Normafa Off-Grid Center, Haggenmacher-villa és Istenszeme-tó rehabilitációja – Boronkay Gábor diplomaterve

A Normafa Budapest környékének egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, ahova több ezer látogató érkezik naponta. Ugyan a közeljövőben fejleszteni fogják a park infrastruktúráját, a legfrekventáltabb részeken kívüli területek revitalizációja is sok lehetőséget rejt. Boronkay Gábor diplomamunkája egy ilyen lehetőség feltárására tesz kísérletet.

Bevezetés

A Normafa Budapest egyik legkedveltebb pihenőhelyeként kivételes helyzetben van. A kerületi és a fővárosi önkormányzat is egyre több forrást áldoz a terület fejlesztésére: a tervek főként a sportolási lehetőségek bővítését célozzák hóágyúzható sípályák, kiépített hegyikerékpáros utak építésével. Emellett a park közlekedését is javítanák a fogaskerekű és a buszjáratok útvonalának meghosszabbításával, sűrített menetrenddel. A tervezett fejlesztések ellenére a Normafának bőven maradnak problémái – diplomamunkámban ezekre igyekeztem egy lehetséges választ adni.

Helyszín

A Normafa használata jelenleg rendkívül egyoldalú. A terület fő látványossága Budapest legmagasabb pontja, az Erzsébet-kilátó, így a turisták csak a buszvégállomás és a kilátó közötti legrövidebb úton közlekednek. Ennek megfelelően a kiszolgáló funkciók is ide koncentrálódnak, túlterhelve a természeti környezetet. Eközben az erdő nagyrészt kihasználatlan marad, pedig nem volt ez mindig így: alig 150 éve számos csárda és szálló is jelen volt a területen – a Normafa nemcsak a sportról, hanem kulturális életéről is híres volt.

Félő, az egyoldalú használat a terület kimerüléséhez vezet majd, miközben a környék be nem vont részei leszakadhatnak. Emiatt fontosnak tartottam átgondolni, hogy a Normafa körüli, kevésbé frekventált területeket hogyan lehetne minél kisebb beavatkozással minél inkább hasznossá, kultiválttá tenni. Kiindulás lehet a terület gazdag, ám egyre inkább romló állapotú épületállományának felhasználása – ilyen például a Haggenmacher-villa is. A villa és díszparkja sok tulajdonost és átalakulást élt át. Általában jómódú családok lakták, egyik leghíresebb közülük a Haggenmacher svájci söriparos család, amelytől nevét örökölte.

Történelmileg is fontos helyszín: itt tartóztatták le Kossuth Lajost 1837-ben, amikor orvosi utasításra pihenni tért be az Istenszeme fogadóba. A telek területén fellelhető az egykori Istenszeme-tó medre is. A tó az utóbbi években száradhatott ki végleg, tápláló forrását a 80-as években csatornába kötötték. A villa utolsó használója a Kossuth gyermekotthon volt, ahol pszichotikus gyerekekkel foglalkoztak, egészen a 2000-es évekig, azóta elhagyatottan áll. Nem tudták jól hasznosítani, feljegyzések szerint a ház belső terei lelakottak, a villa épületéhez nem méltóak.

Koncepció

A beavatkozás célja kettős: egyrészről hogy újjáélessze a villát és parkját, új úticélt adva a Normafára látogatóknak, és csökkentve a Jánoshegyi út környékének túlhasználtságát. Másrészről, hogy lehetőséget teremtsen a városlakóknak arra, hogy huzamosabb időt tölthessenek a természetben, kiszakadva a városi mindennapokból.

A Normafa Off-Grid Center ezért két fő elemből áll: a felújított villaépületből, mely egy új éttermi szárnnyal egészül ki, és kis bérelhető kabinokból. A fejlesztés feladata továbbá az Istenszeme-tó helyreállítása is. A terv fő formáló elve, hogy csak szükségszerű beavatkozások történjenek, melyek toleránsak a természeti és épített környezettel szemben.

A villaépület hosszú történeti és szerkezeti elemzése után eltávolítottam az épület alárendelt, rossz állapotú szárnyát, ezáltal közelebb hozva eredeti formájához. Az elbontott szárny szabad felületén csatlakozik az új funkció, egy a talajtól elemelt éttermi szárny. Ez az új tag konzolosan nyúlik ki a fák lombkoronájáig és emelt pozícióból biztosít kilátást a völgyre. Egy ponton történő megtámasztásával csak minimálisan avatkozik környezetébe. Arányai a villából táplálkoznak, de távolságtartásával és anyaghasználatával az új mégis elkülönül a régitől. Tolóablakainak köszönhetően egész évben üzemelhet. A villaépületben kap még helyet a szállások recepciója, konyha és egy szolgálati lakás.

A kabinok kialakításánál is lényeges szempont volt, hogy maximális funkcionalitás mellett minél kisebb legyen a természeti beavatkozás. Ezért szerkezetüknek olyannak kell lennie, hogy a lehető legkisebb mértékben érintkezzenek a fogadó talajjal – tehát modulonként egy lábbal. A szálláshelyek a terepszintre merőlegesen állnak, ezért – és az erős tereplejtésnek köszönhetően – a kabin végében már a lombok közül tekinthetünk le a tóra, a városra.

A kabinok funkcionális rendszeréhez három különböző modult határoztam meg: lakótér, hálószoba és vizesblokk. Ezeket, szabályos háromszög alakjuknak köszönhetően, egymás mellé helyezve jól variálható elrendezést kapunk, mely az elemek elcsúsztatásával, játékával képes alkalmazkodni a fák között kialakuló egyedi helyzetekhez, és igény esetén kiegészíthető további modulelemek hozzáadásával.

Az épületek nagy üvegfelülettel néznek az őket körülvevő sűrű erdőségre. A belső falfelületeken megjelenő natúr faburkolat melegséget nyújt az elvonulók számára kialakított terekben. A tömör homlokzati felületeken Shou Sugi Ban technikával tartósított burkolat jelenik meg, amely tartós és ellenálló, keménységével erősíti a külső és a belső világ kontrasztját.

Technológiák

A tolerancia és variálhatóság elve alapján megfogalmazódott a modularitás igénye is. Előregyártott modulokból építkezve kisebb az építési területben tett kár, gyorsabb és gazdaságosabb a kivitelezés mind a kabinok, mind pedig az éttermi szárny esetében. Megújuló és könnyen újrahasznosítható építőanyagokat kerestem, ezért a kabinok teljes egészükben faszerkezetűek, a villa új szárnya pedig CLT panel és acél ötvözete.

Az épületek állékonyságát és a szelvények keresztmetszetét parametrikus eszközökkel, evolúciós eljárások segítségével vizsgáltam.

Diplomamunkám a 2020-as ÉTE Diplomadíj pályázaton dicséretben részesült.

Boronkay Gábor

Szerk.: Winkler Márk