2012. június 5-én a BME K épületében adták át a Prefa Hungária Kft. által szervezett, „Fémlemez fedés az építészetben 2012” címet viselő országos versenypályázat díjait. Összesen öt kategóriában hirdettek győztest; a tervek közül Láris Barnabás és Vesztergom Ádám székesfehérvári családi háza, az elkészült épületek mezőnyében Taskovics Andrea és Tóth Róbert Ádám váci családi háza nyert, emellett három projekt kiemelt dicséretben részesült. A pályázaton a kiemelkedő minőségű fémlemez burkolatok kivitelezőit is díjazták, három kategóriában. Lányi András összefoglalója.
2012 januárjában a Prefa Hungária Kft. „Fémlemez fedés az építészetben 2012” címmel országos, nyilvános, névaláírásos versenypályázatot hirdetett a fémlemez burkolatok magas színvonalú alkalmazási lehetőségeinek bemutatása céljából. A kiírók eredetileg három kategóriában - megvalósult épületek, tanulmánytervek vagy engedélyezési tervek, illetve műemlék épületek - szerettek volna díjat átadni. A bíráló bizottság nevében Eltér István arról tájékoztatta a díjátadón megjelenteket, hogy a műemlék kategória győztese helyett kiemelt dicséretet adtak ki.
Megvalósult épület („A”) kategóriában díjat nyert Taskovics Andrea és Tóth RóbertÁdám egy váci családi ház átépítésével, ahol a Prefa állókorcos fémlemez fedését és ereszcsatornáját használták fel.
Taskovics Andrea és Tóth Róbert Ádám egy váci családi ház - fotó: PREFA
Taskovics Andrea és Tóth Róbert Ádám egy váci családi ház - fotó: PREFA
Taskovics Andrea és Tóth Róbert Ádám egy váci családi ház - fotó: PREFA
Terv („B”) kategóriában díjat nyert Láris Barnabás és Vesztergom Ádám alkotása, a Prefa Reynobond termékének felhasználásával készített székesfehérvári családi ház terve.
Láris Barnabás és Vesztergom Ádám alkotása, székesfehérvári családi ház terve
Láris Barnabás és Vesztergom Ádám alkotása, székesfehérvári családi ház terve
Láris Barnabás és Vesztergom Ádám alkotása, székesfehérvári családi ház terve
Kiemelt dicséretben részesült terv („B”) kategóriában Borosné Kovács Marina győri „Origami” lakóház tervéért.

Boczkó Ákos, az M1-es autópálya mosoni pihenőhelyére tervezett 2 csillagos motel terve
Boczkó Ákos, az M1-es autópálya mosoni pihenőhelyére tervezett 2 csillagos motel terve
Boczkó Ákos, az M1-es autópálya mosoni pihenőhelyére tervezett 2 csillagos motel terve
Kiemelt dicséretben részesült terv („B”) kategóriában Pályi Gábor (KÖZTI), a Budai Várban található Hilton szálló új, a várfal aljában nyíló bejáratának tervéért.
Pályi Gábor (KÖZTI), a Budai Várban található Hilton szálló új, a várfal aljában nyíló bejáratának terve
Pályi Gábor (KÖZTI), a Budai Várban található Hilton szálló új, a várfal aljában nyíló bejáratának terve
A megvalósult épület („A”) kategória rangsorolás nélküli díjazottjai
Balogh Rita - Könnyűszerkezetes családi ház (Marcali)
Mészáros János - Huniber ház (Gödöllő)
A terv („B”) kategória rangsorolás nélküli díjazottjai
Bakondi János – Új családi ház minimál stílusban (Kaposvár)
Hegyes János, Kovács László – Borászat és bormúzeum tanulmányterve (Villány)
vélemény írásához jelentkezzen be »