építészet : környezet : innováció

November 18-án találkozzunk az Európa Hajón!

kezdés: 2017. november 18. CET 16:00vége: 2017. november 18. CET 21:00
2017. november 18-án, szombaton délután 4-kor kezdődik a 13. Média Építészeti Díja nyilvános zsűrizése és gálaestje. Idén mindez új helyszínre, az Európa Hajóra költözik, ahol az építészek prezentációja után egy kora esti sétahajókázással egybekötött vacsora is várja a vendégeket. Elővételes jegyeket november 5-ig lehet vásárolni. 

Az eseményen ismert médiaszereplőkből álló zsűri a helyszínen elemezi és díjazza a döntőbe került épületeket és terveket. A zsűriben a Forbes, Heti Válasz, HírTV, Index, Karc FM, Mandiner, MTVA Bartók Rádió, TrendFM, a HVG és Turizmus Trend/Vendég & Hotel képviselői foglalnak helyet.

Az eseményt Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes-államtitkár nyitja meg.

A rendezvény házigazdái az epiteszforum.hu csapata, Rózsa Péter, a Klub Rádió főszerkesztő-helyettese és Huszár András építész, a Hello Wood társalapítója.

 

Időpont: 2017. november 18. (szombat), 16:00
Helyszín: Európa Hajó, 1013 Budapest, Budai alsó rkp. – Szilágyi Dezső téri kikötő

Jegyvásárlás ITT.


Program

16:00 - Köszöntő

  • Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes-államtitkár beszéde
  • a nemzetközi szakmai előzsűri összefoglalója - Indira van't Klooster, az A10 magazin főszerkesztője, az előzsűri elnöke

16:30 - A döntősök látványos, rövid prezentációja és a zsűri értékelése – 1. rész


Kb. 17:30 - 18:00 - szünet


18:00 - A döntősök látványos, rövid prezentációja és a zsűri értékelése – 2. rész


19:00 - Sétahajózással egybekötött vacsora

19:45 - Hogyan lesz egy nyári táborból profi építész iroda? - Hello Wood

20:00 - Mesterek köszöntése / az esemény díszvendége: Csomay Zsófia építész, belsőépítész, érdemes művész - laudáció: Koczka István

kb: 20:15 - Díjátadó ünnepség


KÜLÖNDÍJAK ÁTADÁSA

  • Az Austrotherm Energiahatékonysági Különdíja
  • Az Európa Design Belsőépítészeti Különdíja
  • A Lechner Tudásközpont Legjobb 1945 után Épült Épület Rekonstrukciója Különdíjának átadása

A MÉDIA ÉPÍTÉSZETI DÍJÁNAK ÁTADÁSA

  • A Zsűri Különdíja
  • Média Építészeti Díja TERV kategória
  • Média Építészeti Díja ÉPÜLET kategória

KÖZÖNSÉGDÍJAK ÁTADÁSA

  • Az Index.hu különdíjának átadása
  • Média Építészeti Díja KÖZÖNSÉGDÍJ TERV kategória
  • Média Építészeti Díja KÖZÖNSÉGDÍJ ÉPÜLET kategória

A közönség az est során szavazza meg a Média Építészeti Díja közönségdíjának nyerteseit.

A 2017-es MÉD zsűrije

  • Devich Márton - MTVA Bartók Rádió, a zsűri elnöke
  • Bagi László - Forbes
  • Földes András - Index
  • Dr. Komáromi Balázs - Trend FM
  • Mohácsi Szilvia - Karc FM
  • Rajcsányi Gellért - Mandiner
  • Szalai Anna - HVG
  • Sümegi Noémi - Heti Válasz
  • Vágó Ágnes - Turizmus Trend / Vendég & Hotel
  • Veiszer Alinda - HírTV

Szakmai bírálók

  • Beleznay Éva urbanista, építész
  • Dúll Andrea környezetpszichológus
  • Somogyi Krisztina vizuális környezet kutató, építészkritikus


Támogatók: Austrotherm, Europa Design, Lechner Tudásközpont, HB Reavis Real Estate, Lafarge, Mapei, Nemzeti Kulturális Alap, Dornbracht, Aliplast, pointOne, Fakro, Meva, Fischer Hungary, Market, Holland Nagykövetség, Canon, Szónok Születik

Kiemelt szakmai partner: Magyar Építőművészek Szövetsége

Szakmai médiapartnerek: Octogon, Országépítő, Régi-Új Magyar Építőművészet, Magyar Építéstechnika, ÉpítészKlub, ingatlan.com – iroda.hu, Kortárs Építészeti Központ, Építész Közlöny, A mi otthonunk 

Különdíjat ad át: az Austrotherm, az EuropaDesign és a Lechner Tudásközpont

Díjátadók: HBReavis, Lafarge Cement Magyarország, Mapei, Fakro, Városliget Zrt.

További támogatók: Decor Floor, Dornbracht, Market, Nemzeti Kulturális Alap, és Hollandia Budapesti Nagykövetsége

Jegyeket ezen a linken lehet vásárolni. 


MÉD szervező: epiteszforum.hu, Fürdős Zsanett, Varga-Ignácz Réka, +36 20 548 6419
Sajtóiroda: Jakab Gergő, Zerocom +36 30 376 0800
Rendezvényszervezés: Gyurcsik Fanni, Build Communication Kft. +36 30 758 4880

 

vélemény írásához jelentkezzen be »