Acticity Tánc- és Mozgásművészeti Központ
Közel 30 évig üresen állt a 120 éves veszprémi Gyermekkórház épülete, amely a város 2023-as Európa Kulturális Fővárosa alkalmával új funkcióval újulhatott meg. A barnamezős beruházás keretében az Anthony Gall vezette Gall és Társai Építésziroda tervei alapján tánc- és mozgásművészeti központ valósult meg a területen ActiCity néven. A projektet a tervezők mutatják be.
A Károli Gáspár Református Egyetem új épületegyüttese – Tarnóczky Tamás Attila (Építészkohó Kft.) megvételt nyert terve
"Az épületegyüttes tömegformálása jól illeszkedik a környezetéhez, nyitottságot sugároz a park felé, és szellős, szabad terek mozaikját tárja a szemlélő elé" – olvasható a pályázati zsűri értékelésében. Tarnóczky Tamás Attila terve megvételben részesült a Refomátus Egyetemváros pályázatán.
H17 KULTÚRHÁZ – Előadóművészeti negyed kialakítása Eger központjában – Ferenc András diplomaterve
Ferenc András diplomatervében Eger egy belvárosi tömbjének újjáélesztésével alakított ki előadóművészeti negyedet. Funckióválasztását a helyszín mély kutatásával is alátámasztja; tervezői eszköztárával arra törekszik, hogy az épület harmonikusan illeszkedjen a történeti közegbe.
Tudatos épületenergetika: Az otthon melege
A nyári hőhullámok közepette bizonyára keveseknek jut eszébe a fűtési szezon, a lakóingatlanok fűtésre használt energiamennyisége azonban még mindig a legnagyobb része az összenergiafelhasználásuknak, ráadásul nagyrészt továbbra is fosszilis energiahordozón alapszik, növelve az üvegházhatású gázok légköri mennyiségét és így a nyári hőhullámok intenzitását is. Épületenergetikai cikksorozatunk új részében Beliczay Gábor elsősorban családi házak fűtési megoldásait veszi sorra, és megkísérli a rövid- és hosszútávon optimális rendszereket bemutatni.
Tárlatvezetés július 28-án a Ludwig Múzeum Kis Magyar Kockológia című kiállításán
Varga Andrea vezeti körbe a kádárkockák történetéről, kortársművészeti reflexióiról és szimbolikus dimenzióiról szóló kiállítás látogatóit julius 28-án, vasárnap.
12. midissage ”A következő 50 év” kiállítássorozathoz
"A következő 50 év" egy éves kiállítássorozatának keretében olyan építészeti praxisok mutatkoznak be, amelyek foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy az összeomló klíma, átalakuló társadalom és a fogyatkozó nyersanyag korában, tehát a következő 50 évben, hogyan alakul a szakmagyakorlás, milyen építészeti vagy urbanisztikai válaszok születnek. Július 23-án, a kiállítássorozat következő midissage alkalmán Szalai Marietta, a RÉT - Regeneratív Élőhely Tervezés alapítója és Jakabfi-Kovács Boglárka építész, fenntartható design oktató, a MOME doktorandája beszélget a FUGA-ban.
Ülőfelületeket helyezett el a Valyo a Duna-parti rézsűkre
A Margit híd színeit idéző beton ülőfelületek kerültek a Margitsziget északi csúcsára, a híd alá és a 13. kerület Vizafogó részén, a Moszkva sétányhoz. A budapesti Közösségi Költségvetés keretein belül megvalósuló projektnek köszönhetően egy lépcső segíti a Duna-parti rézsűn való lejutást, az ülőfelületekről a város szépségeiben gyönyörködhetünk, de grillezni is lehet a víz közelségében.
Megoldás a fejünk felett: zöldtetővel az élhető városokért
_
Támogatott tartalom
Ívekhez igazítva – Egy Balaton-parti üdülőtelep újjászületése
_
Támogatott tartalom
Tradíció és modernitás harmóniája a hegyi idillben
_
Támogatott tartalom
Közélet, hírek
Itt tart a Foka-öbölnél épülő 632 lakásos lakópark kivitelezése
Már a harmadik szint felhúzásánál tart a 632 lakásos Duna Terasz Vista épületegyüttese a XIII. kerületi Foka-öbölnél, és az öbölparti kaput formázó híd pillérei is láthatóvá váltak. A komplex beruházást, amelynek keretében a Foka-öböl érintett szakasza a tervek szerint zöld, a köz számára is nyitott parti sétánnyá válik, várhatóan 2026 végén adják át. Az épületegyüttes terveit a Fazakas Építésziroda jegyzi, a generálterveket a DVM Group készíti.
Újjászületett a csákányospusztai templomrom
Felújították a Tatabánya külterületén lévő 800 éves csákányospusztai templomromot. Az Árpád-kori emlék a Market Építő Zrt. ROM Vándor társadalmifelelősség-vállalási programjának keretében újulhatott meg, mely a szakrális középkori romemlékek megóvását és népszerűsítését célozza. A felújítás terveit a KÖZTI készítette.
Itt tart a TRIBE Budapest Airport Hotel építése
Elérte szerkezetkész állapotát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új, 167 szobás, terminálkapcsolatos hotelje, derül ki a fejlesztő Facebook-bejegyzéséből. Az Aspectus Architect koncepciója alapján megvalósuló négycsillagos TRIBE, mely a 2018-ban megnyílt ibis Styles Budapest Airport Hotel mellett épül, a tervek szerint 2025 közepén nyitja meg kapuit.
Programok
Az MTA VEAB Népi Építészeti Munkabizottság programjai a Művészetek Völgyén
A magyar népi építészet jelentősége, s egy érdekes út a japán harcművészetekig – ez lesz a témája az MTA VEAB Népi Építészeti Munkabizottság (NEM) július 27-én és 28-án tartott rendezvényeinek a Művészetek Völgyén. Kiállításokkal, kerekasztal-beszélgetéssel, műemlékbejárással várják az érdeklődőket Taliádörögdön, a TÉKA program (Táj – Építészet – Közösség, illetve Tradicionális Építészeti és Kézműves Alkotótáborok) keretében felújított műemlék istállóban és pajtában, azaz az Inkler-Házban.
A MÉM MDK programjai a Művészetek Völgyén
A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) idén először települ ki a július 19-28. megrendezett Művészetek Völgyébe. A folyamatosan látogatható kiállításuk mellett számos előadással, beszélgetéssel, de falusétával, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és workshoppal is várják az építészet és a műemlékvédelem iránt érdeklődőket Kapolcson a MűvészVölgy Kúria tetőterében.
Már lehet jelentkezni a Kulturális Örökség Napjain való részvételre
Elindult a regisztráció az idén a Kulturális Örökség Napjaihoz való csatlakozáshoz, melyet idén az ICOMOS szervez. Várják mindazok jelentkezését, akik megnyitják és szakszerűen bemutatják a rájuk bízott épített örökséget, legyen az lakóház, közintézmény, templom, történeti kert, temető, vagy bármi, ami egy település meghatározó, értéket képviselő eleme.
Nézőpontok
Úgy maradt… zárt ajtók mögött Budapest első áruháza: a Párisi Nagy Áruház
Az Andrássy úti áruház története alapvetően jól ismert, de a pompás épület jelenlegi hányattatott sorsa miatt mindenképp sorozatunkba kívánkozik. Különösen annak a fényében, hogy legutóbb még egy lendületes, ígéretes újrakezdésről lehetett olvasni a sajtóban. A Tiba Építész Stúdió által végzett magas színvonalú felújításról az Építészfórumon is részletesen foglalkoztunk. Bán Dávid írása.
A hajósi pincefalu zegzugos utcáin
24 utca, 1200 épület, mégis nulla állandó lakó: hazánk egyik legkülönlegesebb településrésze Hajós község pincefaluja, ahol a Dél-Alföld sváb népi építészete és az elmúlt évtizedek nagyipari megoldásai megszámlálhatatlan réteget képeznek. Képgaléria.
Balaton-analógiák: Alpok és Riviéra – európai üdülőhelyek hatásai a századelőn
Riviéra, Lidó, Toszkána, Monte Carlo és így tovább. Legtöbb olvasónk tudja jól, hogy ezek a szavak a Balaton környékére is utalhatnak – de hogyan lehetséges ez? Szezonális örökség című sorozatunk következő részében Wettstein Domonkos 3 szinten vizsgálja, hogy bizonyos határon túli elképzelések, gyakorlatok és előképek miképpen hatottak a Balaton-part 19-20. századi fejlődésére.
Design
Természet a falak között: A biofil design alapelvei
Az 1980-as évek óta számos tanulmány született a természet pozitív pszichológiai hatásairól, melyek okai egyes elképzelések szerint az evolúciónkra vezethetők vissza: mivel évmilliók alatt a természetben fejlődtünk, testünk és agyunk a természeti környezethez alkalmazkodott. Ennek ellenére napunk 90%-át belső terekben töltjük, de mi lenne, ha sikerülne az enteriőrökben is megidézni evolúciós alkalmazkodásunk helyszínének tulajdonságait: a természetes fényviszonyokat, a szélben mozgó falevelek ritmusát, a kilátópontokat és búvóhelyeket. Erre tesz kísérletet a biofil design.
„Mobilfal Gombóc Artúrok vagyunk” – Irodai trendekről a GMB Solutions-szel
A klímaválság és az AI valósággal ontja magából az új szempontrendszereket és trendeket, amelyek az üvegfalakra és térelválasztó elemekre szakosodott szektort is elérték. Szmolár Balázzsal, a GMB Solutions értékesítő mérnökével beszélgettünk friss tendenciákról Az Év Irodája díj apropóján.
„Amikor a teljesítmények nem összeadódnak, hanem összeszorzódnak” – A Bánáti + Hartvig Építész Iroda új weboldaláról
Milyen legyen egy építésziroda weboldala? Milyen iskolák léteznek a honlaptervezés terén? Mit jelent a fenntarthatóság egy designer stúdió esetében, és mitől lesz fenntartató egy weboldal? Többek között ezeket a kérdéseket jártuk körül a Classmate Studio designereivel, G. Kiss Józseffel és Ács Attilával, illetve Hartvig Lajossal, a Bánáti + Hartvig Építész Iroda társalapítójával. A beszélgetés során az is szóba került, hogy a Helsinkiben is működő Classmate mit tapasztal munkája során a különböző designkultúrával rendelkező országokban. Molnár Zsuzsanna interjúja.
Épülettervek
A Töpfler-pince második élete – Liber Enikő diplomaterve
Liber Enikő diplomatervében a Somló hegyen található Töpfler-pincével és környezetével foglalkozott. Miközben az eredeti présházat gondosan megőrzi, egy új épület elhelyezésével további funkciókat ad hozzá, ezáltal is biztosítva a jelenleg romos állapotú ház történetének továbbírását.
A Károli Gáspár Református Egyetem új épületegyüttese – A DPi Design megvételt nyert terve
Az Egyetemváros a Magyarországi Református Egyház megbízásából létrehozott épületkomplexum. Tervezése során a DPi Design csapata arra törekedett, hogy egy olyan helyet alakítson ki, mely nem csupán az oktatást és a hitéletet szolgálja, hanem egyúttal közösségi központként is működik, összekapcsolva az egyetem és az egyház értékeit.
A Károli Gáspár Református Egyetem új épületegyüttese – A KÖZTI megvételt nyert terve
A KÖZTI tervezői közös és félprivát terek együttműködő szövetét alkották meg, mely a diákok és a helyi lakosok számára a folytonosságot közvetíti a pillanattal szemben.
Épületek
A tér gyógyító ereje: Melea – The Health Concept Hotel
Orvostudomány és keleti gyógyászat kéz a kézben – a testi-lelki egyensúlyért. Ez a 2024 februárjában nyitott Melea – The Health Concept Hotel filozófiája, amely az épület és környezete teljes kialakítását meghatározta. A szálloda generáltervezésével a Market Építő Zrt. cégcsoportba tartozó Lean Tech Mérnökirodát bízták meg, akik az épület környezetére is kiemelt figyelmet fordítottak.
Utópikus realizmusok XV. – EXPERIENCE: Chris Marker diákszálló & buszgarázs
Párizs legnagyobb diákszállójának homlokzatát átlósan lift szeli át, alatta a helyi járatokat elszállásoló járműjavító buszgarázs kapott helyet. A tervezők ízig-vérig modernista építészek; hitvallásuk, hogy a hétköznapi felemelésével, a zenén és a filmen túl, a kortárs építészet is a popkultúra részévé válhat. A virtuóz térelemekből megkomponált kollégium 400 fiatal számára szolgál kényelmes elvonulásra és megélt közösségi létre egyaránt alkalmas otthonként.
Kellemest a nagyon hasznossal: felsővezetéki szakaszmérnökség Óbudán
A vasútüzem bonyolult dolog. Építészetileg is számos épülettípust kíván. A laikusok számára szinte ismeretlen felsővezetéki szakaszmérnökség szolgálati rendje akár a tűzoltókéhoz hasonló, így a szigorú funkcionális igények mellett az aktív pihenés lehetőségeire is gondolnia kellett Tóth Zoltán építésznek. Bán Dávid írása.
Helyek
Lánchíd és hídfőterek: A Széchenyi tér
A Lánchíd és a hídfőterek átalakításának terveit bemutató cikksorozatunk jelenlegi, záró része a Széchenyi tér, Széchenyi rakpart és József Attila utca megújításával foglalkozik. 2022 nyarán az állam ingyenesen átvette két további tér mellett a Széchenyi teret, majd 99 évre az V. kerületnek engedte át azokat hasznosításra. A Széchenyi tér további tervezése így ellehetetlenült, a tervezés engedélyezési tervi szinten megállt. A jelen tervbemutató a Széchenyi tér és Széchenyi rakpart esetében engedélyezési tervszintet tükröz, míg a József Attila utca tekintetében az eredeti szerződés szerinti megvalósíthatósági tanulmányt mutatjuk be.
Lánchíd és hídfőterek: A Lánchíd
A Főmterv és a Korzó Tervezési Stúdió a Lánchíd és a hídfőterek átalakításának terveit bemutató cikksorozatának jelenlegi, harmadik része a Lánchíddal foglalkozik. Schulek János, a Főmterv hidásza a híd korábbi átalakításának története után azt ismerteti, hogy műszaki szempontból miért nem alkalmas gyalogoshídnak a Lánchíd, miért van szükség egyúttal a nehezebb járművek korlátozására is.
Lélegzésre kijelölt hely – A város újfajta megtapasztalása a Gellért-hegyen
Szétterülő városaink egyre nagyobb területeket hódítanak el a természettől, mely szoros összefüggésben van a napjainkra egyre sürgetőbb problémává váló légszennyezettséggel. Bubla Éva installációja, a Lélegzésre kijelölt hely az urbánus zöldterületek fontosságára és értékére mutat rá, miközben az ember és természet közti szimbiózist is sürgeti.
Emberek
Határok nélkül – Interjú Singer Ádámmal a természet és lakótér integrált kapcsolatáról
Határozott vonalvezetés, kemény formák, sötét színek – a maszkulin jegyek mellett a tűpontos tervezés mégis a természetet emeli főszereplővé a Singer Design legújabb hazai projektjében. Hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie annak, aki hozzájuk hasonlóan szeretné integrálni a természeti környezetet a lakótérbe, arról Singer Ádámmal, a stúdió alapító-építészével beszélgettünk.
Elhunyt Beke Csilla építész
Életének 81. évében, június 6-án elhunyt Beke Csilla építész, többek közt számos műemléképület helyreállításának tervezője. Egykori kollégái búcsúztató írását közöljük.
150 év 15 sétában
2023-ban a Budapest100 sétanapján a városegyesítés jubileuma alkalmából 15 útvonalon járhattuk be az elmúlt 15 évtized építészeti hagyatékát. A KÉK Városi Séták idén nyáron megismétli a tavaly debütált sorozatot, az eseményhez pedig ezúttal 15 térkép is készült, melyeknek köszönhetően akár önállóan is tematikus sétára indulhatunk.
Fenntarthatóság
Pozitív energia körkép II. rész: Energiatermelő városrehabilitáció Spanyolországban
A pozitív energiamérlegű városrészekről (PED) szóló cikksorozat második részében egy Barcelonában található társasházat mutatunk be, melynél már megjelenik a szomszédság szinten való gondolkodás és energiamegosztás is, kihasználva két épület szinergiáit.
Létünk jelenlegi formája nem fenntartható! Ne bonts és ne építs feleslegesen!
"Az építészet a fenntarthatóságért vívott harcban önmagában, önállóan nem tud megfelelő válaszokat és ezáltal eredményeket felmutatni, mert a jelenlegi létformánk önmagában nem fenntartható. Civilizációnk túlélése egyszerre politikai, gazdasági, társadalmi és szakmai komplex párbeszédek alapján biztosítható" – írja Fajcsák Dénes véleménycikkében.
Zöldebb utakon – Fenntarthatóság az épülettervezésben
A klímaválság hatására a paradigmaváltás küszöbén áll az építész szakma, a fenntarthatóság a tervezésben is az elsődleges szempontok közé lépett elő. Más iparágakhoz viszonyítva azonban az építőipar lassabban változik, pedig az energiafelhasználás negyven százaléka az épített környezethez kapcsolódik. Magyarország legnagyobb múltú építészirodája, a KÖZTI saját, zöld építészeti jógyakorlataival is szeretne hozzájárulni a fenntartható építészethez.
Technológia
Ingatlanszervizkönyv / Ingatlantörzskönyv – avagy az ingatlanszektor átfogó reformja
Több mint egy évtizede elérhető egy olyan rendszer, mellyel nyomon követhetők az ingatlanállomány változásai a tervezéstől kezdve a megvalósuláson át a fenntartásig. Magyar fejlesztők kidolgoztak egy olyan rendszert, amely egyesíti az ingatlanszektor összes elemét, mely fejlesztés előnyeit Duga Marcell az Ingatlantörzskönyv Kft. ügyvezetője mutatja be.
A sokoldalú beton – MASTER speciális beton termékcsalád
A Danucem cement- és betongyárai a hazai építőipari szektorban már régóta ismertek, magas minőségű kínálatuk és professzionális szolgáltatásaik a régió piacvezető gyártójává emelték a vállalatot. Új, saját fejlesztésű speciális beton termékcsaládjukon keresztül pedig mostantól az építész- és belsőépítész szakmával is igyekeznek még jobban megismertetni, mennyi lehetőség rejlik ebben az alapanyagban. A MASTER termékek mindegyike valamilyen speciális igényre nyújt megoldást, így különleges elképzelések is kivitelezhetővé váltak.
Rejtett ZIP rendszer alkalmazása bioklimatikus Brustor pergolákkal
A bioklimatikus pergolák építőinél a leggyakrabban választott kiegészítő a ZIP screen. Könnyen kezelhető, motoros mozgatású, függőleges textilárnyékoló, amely megvéd az erős napsugárzástól és megakadályozza a bosszantó rovarok bejutását. A Brustor árnyékolói példát mutatnak arra, milyen előnyökkel jár az innováció alkalmazása a gyakorlatban.