivel ismerkedhetünk meg. Hogyan reagált a beépítés az egykori kontextusra? Kialakult-e valamilyen szintű párbeszéd a történelmi városszövettel vagy minden ilyen jellegű kapcsolódási pontot nélkülöznek a vizsgált épületek? Van-e még lehetőség ezek újra- vagy megteremtésére? Jelen írás a történelmi városszövet és a rendszerváltás előtti politikai hatalom építészete között kialakult kapcsolódási lehetőségek elemzésével és a kortárs beavatkozások kapcsolatteremtő szerepével foglalkozik Szatmárnémeti új főterének vizsgálata során.

Szatmárnémeti új főterének beépítésének megformálása mögött, bár azt a rendeletek korlátozta építészeti gondolatok alakították, egy városát fejleszteni vágyó fiatal építész gondolatai húzódtak meg. Rupprecht Károly Szatmárnémetiben született, gyermekkorában gyakran töltötte idejét a Szamos parton. Apja géplakatos volt, akihez gyakran járt be a műhelybe, ahol megismerkedett az anyagokkal, azok formálhatóságával. Építészeti pályafutását a Ion Micu műépítész egyetemen kezdte, melyet 1967-ben el is végzett. Később a Szatmár megyei Néptanács településfejlesztési és beruházási főosztály vezetője, majd a megye főépítésze lett. Az egyetemen államvizsgadolgozatként Szatmárnémeti, szülővárosa Szamos-parti területének rendezését választotta, mely elmondása szerint egy elhagyott, szemetes hely volt. Elképzelése egy új főteret foglalt magába, amelyben a szükséges új funkciók (például a közigazgatási palota) a régi főtértől távolabb, de ahhoz szervesen kapcsolódó új téren valósulhat meg. Tanulmányai végeztével Rupprecht Károlynak lehetősége adódott Szatmárnémetiben kamatoztatni a megszerzett tudását és olyan épületek tervezésével bízták meg, mint a Mihai Viteazul és a Vasile Lucaciu sugárút sarkán lévő toronyházak, az Unio gyár közelében egy kereskedelmi épület, a megyei posta épületegyüttese, a postapalota vagy a vívócsarnok. Ezek az épületek formálásukban még sokkal visszafogottabbak voltak, a korabeli (késő)modern trendekhez igazodtak.

Az államvizsgadolgozatára, az új városközpont első tervére, mely a közigazgatási palotát is magába foglalja, az 1970-es évekbeli árvíz után terelődött vissza a figyelem. Az áradás után a várost egy töltéssel védték meg, így a folyó viselkedése kiszámíthatóbbá vált, lehetőség nyílt a partszakasz rehabilitálására. Első gondolatként azonban olyan új épületeket, mint a közigazgatási palotát, nem egy új téren tervezték elhelyezni, hanem a régi főtéren. Ennek megvalósítására 1972-ben pályázatot hirdettek, amelyre körülbelül harminc terv érkezett. A nyertes munkát Tiberiu Boitan készítette, azonban a leadott munkák közül egyetlen terv sem valósult meg, hanem a Szamos-part rendezésének köszönhetően, Rupprecht Károly ötletének megvalósítása került előtérbe: egy új tér létrehozása és a Szamos folyó bevonása a város mindennapi életébe. A tervező hitt benne, hogy a létrehozott új tér majd egy pezsgő, élettel teli hellyé válik. Később, az 1977-ben megjelent Előre újság augusztusi, 31. évfolyami számában készült interjúban megemlíti, hogy 1972-ben, amikor a várostörténeti dokumentumokat tanulmányozta, végérvényesen megerősödött benne, hogy jobb helyet nem is választhatott volna az új térnek. Kiderült ugyanis számára, hogy egyes tervezők már jóval előtte erre a helyre akarták telepíteni az új városházát. Az interjúból sajnos nem derül ki, hogy Rupprecht Károly mely tervezőkre és mikori tervekre gondolt. Végül 1972-ben elkezdődött az új tér kialakítása, melyet 1984-ben fejeztek be.

Az új főtér a közelmúltban történt beavatkozásokig egy kevésbé kedvelt hely volt, ahol egy átlagos napon nem lehetett sétáló embereket látni. Éppen csak az járt erre, aki valamilyen dolgát intézte a közelben. A korabeli interjúkból azonban kiderül, hogy a tervezők szándéka ezzel teljesen ellentétes volt. A tervezők egy nyüzsgő, élettel teli közteret szerettek volna létrehozni. Bár a kialakítás szellemi atyja Rupprecht Károly volt, természetesen nem egyedül alkotott. Munkatársai voltak például Varga Lajos, Gábosi Tamás, Iacobuţi Gheorghe, Nagy Zsolt, Gyüre Lajos, Gheorghe Aurelian, Földesi Katalin és férje Földesi Mátyás András, Nicolae Porumbescu. Rupprecht Károly számára nagyon fontosak voltak a város hagyományai, öröksége, amelyet a vele készült beszélgetésekben több alkalommal is megfogalmazott. Egyetemi hallgatókkal például tanulmánytervet készített a történelmi belváros eredeti stílusjegyekben történő helyreállításáról, a foghíjakat pedig szervesen illeszkedő épületekkel szerette volna eltüntetni, míg a Tivoli helyén készült, henger alakú Casa de Moda épületét nem tartotta helyes építészeti magatartás eredményének. A régi és új főteret összekötő szecessziós épületeket is szerette volna megőrizni, egyfajta átmenetet létrehozva, folytonosságot biztosítva az általa több alkalommal is gótikus térnek nevezett beépítés és a századfordulós épületekkel határolt régi főtér között. Az új főtér gótikus jegyeit Rupprecht elmondása szerint a tér koncepcionális kialakításában kell keresni, nagy hatással volt rá ugyanis több középkori erdélyi város, továbbá Tours és Orléans központja.

Hogy pontosan mit is jelent számára a gótikus tér megfogalmazás, azt csak részben tudjuk meg: az Előre magazin 1988. május, 42. évfolyamából melyben csak annyit árul el, hogy nagy hatással volt rá a szűk utcából kiérkezve a tágas terek feltárulása, illetve a hatalmas székesegyházak uralkodó jellege. Ezt a sajátosságot az Új főtér kialakításába is átemeli, a közigazgatási palotát annak súlypontjába, a kultúrház és a Corneliu Coposu utca tengelyének metszéspontjába helyezi. Az építész által gótikus térként említett középkori városközpontok másik egyedisége, hogy nem rendelkeznek növényzettel, mivel eredetileg piacként funkcionáltak. Ezt a karaktert átvenni hibás tervezői döntésnek bizonyult, amit később, az építkezés alatt, Rupprecht Károly is elismert: „Valóban, már az építkezések megkezdésekor gondolni kellett volna a zöldövezetek kialakítására, különösen a sétányokra kellene árnyat adó fákat ültetni. A teret burkoló mozaiklapok között, kisebb zöldfelületeket létesítünk. Lesz itt még munkájuk a kertészeknek!". A hagyományok tisztelete az új tetőformák kialakításában is formát ölt. Az egykori alkotó elmondása szerint a tetők és tűzfalak játékához, az épületek változó magasságához a régi főtér épületeiből inspirálódott.

Hasonló vonás továbbá a terek zártsága, alaprajzának szabálytalan formája, amely a nagy lépték ellenére a túlzott tervezett jelleget hivatott gyengíteni. A homlokzatok díszeiben is megfigyelhető a hagyományokhoz való kötődés. A díszek elsődleges megformálója Nicolae Porumbescu műépítész volt, aki alkotói pályája során sokat foglalkozott a népi építészettel. Egy később az Előre újság 1988. május, 42. évfolyamában megjelent interjúban azt fejtette ki, hogy „a nyitottság, emelkedettség, a játékosság úgy valósítandó meg, hogy közben visszanyúlunk az ősi formavilághoz. Nem szabad szolgaian átvenni, ugyanis a népi építkezésben elválaszthatatlan a funkció és a forma, semmi sincs »önmagáért«. [...] A nemzetit úgy kell értékesíteni, hogy beemeljük a nemzetközibe. Aminek érdekében el kell tekinteni attól a konkrét hasznossági szemponttól, ami a népi esetében érvényesül, fel kell ismerni, tárni a motívumnál mélyebb érték-rétegeket."  Porumbescu tehát ezen gondolat mentén formálta a közigazgatási palotát, egy fiatal tervezőcsapattal a nagyáruházat és Rupprecht Károly közreműködésével a kultúrházat. A homlokzatokon a népi építészet és a máramarosi népi fafaragó művészet jegyei jelennek meg. Nicolae Porumbescu tervezőről itt érdemes megjegyeznünk, hogy szakmai pályafutása során az érdeklődése sokat formálódott. Míg alkotói tevékenysége kezdetén olyan munkákban vett részt, mint a klasszicizáló vajdahunyadi filmszínház épülete, addig alkotói tevékenysége végén a nemzeti identitás keresése kapott kiemelt hangsúlyt épületeiben. Ezen identitáskeresés figyelhető meg a szatmárnémeti új főtér épületeinek kialakításában.

A beépítés azonban nem valósult meg maradéktalanul a tervezői elképzelések szerint. Erről Rupprecht Károly több alkalommal is említést tesz a korabeli újságoknak adott interjúkban. Az első és talán legnagyobb hatással lévő változás az újabb áradás elleni védművek megépítése volt. Ezzel, a természet és ember közötti kapcsolat, amit a folyó felé nyitó építészeti gesztussal kívánt létrehozni, a gát által teljesen ellehetetlenült. Ezt később igyekeztek ellensúlyozni, amiről az Előre magazin 1985. július, 39. évfolyamában megjelent interjúból többet is megtudhatunk, melyben Rupprecht Károly kifejti, hogy új zöldövezeteket szerettek volna kialakítani, játszóterekkel, sportpályákkal, sétányokkal, a Szamos mindkét partján, közel az új lakótelepekhez. Az Új főtér közelében ez azonban nem valósult meg. Napjainkban a Szamos partját sűrű bokrok és fák foglalták el, így a szabadidő eltöltésére nem alkalmas a hely.

A természetközeliséget tehát a tér önmagában, a vízparti kapcsolat nélkül nem volt képes éreztetni. További változtatást jelentett a tervezetthez képest, hogy a teret minden oldalról kétszintes árkádsorok szegélyezték volna, ami a kereskedelmi egységek telepítését szabályozó rendelet miatt nem valósulhatott meg. A Szamos parti oldalt ez különösen rosszul érintette, mivel Rupprecht Károly szerint ide csak ezt a kétszintes kereskedelmi épületet szerették volna készíteni. Az üzletsor hiánya, illetve a töltés és az új központ között húzódó útszakasz tovább erősítette az autók szerepét, fontosságát és ezzel az új főtér eltávolodását a folyótól. Bár egy árkádsor elkészült, az alatta lévő területet most parkolóként hasznosítják.

Egy másik karakteres változás a tér kialakításában, ami nem az eredeti elképzelés szerint valósult meg, az a tér mérete és formája. A tér eredetileg L alakú lett volna a jelenlegi háromszög helyett, a kultúrpalota pedig jóval távolabb került volna a közigazgatási palotától. A kultúrpalota jelenlegi helyzetét Nicolae Porumbescu kérésére módosították, hogy a homlokzati formálás jobban érvényesüljön. Ez az építészeti döntés nem csak a két, nagyméretű épületet közelítette egymáshoz, hanem lecsökkentette a tér töltéshez, vagyis közvetve: a folyóhoz csatlakozó hosszát is. A régi és új tér közötti folyamatos átmenet sem valósult meg, ugyanis az Október 25. utcán korabeli fényképeken több századfordulós épület látható, melyek ma már nem léteznek. A főtér egyik legnagyobb gyengesége azonban, bármennyire is gondoskodó tervezői szándék vezérelte a kialakítást, az élet hiánya. A töltés által megszakított folyóparti kapcsolat, a tér méretének és ezáltal a folyópartra nyitó szakasz méretének lecsökkentése, a kétszintes árkádsor helyett egy szint megvalósítása, a szinte teljes elzárkózás a környező beépítésektől, a telepített növényzet minimálisra csökkentése, a monumentális méretek és a hozzá társuló rideg anyaghasználat mind olyan építészeti gesztusnak bizonyult, amely a teret kellemetlen hellyé teszi a mai ember számára. S bár az interjúkban Rupprecht Károly mondataiban megjelennek a „lüktet az élet", a „kedvenc sétáló helyévé válik", a „hagyomány tisztelete az emberek szokásainak tiszteletére is kiterjed", a „rendelkezni kell azokkal a kedves, hangulatos szögletekkel", a „szervesen illeszkedik az utca és városképbe" és további hasonló megfogalmazások, melyek gondoskodó szándékot mutatnak, az alkotás mégsem képes arra a kapcsolatteremtésre, amely a tervezői szándék szerint embert és természetet összekötné.

Fontos hozzátennünk azt is, hogy a terv nem aratott osztatlan sikert, sem a szatmári lakosok sem a szakmai közösség köreiben. Az Előre magazin 1988. május, 42. évfolyamában megjelent interjúban erről Rupprecht Károly is említést tesz, amikor arról beszél, hogy a terv részt vett az Építészek Szövetségének egyik szakmai vitasorozatán, ahol a városok új tereit vizsgálták. A tervre két megítélés érkezett: vagy nagyon egyetértett vele valaki vagy teljesen ellenezte. Szintén az Előre magazin említett számában tudhatjuk meg azt is, hogy a kollégái közül többen is ellenezték a terv megvalósítását.

A cikksorozat első részének végére érve tehát láthatjuk, hogy a Szatmárnémetiben található új főtér kialakítása jóval összetettebb, mint azt elsőre gondolnánk. Bár a várost a Szamossal összekötő, a város hagyományaiból építkező tér kialakítása volt a cél, a megvalósulás során végbement változások egy a várost a folyótól elzáró, a közelmúltbeli átalakításig kevésbé kedvelt térré tették. A cikksorozat második részében azokkal a kortárs beavatkozásokkal foglalkozom, melyek orvosolják a megvalósítás során végbement változások okozta ellentmondásokat, hiányosságokat.

Laczka Áron

A Doktoranduszi Kiválósági Ösztöndíj Program (DKÖP) által támogatott projekt a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közös támogatásával, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatallal kötött támogatási szerződés alapján valósult meg.

A cikk alapjául szolgáló tanulmány a BME Építőművészeti Doktori Iskolában készült. Témavezető: Kronavetter Péter DLA, doktorandusz: Laczka Áron. Építész, a BME Építőművészeti Doktori Iskola doktorandusza, BME Középülettervezési Tanszék

HIVATKOZÁSOK:
BALOG Anita: Szatmárnémeti: Látványos zenélő szökőkút lesz az új főtérre látogatók kedvence. Maszol, 2021. https://maszol.ro/belfold/Szatmarnemeti-Latvanyos-zenelo-szokokut-lesz-az-uj-foterre-latogatok-kedvence (utolsó elérés: 2024. május 11.)
BODÓ Barna: Egy új tér újdonsága. Előre, 42. évf. 1988/12595.
BODÓ Barna: Torony a parton. Előre, 42. évf. 1988/12578.
BOITAN, Tiberiu: Museum of ethnography – Slobozia. Architecture, 20. évf. 1972/3-4.
BURAI, B.: About the italian fortress in Satu Mare (1543-1705). Satu Mare. Studies and communications, 1969/1.
CEAUSESCU, Nicolae: Cuvîntare tovarășului Nicolae Ceaușescu. Scînteia, 40. évf. 1971/8716.
Colloquium "NICOLAE PORUMBESCU – The Man and the Archictecture". Iași: Dana Art, 2014.
COMAN-MIHAI, Horia: Elements of Identity in the Transformation of the Central Area of Satu Mare in the Post-War Period. Cluj-Napoca: Cluj University Press, 2023.
COMAN-MIHAI, Horia: Post-War Interventions (1944-1989) in the Central Areas of Some Romanian Cities. Representative Architecture. The Architects. Transylvania Nostra, 13. évf. 2019/2.
COMAN-MIHAI, Horia: Socialist Content in National Form: A Guiding Principle of the "Communist Project" in Romanian Architecture. Periodica Polytechnia Architecture, 51. évf. 2020/1.
Funkcionálissá teszik a Szamos árterét. Friss újság, 2020. https://frissujsag.ro/funkcionalissa-teszik-a-szamos-arteret (utolsó elérés: 2024. május 19.)
KOZMA Elza: Egy város arca. Utunk. 39. évf. 1984/43.
LÁSZLÓFFY Woldemár – SZILÁGYI József: Az 1970. évi tiszavölgyi árvíz hidrológiai jellemzése. Vízügyi közlemények, 53. évf. 1971/3.
PAIZS Tibor: Szerkesztőségünk vendége volt Nicolae Porumbescu műépítész. Szatmári Hírlap. 13. évf. 1980/231.
PÁLL: Szatmár előre tör. Dolgozó nő, 36. évf. 1980/4.
SIKE Lajos: A Ceaușescu-korszak évgyűrűi. Előre, 39. évf. 1985/11711.
SIKE Lajos: A város és a folyó barátságot köt. Előre, 31. évf. 1977/9253.
SIKE Lajos: Szamosra néző város. Új élet, 1986/10.
SIKE Lajos: Üdvözlet az új városközpontnak. Előre, 34. évf. 1980/9989.
TÁPAY László: Lokalizációk. Vízügyi közlemények, 53. évf. 1971/3.
VÁRADI József – SZLÁVIK JÁNOS (szerk.): Az Országos Vízügyi Főigazgatóság Kiadványa. Vízügyi közlemények, 102. évf., 2020/2.

Szerk.: Borenich Levente