10+1 – Szántay Zsófia DLA

"...elmélkedjünk az »elég« fogalmán – hogy okkal építsünk, és oda, ahol a ház nem teher. Egyáltalán nem gondolom, hogy az építészet mindig megoldás, a jelen ökológiai helyzetben a környezetünk túlterhelésének az eszköze, kiszolgálója is." Az Építészfórum 10+1 sorozatában a hazai építészeti szféra legelismertebb és legizgalmasabb szereplőit kérdezzük ki. Ezen a héten Szántay Zsófiával, a NAUTES Építészműterem társalapítójával és tervezőjével készítettünk interjút.

Szántay Zsófia DLA 2010-ben diplomázott a BME Építészmérnöki kar Középülettervezési tanszékén, 2012 és 2014 között vendéghallgató volt az ELTE MTA Elméleti nyelvészet kihelyezett tanszékén. A BME Építőművészeti Doktori Iskolában kutatása során TÁMOP, NKA és ÚNKP ösztöndíjakban részesült, 2021-ben szerzett DLA fokozatot. Mestere az egyetem óta Major György DLA, akivel az együttdolgozás azóta is meghatározó számára. A kezdeti években a Teamajor, a Reálterv, a Vincze és László és a Bright Field Studios építészirodákkal működött együtt. 2020-ben alapította meg öt társával saját irodáját, a NAUTES Építészműtermet. Legfontosabb munkái között szerepel többek között az M3 metrófelújítás keretében a Határ út, a Népliget, az Ecseri út megállók és aluljárók átalakítása a Brightfields Studiosszal, az Aquincumi Múzeum Látványsétány, majd az Aquincumi Múzeum régi épületének rekonstrukciója és bővítése, a soproni Papréti Zsinagóga II. díjas pályázati terve Major Györggyel, a Nyugati pályaudvar és környezete fejlesztése pályázat I. díjas terve a Grimshaw Architects csapatával. Kutatóként előadott az ELTE több konferenciáján, a Bolognai LILEC és a Hong Kong Polytechnic Universityn is.

Ha az építészetet három szóban kellene bemutatni, mi lenne az a három szó?

Ház vagy írás?

Mi számodra a legkülönlegesebb, legfontosabb épület vagy hely? 

Szétválasztanám a különleges és a fontos helyeket. A legkülönlegesebb, legerősebb hely, ahol jártam a cornwalli Bedruthan Steps, egy gigászi sziklafal alatt húzódó, drámai gránit formáció egy tengeröbölben. A legenda szerint ezekre lépve kelt át az öblön Bedruthan, az óriás. Egy esős éjszaka a dagály idején ereszkedtünk le a keskeny, sziklába vájt lépcső 150 fokán, hogy a partot verő, zúgó hullámok közelségébe kerüljünk. Ereszkedés közben vettük észre, hogy pici fények mozognak a víz fölé nyúló sziklákon, leérve emberek sötét árnyai is feltűntek, akik a hullámokon keltek át – helyi halászok indultak a dolgukra. Reggel futni mentem az öbölhöz, apály volt, a sziklák tökéletesen sima, érintetlen homokmezőben magasodtak, a tenger messzire visszahúzódott. A táj két történetének belső drámája magával ragadott – ember nem tud ilyet építeni. 

Ha különleges házat kellene választanom, akkor a francia pénzügyminisztérium Szajna parti posztmodern őrülete, a Colbert épület jut eszembe. Sokat járunk Párizsba egy fontos barátság miatt, tavaly nyáron ez az épület fogott meg vakmerő gesztusával, térképzésével. Mivel több mint tíz éve foglalkozom építészeti utópiákkal a nemlétező helyek ugyanolyan fontossá váltak a számomra, mint a valósak. Változik, hogy éppen melyik kerül fókuszba, Campanella Napvárosával máig sokat foglalkozom. A legelvarázsoltabb hely aktuálisan mégis az az elképzelt tó, amit a kétéves kislányom talált ki – hol a felhők között van, hol a fák mögött csillog, és nap mint nap elképzeljük, hogy isznak belőle az állatai. Legfontosabb valós hely viszont kétségtelenül édesanyám sírja.

Hogyan vélekedsz a régi és az új viszonyáról?

Mivel több mint nyolc éve dolgozom az Aquincumi Múzeummal, a különböző idősíkok viszonyai – legyen szó 2000 éves, 100 éves, 40 éves épített emlékekről – különösen foglalkoztatnak. Foucault azt írja A tudás archeológiája című könyvében, hogy egy múltbeli közlés egykori élettelteliségét olyan rendszeren keresztül lehet megragadni, ami az olvasás-nyom-megfejtés-emlékezet fogalmakra épül. Azt gondolom, hogy ez az épített örökségünkre is igaz, így visszafejthetők egy múltban épült ház üzenetei. Ám a szöveggel szemben az építészetnek van egy különleges minősége, a fizikai mivolta, ami képessé teszi az újjászületésre – és ez a használaton, az újrahasznosításon keresztül tud megvalósulni. Az épített örökség nem lehet pusztán a múlt tükörképe, a múlt kortárs használata kellene hogy legyen a jelenért. Az örökség kortárs hasznosításakor tehát fontos mai kontextusba helyezni a ház üzenetét.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb? 

Mivel a rajzolás és az írás keveredik és összekapcsolódik a munkámban, két ilyet említenék. Az Aquincumi Múzeum környékén zajló fejlesztések átívelnek az eddigi szinte teljes praxisomon, a doktori iskolás évektől a saját cégalapítás fordulópontján keresztül. Büszke a munka kapcsán az együttgondolkodás összehangolására vagyok leginkább, hogy a múzeum elkötelezett vezetésével közösen sikerült egy átgondolt, jövőbe mutató, ütemezhető, komplex fejlesztési tervet létrehozni az évek során, és eközben olyan szakági és restaurátori csapatot is összehangolni, akik kiemelkedő minőségben tudtak közreműködni. A munka első üteme jelenleg építés alatt áll, a szép részletek már alakulnak a Szentendrei út mentén, igencsak komplex, nehéz téri szituációban. Ezzel a munkával párhuzamosan készült el még 2016-ban a doktori értekezésem mellékleteként novelláskötetem, az Eutoposz Kódex. Erre az írásomra vagyok talán a legbüszkébb, egy nagy levegővel elszakadva az akadémiai megfogalmazásoktól, saját irodalmi szöveget és grafikákat létrehozva élhettem és értelmezhettem újra tíz ma is releváns utópiát. 

Mit jelent számodra a siker? Mitől érzed magad sikeresnek? 

A sikerélmény jobban kapcsolódik a sporthoz, mérhető teljesítményhez. Engem például nagyon fel tud dobni egy jól összerakott támadás egy kosármeccsünkön. Az építészetben nem érzem magam különösebben sikeresnek, de mindig vannak olyan pontok a praxisomban, ami feltölt, ha visszagondolok rá. Elméleti munkám kapcsán, amikor építészként eljutottam más tudományterületek bizonyos mélységeibe, például amikor Hongkongban előadóként mutattam be a terek észlelése kapcsán készült kutatásomat a Nemzetközi Pragmatikai Szövetség éves nagykonferenciáján, az egy nagyon jó visszajelzés volt a munkám relevanciájáról. Olyan pici szegmenssel foglalkoztam abban az időben – valós és fiktív helyek leíró szövegeinek pragmatikája –, amivel kevesen a világban, és ebben a kissé elzárt tevékenységben jó volt megtapasztalni a külföldi kutatók érdeklődését, és megismerni az eredményeiket. Az egyéni sikernél jobban motivál a közös eredmények elérése – fontos pont volt a számunkra, hogy 2021-ben műtermünk a Grimshaw Architects partnereként nyerte meg a Nyugati pályaudvar és környéke fejlesztésére kiírt nemzetközi tervpályázatot. Az együttdolgozás is élmény volt – a kintiekkel és a saját munkatársainkkal egyaránt. Egyszerre volt váratlan és felemelő a győzelem.

Milyen aktualitás, kérdéskör vagy téma foglalkoztat jelenleg az építészetben? 

Mivel nagyon fontos számomra az elméleti munka, és a kutatásom az utópiák témájához kötődik, általában ezen a szemüvegen keresztül tekintek az építészeti kérdésekre. Az építészeti jelentés fogalma pár éve különösen foglalkoztat, publikáltam és társelőadóként kurzust is tartottam a témában. Azt gondolom, hogy ez egy aktuális, izgalmas és összetett fogalom, ami az építészet egyik nagyon alapvető minőségéhez visz közelebb. Összefügg az épületek felfedezésének és megértésének élményével, a térélménnyel, az olvashatósággal, az építészeti nyelvvel. Ami a leginkább foglalkoztat most a saját praxisomban, az azon kulcsok kijelölése és tudatos használata, amik megnyitják az épület belső, elvarázsolt világába – a használóban kialakuló belső reprezentációhoz és asszociációkhoz – vezető kapukat. A különböző művészetelméletek (pl. prop-theory vagy abstract object theory) foglalkoznak ezzel a kérdéssel a textuális vagy vizuális műfajokra vonatkozóan, számomra izgalmas kérdés ezek építészetre vonatkoztatása.

Milyen terveid és céljaid vannak a jövőre nézve?

Ahogyan mindig, most is nagyon sok dolog fut párhuzamosan – én ebben érzem jól magam. Éppen befejeztünk egy nagyon izgalmas restaurátori kutatási tervszakaszt az Aquincumi Múzeum régi épülete kapcsán, ahol gazdag, terenként változó eredeti falfestéseket hozott felszínre Szentirmai Bogi gondos festőrestaurátori vizsgálata – erre alapozzuk a helyreállítandó múzeum belsőépítészeti koncepcióját. Művezetünk az építkezésen is a múzeum előtti köztéren. Eközben éppen elkezdtem újra foglalkozni a 2016-ban megírt novelláskötetemmel, az anyag kiadásra való előkészítése van terítéken. Közben biztossá vált, hogy a Budapest Galériában augusztusban tanulmányi kiállításom nyílik, aminek a koncepcióját Sulyok Miklóssal dolgoztuk ki. A férjemmel, Francsics Lászlóval, aki cégtársam is, folyamatosan segítjük egymás projektjeit, így az ő egyedi naptávcső tervezésének, gyártásának menedzselésében is nyakig benne vagyok.

Mit üzennél a megbízóknak, kivitelezőknek vagy építészeknek?

Azt, hogy elmélkedjünk az „elég" fogalmán – hogy okkal építsünk, és oda, ahol a ház nem teher. Egyáltalán nem gondolom, hogy az építészet mindig megoldás, a jelen ökológiai helyzetben a környezetünk túlterhelésének az eszköze, kiszolgálója is. Platón pharmakon fogalmára utalva, gyakran inkább méreg, mint gyógyszer. Szép olyan helyeken lakni, amiknek már megkezdett története van. A megbízóknak még annyit üzennék, hogy nagy luxusvilla helyett inkább jó pszichológust válasszanak. 

Egy könyv, film, zene, amit mindenkinek ajánlanál? 

Mivel nagyon szeretem a könyveket és a magam kötete miatt ismét nagyon a figyelmem középpontjában állnak, többet is említek. Egy barátom javasolta évekkel ezelőtt Krasznahorkai Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó című kötetét, ami teljesen eltalált. Évek óta újra és újra elmerülök az olvasásában, mert ahogyan ír a lét és nemlét határán lévő dolgokról, az teljesen kikapcsol a valóságból. Gyakran nyitogatom Rinko Kawauchi Halo sorozatát bemutató, csodaszép fotóskönyvét, a képek szemlélete közel áll hozzám, és a könyv kivitelezése is különleges. 

A kislányommal közösen fedeztük fel Linka Zsuzsanna és Markó Áron elképesztően ötletes könyvét, a Puha életet, amiben UV lámpa fényére és Spotify dallista hallgatásával jönnek elő az újabb és újabb tartalmi rétegek egy vombat történetében. Ha film, akkor a kortalan kedvencem Cocteau Orfeusz trilógiájából az Orphée. A zenék közül a kiállításom hangzó rétege miatt megint beszippantottak a zajzenék, Mátrai Péter alkotásait ajánlom hallgatásra.

Külföldi építészek, építészirodák közül kivel dolgoznál szívesen? 

Az olasz Aldo Cibic jut először eszembe. Cibic munkái elsődlegesen nem a formák miatt inspirálnak, hanem a gondolkodási folyamata érdekes számomra. Egy sor projektje életmódváltó közösségekkel készült, és tervezésmódszertanába az utópia fogalma is helyet kap, elsőként jövőképeket épít a megbízóval. Ezt a folyamatot a filmkészítéshez hasonlítja, ahol a rendező és a színészek együtt alakítják a történetet és a díszletet is, átélve a döntések súlyát, megvizsgálva ezek hatásait. Cibic azért izgalmas számomra, mert van benne valami átütő vagányság mindeközben, frappáns és egyedi, így nem szippantja be a mindent-megvizsgálás dinamizmus vesztettsége, zsákutcája sem.

Kivel készítenél interjút a sorozat keretében?

Bihari Ádámmal.

Szerk.: Sütöri Laura