Az emberi lépték nyomában – Kőszeghy Flóra kurátori pályázata a 2023. évi Velencei Építészeti Biennálé kiállítására

A Léptékvesztés című kiállítás az ember helyét és méretét keresi korunk virtuális kultúrájában, azokon a folyamatokon keresztül, amelyek a tervezőprogramok által megélhető digitális térben zajlanak. Az analóg és a digitális kapcsolatában egy élmény alapú párbeszédet mutatna be Kőszeghy Flóra koncepciója, ahol a néző a valóságba átültetett élményeket egy új nézőpontból szemlélheti.

Az építészet számára mindig is meghatározó volt annak a médiumnak a használata, amelyen keresztül az épületekről szóló gondolatok a valóságba átültethetők. Napjainkban már természetesnek számít a számítógéppel segített tervezés, és érezhető az eszköz hatása az építészet megjelenési formáiban. Az építészek már az első 1990-es években lezajló digitális forradalom óta a virtuális tér monitoron keresztül megélhető perspektívájából szemlélik az alkotói folyamatokat. Éppen ezért napjainkban, amikor az emberiség egyre szélesebb spektruma számára válik elérhetővé a virtuális tér, érdemes megvizsgálni az utóbbi évek tapasztalatait. Az építészek egyfajta kísérleti egérként tudják azt a folyamatot reprezentálni, amely a jövő szempontjából mindenki számára aktuálissá válhat.

A számítógépen keresztül feltáruló világ sajátságos dimenziókkal rendelkezik. A klasszikus karteziánus kiterjedések értelmetlenné válnak, de a léptékről alkotott fogalmaink is módosultak. A számítógépes környezetben a zoom-olás, a nagyítás és a kicsinyítés már a tudatalattink része. Elhalványulóban van az analóg rajzok pontosan definiált 1:100-as, 1:50-es precíz léptékhelyessége. Spontán váltogatunk az 1:537 és az 1:1 között újmozdulatnyi erőfeszítéssel. Hogyan érzékeljük így a létrejövő tereket, és mekkorának érzékeli magát az ember ebben a változó környezetben? Továbbra is releváns a Corbusianus emberi lépték? A kiállítás célja mindezen kérdések vizsgálata olyan élményeken keresztül, amelyek a nézőt aktív szerepelőként vonják be az eseménytérbe.

A pavilon a digitális és az analóg közti párbeszéden keresztül járja körül a témát. Vannak olyan élmények, amelyek a virtuális térből ismert jelenségeket mutatnak be a valóságban, és vannak olyan események, amelyek digitális eszközök révén válnak részévé a valós térnek. Az interakció nem irányított, a különböző élmények egy nagyobb rendszer részeinként egészítik ki egymást.

A kiállítás bemutatása
A kiállítótér adottságait figyelembe véve nem kívántunk egy irányított bejárási útvonalat kijelölni. A kiállítási elemek elhelyezése egy diffúz rendszert követ, ami lehetővé teszi a térben történő tényleges „elveszést". A látogató a térben álló pillérek és oszlopok közt sétálva fedezheti fel azt az élményt, ami mindaddig a virtuális térben volt megtapasztalható.

Mivel a kiállítás alapvetően a lépték kérdését vizsgálja az építészeti térben, a nagyítás és kicsinyítés viszonyrendszerét, ezzel együtt témáját is, maga a pavilon épülete adja. Minden kiállítási elem az épületre reflektál, azt vagy annak részleteit, elemeit mutatja be. A Biennálé pavilonja ilyen formán nem csak a fizikai keretet, de magát a témát is biztosítja a kiállítás létrehozásához. Milyen narratívákon keresztül tud megjelenni a valós léptékű referenciaként szolgáló pavilonépület? Milyen számítógépes vetületei vannak a térnek, s ezek mennyire beazonosíthatóak az eltorzult léptékben?

Installációs elemek
A kiállításon elhelyezett installációk, térkivágatok sora különböző perspektívákat, szcenáriókat mutatnak be a digitális szférából. A kiállítás kivágatokat mutat be diorámaként kimetszve a térből, melyekbe kukucskálókon keresztül tud betekinteni a látogató. Ezek a projekciók olyan absztrakt szituációkat vázolnak fel, amelyek legtöbbször csak a virtuális térben élhetőek meg képernyőkre vetítve, ezek mentén az oszlopok és pillérek többféle funkcióval, tematikával bírnak.

Makroszkópok
Egy nagyított térbeli élményt mutatnak be. Egy kis nyíláson keresztül egy lencse által felnagyítva, léptékemberekkel kiegészítve a pavilon adott részlete látható egy a valóstól eltérő léptékben.

Diorámák
Olyan makettek, amik önmagukban kicsinyítésként működnek, de a beléjük helyezett léptékemberek által már teljesen új méreteket kaphatnak. Ezek egyfajta diorámák, amik képként is viselkednek, kompozíciójuk, pozíciójuk egyaránt része az installációnak, mivel a monitor, mint képi felület, síkbeli rendként hat az építészeti koncepcióra.

Kijelzők
A kiállítótérben elhelyezett monitorokon olyan felvételek futnak, amin építészek használják a számítógépes programokat, így olyanok számára is érthetővé válik a kiállítás, akik esetleg nem használják aktívan ezeket. Mindezek mellett olyan kisebb kijelzők is helyet kapnak az oszlopokon, amelyek a virtuális tér egyéb narratíváira utalnak, így a számítógépes játékokra, animációkra és egyéb felületekre, amelyek a jelen és a jövő szempontjából egyaránt meghatározóak.

Textúrák
A falakon és a padlón futó patternek, mintázatok a digitális szerkesztés során megjelenő jelek, amik egyaránt befolyásolják a léptékkel kapcsolatos térélményt, és azt a fajta esztétikát, ami korunk építészeti gyakorlatában egyre inkább megjelenőben van. A tectúrák, felületek valós illetve reális mivolta ugyanúgy része a témával kapcsolatos kérdéseknek, hiszen egy irreális léptékű textúra vagy egy hiperreális nyomtatott felület a maga hamisságával egyaránt felidézi a virtualitás élményeit. A felületek így nemcsak a minta méretében, de annak valóságos és utánzó karakterisztikájával is a kommunikációt szolgálják.

VR
A kiállítótérben elhelyezünk egy VR (Virtual Reality) szemüveget, amelyen keresztül a valós teret (scannelt és modellezett felvételek a kiállítótérről) láthatjuk viszont, kifordítva ezzel a valós és virtuális terek viszonyát.

Léptékpálca
A kiállítás egyik fő alkotóeleme a pavilon átriumában felállított lépték pálca, amely egyrészről jelként szolgál a Giardini-ban bolyongó látogatóknak, valamint interaktív lenyomata a kiállításnak. A látogatók ezzel az eszközzel beállíthatják, ők mekkorának érzik magukat a térben, mekkora számukra az ideális tér léptéke, majd a kiállítás végére ebből az adathalmazból átlagot vonva eredményül kapjuk, hogy mekkorának érzi magát átlagosan az ember az épített környezetben, mekkora térre van szüksége egy személynek. 

Mapping
A textúrákkal és tárgyakkal interakcióba lévő vetített felületek a virtuális térben történő bizonytalanságokra, elmozdulásokra utalnak. Ez a fajta bizonytalanság és a szerkesztőháló adta feszesség egy olyan ellentmondást mutat be, ami lényegi eleme a virtuális élményeinknek.

Kurátor: Kőszeghy Flóra
Alkotók: Alberto Fernandez Gonzalez, Bognár Melinda, Tóth Bálint

Szerk.: Pleskovics Viola

A Velencei Biennálé magyar kiállításait 2015 óta a Ludwig Múzeum valósítja meg.