M3 – Ecseri út: a hangsúlyos

Várkapu-szerű bejárattal epicentrumában különös vibráció hullámzik végig a megújult Ecseri úti állomáson. Teljes megkopottságától megszabadult, felfrissült, izgalmas, de nem tolakodó, kivilágosodott térség várja a mai utasokat. Bán Dávid írása.

Ha a Kálvin téren ráfordulunk az Üllői útra, bő 15 kilométeren keresztül lényegében nyílegyenesen haladhatunk a városhatár felé. Az út belső szakasza alatt futó metró azonban néha erre, néha arra kisebb kanyarulatokkal irányt vált, és az útnak hol egyik, hol a másik oldala alatt fut. Ezért az állomások sem a középső tengelyre kerültek, hanem szintén valamelyik oldal alatt alakították ki azokat. Így esett meg például, hogy a Népligetnél a metróépítéssel egy időben megvalósult autós felüljáró középen álló pillérei eltérnek az állomás szerkezeti raszterétől, noha a két szerkezeti elemet akár össze is lehetett volna hangolni, ahogy ez később az Árpád hídnál kialakított, mai Göncz Árpád városközpont esetében már megtörtént. Míg a népligeti állomás még az út északkeleti oldalára került, addig az Ecseri úti, majd később a Pöttyös utcai már a délnyugatira, végül a Határ út előtt ismét tengelyt vált a vonal, és a kereszteződés szempontjából igen furcsa, nem túl szerencsés pozícióba szorítva az állomást.

A korábbi vámhatárvonal, katonai lőtér, első világháborús barakk kórház, majd az elhíresült nyomortelep, a Mária Valéria-telep helyén, annak felszámolásával az 1950-es évek végétől kibontakozó új, jól strukturált és mára kis zöld oázissá beérett József Attila lakótelepet a belváros felől, az Ecseri út sarkánál éri el a metróvonal. Az 1970-es évek végéig az akkor még lényegesen kisebb autóforgalommal jól el tudott bánni az Üllői út két – ugyan a mainál szélesebb – sávja, amelynek szélein, irányonként külön futott a villamosvonal, s a házsor elé még egy fasorral kísért szervizút is befért. Az Ceglédi út sarkán 1960-ra épült meg az a nagyszabású toronyház, amely a postai dolgozók számára szolgált munkásszállóként, szemben vele pedig a kevésbé sikeres szolgáltatóház, sarkán szintén impozáns toronyházzal. Az utóbbi két épület alkotta kis térségbe, pontosabban az alá futott be 1980 tavaszán a metró.

Az Ecseri úti állomás tehát az út délnyugati oldala alá épült, ezáltal a gyalogosközlekedés szempontjából aszimmetrikus állapotot teremtett. Igaz, hogy maga az állomás és annak kijáratai a nagyobb forgalommal számoló lakótelephez közelebb kerültek, de az út túloldalát már egy hosszabb gyalogosaluljáróval lehet csak elérni. Így az annak idején szintén nagy forgalmat generálló postás munkásszállóhoz sikerült közvetlen kapcsolatot teremteni. Az aluljáró és a lejárók aszimmetrikus, a két oldalon egymástól jelentősen eltérő rendszerét maga az állomáskialakítás próbálta kiegyensúlyozni, rendbe tenni. Míg a többi állomás zsákszerű kialakítással az egyik végéből kap bejárást, itt középen, egyfajta kaput idéző kiképzéssel néznek egymással szembe a bejáratok.

A most felújított négy állomás közül az Ecseri úti a forgalom és átszállási kapcsolatok tekintetében a Pöttyös utcaival együtt kisebbnek számít. A metró megépültéig itt is minden irányban aktív villamosforgalom folyt, majd az Üllői úton futó vonalat a Határ útig visszahúzták, ezután pedig csak a mai 3-as – korábbi 13-as – viszonylatot kiszolgáló keresztirányú pálya maradt meg. Emellett a szolgáltatóház előtt kialakított buszvégállomásra futnak be a lakótelep belső részei felől érkező ráhordó járatok. A térség és egyben a metróállmás közlekedési kapcsolatrendszere a jövőben, a tervezett Déli Körvasútsor Népliget megállóhelyével bővülhet, amelyre az állomás felújításakor is gondolni kellett.

Szerkezetében a két szomszédjához hasonlóan egyszerű, könnyen átlátható, kvázi kettévágott dobozt formáló állomást alakítottak ki annak idején az Ecseri útnál is. Az építészeti megjelenése is társaihoz hasonló elveket követett, bár talán itt sikerült legkevésbé markánsat és anyaghasználatában maradandót alkotni. Az eredeti burkolat mészkőből készült, benne különböző arany, barna és más sötét tónusú elemekkel, faberakásokkal, amelyek összhatásában kevésbé nyújtottak üdítő látványt, mint a szakasz többi állomása. A kissé borongós, szomorkás hangulatot idővel tovább fokozta az anyagok erőteljes elhasználódása: a mészkő burkolat szinte teljes töredezettsége, az elkoszolódott világítás. Épp ezért a felújítás terveit elkészítő Bright Field Studios Ltd építészei, Antal Máté, Hajnal Soma és Tóth Zoltán alapvetése az volt, hogy igyekeznek minden állomásból bizonyos elemeket megtartani, átörökíteni, amellyel egyfajta kapocs jöhet létre az eredeti elképzelés és a mostani között. Az Ecseri út első bejárása után azonban úgy érezték, itt újra kell gondolniuk az elképzelést.

A teljes belső tér elbontása mellett az volt a tervezői elképzelés, hogy az anyagok, a tömegek hatása és ne a színvilág legyen a kapocs a múlt és a jövő között. A tervezés három lehetséges szintjéből – a padló, a fal és a mennyezet közül – itt kettő igen visszafogott, semleges megjelenést kapott. Míg a mennyezeten visszaköszön a többi állomáson is megismert, a szerkezetet részben feltáró, a vágányokra merőleges rácsozatú lamellás burkolás, addig az oldalfal egy decens, világoskrém színvilágú szálcement borítást kapott. Ezt a végfalakon antracitszürke, a bejárati térséggel jól harmonizáló befejezést egészíti ki. Ehhez színben és mintázatában jól illeszkedik a padlóburkolat is.

Az egész felújítási folyamat vezérmotívumának is tekinthető gondolat, mely szerint, minden térben csak egy dolog történjen, csak egy domináns elem jöjjön létre, itt is érvényesül. Adott volt a szokatlan bejárati kiosztás és annak „aszimmetrikus szimmetriája": azaz a peron közepén az egymással szembe néző, de egymáshoz képest különböző teret formáló bejárati térségek. Míg a Kőbánya-Kispest felé tartó peronról egy tölcsérszerű, előterében három pillérrel megerősített, majd összeszűkülő kijárat vezet a két irányba nyíló feljárókhoz, addig a másik oldalon, a peronról kilépve 45 fokos fordulattal folyosó indul, amely az Üllői út alatt keresztülmenő aluljáróba vezet. A kijárati kiképzés már eredeti állapotában is hangsúlyosabb volt társainál, így adódott a gondolat, hogy ez legyen az a pont, az az elem, amely a felújított területen is főszerepet kap. Létrejött egy jelentőségteljes kapukiképzés, amelyet robosztus betonelemek foglalnak keretbe, jelölnek ki. Durva bemetszés történt, amely mintha rezgéshullámot indítana el a peronok vége felé. A hullám epicentruma maga a bejárat, amely várkapu módjára viselkedik és markáns gránitszürke, sötétített – de nem színezett – monolit betonkeretet kapott. Az innen induló, a falburkolaton végigmenő hullámok eleinte intenzívebb, majd a végek felé lecsendesedő, megnyugvó vibrációja ad lüktetést az állomás összhatásának. Ugyanerre a hullámra ülnek fel a padok is, amelyek a többi állomástól eltérő módon, nem az ott megszokott és kifejezetten azokra kidolgozott moduláris rendszerből építkeznek, hanem a kapuzat folytatásaként, peremként is értelmezve kúsznak be a térbe.

A most még komor aluljáró és előtér felől feltárulkozó állomás az elődjéhez képest üde, világos és igen tiszta hatást kelt. A bejárati zóna hangsúlyos kapuzata, és a falakon végighullámzó textúra szinte magához vonzza a metróból kiszálló utasokat. A tervezés itt is kitért az aluljáróra, amely, ha egyszer meg tud valósulni, színjátékos falaival segíti majd a tér jelenlegi komor hangulatának feloldását és harmonikus felvezetése lesz az állomásnak.

A hosszanti falfelületet régen csak a középső két bejárati rész törte meg, a jövőben ezt még perononként egy-egy beugró fogja kiegészíteni, amiket a felszínnel kapcsolatot teremtő liftek fogadására alakítanak ki. Ezek a terek idővel alkalmasak lehetnek arra, hogy a létesítendő vasúti megállóhely irányába biztosítsanak közvetlen, lépcsős kapcsolatot. Így a keresztirányú villamosmegálló is közelebb kerülne a metróállomáshoz. Remélhetőleg a vasúti megálló építésénél már rendelkezésre állhat az a forrás is, amely a ma még igen elhanyagolt felszíni viszonyokat is rendezni tudja, és talán sikerül mindezt a metrófelújítás vizuális és építészeti arculatához igazítani. Ehhez a jó alapok most megszülettek.

Bán Dávid

Szerk.: Winkler Márk