Emberek/Interjú

Máshogy gyűjteni az építészetet – Interjú Setareh Nooranival, a rotterdami Het Nieuwe Instituut kutatójával

1/6

H.P. Berlage. Sketch of Djokja, 24 April 1923. Collection Het Nieuwe Instituut, archive BERL 290.317

?>
H.P. Berlage. Sketch of Djokja, 24 April 1923. Collection Het Nieuwe Instituut, archive BERL 290.317
?>
Sourcebook. Het Nieuwe Instituut, 2022. Photo: Simaa Al Saig
?>
Exhibition invitation [Young Women Architects] by [Foundation Amazon], 1986. Source: Archive [Women Building Housing] / Bureau Tussen-Ruimte. Donation by Lidewij Tummers, Collection Het Nieuwe Instituut.
?>
Setareh Noorani, Collecting Otherwise: Time-based Interventions in the Archive, during Thursday Night Live! Photo: Simaa Al Saig
?>
Setareh Noorani, Collecting Otherwise: Time-based Interventions in the Archive, during Thursday Night Live! Photo: Simaa Al Saig
?>
Setareh Noorani, Collecting Otherwise: Time-based Interventions in the Archive, during Thursday Night Live! Photo: Simaa Al Saig
1/6

H.P. Berlage. Sketch of Djokja, 24 April 1923. Collection Het Nieuwe Instituut, archive BERL 290.317

Máshogy gyűjteni az építészetet – Interjú Setareh Nooranival, a rotterdami Het Nieuwe Instituut kutatójával
Emberek/Interjú

Máshogy gyűjteni az építészetet – Interjú Setareh Nooranival, a rotterdami Het Nieuwe Instituut kutatójával

2022.11.25. 17:09

Cikkinfó

Szerzők:
Hulesch Máté

Földrajzi hely:
Rotterdam, Hollandia

Építészek, alkotók:
Setareh Noorani

Cég, szervezet:
Het Nieuwe Instituut

Dosszié:

Hogyan lehet újragondolni egy építészeti gyűjteményt úgy, hogy az ne csak a többségi társadalom építészeti kultúráját és a fővonalas építészettörténeti diskurzust reprezentálja? Erre a kérdésre keresi a választ a Collecting Otherwise című, példaértékű kutatási projekt a holland állami építészeti gyűjteményt gondozó Het Nieuwe Instituut keretei között – és azokat feszegetve. A kutatócsoport egyik tagjával, Setareh Nooranival Hulesch Máté beszélgetett.

Setareh Noorani építész, kutató, különböző kísérleti kollektívák tagja. A rotterdami Het Nieuwe Instituutban végzett kutatásai a dekolonialitás, a feminizmusok, a queer ökológiák, a nem intézményesített reprezentációk, valamint a kollektív, több-mint-emberi testek építészetben, annak örökségében és bizonytalan jövőbeli forgatókönyveiben betöltött helyzetének problémaköreit vizsgálják – mindezeket a Collecting Otherwise, az Appropriation as Collective Resistance, a Feminist Design Strategies és a The Critical Visitor intézményközi projektek keretében. Setareh Noorani ezért a munkájáért elnyerte a Holland Kulturális és Tudományos Minisztérium és a Mondriaan Alap által odaítélt Museum Talent Prize 2021 díjat. Jelenleg tagja a London Design Biennale 2023 kurátori csapatának, és tagja az évente megrendezett Het Nieuwe Instituut Call for Fellows és a Tilting Axis ösztöndíj kiválasztási bizottságainak. Setareh építész mesterdiplomával (MSc) rendelkezik (TU Delft, cum laude).

Hulesch Máté: A Het Nieuwe Instituut Collectiong Otherwise című kutatási projektjében dolgozol. Hogyan kerültél a projektbe, és mit is jelent pontosan ez a "máshogy gyűjtés", amire a neve utal?

Setareh Noorani: 2019 óta dolgozom a Het Nieuwe Instituut Kutatási és Fejlesztési Osztályán és már a kezdetektől feltűnt, hogy több olyan fantasztikus projekt fut az osztályon, ami a kutatást az intézmény által gondozott holland nemzeti építészeti és urbanisztikai gyűjtemény új perspektívákban való vizsgálatával párosítja. A Gyűjteményi Osztály ekkoriban már azon dolgozott, hogy hogyan lehetne a gyűjteményre vonatkozó irányelveket újragondolni, felvázolni lehetséges jövőképeket a gyűjtemény részére. Az egyik kutatás az Architecture of Appropriation című projekt volt, ami a Hollandiában nagy hagyományokkal bíró foglaltház-kultúrát, mint építészeti praxist vizsgálta. Adta magát a kérdés, hogy mit jelent a gyűjtemény részévé tenni ezeket a házfoglaló praxisokat, hogyan lehet ezekre úgy tekinteni, mint az építészet egy formája.

Azon kezdtem gondolkozni, hogy hogyan tudnánk olyan projektet csinálni, ami az el-nem-mondott, alulreprezentált perspektívákra fókuszál: a nőkre, queer emberekre, feketékre és más színesbőrűekre a gyűjteményből – nem csak amiatt, mert magam is kapcsolódom ezekhez a csoportokhoz, hanem mert fontosnak tartom, hogy ezek a csoportok is megfelelően reprezentálva legyenek a gyűjteményben, hiszen ha nemzeti gyűjteményről beszélünk, akkor az a nemzettudatról és nemzeti identitásról is szól, és ha ezek a csoportok nincsenek megfelelően reprezentálva, az arra is hatással van, hogy hogyan tudjuk új narratívák mentén átértelmezni az építészettörténetünket, hogyan tudjuk egyáltalán elfogadni ezeket a különböző esztétikai formákat, például az egykori gyarmatokról behozott stílusokat, vagy a nők pozícióját az építészeti praxisban.

A Collecting Otherwise célja, hogy a gyűjtemény archívumáról, tárgyairól készült esettanulmányok segítségével hozzájáruljon ahhoz, hogy újragondolhassuk a teljes gyűjteményt, és annak bővítésének stratégiáit, feltárjuk, mik azok a hiányzó területek, amik kiegészítésre szorulnak, és melyek azok a meglévő elemek, amiket a megszokottól eltérő narratívában is vizsgálni lehet. Mindezt egy nemzetközi munkacsoporttal közösen tesszük, az intézményi kereteket is feszegetve.

Setareh Noorani, Collecting Otherwise: Time-based Interventions in the Archive, during Thursday Night Live! Photo: Simaa Al Saig
4/6
Setareh Noorani, Collecting Otherwise: Time-based Interventions in the Archive, during Thursday Night Live! Photo: Simaa Al Saig

HM: Mik a fő kimenetelei ennek a projektnek? Kiállítások, események? Hogyan mutatjátok be az eredményeiteket?

SN: Már a kezdetektől a médiumok széles spektrumával kísérletezünk ezen a téren is, az intézményi keretek között megvalósuló formátumoktól kezdve – mint például a nyilvános esti előadások – a kiadványokon és hírlevelen át a szinte "ellenintézményi" formátumokig, mint a zinek. Olyan kommunikációs eszközöket keresünk, amelyek gyorsan vissza is hatnak, alkalmasak a gyors reakciókra, hogy azok mielőbb beépüljenek a kutatási folyamatba.

Szeretnénk például egy könyvet kiadni, ami hagyományos formátumnak tekinthető, de azon is csavarnánk egyet, hogy mégse legyen teljesen hagyományos. Idén elkezdtünk kisebb publikus prezentációkat és kiállításokat is tartani. Az egyik példa erre a jelenleg is látható Sourcebook című kiállítás, de csináltunk egy kisebb pop-up kiállítást is To Be Determined címen, a Trojan Horse Cell (Clara Balaguer, Czar Kristoff, Alfred Marasigan, Isola Tong) munkájából, akik azzal foglalkoztak, hogyan lehet az egykori gyarmati perifériákból egyáltalán elkezdeni azon gondolkozni, hogy hogyan lehetne máshogy kezelni a gyűjteményt, milyen alternatív formáit tudják javasolni a gyűjteményezésnek, archiválásnak. Az eredményeik egy installációként voltak bemutatva a múzeum fő galériaterében, ami kicsit úgy nézett ki, mint egy foglalt ház. Két hét alatt el kellett vele készülni, ami nagyon rövid idő egy kiállításhoz, de épp emiatt nagyon izgalmas volt.

Fontos elmondani azt is, hogy eddig két szűkebb tematikája volt a projektnek, az első a Seen/Unseen címet viselte, ami interszekcionális-feminista és (gender)queer perspektívából vizsgálta a nemzeti gyűjteményt; a második pedig, ami idén zárul, a Post/De/Colonial című volt. A jövő évi téma a Toolshed: Testing Ground for Tools and Methodologies címet kapta, ennek keretében azzal fogunk foglalkozni, hogy mik azok a konkrét eszközök, amik segítségével újragondolhatjuk a gyűjteményt.

H.P. Berlage. Sketch of Djokja, 24 April 1923. Collection Het Nieuwe Instituut, archive BERL 290.317
1/6
H.P. Berlage. Sketch of Djokja, 24 April 1923. Collection Het Nieuwe Instituut, archive BERL 290.317

HM: Tudnál egy példát mondani arra, hogy hogyan zajlik a gyakorlatban az a fajta gyűjteményi munka, amit végeztek?

SN: Részt veszünk például a Vrouwen Bouwen Wonen (Women Bulding Housing) nevű, ’80-as, ’90-es években működő feminista épített környezeti szakemberekből álló hálózat hagyatékának a feldolgozásában. A hálózatban résztvevő nők, akik közül néhányan még ma is aktívak, megkerestek minket, hogy örülnének, ha a hagyatékuk hozzánk kerülne. Egy nyilvános előadás keretében bemutatták azt, hogy milyen lenne a nem-szexista város szerintük, és egy zárt workshopon bemutatták a szervezetüket, amit követően elkezdtünk azon gondolkozni, hogy ha van ez a hálózat a sok különböző résztvevőjével, akkor ezt így is kéne kezelni: egy hálózati archívumként, ami nem csak építészekből, de urbanistákból, társadalomföldrajz-kutatókból, mérnökökből és más hasonló szakmákból állt. Nagyon sokféle anyagot gyűjtöttek össze, szórólapokat, leveleket, képeslapokat, jegyzőkönyveket az üléseikről. Tervekből viszont kevés van, mert ez a hálózat ebben a formában nem tervezett, ez egy aktív feminista csoport volt, a tagjainak egyénileg megvolt a saját praxisa, de közösségként egyfajta tudásmegosztásra fókuszáltak, és arra, hogy hogyan tudnák újrapozícionálni a nőket a szakmában. A mi szerepünk az volt, hogy feltárjuk, hogyan tudjuk a tőlük kapott anyagot – ami eltér az építészeti hagyatékokban hagyományosan túlsúlyban lévő tervektől – az építészeti kultúra bemutatására használni.

Exhibition invitation [Young Women Architects] by [Foundation Amazon], 1986. Source: Archive [Women Building Housing] / Bureau Tussen-Ruimte. Donation by Lidewij Tummers, Collection Het Nieuwe Instituut.
3/6
Exhibition invitation [Young Women Architects] by [Foundation Amazon], 1986. Source: Archive [Women Building Housing] / Bureau Tussen-Ruimte. Donation by Lidewij Tummers, Collection Het Nieuwe Instituut.

HM: Említetted, hogy nemzetközi munkacsoportokban dolgoztok – mit jelent ezesetben ez a nemzetköziség? A korábbi holland gyarmatok állnak a fókuszban, vagy más területek is?

SN: A mostani munkacsoportunk Fülöp-szigeteki, indonéz, amerikai tagokból áll, néhányan közülük Hollandiában élnek, mások külföldön. Az idei tematika, a Post/De/Colonial nem csak arról szólt, hogy a gyűjteményt olyan perspektívából vizsgáljuk, hogy más országokban dolgozó holland építészek mit csináltak, hanem hogy mit is jelent ez a "külföld", hogyan tudunk diaszpórákról gondolkodni. Az esettanulmányok egy lényeges része olyan építészekről szólt, akik elsősorban Indonéziában dolgoztak, vagy afrikai országokban, mint pl. Mali. Azt vizsgáltuk, hogy mit jelentett holland építészeknek ezeken az "külföldi" helyeken dolgozni, gyarmati körülmények között, és hogy milyen szemüvegen keresztül, milyen szenzitivitással tudjuk az ő hagyatékaikat olvasni. Ezekben az életművekben sajátos útjai voltak annak, hogy lealacsonyítsák például az indonéz építészeti kultúrát, vagy másfajta regionális, őslakos építési kultúrákat. Nagyon erős igény volt arra, hogy homogenizálják az építési kultúrát a holland birodalom területén, ami párhuzamosan zajlott azzal, hogy az európai építészeti stílusokat, a modernizmust exportálták a gyarmatokra, ami egyfajta vernakuláris modernizmussá alakult ezekben az országokban.

Az is fontos, hogy mindezt a helyi intézményekkel, szervezetekkel közösen tegyük meg. Jelenleg például épp egy olyan online workshop előkészületein dolgozunk, amit az indonéz Gudskul és arsitekturindonesia.org szervezetekkel közösen szervezünk. Ennek keretében azt fogjuk vizsgálni, hogy hogyan férhetnek hozzá jobban az indonéz kutatók, művészek és építészek a holland nemzeti gyűjtemény részeként Rotterdamban őrzött, de Indonéziához kötődő építészeti és várostervezési archívumokhoz.

Sourcebook. Het Nieuwe Instituut, 2022. Photo: Simaa Al Saig
2/6
Sourcebook. Het Nieuwe Instituut, 2022. Photo: Simaa Al Saig

HM: Hogyan kapcsolódik a kutatásotok az intézmény többi projektjéhez?

SN: A Het Nieuwe Instituut a holland építészeti, design- és digitális kultúra állami intézete, ami egy 2013-as intézményi összevonás eredményeként jött létre – ezért vannak a különböző diszciplínák az intézményen belül. A már említett egyes osztályok, a Kutatási Osztály, a Gyűjteményi Osztály, az Ügynökség – interdepartmentális módszerekkel dolgoznak, tehát a különböző projekteken több osztály is dolgozik párhuzamosan, együtt tartunk eseményeket, együtt indítunk el kutatásokat. A Kutatási Osztályon belül, ahol 9-10 ember dolgozik, vannak közös projektjeink, amin többen dolgozunk együtt, mint a Collecting Otherwise, és vannak olyanok, amin egyedül dolgoznak egyes kollégák. Klaas Kuitenbrouwer például egy Zoöp nevű projekten dolgozik, ami egy kooperatíva minden létforma számára, amiben néhány életforma képes hangot adni magának, mint az emberek, de vannak nem-emberi lények is, mint az állatok és növények, sőt, élettelen dolgok is. Vagy Marten Kuijpers a Program Osztállyal és a Vitra Design Múzeummal közösen egy Garden Futures című kiállításon dolgozik. Én a Collecting Otherwise projekt mellett a Feminist Design Strategies, az Appropriation as Collective Resistance/Housing Futures – ami az Architecture of Appropriation spinoff-projektje – nevű projekteken dolgozom, jövőre pedig egy újabb témát fogok indítani, Modernisms along the Indian Ocean címmel, amiben az Indiai Óceán víztestét mint egyfajta hordozóeszközt vizsgálom, amin keresztül a különböző jellegű modernizmusok mozogtak, alakultak, fejlődtek.

Setareh Noorani, Collecting Otherwise: Time-based Interventions in the Archive, during Thursday Night Live! Photo: Simaa Al Saig
5/6
Setareh Noorani, Collecting Otherwise: Time-based Interventions in the Archive, during Thursday Night Live! Photo: Simaa Al Saig

HM: Nagyon izgalmas ezt a sokfajta kutatási irányt hallani, és magyar szemmel kissé meglepő is, hogy ennyire szerteágazó témákkal foglalkoztok egy állami intézmény keretein belül. Mi teszi ezt lehetővé?

SN: Az intézmény küldetése, hogy utat mutasson ebben a nyitott gondolkodásmódban, olyan szervként működjön, ami érzékeny a társadalom igényeire és azokat becsatornázza az intézményi környezet irányába. Egyúttal annak is köszönhető mindez, hogy olyan emberek dolgoznak itt, akik érzékenyek ezekre a témakörökre és nem egyfajta trendként értelmezik őket, hanem olyan módszerekként, amik ahhoz járulnak hozzá, hogy közösen életben maradjunk ezen a bolygón. Az építészeti kultúra, designkultúra, vagy digitális kultúra mind arról szól, hogy mi, mint emberi testek hogyan tudunk létezni a jövőben. Nekem személy szerint ez a fajta, kollektív jövő(k)ről való gondolkodás nagyon fontos: reménnyel tölt el, hogy képesek leszünk funkcionálni, védelmet nyújt a szélsőjobboldali ideológiáktól, és azt gondolom, ad egy egészséges mértékű kritikai attitűdöt a létező hatalmi struktúrák kapcsán, hogy megkérdőjelezzük azokat a normákat, ahogyan azokat a tereket használjuk, amelyekben élünk.

Nagyon érdekes, hogy más országokban hogyan működik mindez, van-e egyáltalán építészeti gyűjtemény, ha van, akkor hogyan kezelik, miben más, mint az itteni, hogyan értelmezik a gyűjteményt, hogyan tudják arra használni, hogy a saját narratívájukat elmondják vele. A gyűjtemény sokszor lehet a túlélés egy eszköze, de hogy mi az, aminek túl kell élnie, az egy vitatott kérdés, mert részben a domináns status quo az, ami fennmarad, de ellen-gyűjteményekben, intézményeken kívül túlélhetnek olyan történetek, amik az ellenállás példái. Mi ezt a kettőt próbáljuk közelebb hozni egymáshoz.

Hulesch Máté

 

A cikksorozat megjelenését az Építészfórumon a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

KÁLI SZOBROK // Egy hely

2022.09.02. 14:53
00:04:59

Az Egy hely mai részében a Balaton-felvidékre látogatunk: Kővágóörs és Köveskál között áll a "Káli Stonehenge", vagyis Veszprémi Imre szobrászművész Emberi komédia című alkotása.

Az Egy hely mai részében a Balaton-felvidékre látogatunk: Kővágóörs és Köveskál között áll a "Káli Stonehenge", vagyis Veszprémi Imre szobrászművész Emberi komédia című alkotása.

Nézőpontok/Történet

LÖVŐHÁZ UTCA // Egy hely + Építészfórum

2022.09.02. 14:51
00:09:05

Bevásárlóközpont, piac, Ganz-székház, elemi iskola és persze lövőház. Az Egy hely mai részében Torma Tamás a budai Lövőház utcán kalauzolja végig a nézőket, bemutatva a ma élettel teli sétálóutcaként ismert városrész színes múltját és jelenét, a Széna tértől a Marczibányi téren át a Haris parkig.

Bevásárlóközpont, piac, Ganz-székház, elemi iskola és persze lövőház. Az Egy hely mai részében Torma Tamás a budai Lövőház utcán kalauzolja végig a nézőket, bemutatva a ma élettel teli sétálóutcaként ismert városrész színes múltját és jelenét, a Széna tértől a Marczibányi téren át a Haris parkig.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk