Utópikus realizmusok VI. – muoto: Társadalmi kondenzátor

Párizs agglomerációjában új kampusza épült a Párizs-Saclay Egyetemnek, melynek közösségi épületét a muoto pezsgő és aktív találkozóhelyként képzelte el. A francia iroda „archaikus modern" terveiben a szabad használat lehetőségét magában hordozó legelemibb formákat és szerkezeteket keresi. A tervezők a modernizmusra nem lezárt építészeti periódusként/stílusként tekintenek, hanem egy társadalmi folyamatként, mely olvasatuk szerint csak kritikus reflexión keresztül irányítható és alakítható tudatosan.

A jövőbeli város katalizátora
Párizs néhány elit egyeteme – köztük a Párizs-Saclay Egyetem – a város peremén, Versailles közelségében alakította ki új kampuszát. Tekintve, hogy a pályázat kiírásakor a tervezési helyszínen kukoricaültetvények, az azokat átszelő utak és víztornyok terültek el, az építészek feladata volt, hogy elképzeljék a nemlétező várost, és annak potenciális közösségi terét. A muoto építészei a diákváros részeként megvalósuló privát – könyvtárat, éttermet, tanulásiteret, és más rekreációs egységeket magukban foglaló – egyetemi enklávékkal ellentében, olyan 24 órában hozzáférhető, a város életét szervező találkozási pontot terveztek, mely nyitott a diákok széles tömege felé. A tervezők a városi kontextus hiányában a helyszín külvárosi, átmeneti helyzetéből merítettek inspirációt. Az elkészült épület ipari karaktere és kávézói funkciója feleleveníti a benzinkutak és a világítótornyok (a tervezők az épület tereinek éjszakai megvilágítására külön hangsúlyt fektettek) hangulatát. A jövendőbeli városi közösség formálása érdekében az épület programját szerteágazó funkciók hibridizálásával, sűrítésével alakították ki, mely garantálja a projekt urbánus karakterét.

Társadalmi kondenzátor
A social condenser koncepcióját az orosz konstruktivista építészek alkották meg a húszas években, azzal a reménnyel, hogy az individualizált, társadalmi konvenciókon és hierarchikus viszonyokon alapuló létformát, egy egyenlően hozzáférhető, kollektív működésen alapuló intézménnyel váltsák fel. A muoto tervezőit hasonló vágyak hajtották, így vált az épület legfontosabb szervezőelemévé a központi lépcsőház, mely lehetőséget nyújt a használók keveredésére és spontán találkozására. A gáláns közlekedőtereken kívül az épület programjának dinamikus rétegződése járul hozzá a közösségi ház pezsgő karakteréhez. A tervezők tudatos döntése volt a hagyományos főbejárat elvetése, az épület így egyfajta polcrendszerként működik, melyre az idő során különböző funkciókat lehet pakolni. A terek így külön üzemeltethetők, és saját bejáraton közelíthetőek meg. A 4000 négyzetméter alapterületű épületnek hozzávetőlegesen a fele fűthető belső tér, a maradék körbesétálható fedett köztérként és tetőteraszként hasznosul.

Az épület betonstruktúráját egy passzázs szeli át, ami kerékpárlerakóként funkcionál és összeköti az utcát a belső, zárt hangulatú városi térrel. A földszint keleti szárnyába egy kávézó költözött, a nyugati oldalán a logisztikához kapcsolódó helyiség kapott helyet. Az emeletre stadion léptékű közlekedő vezet fel, mely kitölti a szerkezet raszterének 7 méter széles traktusát. Az épület magjában megszakad a betonstruktúra, ebben a résben egy kültéri, acélszerkezetű lépcső cikkcakkozik felfelé. Az első szintre a gépészet és a mezzanine került, mely – pingpongasztalokkal és csocsókkal elszórt – fedett köztérként működik. Az építészek a következő szintre konyhát és hozzá kapcsolódó dupla belmagasságú teret terveztek, mely ebédidőben étkezésre, esténként rendezvények és közösségi események megtartására is alkalmas. A harmadik emeletre két azonos méretű multifunkcionális sportterem, és hozzájuk csatlakozó öltözők költöztek. A tetőn két szabadtéri kosárlabdapálya kapott helyet, mely arra bíztatja a közösséget, hogy felmásszon és felfedezze a tereket. A végeredmény egy szabadon hozzáférhető közösségi platform, mely lehetőséget nyújt kutatók, diákok és tanárok újféle interakcióinak.

Archaikus modern
Az épület büszkén vállalja egyszerűségét, nyersességét, romszerűségét. A konzolosan túlnyúló natúr betonstruktúra hirtelen elvágása a folytatólagosságra, és bővíthetőségre utal. Az építészek vizuális világára és képzeletére nagy hatással vannak Toshio Shibata – japán tájakban talált különös és elhagyatott rácsos infrastruktúrákról készített – fotósorozatai. Szintén fontos referenciájuk Jean Luc Godard Bolond Pierrot-jának egy jelenete, melyben Jean-Paul Belmondo és Anna Karina Párizsból menekülve egy a természet által benőtt, romos állapotú autópálya felüljáró töredékét díszletként használják fel halálos balesetük megrendezéséhez. A muoto épülete egyrészt vizuális inspirációt merít a mező közepén árválkodó csupasz betonszerkezetből, másrészt a filmhez hasonlóan a fogyasztói társadalommal szemben fogalmaz meg éles kritikát. A tervezők ahelyett, hogy becsomagolandó, profitábilis termékként kezelték volna az épületet, egy szabadon belakható, flexibilis, időtálló struktúrát hoztak létre. Az alkotás befejezetlen jellege és őszinte megjelenése a rendelkezésre álló alacsony költségvetésből fakad.

Az épület termikus burkának hőátbocsátási tényezője nem igazodik a Franciaországban hatályos szabályozáshoz, mivel a szerkezet belső oldali szigetelése teljesen elrugaszkodik a hagyományos megközelítéstől. A tervezők egy stabil hőmérsékletre beállított épület helyett, a nap eseményei függvényében – főzés termelte hő, emberek be- és kiáramlása, stb. – folyamatosan változó levegőjű tereket képzeltek el. A közösségi épület használati módja – mivel nincsen folytonos bent tartózkodás – időben eltérő körülményeket igényel, az egyesével leválasztott terek hőmérséklete pedig külön szabályozhatók. Puritánsága egy ipari teret újrahasznosító, alacsony költségvetésű szövetkezeti ház visszafogottságához hasonlítható. Az építészek hivatkozási alapként tekintenek a caracasi Torre David különleges esetére, ahol a beruházó halálával félbemaradt magasház beton szerkezetét hátrányos helyzetű emberek életterükként sajátították ki.

Pozitív formalizmus
A muoto tervezői elsődleges feladatként egy keretrendszer megformálását tekintették, mely izgalmas térhálózatot hordoz magában. Ebben az értelemben a francia iroda az építészet hagyományos, csendes, mozdulatlan minőségéhez tér vissza, szemben például a 60-as évek technoutópista japán metabolista konténerházaival vagy a brit avantgárd provokatív, mozgó infrastruktúráival. A beton mozdulatlan tömege arányos és karakteres téri szituációkat jelöl ki, ilyenek az összenyomott mezzanine, a nagy belmagasságú, tágas étkezőtér vagy a tükörfallal elválasztott szimmetrikus edzőtermek. A dinamikusan változó közösségek később saját kedvük szerint lakhatják be és adaptálhatják ezeket az élettereket. Az épület közepén elhelyezett – furcsamódon mégis kültéri – lépcső pedig mozgásra és egészséges életre buzdítja a közösséget. Az épület 6. homlokzata az étkezőtér plafonja, melynek szellőzőrendszerének és lámpáinak kiosztása az építészeti kompozíció fontos része.

A Párizs-Saclay Egyetem közösségi háza a muoto egyik első megvalósult épülete volt, mellyel felkerültek a nemzetközi kortárs építészet térképére. Jelenleg számos tervük áll kivitelezés alatt, tavaly adták át a párizsi Atelier Médicis-t vagy a montpellieri Innovációs központot. Az ipari szerkezetek generikus világából inspirálódó tervek – a természeti analógiákra építő – szerzői építészettel szemben, a történelem során felhalmozott közös, racionális építészeti formakincsből merítenek. Az analóg módon konstruált mesterséges geometriai gesztusok szabadíthatják fel a digitális eszközökkel előállított, menedzseri nyelvezet által leuralt kortárs építészetet. A muoto projektjeivel nem kevesebbet szeretne elérni, mint visszaszerezni az építészek autoritását az épület tereinek és homlokzatainak kifinomult megformálásra, így fenntartva a jogot intellektuálisan és esztétikailag stimuláló életterek elképzelésére.

Borenich Levente

A cikksorozat szövegeinek gondozását köszönöm Monti Elvirának!

A cikksorozat címét Davide Tomasso Ferrando Realismoutopico című blogsorozata inspirálta.