Utópikus realizmusok XI. – MONADNOCK: Műemlék Nieuw-Bergennek
Kisebb kihagyás után folytatódik az Utópikus realizmusok cikksorozat, mely kísérletező és progresszív, de az építészeti hagyományokat ismerő és tudatosan használó külföldi irodák épületeinek gyűjteményeként szolgál. Ebben a részben a MONADNOCK építész iroda, egy templomtorony nélkül maradt holland kisvárosnak tervezett kortárs műemlékét mutatjuk be.
Nem-hely
A második világháború során szinte teljesen elpusztult (a régi) Bergen és egykori temploma. A hatvanas években, az eredeti településtől keletre épült fel Nieuw-Bergen, mely a környező városokkal ellentétben, 2015-ig nem rendelkezett vertikális városi jellel. A közelmúltban, a város megújítási programjának részeként a holland MONADNOCK építész irodának nyílt lehetősége, hogy a főtérre egy meghatározó tájékozódási pontot tervezzen, ezzel alakítva és formálva a helyiek közös képzeletét. Az építészek egy hagyományos funkció nélküli közösségi emlékművet, egy városi nappalit és abból kiemelkedő absztrakt tornyot képzeltek el a városháza és a bevásárolóközpont szomszédságában. Az építészek szándéka a városközpontban a kommersz, kereskedelmi és adminisztratív funkciókkal szemben, egy szabadon hozzáférhető dekommodifikált találkozási helyszín elképzelése és létrehozása volt. Olyan műtárgy alkotása, mely helyet szorít a kollektív élet újra elképzelésének: messziről szemlélve a közösség képzeletének absztrakt mediációs felülete, közelről megtapasztalva intim, zegzugos és barátságos menedék; Rossi racionális, monolitikus építészetének és Venturi emblematikus, díszletszerű homlokzatainak ambivalens egysége.
MONADNOCK Architects
“Az épületek a város szilárd, lassú és statikus anyagát alkotják. Hasonlóan a Monadnock hegytípusához, amely a környezeti elemek hosszú eróziós folyamata során alakul ki – csak a legkeményebb szikla marad meg."
A rotterdami székhelyű irodát Job Floris és Sandor Naus alapította. Floris 2010 és 2018 között a Rotterdami Építészeti és Urbanisztikai Akadémia mesterszakos építészeti képzésének vezetőjeként tevékenykedett. A Monadnock építész iroda kontextuális projektjeiben a tradíciók és konvenciók alapos vizsgálatával és újraértelmezésével provokatív, de ismerős és kényelmes terek alkotására törekszik. Floris idén a BME Doktori Iskola meghívására tartott előadást Budapesten, mely alkalmával sikerült mikrofonvégre kapnom. Az Építészfórumon megjelent tartalmas interjúban Floris mesél az iroda tervezési folyamatáról, az építészeti érdeklődéséről és a nemzetközi építészeti diskurzusokról, közösségek viszonyáról.
Csendélet
Az épület három hasáb kompozíciójából áll össze: a nagy kocka tömege a város nappaliját jelöli; annak tetején, a műemlék déli sarkában egy kisebb – a közlekedőt magában foglaló – kocka bukkan föl; azzal átlósan szemben, 45 fokkal elfordítva egy vertikálisan elnyújtott téglatest emelkedik. Az eltérő méretű és eltérő szerkezetű – a város nappalija betonfalból, a kilátótorony acélszerkezetből készült – hasábokat a szaturált pirosas és sárgás-zöldes árnyalatú – cementtel vakolt – téglaornamentikák variációi egységesítik. Ezt a két meghatározó, ámbár meglehetősen fakó színt a torony lyuggatott architektúrájának sötét és a nyílászárók élénk sárga árnyalatai egészítik ki, teszik intenzívebbé. Az összhatást a téglák csipkézett textúrájának, a nyílászárók geometrikus játékának és a homlokzatoknak mélységet és ritmust biztosító pilasztereknek az egyvelege fokozza. Az épületet körülsétálókat folyamatosan változó térkompozíció, a műtárgy újabb és újabb látványa fogadja. A szoborszerű, absztrakt tárgy belsejében egy dupla belmagasságú közösségi nappali és egy emeleti szint kapnak helyet; a felsőbb szintek kilátóplatformjaihoz hosszan csavarodó csigalépcsők vezetnek. A tetőplatformokról új nézőpontokról nyílik kilátás a környező épületek paszteles világára és a környék természeti kincseire, mintegy reflexiós lehetőséget nyújtva a múlt, a jelen és a jövő társadalmi és anyagi valóságára.
Örökítőanyag
A műemlék bár első látásra meglepőnek és konfrontatívnak hathat, a tervezők az egyediséggel és az intuítív alkotási folyamattal szemben az építészeti kultúra és a tradíciók hathatós vizsgálatát tartották szem előtt. A MONADNOCK a tervezés során a holland történelmi kereskedelmi épületek tipológiáját és azok jellegzetes arányait vizsgálta és interpretálta újra. Ezek az épületek jellemzően a középkori városok piacterein foglaltak helyet, a templomtól vagy a városházától eltérő használattal, a közösség reprezentációját és életét szolgáló térként. Az építészek fontosnak látják az – akár konkrét – idézetek felhasználását, mivel véleményük szerint így örökíthető tovább az építészeti kultúra. A Nieuw-Bergen-i épület esetében lenyűgöző a helyi téglavariációk, kortárs játékosságot sem nélkülöző használata. Az épület absztrakt kialakítása hibrid ikonográfiákat, asszociációkat és értelmezési tartományokat nyújt, a kilátó lyukacsos, belülről megvilágított homlokzata például esténként egy világítótorony típusát eleveníti meg. Az építészeti tevékenység ebben az esetben nem más, mint a történelem során kialakult és felhalmozott épülettípusok vizuális megjelenésének, a hozzájuk rendelt használati módok és azok térbeli arányaiknak újraértékelése, új kompozícióba rendezése; az épület így anyagában örökíti tovább a felhalmozott közös tudást az utókor számára, anélkül, hogy lemondana a továbbírás és az újítás lehetőségéről.
Gúnyos mecset vagy a város új toteme?
A kontextualista törekvés – az említett történelmi referenciákon és a téglahasználaton kívül kiemelhető például a színhasználat érzékenysége – ellenére tagadhatatlan a műemlék egzotikus esztétikája, mely felveti a legizgalmasabb kérdést: mennyiben oldható fel az autonóm művészi szándék és a helyi épülethasználók érzékelése között feszülő ellentmondás? Az épület egyik tervezőjével, Job Floris-szal készített interjúmból kiderült ugyanis, hogy a lakosság először nem fogadta jó szívvel a város új totemjét; a közösség azt az építészek gúnyos tréfájaként, egy számukra idegen, sőt kifejezetten ellenséges mecsetként értelmezte. Floris meglátása, hogy a városi műemlék esetében olyannyira megpiszkálták a konvenciókat, hogy annak elidegenítő hatása volt az emberekre. A holland építész elmesélése szerint, ennek ellenére, ahogy teltek az évek, a közösség mégis elkezdett egyre jobban kötődni a furcsa építményhez, és mára a sajátjukként kezelik. Ez a folyamat remekül világít rá, hogy építészként a kérdések felvetése, a konvenciók megtörése és a társadalom formálása éppen annyira fontos, mint az építészeti tudás megőrzése és továbbörökítése. Tervezőként minimális hatásunk lehet arra, hogy a közösség hogyan lakja be az elképzelt tereket: ez esetben, hogy fogyasztásalapú kiszolgálóhelyiséggé vagy a helyiek önrendelkezésének és kulturális eseményeinek hátterévé válik a városi nappali. Ezzel együtt, az anyagba öntött formák, az általuk kijelölt terek, azoknak egymáshoz és a városhoz való viszonyuk, az így konstruált ikonográfiák és szubverzív esztétikák potenciálisan hatással vannak és alakítják a társadalami képzeletet. Nieuw-Bergen műemléke absztrakt, játékos platformjaival buzdítja szenvedélyes és megélt közösségi együttlétre a térhasználókat.
Borenich Levente
A cikksorozat szövegeinek gondozását köszönöm Monti Elvirának!
A cikksorozat címét Davide Tomasso Ferrando Realismoutopico című blogsorozata inspirálta.
Az írás megjelenését az Építészfórumon a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.