Mit szimbolizál a MOL torony?

Az előző héten beharangozott toronyház-vitasorozat célja elsősorban nem a MOL-torony értékelése, hanem az immár megkerülhetetlenné váló jelenlétével járó következmények megvitatása. A sorozat felvezető részeként Dr. G. Szabó István véleménycikkét közöljük, aki a sorozat meghirdetése előtt küldte el a szerkesztőség részére gondolatait – így jelen írás csak részben kapcsolódik a felvetett irányhoz. Cikkében a MOL torony szimbolikus jelentésrétegeit veszi számba. 

Immár – egy időre legalábbis – visszavonhatatlan, egyben meghökkentő látványelemként kezd a legváratlanabb helyszínekről felsejleni fővárosunk látképében az épülő és végleges magasságát 2021. áprilisában, a fotók készültekor még el sem érő MOL torony. „Tájseb", ahogy 2017-ben egy befolyásos kormánypolitikus jósolta.

Egy magasház a legtöbb esetben puszta fizikai létezésén túl is kétségtelenül erős szimbolikus horderővel bír, és különösen igaz ez a MOL toronyra, melynek kapcsán számos releváns nyilatkozat hivatkozik konkrétan is a ház szimbolikus jelentőségére.

Egy épület egyúttal üzenet is a jövőnek. Üzenet a korról, amiben épült, az építés körülményeiről, az építtetőkről, a társadalomról. Vegyünk hát sorra néhány jelképelemet, és próbáljunk meg válaszolni a kérdésre: mit üzen a jövőnek, mit szimbolizál a MOL torony?

• Mindenekelőtt azt, hogy a XXI. század elejének Magyarországán a kiemelkedő pénzügyi és lobbi erő szinte korlátlan lehetőséget biztosít egy akarat keresztülvitelének. Hiába volt a számtalan szakmai ellenérv, a világörökségi látkép féltése, a jogi kiskapuk nagyra nyitásával, a korábbi építési magassági korlátok átírásával, megnövelésével majdhogynem akadálytalanul és jogszerűen kapott szabad utat a 120 m-es monstrum építése.

• Szimbolikus maga a 120 m-es méret más okból is: nagyjából ennyi a távolság a torony és a Hungária körgyűrű középvonala között. A körgyűrűn belül ugyanis 30 m-es magassági korlátozás van (még napjainkban legalábbis) érvényben.  A XXI. század Magyarországán tehát elegendő ez a 120 m-nyi távolság, hogy a 30 m-es magassági korlát mintegy négyszeresét meghaladó magasságú épület úgymond máris jogszerűvé és építési engedély-kompatibilissá váljon.

• A torony szimbólum abban az értelemben is, hogy hiánya nyilvánvalóan nem volt feltétele annak, hogy a MOL régiós vezető céggé váljon; a vállalat a korábbi épületekben, irodákban végzett munka eredményeként lett a régió egyik jelentős középvállalata.   

• Mindenképpen (negatív) szimbolikus jelentőségű az is, hogy (némi képzavarral élve) az „olajipar alkonyának hajnalán", a megújuló energiatermelés minden kétséget kizáróan visszafordíthatatlan térnyerésének XXI. századában az olajipari nagyvállalat egy olyan tornyot emel (mementóként? az olajipar környezetkárosítására emlékeztetve?), amihez több tízezer m3 vasbeton szükséges, mindehhez felhasználva sok-sok ezer m3 cementet, melynek előállítása az egyik legjelentősebb karbonlábnyomú technológia. Szomorú tény, hogy míg Berlinben vagy Bécsben napjainkban egy legalább részben fa alapú anyagokból épülő magasház építése a „menő" hír, Budapesten ugyanekkor még egy cementfaló betonmonstrum jelképezi a környezettel való „felelősségteljes" kapcsolatunkat.

• Szimbólumértékű az is, ahogyan a „kinek van nagyobb" ősi erődemonstrációs versengés megjelenik a MOL torony építése kapcsán. Bár nemzetközi viszonylatban ez a tornyocska a futottak még kategóriába sem kerülhetne be (150 m alatt lévén, nem is nevezhető felhőkarcolónak), a „kicsit savanyú, kicsit sárga, de a miénk" vonalon haladva minden bizonnyal önelégült módon örülnek majd a megvalósításban részt vevők, hogy „na, mi építettük fel Budapest első 100 m-nél magasabb épületét". (Nem minden ok nélkül hallottam ezek szerint valamikor egy építésztől a mondást, hogy „Vigyázni kell az építészekkel, mert szeretik a betont!") Holott az emberi nagyság sokszor nem abban nyilvánul meg, amit megteszünk, hanem abban, amit megtehetnénk, de mégsem tesszük (emlékeztetőül, az úriember anekdotabeli meghatározása: tud szaxofonozni, de nem teszi…).

• Sajnálatosan jelképértékű az is, ahogyan a hazai építész- és urbanista közösség egy jelentős részének szakmai érdekérvényesítő képessége hasonlóképpen sajnálatosan jelképértékű volt a MOL torony körüli engedélyezési folyamatban. Még annyit sem sikerült elérniük a szakmai alapon érvelőknek, hogy a torony építési helye legyen valamivel „hátrább vonva", távolítva a Duna parttól, hogy a Gellért-hegy takaró hatása jobban érvényesüljön a Duna belvárosi szakaszáról nézve.  

•  És szimbólumértékű az is, ahogyan a vonatkozó honlap a látványterveken keresztül próbálja sugallni azt, mennyire „jelentéktelen" a torony városi panorámára gyakorolt hatása. Szinte művészi példa a látványtervekkel való manipulálásra, ahogyan a „Margit híd budai hídfő" c. látványterv és a körvonalazódó valóság viszonyul egymáshoz:

Dr. G. Szabó István, mérnök, c. egyetemi docens

A MOL torony épülete megkerülhetetlen tényezővé vált a városban. Az Építészfórum újonnan induló véleménycikk-rovatában erre az új helyzetre reflektálva invitáljuk a vita folytatására a szakmát és olvasóinkat. Nem arra keressük a választ, hogy Budapest legújabb toronyháza önmagában jó-e vagy rossz. Az épületet tényként kezelve a kérdés az, hogy megléte milyen irányba mozdítja el a magasház-vitát és egyúttal a város jövőjét. Van véleménye? Ossza meg! A szakmailag megalapozott véleménycikkeket a szerk@epiteszforum.hu email címre várjuk „Toronyház-vita" tárgyban.

Szerk.: Hulesch Máté