Piros, fehér és a zöld - Nagyerdei Loki Stadion

Herzog & de Meuron szerint a futballarénák a modern kor zarándokhelyei. Jó esetben egy épület a közösség egzisztenciájának kifejezője, a közösség anyagi és szellemi koncentrációja. Ez egy stadion esetében érzékletesen tapintható: a közösség útmutatást vár, identitást, megerősítést, jelképet és büszkeséget. Árvai András írása a debreceni stadionról, amely a Bordás Péter vezető tervező által irányított csapat tervei szerint épült meg. 

De nézzük távolabbról, vagy inkább nézzünk bele, a kultúra egy, de osztható: az irodalom, a tévé, a beszéd, a viselet, az autóvezetés, a foci és az építészet. A karakter, ugye, ami hozzánk tartozik. A város karaktere, az utcák karaktere, a városi focicsapat karaktere. Az építészet karaktere. Az elfogadás karaktere. A konszenzusra és közös fellépésre, az érdekei megfogalmazására képtelen építészközösség karaktere. Lötyögés, önzőzés, szabályosan vagy unalmasan, a németek mindig nyernek, a magyarok meg hol nyernek, hol nem, kiszámíthatatlanul szaladgálnak, vagy zseniálisan brillíroznak, vagy észrevehetetlenül beszürkülnek. Ha összejön, mindent elfelejtünk, és csak örülünk, ha vesztenek, akkor már csak legyintünk. Ez már csak ilyen, létkérdés.

Egyébként is, mindenkinek van véleménye a fociról, egy stadion pedig mindenkit lenyűgöz. Az már csak apróság a tengerben, akinek már van betekintése a mélyebben bújó bugyrokba, aki számon tartja ki igazolt át, honnan és hová, kinek melyik poszt a megfelelő, kit kéne kihajítani. És az, aki ismeri az öltözők világát, az utánpótlás felhozatalát, a masszőr szagát, a fű minőségét, na, ők már láthatatlanok, ők már nyakig ülnek a bugyorban, akik átlátják, irányítják, döntenek. Mégis, mi, nézők vagy szurkolók, bízunk bennük.

Bíznak bennük azok, akik ott ülnek a lelátókon vagy a tévé előtt, még akkor is, ha nem is tudják miben és kiben bíznak. Fel sem merül, hogy a háttérrel gond lehet, az első, aki szemet szúr az edző vagy a falábú balbeck. De mégis, az, hogy a dolog működik-e, az előtérben mozgó figurák jól teljesítenek-e, rajtuk múlik, a láthatatlan háttéren, a rendszeren. Ha a rendszer működik, csak hátra kell dőlnünk és élveznünk az előadást, fel sem merül bennünk a rendszer megkérdőjelezése – kivéve persze azokban, akik ismerik az öltözők világát. Ha Debrecenben járunk a Nagyerdei Stadionban, csak könnyedén hátra kell dőlnünk, és elégedetten mosolyognunk, az előadás rendben van, a szurkoló szeretve van, a rendszer működik. A stadion jó, a foci jó, a közösség kiváló.

A foci nem ismerete nem jogosít fel minket arra, hogy ne legyen véleményünk a fociról. Muszáj. Az is hogy egy futballstadiont meg tudjon ítélni az ember akkor is, ha életében nem járt még meccsen. Mindenféle segítség nélkül, mivel egy stadion a fociról szól, jó esetben. Persze van itt más is a focin és közösségen kívül, az egyén ideálja. Például a szépség. Szépnek kell lennie, akár a csatárnak, hibátlan fogsorral, csinos mezzel, hetente változtatott rőzsével, szép focistabarátnőkkel, szép autóval, elegáns edzővel, válogatott labdaszedőkkel. A szépség a sport esetében alap, megkerülhetetlen, cél. Szóval a stadion legyen szép is, jelentsen ez bármit.

A Nagyerdei Stadion ennek a kritériumnak is megfelel, és még ennél is több. A stadion helyszíne adott volt, a korábbi, elbontott stadion kontúrja határozta meg a felépítendő stadion helyét, nyújtózkodni nem lehetett, a debreceni Nagyerdő a Natura 2000 része, védett és védendő terület. A helyszín láthatóan befolyásolta a tervezőt, az erdőre, a fákra, a természet jelenlétére reflektált. Az építész víziója szerint a stadion egy parki fieszta kelléke, egy világító lampion a fák között. Ennek két karakteres megtestesítője: a levitáció érzése és az épület puhasága. Az utóbbi elsősorban esztétikai elemként került az épületre, de az esztétikán túl a parkban megjelenő textil-szerű anyag, a membrán-burkolat, a fák lombjai között átszűrődő fénnyel komponáltnak hat, feszültségmentesen, illedelmesen bujtatja a mögötte található nem kis tömeget. Egyetlenegy helyen, a membrán felhasogatott oldalán, a réseken megjelenő architektúra látványa tudatosítja, hogy a viselet-illúzió mögött mégiscsak egy beton, acél világ él. Ugyanez a burkolat egy ipari, városias környezetben tudatosabban jelenne meg, a Nagyerdőben direkt alkotói mondanivalót nem hordoz, valóban egy megvalósult vízióként van jelen.

A megjelenés, a viselet mellett az említett levitáció-szerűség az épület lelke, a tervezői szándék korpusza. Nem elhanyagolható erőfeszítés akár a tervezési, akár a kivitelezési energiákat nézzük, az épületet körbevevő, körbehálózó lebegő járda (jelenleg az ország leghosszabb gyaloghídja), ami segítségével az épület megközelítése elszakad a föld színétől és gyakorlatilag egy közbenső szinten történik meg. Ezzel a megoldással több előnyt tud bezsebelni az épület. Egyrészt a meccsre érkező tömegek mozgatása, a biztonságos beléptetésük miatt elkerülhetetlen nagy burkolt felületek minimálisan jelennek meg, az erdő zöldje a lebegő járdák alatt egészen a stadion faláig beszivároghat. Javára írható, hogy az épületbe bejutott látogatók elosztása a lelátók irányában gördülékenyebb. Másrészt a beléptetés elemelése lehetőséget ad arra, hogy az alsó szinten adódó maradék terek (a lelátók alatt kialakuló térszeletek) hasznosíthatóvá, kiadhatóvá váljanak, így az üzemeltetés kifizetődőbb, az épület közösségi helyként is tud működni a meccsek közötti napokon, elkerülhető az üresen tátongó stadion látványa, a bérbe adott helyiségek életet tudnak vinni a hétköznapokba.

A lebegő járda már önmagában jó találmány, a fák koronája között sétálni vagy futni (a járda része a parkot behálózó rekortánnal burkolt futópályának), a területre akadálytalanul rálátni szerethető dolog, amellett hogy kellemes meglepetéseket is okoznak a tervezői gegek: a járdát jelentős szakaszokon fém taposórácsokkal szakították meg, ami meglepő módon alulnézetben megragadó élményt nyújt. A súroló napfény, a levelek árnyjátéka megváltoztatja a használt anyag érzését, a fém is részt vesz a nagy közösségi játékban, az épületet burkoló membrán társává válik.

Az épület szerkezete első hallásra meglepő, előregyártott vasbeton pillérek, gerendák sora, aminek a választását a kivitelezésre szánt idő rövidsége indokolta. Erre a vasbeton vázra került koronaként a fák ágait megidéző acélszerkezet, ami a lelátókat fedi, a membránt feszíti. A többi már tényleg csak foci: fű, lelátók, székek, pirosak és fehérek, büfé, ahonnan szemmel tartható a pálya, tágas öltözök, a kiválasztottaknak kényelmes VIP-„kuckók".

A beruházás bármely elemét nézzük, tervezettnek, pontosnak hat, a megvalósítás során feltehetőleg ügyesen építették be az elengedhetetlen kompromisszumokat. Fura mód a felmerülő kritika pont az igényesség miatt érheti: túlzottan jó, túlzottan rendben van, túl szép. A debreceni a második átadott stadion a sorban, úgy tűnik, stadionkonjunktúra előtt állunk. Hogy a stadionok hoznak-e olyan frissülést a magyar építészetbe, kinyitnak-e eddig zártnak hitt ablakokat, mint a magyar borászati épületek, amik megszületése szintén egy infrastrukturális űrnek volt köszönhető, az kérdés. Igaz, a borászatok esetében sem írtak ki nyílt pályázatokat (belső, meghívásos pályázatok előfordultak), és úgy tűnik, a stadionok esetében sem vonnak be pályán kívüli építészeket, mégis, talán érdemes volna megpróbálni. Egy épület szakmai legitimációjának egyik elfogadott módja, ha nyílt pályázaton választódik ki, mégha utópia is azt hinni, hogy a pályázati megmérettetésen mindig a legjobbak nyernek.

Ennek az épületnek a legitimációját a megbízói bizalom jelentheti, és persze az elkészült mű. Így magát a művet vizsgálva maga a rendszer megismerése is felmerül, működik-e, a végeredmény sikeres-e? Ha ezen az épületen, és az adott tervezés folyamatán keresztül megítélhető a rendszer, ami alapján a kiválasztás történt, az mondható el, hogy az állam kebelén szerveződő tervezőműhelyek valóságos versenyt jelenthetnének a magánpraxisok számára. Persze ez a verseny idézőjeles verseny, mondhatni torz verseny, de vitathatatlanul építészek közötti verseny és nem rendszerideológiai verseny. Minden estre a nyitott pályázati rendszer több betekintést enged az öltözők világába és a döntés motivációiba. 

Árvai András

Többek között a Nagyerdei Stadion is megtalálható az Építészfórum kortárs építészeti térképén, melyet itt lehet böngészni további munkákért és cikkekért. 

A futballrajongók jól tudják, hogy csapatban jó játszani! Különösen igaz ez, ha egy olyan nagyszabású építkezésről van szó mint egy sportaréna. A Nagyerdei Futball Stadion építése olyan összetett együttműködést kívánt a résztvevő kivitelezőktől, ahol szigorú biztonsági szabályoknak, funkcionális és esztétikai elvárásoknak egyszerre kellett megfelelni.
A stadion vízszigetelése, a tömegeket befogadó vasbeton szerkezet javítása, a látogatókat és a sportolókat kiszolgáló terek strapabíró járófelületeinek és ipari burkolati anyagainak kiválasztása, rétegrendjének meghatározása és kivitelezési szaktanácsadása a MAPEI szakembereinek munkáját dicséri.

Induláskor a futballstadion teljes alapozásához Idroprimer vizes bázisú bitumenes diszperziós anyagot alkalmaztak, majd a 20.000 m²-es alapterületre 4 mm vastag bitumenes vízszigetelés került beépítése, 2 rétegben (APP modifikált Plana P).

Az épület szerkezet (C25 szilárdságú vasbeton) felállítása után a kisebb hibák javításai következtek, melyhez a szükséges felületeket felérdesítették, portalanították és simítóhabarcsként a kiváló tapadószilárdságú Mapefinish-t, majd az egy rétegben 5-35 mm vastagságig alkalmazható Mapegrout 430-at használták.

A stadion bejárati szintjén, a be- és kiáramló közönség lábai alá 17.000 m² kopásálló besimított beton burkolat készült Mapetop N szárazon szórt felületkeményítő anyag (topping) felhasználásával. A konyha 800 m²-es ipari burkolata a korszerű, jól takarítható, de csúszásmentes, vegyi hatásoknak ellenálló Mapefloor System 31-el készült el a szakemberek javaslatára. Hézagtömítő anyagként mindkét területen a Mapeflex PU45 rugalmas, egykomponensű poliuretánt alkalmazták.

A hidegburkolás kivitelezéséhez teljes körűen a MAPEI anyagrendszereit alkalmazták, melyről a generálkivitelező és a szakkivitelező is pozitív tapasztalattal rendelkezett. A rétegrendek kialakításakor a MAPEI figyelembe vette a várhatóan nagy forgalmat és az üzemelési biztonságot is.

Az alkalmazott rétegrendek a következők:

A vizes helyiségek és öltözők a Primer G alapozást követően, Ultraplan ECO20 nagyon alacsony illékony szervesanyag kibocsátású (EC1) önterülő aljzatkiegyenlítő réteget kaptak, a szigetelés a Mapelastic kent szigeteléssel történt, a szükséges Mapeband hajlaterősítő szalag és Mapeband mandzsetták alkalmazásával.

A burkolólapok ragasztásához - mintegy 2.000 m²-en - Adesilex P9-et használtak, fugázáshoz a 30 színben kapható Keracolor FF Flex vízlepergető hatású (DropEffect) fugázóanyagot és a hozzá színében illeszkedő Mapesil AC penészedésmentes szilikon rugalmas hézagtömítő anyagot.

A folyosókon további 8.000 m² hidegburkolást végeztek el, ahol a fentihez hasonló rétegrendet alkalmazták vízszigetelés nélkül, a burkolólapok ragasztásához pedig a nagyobb lapméret és jelentős forgalom miatt Keraflex S1-et használták.

A MAPEI szakemberei, figyelembe véve a sportrajongók által tömegesen látogatott épület funkcionális sajátosságait, szakmai tanácsokkal segítették a kivitelezési folyamatot és az építkezés során a MAPEI rendszereit használták a hideg- és melegburkolatoktól, egészen a szigetelésekig, ipari padlóig bezáródóan.

Kész a stadion, jöhetnek a szurkolók és indulhat a mérkőzés!

Mapei.hu